Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-10 / 59. szám
Művészeti hetek V álogathatnak a képzőművészet kedvelői, mert gazdag a rendezők kínálata: márciusban, a művészeti hetek idején nyolc új kiállítás látható Nyíregyházán. Elsőként Kiss György festő- és szobrászművész tárlata nyílt meg a megyei művelődési ház Lenin téri termében. Érmekkel, plakettekkel, kisplasztikákkal és festményekkel találkozhat a közönség a közel másfél évtizedes alkotóutat összegző kiállításon. A művész tíz éve vesz részt a jelentős nemzetközi bemutatókon, munkái megtalálhatók többek között a British Múzeumban, Raven- nában és hazai kulturális intézményeinkben. Megyeszékhelyünkre ismerősként tért vissza, korábban vendége volt a sóstói nemzetközi alkotótelepnek. Kiállítása március 25-ig tart nyitva. Részlet a kiállításról Hamburger (Jávor-fotó) A KÉPERNYŐ ÚJDC Látványok va Elektronikus képkombinációkkal üres stúdióban fantasztikus városok, sosem volt látványok varázsolhatók elő szinte a semmiből. A több száz helyszínen játszódó műsorok ugyanúgy két hét alatt készülnek el, mint azok a tévéjátékok, amelyekben a színészek fából, gipszből, vászonból, papírból, habarcsból épített, színházias •hatású, nagy díszletek között ülnek és beszélgetnek. A : séges makettek és térpl, kák azonban csupán tőrei be kerülnek, mint a hagy nyosak. A színész az üres stúd távoli országok egzotikus helyeire „transzformált Az Angyal szállt le Babl című magyar elektronika dráma egyes jeleneteihez tagú technikus- és szí Sólem Áléchem A jiddis irodalom klasszikusa 1859. március 2-án egy kis ukrajnai faluban látott napvilágot a jiddis irodalom klasszikusa. Kisgyermekkora viszonylagos jólétben telt el, édesanyja azonban korán meghalt, édesapja tönkrement, ezután ő is az oroszországi zsidó kisemberek szűkös életét élte. Ez határozta meg később egész irodalmi működésének alapanyagát. Sólem Áléchem orosz-jiddis író. Magyarul is olvasható könyveiben (Énekek Éneke; Tóbiás, a tejesember; A Motl gyerek; A kisemberek városa) az elesettek, a szegények életét rajzolja meg páratlanul finom öngúnnyal, költészettel. Hősei — írunt egyik regényének címe is mondja — kisemberek: minden rosszból kijut nekik, a balszerencse üldözi őket, s mindezt mégis türelemmel, az évszázados szorongattatásokból fakadó bölcs nyugalommal viselik. Sólem Áléchem, aki pogromokat élt át a cári Oroszországban, igyekezett népén segíteni,-1905 után forradalmi hangulatú regényt írt Özönvíz címmel, de már nem érte meg az új világot. Szülőföldjétől távol, New Yorkban halt meg 1916-ban. Életműve az egyetemes európai kultúra része. E gy gyötrelmes éjszaka és három átszállás után végül is révbe ért. Az őszi ködben, ködköpenyében sunyi kisállomás lapult és gyötörte hegedűjét az egyszál cigány. A nótát hárman fújták. Teletorokból kurjongattak, a vonathoz szaladtak és keblükre kapták a Pestről jöttét. — Idesapám — mondta a legény — ez az én katonapajtásom! Ez az én cimborám! Ez az én egykomám. — Bort neki! Igyál fiam az egészségünkre és isten hozott. A demizsonban forralt bor volt. Meleg és fűszeres. Mázas csuporba mérték, le ne forrázza a vendég a száját. A csupor körbejárt, kapott az állomásfőnök, a cigány is. Aztán felült a társaság a cifra szekérre, csattant az ostor, nyerített a ló, és lengett a minden színű ezernyi pántlika. Egy idő után a Tisza töltésén vitt az út, ott szekér jött szembe, az is pántlikás, szőttes kendőktől lobogós. A hajtők egymásra kiabáltak: — A miénk már megjött! — Miénk majd eztán érkezik! Akkor megálltak, ittak. A kasfarból újabb demizson. Megint demizson keveredett elő. A töltés tetején már két szál cigány köszörült és a türelmetlen lovak gödröt kapáltak futni vágyó patkós patáikkal. A vendég ivott. Csupor, csupor után ürült és már édes bátyámnak nevezte katonatársa apját. Akkor eztán megérkeztek a lakodalmas házhoz. Nagy nép volt jelen, tisztes sokada- lom. — A pesti vendég. — Mondták és adták kézről kézre az idegent. Később csirkeaprólékot, májat és zúzát tálaltak eléje és meghallgatta az „édes bátyám” dicsekvő szavait. — Kereken 120 a rokonság. Itt vannak azok mind egy szálig. Ma csak eszünk, iszunk, holnap esketünk, holnapután meg mulatunk. Húszezerbe van ez nekem, de nem bánom. Bizony húszezer kápé és akkor a bort azt nem számolom, megtermett. A három disznót nem számolom, meghízott. A borjú meg kitörte a lábát, hogy egye meg a fene. Fiam, én azt sem számolom, hogy legalább száz aprójószág vesztette el a fejét. Ez már a Juliska nénéd dolga. — Apám! Idesapám, igyunk is — kérte a vendég katona barátja. — De töltsük a korsókat, az üvegeket is, mert sohasem leszünk kész. * A hordók, a töltendő üvegek százszámra a nyári konyhában álltak. Szaporázták a munkát, de az apa az mindig beszélt. — Sokba van ez fiam, de nem bánom. Ez az egy lányom van, mint a virág olyan gyönyörű. Tudnád fiam, te is megtudnád, ha egy ilyen lánynak, egy dolgos lánynak az apja lennél. Nekem Te ne is dicsérd, mert elsírom magam. A vendég egy szót sem szólt. Csak ivott. Jöttek emberek, após, vőlegény, ipám, apóm és minden rokon, oszt azt mondták: — Nahát a pesti vendég! Szervusz. Koccintani, inni kellett. Akkor a pesti vendég berúgott. Kiment az istállóhoz, be az istállóba, kisebbik dolgára. Ott aztán ráakadt a borfátyolos tekintete a jászolra. Belefeküdt. Arra ébredt, hogy szúrják, bö- ködik kegyetlenül. Ették volna a tehenek a csutkát, mert csutkát, kukoricaszárat lökött rá a vendéglátó gazda takarónak... A házban állt a bál. A nem falubéli, a messzebbről jött rokonok határtalan vigassága melegen csapta mellbe a belépő pesti vendéget. A küszöbön viszont galléron ragadta egy kemény, de gyönge női kéz és a tiltakozó fiút határozottan vitte a nyári konyhába... — Én vagyok a Juliska néni. Ne félj fiam, de most tüstént le a ruhával, mert úgy nézel ki, mint aki az istállóban fet- rengett. A pesti vendég egy ideig gatyában itta a bort és ette a hideg sültet. Később frissen va- saltan nótázott a vigadókkal. ★ Tíz óra felé összeállt a lakodalmas menet. Hosszan kígyózó óriásfarkú sárkány volt, több száz lábú ember. Amerre mentek, faluszerte kínálták a kíváncsiskodóknak a bort. Szép szokás, jó szokás. Ahol kiürült az üveg, a demizson, ott a meg-. kínált sajátjából újra teletöl- tötte. Így értek el a tanácsház- hoz. A hatóságtól mentek a templomba. — Oda én nem, — mondta a pesti vendég — utálom a tömjénfüstöt. Majd a kocsmában. Majd ott megvárom a menetet. A kocsmában a rexasztalnál egy legény bajlódott az elefántcsont golyókkal. Gyorsan született az ismeretség. Szervusz, szervusz mondták és már együtt játszottak, ittak. A fekete hajú azt mondta, ő csabai és lakodalomba jött. A szőke közölte, ő pesti és lakodalomba jött. — Hát akkor megint szervusz, ha már lakodalomba vagyunk. Ez így ment egy darabig, mígnem a csabai gyerek eltűnt. A pesti is meghallotta, jön már a lakodalmas nép, énekelnek. Kapta a demizsonját, közéjük állt. Később furcsállotta, hogy idejövet gyalogoltak, visszamenet már szekérre szállnak. Az is felsejlett, más a ház, tanyának tűnő a porta, de hát oda se neki. A cigány húzta, ízlett a csigaleves, a főtt hús. Kínálták borral szüntelenül ... Amikor már harmadszor járta a menyasszonytáncot, a keménykötésű gazda rászólt: — Elég lesz már öcsém! Azért az ötszázért ne heves- kedj. A pesti vendég erre a zsebébe nyúlt és kicsapott ezret. — Csak azért is. Akkor megfogta három, vagy négy legény és kivitték a levegőre. Ott harapta a friss szelet másik két ember is. Az öregebb megkérdezte: — Hát ez meg ki? — Hát te ki vagy? — kérdezték a legények is. — Ki-ki, hát a pesti vendég! — A nemjóját. — káromkodott egy cifrát az öreg. — Hogy került ez ide! Hát ez a Cs. Szabó koma pestije. — Verjük meg? — kérdezték a legények. — Fogjatok be hülyék — pattogott az öreg. — Ezt már biztos keresik. De hol a mi vendégünk, a csabai? Repült a szekér, kasfarban horkolt a pesti vendég. Már a Tisza töltésen trappoltak a lovak, amikor jött szembe egy másik, egy cifra pántlikás szekér. A két jármű megállt egymás mellett. A hajtők borral kínálták egymást, beszéltek egy sort a lakodalomról, és békésen, de nagy erőlködéssel kicserélték utasaikat. A csabai fiú ment a tanyára, a pesti vendég a faluba. Ettől kezdve már nem volt komplikáció. A pesti vendéget megitatták erős feketével, és megágyaztak részére a szomszéd házban. A vendég elment lefeküdni. Ment és ment... Hajnal hasadtával a temetőn át, a gyalogúton igyekezett néhány menyecske a falu túlvé- gére jószágot etetni. Már közeljártak a százados úri kriptához, amikor csikorgást hallott és jelenséget látott a lakodalmasok maroknyi csoportja. A legbátrabb, a hamar eszmélő, a ködön átimbolygó alakra kiáltott. — Hé! Jézusom szólj!... Ki vagy? És reccsent az átfázott, rekedtes síri hang. — A pesti vendég. Mondhatom kemények itt az ágyak. A menyecskék sikoltva rebbentek szét. Nem a szellemektől féltek. Megismerték. Valóban a pesti vendég. De hát a temetőben? És ingben, gatyában? Fura egy gusztusuk van a városiaknak. Seres Ernő Á pesti vendég Sz Az Oscar-díjas to című film Szabó István Klaus Maria B színész és Költ operatőr új filmt nak Redl ezred mel magyar- osztrák koprodi Első képünkön: Landgrebe, a n replő és Szabó Második képünki Maria Brandauei MM HÉTVÉGI MELLÉKLET
