Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-28 / 74. szám

12 Kelet-Magyarország 1984. március 28 Kézilabda Ha: NYVSSC Volán SC Hétközi fordulót rendeznek ma délután és este a labdarúgó NB I-ben. Az NYVSSC csapata hazai környezetben vívja újabb bajnoki mérkőzését, a nyíregy­házi Városi Stadionban — 16,00 órától — fogadja a Volán SC gárdáját. Az összecsapást Szilá­gyi Sándor vezeti, a két part- jí'iző Csáki Béla és Mester Ist­ván. — Vannak sorsdöntő mérkőzé­sek, de ez a mai lényegesen több még ennél is! — utalt a Nyír­egyházi VSSC kritikus helyzeté­re Kovács Imre, a piros-kékek mesteredzője. — Nem szokott olyan igényem lenni, hogy csak a győzelem az elfogadható ered­mény, de most ezt kénytelen vagyok megfogalmazni! A vezető edző sérülések miatt kedden délelőtt még nem tudta az összeállítást közölni. Az azonban bizitos, hogy az MTK- VM elleni legutóbbi mérkőzésen szerepelt gárda néhány helyen megváltozik. A közvetlen véde­lem marad, tehát Csepecz — Cséke, Gáspár, Szikszai és Var­ga J. helye biztos. További há­rom ladarúgó — Moldván, Kiss M. és Csehi — ugyancsak kezd. A kiadó három helyre hatan pályáznak: Szűcs, BDcs, Simon, Fecskú, Czeczeli és Vágó. A ka­pustartalék Varga Attila. A vendég fővárosi együttes egyébként azzal dicsekedhet, hogy eddigi NB I-es találkozó­kon veretlen maradt az NYVSSC- vel szemben! A Nyíregyházán korábban lejátszott két mérkő­zés 1 :l-re végződött. A budapes­ti Czabán Samu téren három meccset vívott a két gárda: két összecsapás ugyancsak l:l-es döntetlennel ért véget, mig egy 4:l-es Volán-diadalt hozott. A mai, újabb nyíregyházi ta­lálkozó előtt bizakodó a hangu­lat a budapesti közlekedési csa­patnál. A kék-fehérek fogadkoz- nak: ezúttal is megtartják ve­retlenségi sorozatukat a nyír­ségiek elleni önbizalmukat nö­veli, hogy jól kezdték a tavaszi szezont, az utolsó helyről raj­tolva felkerültek a bennmara­dást jelentő 14. helyre, miköz­ben háromoontos előnyt szerez­tek az NYVSSC-vel és a DVTK- val szemben! Óriási meglepetés­re márciusban 4:0-ra győztek Csepelen, aztán 3:0-ra verték a bajnoki álmokat szövögető Vi­deotont, majd pontot szereztek a DVTK elleni kiesési rangadón is. Egyedül Tatabányán kaptak ki, 4:l-re. Kiss Imre, az együttes edzője nem is változtat tavaszi siker­csapatán. A Nyíregyházán pá­lyára lépő tizenegyet az alábbi keretből jelöli ki: Varga N., Szabó S„ Hegedűs, Forintos, Há­mori, Kékesi, Krómer, Seres, Hatvanger, Szeibert, Kajdi, Tö­rök, Nyúl, Zombori, Vincze, Szabó A. Az NYVSSC—Volán SC mér­kőzés mellett kettős rangadó lesz a Népstadionban: a Buda­pesti Honvéd az Újpesti Dózsá­val — a nyíregyháziak a követ­kező fordulóban, április 7-én látogatnak a Megyeri útra — a Ferencváros pedig a Vasassal mérkőzik. A további mai talál­kozók : Diósgyőr—Haladás VSE, Tatabánya—SZIf.OL AK, Pécsi MSC—Rába ETO, Videoton^ MTK-VM, Csepel—ZTE. A baj­nokság állása: 8. FTC 19 6 6 7 31-31 18 9. Csepel 19 6 6 7 24-25 18 10. ZTE 19 7 4 8 21-22 18 11. SZEOL AK 19 6 6 7 24-27 18 12. MTK-VM 19 6 5 8 27-34 17 13. Sz. Haladás 19 7 3 9 21-28 17 14. Volán SC 19 4 6 9 24-35 14 15. Diósgyőr 19 2 7 10 13-30 11 16. NYVSSC 19 4 3 12 18-38 11 Hat leány- és hat fiúcsapat részvételével teremkézilabda-tornát rendeztek a kisvárdai 5-ös Iskola tornacsarnokában. A lányoknál a klsvárdai 4-es iskolások nyertek a kisvárdai 1-es és az ajaki álta­lános iskola előtt. A fiúknál a kisvárdai 5-ös iskola lett az első, a dombrádi és a kisvárdai 4-es iskola gárdája előtt. Képünkön a győztes fiúcsapat játékosai, a kisvárdai 5-ös iskolások, álló sor balról: Csók Zsolt, Tóth Ferenc, Pál Csaba, Simon Zoltán, Zakor Károly testnevelő tanár, Bállá René, Lőrincz Attila, Kői Attila. Elöl: Kristóf József, Dobral Zsolt, Bottka Attila, Barna! Béla, Se­bök András. Hat NB-s csapat részvételével rendezték meg Tiszavasváriban a Szamuely Kupa férfi kézilab- datomát. A szépszámú szurkoló­sereg igen jó, parázs hangulatú mérkőzéseket láthatott. A selej­tezők során különösen az A- csoport találkozói voltak szoro­sak! Végül a Mátészalkai MTK került az első helyre, miután há­rom, Illetve két góllal legyőzte illenfeleit. A döntőben viszont kikaptak a szalkaiak, egyetlen góllal a B-csoport győztesétől, a Tiszavasvári Lombiktól. Eredmé­nyek : SELEJTEZŐ, A-csoport: Máté­szalka—NYVSSC 25:22, Mátészal­ka—Borsodi Bányász 23:21, Nyh. VSSC—Borsodi Bányász 24:24. Végeredmény: 1. Mátészalka 4, 2. Borsodi Bányász 1, 3. Nyh. VSSC 1 ponttal. B-csoport: Nyír­bátor—Debreceni Dózsa II 30:20, Tiszavasvári—Nyírbátor 22:18, Ti­szavasvári—Debreceni Dózsa II 29:20. Végeredmény: 1. Tiszavas­vári 4, 2. Nyírbátor 2, 3. Debre­ceni Dózsa II 0 ponttal. A HELYOSZTÓ MÉRKŐZÉSEK eredményei, az 1. helyért: Tisza­vasvári—Mátészalka 22:21. A 3. helyért: Nyírbátor—Borsodi Bá­nyász 19:15. Az 5. helyért: Nyh. VSSC—Debreceni Dózsa II 22:20. A torna legjobb kapusa: Rózsa Imre (Mátészalka), a gólkirálya Bodnár János (NYVSSC) lett. Hét végén 0B-futam a MOGÜRT-SOLGÚ Rallye-val Rajt előtt az autósok A hét végén rajtol az autóver­senyzőik országos bajnoksága. Az OB I. fordulóját a MOGÜRT- SALGÓ Rallye jeleníti, amely egy­ben a szocialista országok Béke- Barátság Kupájának nyitófutama is. A Karancsalján és a Mátrá­ban sorra kerülő viadalon, indul­nak a Nyíregyházi Volán-Dózsa SC autósai is, méghozzá, mimt A- kaitegóriás szakosztályi versen y- zőH — Klubunk autós-motoros szak- osztólya — a saiLakmotoroeok ki­váló eredményei alapján — ja­nuár 1-én kapta meg az OTSH- tói a legmagasabb, A-kategóriás minősítési címei — mondta Czí- mer József, a Volán-Dózsa autó­sadnak szakosztályvezetője. — A minősítést tehát úgymond meg­előlegezték mekümik, éppen ezért úgy keM sízerepelmünk a jövőben, hogy rászolgáljunk eredmé­nyeinkkel az A-kategóriás jel­zőre^ — Az idei versenysorozatra nyoűfc párosunk készül. Négy duó nyíregyházi: Karsai András—Ba­rabás Endre, Kiss József—Balogh Ákos, Vida József—Guti Károly és Nábrádi György—Szőllősi Jó­zsef. Négy páros pedig a Mis­kolci AFIT-tól igazolt hozzánk: Veszprémi Barna Mihály— Veszprémmé Debreczeni Éva, Veretlenül a döntőbe A hét végén Debrecenben ren- zinobarcika 3 ponttal. Az orszá- dezték meg a röplabda Országos gos döntőbe jutott csapat névso- Sardiülő Kupa területi döntőjét, na: Rácz Tibor, Raska Gyula, Ba- Megyénk színeit az NYVSSC ráth Zsolt, Lóczi János, Lengyel utánpótláscsapatát képviselték, s Endre, Bakó Zsolt, Antal Sándor, közülük a fiúgárda veretlenül! ju- Köteles István, Fekete Csaba, tott az országos döntőbe. Kereső Hudák Zsolt, Vágó Sándor. Edző: Attila edző fiai valamennyi el- Kereső Attila, lenfelüket biztosan verték! Ered­mények: LÁNYOK: Vasas—NYVSSC 3:0, Közgaedesági Egyetem—NYVSSC FIÚK: NYVSSC—Debreceni 3:0, NYVSSC—Fá.y Szakközépis­Sportiskola 3:1, NYVSSC—Duna- kóla 3:0. Végeredmény: U Vasas újváros 3:0, NYVSSC Ka/uncbar- g 2. Közgazdasági Egyetem 5, ciíka 3:0. Végeredmény. 1. „ N YVSKC 4 4 Fáv Szalkközén- NYV5SC 6, 2, Debreceni Sportes- *• nyvssc 4, 4. ray szakközép kóla 5, 3, Dunaújváros 4, 4. Kai- iskola1 3 ponttal. Déri György—Tábori József, László Géza—Deák György, Bial- kó Barnabás—Béres Zoltán. — A minél eredményesebb sze­replés elérésére új ösztönző rend­szert vezettünk be. Ennek lénye­ge : csak az kap klubunktól anya­gi támogatást a versenyzésihez, aki bajnoki pontot szerez! Annáik ugyanis nincs semmi értelme, hogy olyan versenyzőket mened­zseljünk, aiki „nem rúg labdába” a hazai mezőnyben sem. Az OB- és BBK-futamot jelentő hét végi MOGURT-SALGO Rallye március 30-án, pénteken kezdő­dik. A versenyközpontban, a salgótarjáni Lenin téren reggel 8,00 órakor kezdődik a gépátvé­tel, a nézők ott már láthatják a teljes mezőnyt. A rajt — a Lenin térről — déliben 13,00 órakor lese. A viadal első szakaszának vége este 2a,16 óráira fejeződik be. Ek­kor egyórás gépjavítás) lehető­séghez jutnak az autósok. Majd másnap, szombat reggel kelnek újra útra, s a célba érkezés 13,le­kor lesz a tarjám! Lenin téren. Az ünnepélyes eredményhirdetést pe­dig április 1-óni, vasárnap tartják. — A Karancsalján és a Mátrá­ban kijelelt versenypályán 840 kilométer út vár az autósokra — folytatta Czímer József. — S eb­ből 400 kilométer gyorsasági sza­kasz! A MOGÜRT-SALGÖ Rallye tehát nagy erőpróba lesz vala­mennyi rajthoz álló versenyző­nek. A hazai autósok 'mellett itt ilesznek a szovjet, a romám, a cseh,, a lengyel! és az NDK-be!i rallye-sok is. A hírek szerint több miint száz pár várja a péntek déli rajtot. — A hegyi versenyen tőlünk hat pár indul. A Karsai András—Ba­rabás Endre duó 1600-as Ladával, a Kiss József—Balogh Ákos, a Veszprémi Barna Mihály—Veszp­rémmé Debreczeni Éva, a Déri György—Tábori József és a Bi- alkó Barnabás—Béres Zoltán ket­tős pedig 1300-as Ladával, mig László Géza—Deák György Tra­banttal áll rajthoz. — Két-három párosunktól baj­noki pontot remélünk. A jelene légi erősorrend alapján úgy gon­doljuk, hogy Karsai András—Ba­rabás Endre, Veszprémi Barna Mihály—Veszprémimé Debreczeni Éva és Bdalkó Barnabás—Béres Zoltán teljesítheti tervünket. De, okozhatnak kellemes meglepetést a többiek is! Az autósokra egyébként gazdag program vár az idén, Az OB kö­vetkező hat futamára május 19 és október 7 között kerül sor, Mis­kolc, Veszprém, Budapest, Bé­késcsaba, újra Budapest és Pécs lesz a hót forduló versenyköz­pontja, Es további 12 meghívásos viadal tesz még Magyarorsz ágon, közülük a szombathelyi Boros­tyánkő, a váci Börzsöny és a debreceni Róna Kupa — az utób­bi május 20-án lesz — pontszerző verseny. Lesz tehát hói bizonyí­taniuk a nyíregyházi autósoknak. Bagoly Dániel Totótanácsadó Megváltozott a nyíregyházi to­tó-lottó kirendeltségek nyitva­tartási ideje. Hétfő reggel 9 órá­tól, péntek este 18,00-ig várják a totózókat és lottózókat. A kol­lektiv szelvénnyel játszó totózók kérésének eleget téve, kedden 12,00 órától, péntek este 17,30 óráig veszik át a szelvényeket. A mátészalkai és a kisvárdai ki- rendeltség nyitvatartási ideje változatlan. KOSSUTH RADIO 8,27: Világablak. — 8,56: Nó­tacsokor. — 9,42: Kis magyar néprajz. — 10,05: Diákfélóra.— 10,35: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 10,50: Magyar énekka­rok madrigálfelvételeiből. — 11,06: A Bartók vonósnégyes felvételeiből. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Vendéglátó. — 13,05: Operaslágerek. — 13,35: Dzsesszmelódiák. — 14,29: Mis­ka bácsi levelesládája. — 15,05: Külföldről érkezett. Grúz nép­dalok. — 15,28: MR 10—14. — 16,03: Kritikusok fóruma. — 16,13: A sárga Rolls-Royce. — 16,30: Társadalom és Iskola. — 17,05: Versenytársak lesznek? Nagyvállalataink esélyei a vi­lágpiacon. Orion. — 17,30: Hall­gassuk együtt. — Paganini-mü- vek. — 19,15: Zinka Milanov operaáriákat énekel. — 19,54: Szigetek könyve. Sinka István- műsor a szeghalmi városi könyvtárról. — 21,01: Örökzöld dallamok. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Mozart: G-dúr hegedűverseny. — 22,55: Egyetemi reformok Európában. — 23,10: Walter Gieseking zon­gorázik. — 0,10: Maiek Miklós táncdalaiból. PETŐFI RADIO 8,05: Koltay Valéria és Kis­hegyi Árpád operettkettősöket énekel. — 8,20: Tíz perc külpo­litika. — 8,35: Idősebbek hul­lámhosszán. — 9,30: A 04, 05, 07 jelenti. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,35: A Szabó család. — 12,05: Berki László népi zenekara ját­szik. — 12,35: Tánczenei kok­tól. — 13,30: Labirintus. — 14,00: Zenés délután. — 14,15: Népi hangszeres muzsika. — 14,35: Szimfonikus táncok. — 15,10: Fiataloknak! — 16,00: Minden­ki iskolája. Tűnődés a tünetek­ről. Belgyógyász szemmel. — 16,40: Fúvószenekari hangver­seny a 6-os stúdióban. — 17,09: Körkapcsolás bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről. — 18,05: Klasszikus operettekből. —18,35: Zenei tükör. Kérdések, felele­tek, újdonságok, érdekességek huszonöt percben. — 19,03: Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. — 19,50: Újdon­ságainkból. — Külföldi táncda­lok. — 20,35: Tükörképek. — 20,45: Népdalok. — 21,20: Nem­zedékek. — 22.10: Városokról — dalban. — 23,20: A tegnap slá­gereiből. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. — 17,05: Hortobágyi népdalok. — 17,20: Mikroobjektiv. A tarta­lomból. Veress József filmleve­le — Bolti szarkák (Horvát Pé­ter) — Környezet és védelem (Antal István) — Merre tovább, Patyolat? (Kolláth Adrienne) — A külkereskedő (Haskő József) — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírössze­foglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Pálfi Balázs) MAGYAR TV 8,00: Tévétorna, (sz., isim.) — 8,06: XskioiLatóvé. Orosz nyelv, (ált. Isk. 6. oszt.) Vetélkedő (sz.) — 8,30: Földrajz, (ált. Isik. 6. oszt.) India és a monszun. — 9,00: Fizika (ált isk. 8. oszt.) Az elektromágneses indukció. — 9,25: Magyar irodalom, (ált. isk. 6. oszt.) Csokonai II. (Az ország szegénye) (sz.) — 10,05: Delta. Tudományos híradó, (ism., sz.) — 10,30: Reklám. — 10,35: A kis Fadette. Francia tévéfilm. (ism., sz.) — 12,05: Képújság. — 15,00: Iskolatévé. „Fehér hollók.” (Pedagógus nézőinknek). (ism.) — 15,40: Szórakaiténusz. Bejárnám az egész földibekét! (Az igemódok) (A 4. osztályos magyar nyelv­hez.) (sz.) — 15,55: Mesélj, raj­zolj, játssz velünk! Az agyag­gyerek. (sz.) — 16,16: Kamera. A film dramaturgiája II. (sz.) — (Az Iskolatelevizió film- és tv-esztétikiai műsora középis­kolásoknak.) — 16,50: Hírek. — 16,55: Hajdani mestereik: Hrisztofor Zsefarevics. Ju­goszláv rövidfilm. (sz.) — 17,20: Pulzus. Könnyű, zenei pano­ráma. (sz.) — 18,10: Képújság. — 18,15: „Hittünk a magunk igazában.” Dokumentumfiljm- sorozait. 4. (betf.) rész. — 18,50: A Közönségszolgálat tájékozta­tója. — 18,55: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé- torna. (sz.) — 19,15: Esti mese. (sz.) 19,30: Tv-híradó. (sz.) — 20,00: Kék fény. Riportműsor, (sz.) — 21,06: Sanzonpódium. Színészek énekeinek, (sz.) — 21,45: A hazad agykutatás mű­helyeiből. IV. rész: Néhány nem szokványos fejlemény, (sz.) 22,25: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 17,40: Képújság. — 17,45: Szó­kimondó. (ism.) — 18,25: Szü­lők iskolája. 10. rész. Orvos és kórház, (ism., sz.) — 18,55: Verdi: Don Carlos. Az 1983. március 26-i előadás felvétele a New York-i Metropolitan operából, (sz.) A II. szünetben: kb. 21,15: Tv-híradó 2. sz.) — 23,00: Képújság. SZOVJET TV 18,00: Vidám hangjegyek. — 18,15: A jelenkor munkásmoz­galma. — 18,45: Hosszú út a dünék között. Tv-film VI. — 20,00: Híradó. — 20,35: Népda­lok. — 21,05: A világ esemé­nyei. — 21,20: Nemzetközi lab­darúgó-mérkőzés : NSZK—Szov­jetunió. — 21,50: Tv-nézők le­velei nyomán. — 23,20: Tv­film. — 0,20: Esztrádműsor. SZLOVÁK TV 8,45: Ez történt 24 óra alatt. — 9,00: Iskolatévé. — 9,25: A Nap leánya. Szovjet mesefilm. — 9,50: Egy ló története. Szín­házi előadás felvételről. — 11,30: A televízió diszpécser- szolgálata. — 12.00: Jajszó a mélységből. Kanadai doku­mentumfilm 4. (befejező) rész. — 12,25: Hírek. — 16,25: Hírek. — 16,30: Iskolatévé. — 16,55: Szakmunkástanulók műsora. — 17,25: Visszhangok. Hallássé­rültek híradója. — 17,45: Orvo­si tanácsok. — 17,55: Autósok- motorosok magazinja. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Urh-kocsi- val. Magazin. — 19,30: Tv-hír­adó. — 20,00: Tv-fórum. — 20,40: Tarendol. Franc’a *v- filmsorozat 4. (befejező) rész. — 21,30: A cseh muzsika. — J. Charvat vezényel. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: A tanítónő. Portréfilm. — 22,40: Ravel: Spanyol rapszódia. Ze­nekari hangverseny. — 23,00: Hírek. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: FORRÓVÉRŰ KÍSÉRTET (olasz) Ea. kezd.: 16, 18 és 20 órai. Nyíregyháza Béke mozi: JOBB MA EGY Nö, MINT TEGNAP HÁROM (16 év, francia) Eai kezd.: 9 és lil óra. ROBIN HOOD NYILA (szovjet) Eai. kezd.: 16 óra. BRITANNIA GYÓGYINTÉZET (16 év» angol) Ea. kezd,: 18 és 20 óra. I Nyíregyháza Móricz mozi: TÜNDÉR LALA (magyar) Ea. kezd.: 15,30 óra. NIMFA A LÁPVILÁGBAN (16 óv, lengyel) Ea. kezd.: 17,45 és 20 óra. Kisvárda Béke mozi: KISVÁ­ROSI FOJTOGATÓ (16 év, iram­aié) Ea. kezd.: 18 és 20 óra. Mátészalka Béke mozi: TE, RONGYOS ÉLET! . . . (14 év, maigyar) Ea. kezd.: 17,30 és le,30 óra. Nyírbátor Szabadság mozi: TÜ A SZÉNAKAZALBAN (16 év, angol) Ea. kezd1.: 18 és 20 óra. ZSlGN/IQNlD SZÍNHÁZ 28. szerda 15,00 A BŰVÖS FUVOLA. 19,00 MADAME LOUISE SZALONJA. Vasvárt. Jegyek a bérleten kívül Is kap­hatók ! MEGYEI ÉS VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 28-án 19 órakor a hangver­senyteremben A BESSENYEI GYÖRGY TANÁRKÉPZŐ FŐ­ISKOLA AMATŐR MŰVÉSZETI EGYÜTTESEINEK MŰSORA. U Kelet­lagprtrszáG Az MSZMP Szaboles-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona utca 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47, 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 1Ö-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési dij: egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni elő­fizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem öraünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jäger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Körzeti bajnokságok LABDARÚGÁS, vásárosnamé- ’ nyi körzeti bajnokság: Tarpa— ? Pusztadobos 3:1, Vásárosnamény * —Barabás 6:2, Ilk—Vitka 0:0, * Kisvarsány—Vámosatya 3:0, Ti- szaadony—Varsánygyüre 0:4, í Tisza menti SE—Beregdaróc 1:1, I Lónya—Nyírmada 2:3, Csaroda— \ Aranyosapáti 3 :l. Az élcsoport : állása: 1. Varsánygyüre 32, 2. í Vásárosnamény 32, 3. Tarpa 30 í ponttal. Nyírbátori körzeti bajnokság: \ Nyír gyula j—Balkán y 1:1, Piricse < —Terem 3:2, Nylrvasvári—Nyír- r lúgos 1:0, Penészlek—Nyírgelse < 5:1, Nyírbéitök—Szakoly 7:1. Az élcsoport állása: 1. Ballcány 19, 2. Nyírvasvári 19, 3. Nyírlugos 16 ponttal. Sakkarany A múlt hét végén Dombó­váron rendezték meg a tö­megsport SZÖVOSZ Kupa sakk és teke országos dön­tőjét. A megyék legjobb sak­kozói és tekézői között jói szerepeltek a szabolcs-szat- mári fogyasztási szövetkezeti dolgozók. Jakab Mihály, a Baktalórántházi ÁFÉSZ sak­kozója negyven versenyző kö­zött aranyérmes lett! A női sakkozók a középmezőnyben zártak. A Nyíregyházi ÁFÉSZ férfi tekecsapata — minimá­lis különbséggel lemaradva az első helyezettől — az elő­kelő hatodik helyet szerezte meg. A női tekeegyüttes ti­zenegyedik lett a húszas me­zőnyben. Egyetlen gól döntött 1. Bp. Honvéd 19 12 4 3 41-14 28 2. Ü. Dózsa 19 9 8 2 33-20 26 3. Videoton 19 10 4 5 30-18 24 4. Rába ETO 19 8 7 4 42-33 23 5. Tatabánya 19 8 6 5 26-24 22 6. Vasas 19 8 4 7 25-20 20 7. Pécsi MSC 19 6 7 6 21-22 19 13. HÉT 1. Dortmund—Bremen X 2 2. Frankfurt—Bochum 1 3. Leverkusen—Düsseldorf X 1 4. Nürnberg—M.-gladbach 2 5. Darmstadt—F. Köln X 1 6. Hannover—Saarbrücken 1 7. Avellino—Verona X 8. Catania—Lazio 2 X 9. Genoa—Ascoli X 1 10. Juventus—Fiorentína X 1 11. Pisa—Torino X 2 12. Roma—Intemazionale 1 X 13. Udinese—Sampdoria 1 X 14. Hertha BSC—Kassel 1 15. Atalanta—Como 1 X 16. Lecce—Arezzo X 1 HALLGASSUNK UÜli NÉZZÜNK MEG IJ.ÍIIi'.llJiqilNl.Biil.NIMiiJ.l.H 1984. március 38., szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom