Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-31 / 77. szám
1984. március 31. Akinek sárkányvér folyik az ereiben Csíszük, kerülik, Illés Mlhályok... Micbán monda és az ikerszöletés Hazáinkban az 1983*as esztendő az „ikrek” éve volt. Akadt most hármas, négyes, sőt ötös ikerszületés is. Hovatovább a közönséges (kettős) ikrek világrajötte már fel sem tűnik. A többes ikrekről annál többet hallunk, látunk és olvasunk: hogyan ápolják, etetik őket, hogy van a mama, mit szól mindehhez a papa, milyen új lakást kapnak, és így tovább. De hát így van ez rendjén! Számunkra a múlt különös, mert mi tagadás, nem így volt ez régein! Az igaz, hogy a gyermek, akárhány is jött egymás után, örömet hozott a családnak. Ugyanakkor istencsapásnak tekintették az ikreket. Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos a (sajnos ma is kéziratos) „Babona- szótár”-ukban „ikrek” címszó alatt számtalan babonás eljárást sorolnak fel az ikerszületések megelőzésére. Az összenőtt kettős gyümölcsök fogyasztása az egész magyar nyelvterületen ismert néphit szerint nem kívánatos ikerszületést okoz. De ikrei születnek annak az asszonynak is, aki más asszony által használt törülközőbe törülközik, vagy aki kétszikű (kétsárgájú) tojást eszik. Tudunk arról is, hogy a leány nem ment férjhez ahhoz a legényhez, amelyiknek családja „ikerfajta”. Különös az is, hogy a Tolna megyei néphit az ikreket egymáshoz viszonyítva annyira idegeneknek tartotta, hogy a házasságkötésüket sem ítélte el. Mi az oka a néphitben mutatkozó ikerellenességnek? Ennek a (számunkra jelenleg érthetetlen) felfogásnak gyökereit a kereszténység előtti, illetve azzal párhuzamosan tovább élő primitív vallásokban, kell keresnünk. A középkorban Európa- szerte ismerték az ún. Micbán mondát. A magyar változatok arról szólnak, hogy a királyné paráznasággal vádolt egy szegény asszonyt, aki ikreket tart a karján. Az asszony átka következtében a királynénak hetes ikrei születnek. Férjének csak egyet vall be, a többit vízre bocsátja. Idővel tettét megbánja, s a gyermekek előkerülnek. A primitív vallásokban világszerte az ikerszületéseket szégyennek tartották. A hiedelem szerint az ikerszületés a házasságtörés, illetve az asszony és a démon érintkezésének a következménye. Ez a felfogás megtalálható a rómaiaknál is. Plinius két ikergyermek közül csak az egyiket ismeri el az anya férjétől származónak. Togóban az ikreket könyörtelenül megölték, mert a lakosság szerint ezek a születések egy gonosz szellem közreműködésével történnek. A természeti népek az ifcrszületésben rendkívüli, természetellenes dolgot látnak. Primitív képzeletük szerint egy apáitól egyszerre csak egy gyermek születhet. A magyar népi hitvilágban e primitív felfogásnak már az emléke sem él, csupán a népi életszemléletben a már említett „ikenellenesség”-gel találkozunk. Viszont nem zárhatjuk ki annak feltételezését sem, hogy a sámánhitű őseink az ikergyermekeket ugyancsak gonosz démonok leszármazottaimak vagy vér szerinti visszaütésónek tartották. Szűkebb hazánk nagy mesemondói olyan sárkányról beszéltek, akinek (!) egy feje, emberformája volt, s akit nem lehetett megkülönböztetni a valódi emberektől. A raimocsiaházi Ruszkovics István egyik meséjében Világszép Erzsók beleszeret a sárkányba, amint az mint „egy legény, gyolcs gatyába, meg sarkantyús csizmába” sétálgat a tengerparton. A kálló- semjóni Papp János mesemondó a sárkányról szólva mondta, hogy „Annak is két lába, keze van. Az tűi erős, azért tartották, hogy sárkány mert erős ember volt.” A szamosszegi Ámi Lajos meséiben a sárkány egy ember, sőt szép ember; a mesehős csak akkor jött rá, hogy sárkánnyal ál szemben, midőn „A szeme közé nézett”. Ámi Lajos szerint ezek az alvilági emberek mindent megtettek, hogy innen nősülhessenek: „Olyan csellel is éltek a sárkányok, hogy hiába ott nagy úr vót Sárkány- országon, hogy itt beálltak szógálni, hogy ismerkedjenek meg valami nőkkel. Akkor vagy elvitte magával, vagy itt hagyta, de a gyereke már nem egy vót! A sárkánynak nem egy gyereke születik, hanem három-négy, öt, ezzel is különbözik az errevaló emberektől. Mindenféle túlzás szaporodás csak a sárkányoktól került elő.” Ámi Lajostól annak idején (1958-ban) megkérdeztem, miért születnek ikrek, amikor már sárkányemberek nincsenek? Azt válaszolta, hogy „jelenleg csak azokban a családokban tönté- nifc ikerszületés, amelyekbe valamikor sárkányvér került.” Azt hiszem, hogy Ámi Lajos hitvilágának, sámánisz- tikus vallásfelfogásának, sárkánydémonának megismerése után a magyar hiedelmekben mutatkozó ikerellenesség megfejtésével nem kell már foglalkoznunk. Magyarázatot nem is az ősi, primitív vallások elképzeléseiben kell keresnünk, hanem az orvos- tudományban, a genetikai kutatások eredményeiben. Az 1983-as és 84-es ikreknek pedig kívánjuk, hogy egészségben nagyra nőjenek! Erdész Sándor reg barátom mesélte, aki szintén gyakran ír színikritikát: „Sokszor unatkoztam már színházban. Na persze a nagy számok törvénye alapján ez természetesnek is mondható. Én mindent megnézek itthon, és nagyon sok mindent máshol is, ezért aztán elkerülhetetlen, hogy időnként ne unjam magam egy tüllel díszített almazöld estélyi ruha és egy sötétszürke, aprókockás (tiszta élő gyapjú) zakó között. Bizony sokszor nehezen indulok el otthonról, ha egy bemutatóról kritikát kell írnom. Szívesebben ülnék kedvenc heverőm sarkán, könyvvel a kezemben, »éppen karnyújtásnyira» valami jóféle fehér bortól, és a szódavizes szifontól. Mert iszonyú dolog olyan helyen unatkozni, ahol még ráadásul viselkedni is kell. Ahol nem tűrhetem fel az ingem ujját, ha melegem van, nem pöfékelhetek »láncban», a csikkről új cigarettára gyújtva, s nem fü- työrészhetem azt a könnyű, pikáns kis operettbelépőt, ami napok óta a fülemben motoszkál. Ám ha elkap az előadás, lehúz és megforgat, mint az E „Csak egy életem vae...” örvény, mindenről megfeledkezem. Akkor már örülök, hogy mégis felálltam arról a heverőröl, ami különben otromba és kemény (csak tudnám, mitől volt olyan drága, hogy két személyi kölcsönt is fel kellett venni hozzá?), elfeledkezem a fanyar kövidin- káról, a szifonról, amihez már hetek óta nem kapok tömítőgumit, és szódavíz helyett csak valami bágyadt, opálos fényű csapvizet csinál, a giccses operettslágert is elfelejtem, és mindent, mindent, mert ilyen bonyolult az emberi lélek. (Meg a színpadi hatás mechanizmusa..)” — A színház büféjében egyébként hideg sör kapható, és a fotelek is fölöttébb kényelmesek — mondtam. — Ami szintén nem mellékes — zárta le a témát ő. ★ Csak a nagyon fiatal rendezők nem köszönnek a kritikusnak másnap, ha az a darabjukról rosszat írt. A koruknál fogva bölcsebbek a megelőző, ún. preventív védekezés kifinomultabb módszereit alkalmazzák. Már a próbák folyamán elmagyarázzák, hogy miért jó, amit rendeznek, és ahogy rendezik. Igyekeznek olyan szak- kifejezéseket használni, amit a kritikus cikkeiben már többször olvastak, tehát feltételezhető, hogy megérti. Aztán a bemutató után, ha a kritikus leül írni, akaratlanul is a „tolla alá kerülnek” ezek a magyarázatok, s már nem emlékszik, mit talált ő ki, s mit mondott a rendező. Nem rossz módszer, de ez sem az igazi. A kritikus ellen ugyanis csak egyféleképpen lehet védekezni: ha vízbe fojtják. Én ezt már régen tudom ,s a szakma nem kisebb tekintélyű specialistájától, mint Karinthy Frigyestől. Ezért én előbb tanultam meg úszni, mint kritizálni. Száz méteren még mindig jobb vagyok, mint két hasábon, ami érthető. Nekem is csak egy életem van. Mester Attila Egy új dokumentum a népi építészetből, egy megmásíthatatlan bizonyíték került 1983-ban a Sóstói Múzeumfaluba: a Nagyhódos, Kert- álja utca 10. számú ház. Veres Péter, Balmazújváros írója egy vélem esett félnapos beszélgetés, vallatás során mondta el 1960 nyarán : „ ... Ti néprajzosok népi jó úton jártok... összehordotok sok ezer tárgyat, számláljátok, staitis ztiká zzátok, méricskélitek, összehasonlítjátok és csoportokba rakva kiállítjátok a vitrinjeitekben. Hol van ebben a nép, a falusi ember Lelke, élete ... ? Az író írja meg igazán a maga teljességében a népet ... De még az sem, mert az olvasás nyomán mindenki másiként képzeli meg a kaszát, a vizespadot, meg a kemencét is, különösen, ha még nem is látott olyat... Ha a parasztok házát szerszámostul, mindenestül, úgy ahogy van, vinnétek a múzeumba, akkor talán fölpisiamma a földet és a falusi életet nem érző városiban is a sejtés, hogy miben is áll a nyelvet, nemzetet megtartó, hagyományőrző paraszti viliág ! ! !” Kapás rendez Megvalósul ez a verespéte- ri álom is... Még jelen volt a göcseji múzeumfalu megnyitásán. örvendezett, helyeselt, kritizált és biztatott. Azóta már sorozatban, újszerű tudomány és művelődés sarjad az ország sok számú múzeumfalujában, a sort kezdő Göcsejiben, Szennán, a_z alapítóját most eltemette Vasban, az ország faluját építő Szentendrén, Ópusztaszeren és itt, a Sza- bolcs-Szatmár, beregungi tájon ... Épül a néprajzi raktár, ami már jó előre megtelt sok ezernyi tárggyal. Dossziék, magnószalagok, filmkockák százai őrzik itt a népet, az egykori paraszti világot... Hagyomány immáron jó néhány esztendeje, hogy évente új házat avatnak a Sóstói Múzeumban. Tavaly a kállósemjéni, azelőtt az anarcsi bálványos, most a megjelenésében szerény, de építészettörténeti szempontból annál jelentősebb épület előtt állunk. A vízjárta ősi lápvilág cölopös- patiesos építménye ez, amiben nincs semmi idegen, csak az, amit a föld ott helyben megtermett! ! ! Így, szerénységében hirdeti a népi találékonyságot és építőmesterséget. A ház története a meghívón és a katalógusban szerepelt, de történetéhez tartozik az is, hogy a 10 000 forintos vételárat még a haláláig benne lakó tulajdonos, a nagyhódos! kerülődinasztia utolsó képviselője, özv. Illés Mi- hályné, Erzsi néni 90 éves koráig élvezte boldog, szerény, de hosszú hétköznapjain és ritka ünnepein. Csak halála után került be az épület a múzeumba... A Sóstói Múzeumfaluban hirdeti — reméljük most már csodálkozó, de a hagyományos világ előtt tisztelgő — nemzedékeknek a szegény- emberek célszerű életét, hát* köznapjiait. A szegónypar&sz- ti világ néhány holdas embereiét, akik becsülettel szolgálva csőszként, kerülőként apáról fiúra hagyományoznák a tekintélyt szerző és évente január másodifcán megújított állást... Nem státusz, kinevezett örökké tartó kenyér volt a kerülő élete. Évente bizonyítania kellett, hogv a január újra előkerülvén, helyén maradhasson és kevéske földjéhez holdanként még 3 liter gabonát szerezhessen Ezért hajtották a tolvajt párkadó hajnalokban, apáról fiúra örökölve a becsületes mesterséget az Illés családbeliek. Vizes harmattal indultak késő este, kopott tarisznyával, öreg golyót köpő mordállyal és a kabátujjba kötött kismyúllal téritek meg a tűzvilághoz, hogy csodás mesét költsenek a szájtáti gyerekeknek az eltöltött napról... Ezt az egyszerű és mégis nagyszerű és teljes életet hirdeti népi építészetünknek ez a kétsejtű kis házikója, amely őrzi a sajátosat, az e tájibelit, ugyanakkor figyelmeztet, mérföldkő, honnan indult, hova és merre haladt itt Szabolcsban az élet. Vegye mindenki birtokba ezt az épületet, amit olyan nagy áldozatkészséggel készített a múzeumfalu szakembergárdája és építőbrigádja, akik a múlt esztendőben már Tiszabercelen a Bessenyei György testőr-író házát is a köznek átadták ... Lelkesedéssel végzett kezük munkáját dicsérje most ez az újabb épület, amelyért sokszoros köszönet illet minden résztvevőt. Dr, Ikvai Nándor jS: Majd elfárad Majd elfáradnak a folyók, medrük sárgára szárad s otthontalanul kering fölöttük megrabolt sirály-had. Majd elfáradnak a szelek s kiszikkad az olajfa, virága illattalanul omlik szomjas avarba. Majd elfáradnak az esők s a mechanizált űrből fáradt olaj pereg csak s égető sugár-tűz jön. Majd elfárad a két kezem tartani egy világot s a zajba roppant fülemből szelíden vér szivárog. Majd elfárad az énekem, rekedt kolomppá romlik s a szívdobbanás ritmusa fásultan meghasonlik, s ha a világ ember megszakad viselni terhed élet, — utolsó búzánk szétpereg: szívben őrzött remények. fűm.- Tótágas A folyó mintha állana, a part meg mintha szállana. Egy kecske — fához kötve — lánccal — sodródik fölfelé az árral. Sodródik vele a malom, eperfával az udvaron, két tarka nyúl a fa tövében egy hullám tetején van éppen. Láttál már suhanni falut? Tajték völgyekben fut az út, s billeg a templom tornya, mintha a komp mellett a bolya ringna. Űszik az ég — visszafele. Két hullámzó part megy vele. Kotyog a csónak: sehova — de ez már filozófia ... Nagy István Attila: Világot rombolok Világot rombolok magamban: arcra borul bennem a félelem, rád gondolok e vakufényű pillanatban. Gépesített garabonciásként száguldók, adósom az égbolt, szüntelen fenyeget, elmúlással riaszt, tüzes nyilaival rétjeimet szúrkálja, hasogatja. Zihál a szó, visszafelé fut az időben, sókristályok könnyekből rakódnak, érted szól az áldozati ének, botorkál, homlokodat simogatja> engem sirat, büszke váltamra ül, titkaimat kifecsegi szüntelen. Kapás Dezső Jászai-díjas rendezőnek a Nem félünk a farkastól című darab második nyíregyházi rendezése volt a Móricz Zsigmond Színháznál. Felvételeink munka közben készültek a vendég rendezőről. (Elek Emil felvételei.) HÉTVÉGI MELLÉKLET
