Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-29 / 75. szám
2 Kelet-Magyarorazág 1984. március 29. Spray, kenőcs, balzsam PROPOLISZ Sokan úgy tartják, valóságos csodaszer. A kutatások bizonyítják, hogy a fák rügyeiről összegyűjtött ragasztó- anyag, a propolisz sokféle értékes hatóanyagot tartalmaz, számos betegség kitűnő gyógyszere. A kaptárak melléktermékei közül ez az égjük legértékesebb. Sajnos, kevés van belőle. Hiszen míg egy méhcsalád mézből évente 20—25 kilót, addig a propoliszból 20—25 dekagrammot termel. Bár nem könnyű összegyűjteni, mégis egyre több méhész vállalkozik rá Szabolcs-Szatmár megyében is, hogy a sokféle méhtermék: például a méz, a viasz, a virágpor mellett a propoliszt is összeszedje a kaptárakból. Megéri a fáradtságot, hiszen jó piaca van. Múlt év nyarán ugyanis több propoli- szos készítmény került pultra a Fővárosi Gyógyszertári Központ forgalmazásában: így spray, kenőcs, balzsam, tinktúra. Igaz, ezek még csak Budapesten, a gyógyszertári központ patikáiban szerezhetők be. A kereskedelem egyelőre egyetlen terméket: a propoliszos mézet kínálja boltjaiban az ország egész területén. Szakemberek a megmondhatói, hogy mennyiféle betegség kezelésére, gyógyítására, megelőzésére szolgál ez a méhtermék. Mivel nagy lehetőségek vannak a hasznosítására, a HUNGARONEKTÁR Vállalat magas felvásárlási árral serkenti a méhészeket a propolisz összegyűjtésére, eladására. Gerleiemlékplakett Gerlei-emlékplakettet alapított a népfront megyei bizottsága a Jósa András megyei Kórház igazgatóságával egyetértésben. Gerlei Ferenc, a megyei kórház Kossuth-dí- jas főorvosa volt, aki kiemelkedő munkát végzett a megye egészségügyének fejlesztéséért és aktívan részt vett a megye közéletében. Az emlékérem — melyet Tóth Sándor szobrászművész készít — adományozására évente egy alkalommal a Semmelweis- ünnepségen kerül sor és azok az egészségügyi dolgozók kapják, akik szakmai munkájuk mellett kiemelkedő közéleti tevékenységet fejtenek ki a megyében. if Szélesítették a burkolatot. A napokban fejezték be Kisnaményban a fő út szélesítését. A KPM Nyíregyházi Közúti Igazgatósága ez előtt végzett Hermánsze- gen az útburkolatról lefolyó csapadék elvezetésére szolgáló útárok mélyítésével. A Pécsi Balett bemutatója A Gyémántmadár Veszélyes szomszéd Ez nem lehet igaz! Ez volt az első benyomásom a „lakás” belseje láttán. A második a bűz. A harmadik az egérnyomok. Képzeljenek el két helyiséget, amelyek teljesen (a padlótól a mennyezetig!) teli vannak zsúfolva papírral és más hulladékkal. Járni úgy lehet, hogy oldalazva befurakszik az ember. Amikor Szabó János, Nyíregyháza, Puskin u. 67. alatti lakos bekopogott hozzám, s elmondta, hogy milyen lakótársa van, akkor eleinte csak csóváltam a fejem, elmondva nem tűnt olyan rémesnek a dolog. De aztán elmentem, és megnéztem . .. Nehéz elhinni, hogy ott egy ember él. Nem sorolom a jelzőket, mert ezt látni kell. No, nem az olvasóknak — azoknak, akik tenni tudnak valamit. Mert van itt fertőzésveszély (kisgyerek is él a házban), jócskán akad tűzveszély is (gyertyával „fűt” az illető . . .), és lenne teendője a szociálpolitikai gondoskodás illetékeseinek is. Négy embert kell megmenteni. A háromtagú családot, akik kénytelenek egy házban lakni az enyhén szólva különc emberrel — és őt magát... (tarnavölgyi) V __________________ Nyíregyházán szerepelt március 26-án a nevezetes Pécsi Balett, melynek alakulása annak idején országos kulturális esemény volt, megújító hatása pedig, a magyar balettéletben huszonnégy éve változatlan. A pécsiek, Eck Imre vezetésével különös, a klasszikustól eltérő, modern táncnyelvet alakítottak ki, mélyebb érzelmek, s bonyolultabb emberi kapcsolatok kifejezésére is alkalmasat. Két előadásban láthatta őket hétfőn a nyíregyházi közönség. A mérsékeltebb érdeklődésű délutáni előadást estére telt ház követte, és nagy-nagy siker. Műsoruk két duettből és egy nagyobb lélegzetű táncból, játékból állt. A múlt ölelése című számot, amit Tamás Gyöngyi és Hajzer Gábor táncolt, Rachmaninov Vocalis című művére, Luc Bauy, svéd koreográfus készítette. A másik duett is svéd szerző műve: Mats Ek Bartók II. zongoraversenyének 2. tételére írta az Ifjúkori emlék című évődően kedves, fiatalos táncát, amit Paronai Magdolna és Lovas Pál adtak elő. A fő szám Eck Imre Gyémántmadara volt, melyben az egész turnézó együttes részt vett. A Pécsi Balett művészeti vezetője és Kossuth-díjas koreográfusa, az East együttes Játékok című nagylemezére készítette ezt a táncot, mely az előadások legnagyobb sikerét aratta. Képünkön A múlt ölelése című tánc egyik szép pillanata. (Jávor László felvétele) Bajtársak nagycsaládjában Hozzátartozók, barátok között az esküt tett fiatalok. Fogadalom — egy életre A hallgatóság soraiban rendre meglebbennek a zsebkendők. A Himnusz hangjai, a csapatzászló, a feszesre húzott egyenruha ünnepélyes hangulatot kelt. Országszerte ezen a verőfényes márciusi szombaton tették le a katonai esküt a februárban bevonult újoncok. Az egyik nyíregyházi alakulatnál beszélgettünk hozzátartozókkal, és ifjú katonákkal. Tíz köszöntő Vass József né a fiát keresi a szemével. Ott áll, milyen szép szál legény! — örül az anyai szem. — A napokban lettem nagymama, kéthetes Anita. Bizony, most elég nehéz a menyemnek. Szegénykém, el sem tudott jönni a férje katonai esküjére, a kisbaba minden percét leköti. Már be is fizették a megigényelt lakást, reméljük, amikor jövő augusztusban leszerel a fiam, már a saját otthonába mehet a családjával. A nagyhalászi fiatalasz- szonynak már komoly erőpróba az ünnepséget végig- állni, hathónapos terhes. Bogár Gyuláné, a MAGÉV adminisztrátora augusztus 20- án kötött házasságot és alig fél év múlva behívták a férjét. Júniusra várják a kisbabát. — Tízen jöttünk a családból, hogy köszöntsük a férjemet ezen a szép ünnepen. Gondolom, a gyerek körüli tennivalók lefoglalnak majd, így majd együtt lessük, mikor jön haza a férjem. Kiss Jánosné Sóstóhegyről jött be megnézni a fiát. A víz-gázszerelő fiatalember 22 évesen kapta meg a behívóját. Anyja és nővére figyeli a laktanya udvarán felsorakozott szakaszban, s hallgatja majd meg a szülői értekezleten, mit mond az elöljáró Kiss János eddigi teljesítményéről. Más, mint mondták... A Szózat hangjaira mondják társuk szavai után az eskü szövegét. Megható pillanatok, egy életre szóló fogadalom hangzik el az ajkakról. Szocialista társadalmi rendünk védelmére, népköz- társaságunkra, dolgozó népünkre tettek esküt a katonafiatalok. — Azért egészen másnak láttuk idebenn a katonaéletet, mint amit civilként hallottunk róla — szól társai nevében is Fekete Attila, aki egy hónapja még villanyszerelőként kereste a kenyerét. — Szokatlan volt a rendszeres fizikai megterhelés és a fegyelmet is meg kellett szoknunk. — A kezdeti nehézségeken átsegítettek bennünket az idősebb, KISZ-es katonák — folytatja Falajter József. — Ha valamilyen problémánk volt, nem várták meg, hogy mi menjünk, hanem kérés nélkül is segítettek. Már az első napokban megalakítottuk az újonnan bevonultak közt a KISZ-alapszervezetet. Egyik feladatunknak tartjuk, hogy a kiképzés, a beilleszkedés nehézségeiben az ifjúsági szervezet segítsen a tagjain. — Vetélkedőt állítottunk össze nemrégiben — így Badó János. — A komoly témák ismerete mellett a versengés nem nélkülözte a játékot, a humort sem. Egyébként, ha a fegyelmet természetesnek vesszük, sokkal gyorsabban telik a kiképzés, a maga ezernyi elméleti és gyakorlati ismeretével, mint a kívülálló gondolná. Családi támogatással könnyebb Falajter József alig várta, hogy tízhónapos kislányát is átölelje. A felesége gyesen van, most kaptak lakást Örökösföldön. Már takarékoskodtak a bevonulásig, hadd foglalkozzék nyugodtan Adriennel a neje. Badó János is feleségétől búcsúzott egy hónapja, Fekete Attilának és Nagy Jánosnak köny- nyebb volt elköszönni: házastársat még nem hagytak otthon. — Hamarosan kialakul a közösség, ha baráti, bajtársi viszony erősíti a szolgálat, a kiképzés, a katonaélet mindennapjait. S ha a család szeretetét, támogatását tudjuk magunk mögött, nem tűnik távolinak a leszerelés mondta az eskü utáni percekben Nagy János. Tójth Kornélia A tárgyaló- teremből llmit megláttak, elloptak A lopássorozat úgy kezdődött, hogy a fiatalkorú kisvárdai K. János 1982 nyarán egy gyerek- korú társával eUopott két kültéri hangszórót a helybeli MÁV- állomásról. A vezetékeket elvágta, leadogatta, és vitték. Igaz ekkor maga K. János is alig töltötte be a 15. életévét, nem csoda, ha a társa még annyi sem volt. Italozó apja mellett az anyjára hárul (na) a fiú nevelése, ez azonban a történet következő része szerint erősen kétséges. K. János különböző társakkal folyamatosan fosztogatta a vasút környékét, azután más területeket is igyekezett feltérképezni. A vasútról csaknem mindent lopott, ami egyáltalán mozdítható. Csupán hangszórót hét darabot vitt el (négyszerre), de vitt „visszabeszélő készüléket”, akkumulátorokat, a vagonokon lévő munkagépekről villogót, szerszámokat, vasúti kismegszakítóikat, diódákat... 1982 végén már Frankovics László 23 éves helybeli lakossal együtt is mentek lopni, aki szintén nem valami mereven értelmezte a tulajdon- viszonyokat. Volt úgy, hogy egy harmadik társukkal egyszerre csaknem 35 ezer forint értékű zsákmánnyal tértek haza. Mindez - csupán azért is érdekes, mert nem egyedül ez a társulat fosztogatta a vasutat. MAV-alkalmazásban állt ekkor Fogas József 20 éves helybeli lakos, aki valóságos alkatrészraktárakat rendezett be a lakásán, mintegy 55 ezer forint értékben. Az alkatrészeket a vasútról szerezte be, méghozzá nem egyenes úton, s olykor ajándékozott belőle Frankovics- nak is. Frankovics tudván tudta, hogy a neki adott tárgyak lopásból származnak, de hát nem nézett ilyen apróságra. Később aztán a társulat más területekre is kiterjesztette tevékenységét. K. János és Frankovics a fiatalkorú O. Sándorral például „meglátogattták” a VERTESZ-kirendeltség raktárát, csaknem 42 ezer forint értékű villamossági alkatrészt vittek el, a két munkaruháról, gumicsizmáról, vattakabátokról nem is beszélve. Pár nappal később visszatértek Frankovicsék, majd ismételten bejártak, tehették: Frankovicsnak lakatkulosa volt a raktárhoz. A bejárásuk már olyan megszokott volt, mintha kiadási bizonylattal jelentkeztek volna .. . A közúti üzemmérnökség területéről K. János egy gyerekkel 1982 szeptemberében ÜRH-adó- vevő készüléket is elvitt, autórádiót, kisebb alkatrészeket. Máskor kiszerelték egy busz komplett műszerfalát, kapcsolót, kilométer-számlálót. Októberben és novemberben társaival a költségvetési üzemben tettek „látogatásokat”, aztán a Hun- niacooptól szereltek le és loptak el egy 1500 wattos fényszórót, máskor a TITÁSZ-tói szereztek be alkonykapcsolót. Az mór valóságos tréfa, ahogyan benzinhez jutottak. A tankolás természetesen autókból történt, kannába, gumicsővel. Hol a vízgazdálkodási társulat, hol a temetkezési vállalat, hol a Volán, hol a helybeli tsz, esetleg egy szabadban parkoló autó volt a szenvedő alany. 1982 december 19-én K. János egy társával betörte Pesten az egyik OFOTERT kirakatát, és kiszedtek onnan két digitális hőmérőt. A rendőrség még aznap este elcsípte őket, s a részletesen beismerő K. János vallomásából kialakult az egész fosztogató társulat képe. ösz- szességében csaknem negyedmilliós kárt okoztak, a kár egy jó része azonban a megtartott házkutatások alkalmával megtérült, mert a lopott tárgyak zömét megtalálták. A Nyíregyházi Városi Bíróság, mint a fiatalkorúak bírósága dr. Spisákné dr. Kiss Judit tanácsa a lopások miatt K. Jánost három és fél év fiatalkorúak börtönére. Framkovicsot három év és két hónap börtönre, O. Sándort egy év és két hónap fiatalkorúak fogházára. Fogast pedig tíz hónap börtönre büntette, emellett — sorrendben — három, három, egy és egy évre eltiltotta őket a közügyektől. A bíróság egy vádlottat végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, öt fiatalkorút próbára bocsátott, egy vádlottat pedig pénzbüntetéssel sújtott, továbbá kötelezte az elkövetőket a kár megtérítésére is. Az ítéletet a Nyíregyházi Megyei Bíróság helybenhagyta, így az jogerős, (ki) Ötletek lapokból FIATAL NEVELÖK KLUBMOZI JA Egy kísérleti rendezvénysorozat szervezésébe kezdett Győrött a művelődési központ. Fiatal pedagógusok részvételével kívánnak egy filmklubot létrehozni. A klubnapokon nyolc alkalommal, összesen tizennégy filmet mutatnak majd be a társadalmi önismeret, a demokrácia témaköréből. Nemcsak a közös filmezés a cél, hanem sokkal inkább az ezt követő vita, megfelelő közös értékítélet kialakítása. Kedvező tapasztalatok után más rétegeknek és csoportnak is szerveznek ilyen együtt gondolkodó programokat. KI TANUL JOBBAN? Az Alföldi Kőolajipari Gépgyár Artamanov Nyikolaj üzemi KISZ- bizottsága tanulmányi versenyt hirdetett az 1983/84-es tanév II. félévében az orosházi általános iskolákban. A versenyben részt vehet minden 5—8. osztályos tanuló személy szerint, és valamennyi úttörőraj kollektiven . . . Az egyéni eredmények alapján az üzemi KISZ-bizottság a legjobb 30 tanulót meghívja egy egész napos körösi kirándulásra, amelyben sétahajózás is szerepel. Az első 3 raj részére plakettet alapítottak, amelyet oklevéllel együtt az eredményhirdetés napján, az évzáró ünnepségen adnak át a rajok részére. A tartalmas és hasznos kapcsolat eredménye, hogy sok jó fiatal szakember, szakmunkás dolgozik ma a gépgyárban, akik hajdanán ennek az iskolának a padjait koptatták. ALKATRÉSZBÖRZE A Magyar Autóklub székesfehérvári megyei szervezete, a székesfehérvári támaszpontot, ahol a térítésmentes, illetve kedvezményes vizsgálatok mellett a klubba is kedvezménnyel lehet belépni, újdonságként megrendezi az első alkatrészbörzét is. Ennek az a célja, hogy a gépjármű-tulajdonosok el tudják cserélni, illetve értékesíteni tudják elfekvő gépjármű-alkatrészeiket, felszerelési tárgyaikat. A cserére, illetve eladásra szánt alkatrészeket a börze után folyamatosan — a hirdetőtáblán — is fel lehet kínálni a klubtagoknak. TANÁCSTAGOK KLUBJA Esztergomban megalakult a tanácstagok klubja. A sokféle hivatalos találkozó mellett eddig nem nyílt lehetőség a közvetlen beszélgetésekre. A klub tervezett programja mindezt lehetővé teszi majd, sőt szerveznek tapasztalatcserével egybekötött városismertető kirándulásokat, mozi- és színházlátogatásokat is a tagságnak. LOGOPÉDIAI ÓVODA Több ma a beszédhibás kisgyerek, és ennek az az oka, hogy a gyerekek korán~US nagy tömegben kerülnek bölcsődébe. A családok, az édesanyák elfoglaltsága miatt otthon kevesebb idő jut a beszélgetésre, és a zsúfolt óvodákban sincs idő egyéni foglalkozásokra. Mire iskoláskor előtt, ötévesen logopédushoz viszik a gyerekeket, többnyire már késő a hibák teljes kijavítására. Ezek a felismerések is közrejátszottak abban, hogy Pécs város Tanácsa olyan óvodát létesített, amely a komplex óvódapedagógiai-logopé- diai kezelést hivatott ellátni. Speciális óvodai és logopédiai ellátást nyújtanak, együtt a kettőt, a gyerekek életkorának megfelelően. Így szeretnék elérni, hogy növendékeik minél előbb visszakerüljenek anyaóvodájukba, és már innen mehessenek az első osztályba. Véradók köszöntése Huszonnégy éves múltra tekint vissza Nagykállóban a szervezett véradás. Ebből az alkalomból tartottak megemlékezést március 27-én a nagykállói művelődési ház dísztermében. Dr. Major Attila körzeti orvos, a helyi Vöröskereszt alapszervezet elnöke méltatta az önfeláldozó, humánus cselekedeteket, köztük is a véradást. Ezzel egy időben kiállítást nyitottak Korszerű táplálkozás címmel. Köszöntötték az 5— 10—15 éve rendszeres véradókat. Az ünnepséget a Kállai kettős műsora zárta.