Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-23 / 70. szám
1984. március 23. Kelet-Magyarország 3 JEGYZETLAPOK r O Érdekvédelem B osszankodom a kereskedelem miatt. Jogosan, úgy vélem. Hogy aztán mostani sirámaimat áttestálják-e az iparra, a szállítókra — nem tudom. De nem is érdekel. A vevő, legyen más vagy legyek én, a bolttal, az áruval találkozom, s alig érdekelnek az előzmények. Főleg azóta, hogy amit veszünk, nem olcsó. Figyelem a hentest. Szabdalja a combról a fityegő húst. Abfall. így hívják. Nos, mindez belevándorol a darálóba, majd megjelenik a mérlegen, természetesen 110 forintos árral. Egy másik üzletben méregetem az oldalast. Tetején minimálisan centis zsír. Ami eleve szabályellenes. „Uram, nem reklamálhatunk, ha azt tesszük, kitol velünk a húsipar.” Hétfő. Kódorgók a pultok között. Csupa szombati (pénteki?) áru. Aszalt virsli, megbámult kenőmájas. Száraz tetejű sajt. Aztán felrémlik egy szombati emlék. A tízforintos kenyerek nyomottan, alig sülten, meggyötörtén. De összehasonlítgatom a belvárosi boltok szinte már fővárosi kínálatát a jósai, a borbányai, a guszevi, az örökösföldi fantáziátlan kínálattal. „Nem szállítanak!” — mondják a boltosok. Hogy mit! Néha élesztőt, máskor margarint. Ma is csurog a nyálam, ha arra gondolok, a televízióban a híradó bemutatta az orosházi baromfikészítményeket. Keresem, de füstölt csirkemell, se baromfivirsli, se felvágott. Nem gyártják? Nem rendelik? Nem szállítják? Kicsit bosszantó manapság a nyíregyházi élelmiszer-kereskedelem. Mintha csak félgőzzel sietnének a fogyasztó érdekét szolgálni. Pedig rájuk is vár, hogy vasárnap is legyen egy nyitott üzlet, tőlük is egyre többet követel a sokat fizető vevő. Jelenleg úgy tűnik: a fogyasztói érdekvédelem is gyermekcipőben jár. 2 Jogosítványok I rigységtől facsart szívvel olvastam: egy 91 éves angol hölgytől, aki 70 éve vezet balesetmentesen, bevonták a jogosítványát. (Amit irigyeltem: a kora.) Az erélyes rendőri intézkedés indoklása: a lady az autópályán az előírt 120 kilométeres sebesség helyett csupán huszonöttel kocogott, s ezzel jelentős forgalmi dugót okozott. A teremtésit — gondoltam azonnal —, ez aztán a tanulságos sztori! Közzé is kell tenni mindazt, ami erről eszembe jut. Nem az autóvezetésről, hanem általában a vezetésről és a sebességről. Mert erről nálunk is eshetne néhány szó. Egyebek között jó lenne tudatosítani: mi is autópályára hajtottunk. Gazdasági autópályára, ahol szigorúan előírtak a sebességek, az előzési szabályok, a követési távolságok. Míg korábbi hagyományos utakon legfeljebb mosolyogtak a kocogó mazsolán, a mai világ- gazdasági autópályarend- szeren vagy lesöprik a vánszorgót, vagy egyhamar bevonják a jogosítványt. Vajon minden gazdasági vezető észrevette-e nálunk, hogy változik a pálya és a sebesség? Tartok tőle, akad itt még jócskán — ha nem is 91 éves, de szemléletében talán még öregebb —, aki valamiféle biztonsági meggondolás miatt vonszolja magát és vállalatát. Hogy ezzel ő is dugót teremt, mi több, életveszélyes forgalmi helyzetbe kerül, talán fel sem ötlik a fejében. Érdekünk, hogy a jogosítvánnyal az útviszonyoknak megfelelően vezetni tudó rendelkezzék. Emlékek S zerkesztőségünk kérése nyomán tért be szerkesztőségünkbe Cserbán Attila, nyíregyházi diák, aki a Szabadság tér 7. alatt lakik. Jókora csomagot tett le az asztalra. Benne egy köteg százpengős, egy Ma- donnás 10 pengős, egymillió pengős, aztán lebélyegzett pénz, aztán egy tízezer B- pengős, adópengő és végül egy úgynevezett „élő, sovány baromfi árubélyeg”. A nylonzacskóba csomagolt pénzek láthatóan Cser- bán Attila gyűjtött kincsei. Számára a messzi, legalább 40—50 év előtti történelem relikviái, melyekről nagyszülei tudnak már csak mesélni. Meg talán maguk a tárgyak. Mert minden kor pénze tükre is annak a világnak, melyben kiadják. Kiderül belőle államforma, érték, dátumain át nyomon követhető a viharos romlás, maga a háború és az utána jött időszak. Ahogy gyűlnek, sorakoznak a tárgyak a szerkesztői fiókban, úgy kívánkozik ki egyre többször az idősebbekből: sokaknak kellene látni mindezt. A névtelen hős papírját, aki hívó szó nélkül ment a németek ellen harcolni, a gazdasági nehézségek közepette is sokat vállaló történelmi okmányát, a vasútépítőnek írt 45-ös köszönőlevelet, a hajdani behívót... Történelmi lecke ez lányoknak, fiúknak, azóta emberré nőiteknek. Jelenünk aligha érthető a tegnapok nélkül. Bürget Lajos V________________________________________________________y Szamos menti Állami Tangazdaság Eredményes esztendő után még jobbat Jövedelmezőség és termelékenység mindenekelőtt. Ezt határozta meg egy esztendővel ezelőtt a mátészalkai Szamos menti Állami Tangazdaság üzemi pártbizottsága. A termelésszerkezetet a köz- gazdasági szabályozókhoz igazították, növelték az élelmi- szeripari termelést, fokozták az exportot. A szántóföldi növénytermelésben csökkentették a nagyüzemileg művelt területet, a kertészetben előtérbe helyezték az illetményterület kiosztását. Negyedével emelkedett az állat- tenyésztés termelése az előirányzottnak. Ezek hatására a tangazdaságban 688 millió forintos össztermelést értek el, a nyereségük — az előző évinek több mint háromszorosa — 34 millió forint volt. Az idei tervben a termelési érték és a nyereség további növelése szerepel, valamint a termelésszerkezeten belül elsősorban a termékválaszték bővítése a cél. A NYÍREGYHÁZI KONZERVGYÁR tyukodi gyáregységében szovjet megrendelésre gyártanak hatezer tonna vegyes befőttet. (Császár Csaba felvétele) Lehet-e hatszáz nő kedvébe járni? Hangulat a gyárban Vélemények Kisvárdán, a HUNNIACOOP-nál Slágereket dúdol a gyár. Boszorkányos gyorsasággal jár a nők keze, pillanatok alatt combra, szárnyra, mellre, püspökfalatjára válik a csirke, bár még a kora hajnali álom ott bujkál szemük sarkában, dal szárnyal ajkukról. A tegnap esti nagysikerű műsor hatása alatt vannak. A nyíregyházi színészek jártak a Hunniacoopnál Kisvárdán. Most azokat a dalokat dúdolják a gyár minden zugában. Könnyű a szomszédnak? Könnyű a szomszédnak, nyereséggel zárták a tavalyi évet, van miből osztani a tagoknak, fejleszteni tudnak, beruházásokra is gondolhatnak. Bezzeg mi, a veszteségünket csak hétjegyű számmal fejezhetjük ki. Fejlesztésről? Még nem is álmodozunk, örülünk, ha önerőből kigazdálkodhatjuk azt a jó pár milliót. A szomszédos gazdaság vezetője nem hallotta ezt a beszélgetést, de bizonyára lett volna egy-két megjegyzése a tsz-elnökhöz. Mert ugyan siránkozásra lehetne oka több szövetkezet vezetőjének a megyében. Igen ám, de tenni kell a jó ügy érdekében, s az említett elnök inkább magyarázkodik. Az eredményes esztendőt záró gazdaságban már tavasz- szal, az alma zöldállapotában megkezdték az értékesítést. No nem a szó szoros értelmében, csak úgy, hogy az elnök nap mint nap járt a piac után, szervezte a vásárlókat, aztán idejekorán leszedték a gyümölcsöt, míg a másik szövetkezetben az elnök gyönyörködött a szépen pirosló almákban, s mire az eladásra került á sor, már elkésett. Nem véletlen, hogy az egyik szövetkezetben a nyereség felét, a másikban a veszteség felét az alma hozta, illetve vitte. Egyszerű lenne azt mondani, a tavalyi év megmutatta, ki ura a helyzetnek, ki az, aki feltalálja magát. A közgyűléseken mindenütt számot adtak a múlt évi gazdálkodásról, most a dolgos hétköznapok következnek. Mindenki — vezetők és tagok — bebizonyíthatják, értenek a gazdálkodáshoz, az értékesítéshez, javítani lehet és kell a múlt éven. Mert a magyar mezőgazdaság bebizonyította, egy aszályos esztendőben is többet termeltek a nagyüzemekben, mint húsz évvel azt megelőzően, megfelelő körülmények között. ~S év végén akkor valamennyi termelőszövetkezeti elnök nyugodt szívvel állhat a tagság elé: megtették, ami tőlük tellett. S. B. Faggatom az asszonyokat, lehet-e kedvére tenni hatszáz nőnek? A szókimondó Baratt Zoltánná így váilaszol: — Ha egy hét éve itt dolgozó asszony azt mondja, hogy tegnap nagyon boldog volt, ez azt is jelenti, lehet kedvébe járni a nőknek. Háztól házig Ba rutinénak a férje és a kislánya is a Hunniacoop üzemében dolgozik. — Kékeséről járunk be. Háztól házig szállítanak. Igazán személyes dolog: hosszú ideig a darabolóban dolgoztam, ahol nagyon hideg volt. Nem győztem a vesémmel a kórházat járni. Szóltam az üzemvezetőmnek. Az első szavamra intézkedett. Áthelyeztek melegebb üzemcsarnokba. Ezzel nemcsak én voltam ám így, nehogy azt tessék képzelni. Engedélyezték azt is, hogy reggel 6-kor kezdjek. így egy órával később maradok a gyárban. Tamás Lászlóné Nyírkárászról érkezik hajnalantaaz üzemi busszal Kisvárdára. — Lehetetlen hatszáz nő kedvére tenni. Talán nem is ez a lényeg, hanem az, ha az embernek baja van, segítenek rajta. Én egy időre idegileg kimerültem és szalagon nem dolgozhattam. Azonnal gondoskodtak rólam, más munkahelyre kerültem. — Beosztásom jó a fizetésre sem panaszkodhatok. Nyereség volt, jutalom is lesz. Mit mondjak még? Rendezték a béremet is — vélekedik Fecskó Andrásáé, daraboló munkásnő. Szállítmányok hajnalban Csirkegyár. Fehér köpenybe öltözött, lányok asszonyok, egész serege áll talpon hajnaltól. Éjszaka a nyu- lakat dolgozzák fel, hajnal háromkor már megérkeznek az első baromfiszállítmányok és megkezdődik a műszak. Ök látják el a közületieket, óvodákat, éttermeket, az üzemi konyhák sokaságát. Van olyan nap. amikor kilenc termosz és hűtőkocsdjuk járja a megye útjait. A 42 ezer darab baromfi feldolgozása zömmel a nők gondja-dolga. — Számunkra ezért sem mindegy, milyen a nők hangulata — mondja Fazekas Tibor igazgató. — Lehet-e kedvére tenni ennyi nőnek? — kockáztatom meg a kérdést. — Szinte lehetetlen — válaszol kis szünet után, majd hozzáfűzi: — De az adott körülményeket és a lehetőségeket kihasználva meg kell tenni mindent, hogy jól érezzék magukat. — Nagyon nehéz hatszáz nő kedvére megoldani mindent — vélekedik Kovács Mihályné szb-titkár is. —• Itt van például a reggel 4 óra 40-es munkakezdés. Ez nem jó a kismamáknak. Nálunk 40—50 anyát érint! Kedvező viszont a gyermekteleneknek, akiknek szabad a délutánjuk, mert lépcsőzetes munkakezdést vezettünk be. Meleg étel reggelire A nők egészségét vigyázza dr. Mester Katalin üzemorvos, két szakképzett ápolónő segítségével. Meleg védő- és munkaruhákra az üzem évente közel 3 millió forintot áldoz. Az igazgató azért örül, mert sikerült megoldani a 40 órás munkarend bevezetését úgy, hogy nem csökkent a keresetük. — Nagy siker az, hogy egy tál meleg ételt kaphatnak dolgozóink reggelire is! Ezt a bizalmi testület járta ki az igazgatónál. Reggel 4 óra 40-kor már szalag mellett vannak, reggelizni nincs idejük otthon. Érzik, törődünk velük — mondja az szb-titkár. Petőházi Csaba termelési főmérnök így fogalmaz: — Sajnos, most rosszabbak a munkakörülmények, növekedett a zajszint, a páratartalom, az egészséget károsító tényezők. Rekonstrukciót tervezünk. Az elavult, elhasználódott technológiát kicseréljük. Ez 55 milliójába kerül a vállalatnak, saját zsebből. Három évig tart, de már hozzáláttunk. Számomra ez a legnagyobb siker, amit a nőkért tehettünk. Óramű pontossággal érkeznek az autóbuszjáratok 11 településről. Igaz, az idén. is közel 3 milliót emészt fel a személyszállítás, de megéri. Tavaly 23 millió forint volt a vállalat nyeresége, az idén 32 és fél milliót terveznek. Jórészt a munkásnők termelik meg. Évi 6 ezer tonna — Évente 6000 tonna vágott baromfit szállítunk exportra. Zömét a Szovjetunióba, a Közös Piac országaiba és a Közel-Keletre. Jelentős mennyiséget küldünk a KGST-országokba és Kubába — tájékoztat az igazgató. Fejemben zsong a dal: „A lányok, a lányok angyalok ...” Dúdolom, s közben azon jár az eszem: hiszen nem lehet mindegy milyen a hangulat egy gyárban. Ezt summázza Varga Józsefné csoportvezető munkásuő: — Bár nehéz, jó hogy megszűnt a túlórázás, és tegnap együtt dalolhattunk a színészekkel. Ez „dobta” fel az egész gárdát ma. Farkas Kálmán Hol a fűz rezeg... c 3 ó érzés belépni Szamoskéren az öregek napközi otthonába. Olyan az belül, mint egy kellemes klub. Ki kézimunkázik, ki beszélget, ki csak az emlékeken mereng. — Hogy mit jelent az otthon? Mindent. Mit csinálnánk már egyedül a kicsi házban? Csak január végétől járunk ide, de már a dalolásban is összeszoktunk ... A falon már ott díszeleg az elsőnek elkészített keresztszemes terítő, Tóth néni gondba merülten ír egy füzetbe. — Mi készül? — Vers. Valamikor nagyon régen írtam én többet, de elkopott az ilyen az emberből. Most meg itt együtt örülünk néki... Nincs még készen a vers, Tóth néni írja, fel is olvassa ami készül éppen: „Szamos partján / hol a fűz rezeg, / Itt láttam meg / először az eget. / Itt csónakáztam / ringó csónakon .../ Kóstolót idéztem a készülő versből, mert hát a vers is történelmet idéz, ahogy itt sok beszélgetés. A falu történetét. Szegénységet is, kegyetlen régi gazdát, tájat, amit valamennyien egyformán szeretlek, sorsot, amelyet együtt éltek. Ívelő pályákat a gyerekek sorsából, csendes belenyugvást a magukéból. Adatokat írok fel. Azt, hogy húszán vannak most, de néhány idős embernek innen hordják az ebédet. Azt, hogy az otthonért hányán dolgoztak. A tanács, a termelőszövetkezet, a társadalmi munkások hada. Neveket írok fel, akikkel beszélgettem. Tóth Az öregek napközi otthona Béláné, Kristyin Györgyné, Tóth András, Menyhárt István, Tóth Lajosné, a versíró ... Nem érek a névsor végére, egy elmondandó mondata, egy jó szava, egy a világnak üzent köszöneté mindenkinek lenne. Búcsúzni se könnyű, házigazdaként tartóztatnának valamennyien, hiszen ritka Szamoskéren a vendég, de örökség a vendégszeretet. Egy mondatot hozok még el, jó érzéssel, mert úgy hiszem kemény igazsága van: — Írja meg, hogy itt a konyhán nemcsak nekünk főznek, a kéri óvodásoknak is. A legidősebbeknek, mert mi vagyunk az elmúlás lassan, és a legfiatalabbaknak, mert ők a jövő, ők az élet. A bizonyság, hogy Szamoskér élni akar ... Bartha Gábor
