Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-25 / 47. szám

KUK HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. február 25. o FIATALOKRÓL FIATALOKNAK Gyermekek a naményi könyvtárban Matasd a könyveidet... Á szép álom és a kegyetlen valóság MEGVAN AZ A ROSSZ SZOKÁSOM, HOGY AMIKOR EGY LAKÁSBA LÉPEK, ALAPOSAN SZEMÜGYRE VE­SZEM A POLCOKAT A SZOBÁBAN. A KÖNYVESPOL­COKAT. NO, NEM AZÉRT, MERT NOTÓRIUS KÖNYV- KÖLCSÖNKÉRÖ VAGYOK, MINDÖSSZE ÉRDEKEL, KI MIT OLVAS, MILYEN KÖNYVEKET VÁSÁROL. AFFÉLE GYORS TESZTNEK IS NEVEZHETNÉM KÍVÁNCSISKO- DÁSOMAT — ÜGY TARTOM: „MUTASD MEG A KÖNY­VEIDET, MEGMONDOM, KI VAGY” ... Nem egy olyan otthonban jártam már, ahol elégedet­len nyugtáztam a sorakozó könyvek látványát — de több volt az olyan lakás, ahol megzavart a könyvek szembetűnő hiánya. Megza­vart, mert a házigazdákról addig kialakult képem alap­ján azt vártam, hogy jó né­hány teli polcot találok majd a szobában. Másutt sajnál­kozva konstatáltam, hogy ,.hát igen, nem csalt a sejté­sem ...” Bizonyára vannak, akik most fennhéjázással, nagyké­pűséggel vádolnak, mert az olvasás iránti igény, illetve annak hiánya alapján egy- egy emberről döntő következ­tetéseket vonok le. Nem így van. Nem akarom én a köny­vet, az olvasást mindenek fö­lé emelni, annak hiányában pedig lesajnálni bárkit is. Azt viszont tartom: nem le­het művelt ember, aki nem olvas! S ami még döntőbb: az sem, aki csakis a munká­jával, szakmájával szorosan összefüggő könyvet vesz a ke­zébe. Talán hosszúra nyúlt ez a bevezető, de mindjárt ki­derül, hogy miért volt rá szükség. Otthonokról, csalá­di könyvtárakról beszéltünk, olvasó vagy nem olvasó fel­nőttekről. Szülőkről! S most következzenek a gyerekek. A nyíregyházi megyei könyvtár ifjúsági részlegé­be körülbelül 2900 gyerek iratkozott be, többségük tíz- tizennégy éves. (Az általános iskola alsó tagozatába járók aránya kisebb — ők napközi­be járnak, nincs annyi idejük délután.) Szép számnak tűnik a 2900. De vajon ez mind olyan gye­rek, aki rendszeresen olvas? Talán fura a kérdés, hiszen minek iratkozna be egy fi­atal a könyvtárba, ha nem az olvasásért... A válasz mégis felemás helyzetet mutat. Ki­derül, hogy nagyon sok olyan gyerek van, aki egyszer be­iratkozott, mert kellett neki egy könyv — egy kötelező ol­vasmány! —, de utána alig látják a könyvtárban. (Leg­feljebb az újabb iskolai ol­vasmányok miatt.) Olyanok is vannak bőven, akik puszta időtöltésből tagjai a könyv­tárnak! Ez úgy értendő, hogy be-bejárnak a gyerekkönyv- tárba, mivel ott meselemezt hallgathatnak, játékokat kap­nak, tévét néznek, újságokat lapozgathatnak. Mondhatnék azt is: ez már eredmény, hi­szen könyvek ezrei között játszik a gyerek, csak ragad rá valami... A könyvtárak közül nem mindegyikben van gyerek­részleg. A községi könyvtá­rakban együtt vannak a könyvek kicsiknek-nagyok- nak. A városokban találha­tók olyan nagyobb könyvtá­rak, ahol elkülönítették a kettőt. Itt sem jelent azonban szigorú határt az életkor, hi­szen Nyíregyházán és másutt is az egész könyvtárnak tag­ja a gyerek. Olvasójegyét ugyan az ifjúsági részlegnél kapja — de azzal kölcsönöz­het a felnőttkönyvtárból is. (Ez fordítva is igaz!) No, de mégis — mondhat­juk —, vajon hogyan „szok­tatható rá” egy tizenéves ar­ra, hogy olvasási igényei fo­kozatosan a „komoly” iroda­lom felé forduljanak? Nos, erre szolgál az úgynevezett átvezető irodalom, mely meg­található az ifjúsági könyv­tár polcain. Ebben főleg nagy klasszikusok — írók és köl­tők — művei találhatók meg, Jókaitól Mikszáthon át Jó­zsef Attiláig. Ezek a kötetek szolgálnának arra. hogy a na­gyobb lélegzetű és nívós fel­nőttirodalom berkeibe vezes­sék a gyereket. Nyíregyházi általános isko­la átlagosnak mondható nyol­cadik osztálya. Mélységes hallgatás fogadja a kérdést: ki milyen köny­vet olvasott az elmúlt héten? Felnyúlik egy bátortalan kéz, feláll a nyúlánk fiú, B. Gabi. — Elolvastam az E. T.-t, mert láttam filmen is „.. — Azt én is olvastam! Marha jó volt... — szólnak mögötte. — A filmen azért... — Én vettem egy „Itit” a trafikban ............sorjáznak a mondatok, zsong az osztály. — Ezen kívül mit olvastál mostanában? Gabi tétova. Zavarban van, akárcsak a tanárnő, aki­re segítséget kérőn pillog. — Gyerekek! — nézek kö­rül. — Ki szereti Jókai re­gényeit? — Én olvastam az Arany­embert ... — és felröppen még pár Jókai-cím. De hogy valaki szeretné, arra nincs válasz. (Kicsit nyugtalanít a dolog, de elhessegetem ma­gamtól. Hiszen miért lenne mindenki olyan, mint én voltam ebben a korban, ami­kor faltam Jókait, mert volt egy ilyen korszakom. Igaz, hogy annak már több, mint húsz éve.) — Milyen könyveket sze­rettek olvasni? Újabb csönd, de aztán be­indulnak. Elhangzik több sci-fi címe, néhány történel­mi kalandregényé, egy kis­lány még a Pompon meséit is megkockáztatja. A többiek sem ütköznek meg rajta, ők talán csak kimondani restell- ték, hogy mesét kedvelnek ... De hát mit vártam én? Hogy Hemingway-t vagy Sü­tő Andrást mondanak, netán valaki kiböki a többiek lel­kendező helyeslése közepet­te, hogy az ő kedvenc ol­vasmánya Samuel Beckett? No, nem, ez ostobaság. 14 éves fiúkról és lányokról van szó, nagyra nőtt kamaszokról. Akik sokkal inkább gyerekek még. mint vélnők! Nemrégiben Szolnokon az ország gyerekkönyvtárosai gyűltek egybe szakmai ta­pasztalatcserére. Itt hang­zott el a megállapítás: a mai gyerekek nem nagyon akar­nak felnőni... Meghökken­tő (és bizonyára nem ®taiá- nosítható) mondat, de sajnos, sok minden ezt látszik igazol­ni. Többek között a könyvtá­rak. ahol hosszúra nyúlt fiúk vihorászva nézik a Pif kalandjai című gyermekded képregényt, melynek szövegét sem értik, mert francia. Ahol anyányi lányok újra és újra meghallgatják a kis Vük ka­landjait a lemezen. Ahol verset csak akkor kérnek a gyerekolvasók, ha közeleg május első vasárnap­ja vagy november hetedike. Ünnepségre készülnek, vers kell a műsorhoz. — A Móra Kiadó kimon­dottan gyermekeknek, fiata­loknak szóló könyveket gon­doz. Ha elnézi az ember az új kiadványok sorát, szem­betűnik: egyre több az isme­retterjesztő kötet... Sziládi János, a Móra Ki­adó igazgatója bólogat. — Az utóbbi években (ez alatt mintegy másfél évtize­det értek) megnőtt az igény az efféle könyvek iránt. Van néhány olyan sorozatunk, mely roppant sikeres. Ilyen a Bölcs Bagoly, a Kolibri, a Búvár-könyvek sorozata ... Az iskolai oktatásban is a „több könyvű” rendszer ke­rült előtérbe, tehát sok isme­retterjesztő könyvet használ­nak föl a gyerekek, a tanárok. Ezért igyekszünk minél szín­vonalasabbá tenni ezt a mun­kánkat. — Azt hiszem sikerült, hi­szen felnőttek is szívesen ve­szik a Búvár-zsebkönyveket. De hogy állunk a versekkel? — Rosszul. — A versek miatt? — Dehogyis. Nagyon fur­csa helyzet alakult ki. Sok­kal több olyan költőt tudnánk kiadni, akik megérdemelnék, mert nívós gyerekverseket írnak. Pontosabban: verseket gyerekeknek. Az a tapaszta­lat, hogy manapság sok fiatal költő fordul a költészetnek eme ága felé — sok ok mi­att... A gyerekek, fiatalok ellenben nem olvassák a verseket! Legfeljebb amit muszáj, mert iskolai tan­anyag. — Mit olvasnak szívesen a mai tizenévesek? — Nehéz erre kapásból és pontosan válaszolni. Amint említettem, az ismeretterjesz­tő kötetek gyorsan gazdára lelnek, némelyiknek a pél­dányszáma vetekszik a sike­res indiánkönyvekével. A meseregények, mozgalmas if­júsági regények olvasottak — a kalandot, az izgalmat kere­sik a gyerekek. A romanti­kát. — Egy nehéz kérdés: mit tart a képregényekről? Mos­tanság jó pár megjelent már. — Nem a mi kiadásunk­ban. A Móra egyelőre nem foglalkozik képregénnyel. — Egyelőre ... — Nézze: a képregényről nagyon megoszlanak a véle­mények. Az olvasás ellensé­gének tartják sokan, s van is benne igazság, hiszen „köny- nyebben emészthető.” Abban is sok igazság van, hogy nem nyújt, nem nyújthat ma­radandó, nívós irodalmi él­ményt. Mégis: anyagi meg­fontolásokból mi is gondol­kodunk képregény kiadá­son ... — No, akkor máris ott tartunk, hogy felbukkant a pénz. Azt mondják sokan: drágák a gyerekkönyvek (is), ezért hiányoznak sok lakás­ból. — Mihez képest drágák? Ha egy-egy játékszerhez mérjük, akkor nagyon ol- csók.Gyönyörű kiállítású gye­rekkönyvet lehet venni nyolcvan forintért. Ennyibe kerül a miniautó, melyből tucatszám sorakozik a gye­rekszobákban a polcon. Ha a régebbi árakhoz mérjük, akkor valóban drágábbak. De a mi könyveinket még húsz­huszonöt forintért meg lehet vásárolni! (Közbevetőleg egy epizód a könyvesboltból. A mama harmadikosforma fiával ke­resgél, majd megkérdezi, hogy megvan-e a Mátyás ki­rály és a százesztendős em­ber című könyv, mert kell az iskolába a gyereknek. A vá­lasz: sajnos hiányzik. A kis­fiú közben bogarászik a szebbnél szebb gyerekköny­vek között, s egyet megmutat anyjának. Szeretné megvenni. A mama kikapja a kezéből. Rápillantok a könyvre, ha jól látom, valami huszonnyolcba kerül. Ö is megnézi az árat, s visszateszi a polcra a köte­tet. Kijönnek a boltból, jó­magam véletlenül a nyo­mukban. A pár lépésre lévő trafikba is együtt megyünk. Az anyuka két képeslapot vesz, a gyerek pedig rámutat egy kisautóra. Az még nincs meg neki. Megveszik. Szó nélkül. Hetvenöt forint.) — Az az igazság, hogy na­gyon is hozzászoktunk ahhoz, hogy fillérekért árulják a könyveket. Azt hiszem, ez alaposan lerontotta a köny­vek „presztízsét”. Ami ol­csó, az nem értékes... — va­lahogy ilyen szemlélet alakult ki. Gondoljon csak arra, hogy mennyire nem számít „való­di” ajándéknak a könyv! Eddig jobbára azokról a gyerekekről esett szó, akik olvasnak. Azokról, akik csak nagy ritkán vagy egyáltalán nem vesznek könyvet a ke­zükbe szabad idejükben, még nem nagyon szóltunk. Pedig sokan, nagyon sokan van­nak. Írásom legelején a családi könyvtárakról elmélkedtem. Azért, mert úgy vélem: ott­hon dől el, hogy olvasó lesz-e a gyerekből vagy sem! Álta­lános vélemény, hogy ahol odahaza olvasnak a szülők, ahol könyvek társaságában nő fel a gyerek, ott maga is gyakorta vesz a kezébe, könyvet, mégcsak noszogatni sem kell különösebben. Nem akarok most statiszti­kákat idézni, pedig elretten­tő adatokat tartalmaznak azokról a felnőttekről, akik alig-alig találkoznak betűvel- könyvvel. Mindenesetre tény: az a gyerek, aki nem szívesen olvas, felnőttként sem lesz könyvbarát. Itt kezdődik a dolog. Ehhez egy érdekes adalék: egy kutatás eredmé­nyei azt mutatták ki, hogy a döntő hatást az olvasásban is az anya gyakorolja a gyerek­re! Ahol tehát a mama barát­ja a könyvnek, ott nagyobb a valószínűsége, hogy csemeté­je is az lesz ... Márpedig, ha jól meggondoljuk: rendsze­rint éppen az asszonyoknak jut kevesebb idejük az olva­sásra! Aztán itt a tévé. A mai tizenévesnek a nor­mális világ része, hiánya olyan lenne számukra, mint ha nem kapnának enni. Nem tudom, naponta hány órát tölt átlagban a tévé előtt egy mai gyerek, de hogy so­kat, az biztos. Azt hiszem, csak az szab gátat ennek, hogy egyelőre viszonylag ki­csi a műsoridő, nincs egész­napos adás. De az is eljön egyszer. Divatos lennék, ha ezt a folyamatot most szidni kezde­ném. De hát: minek? A tévé van — együtt kell élnünk vele. — Mit szeretsz nézni a té­vében? — kérdeztem F. Csa­bától a már emlegetett nyol­cadikban. — A krimiket! — csillant fel a szeme. — Meg a jó bu­nyós filmeket. De szeretem a rajzfilmeket is. Meg a Del­tát, meg a Perpetuum mobi­lét, meg a meccset. Most so­kat néztem a téli olimpiát is. Meg... — és jött a többi műsor, talán csak a szünetje­let nem mondta. Mindent néz, ami mozog. Olvasni? Nem azt nem nagyon szeret. Kiderül a fiúról (mondja a tanárnő), hogy elég nehezen olvas. Itt, ebben az iskolá­ban sem kivételes eset — sok az olyan gyerek, aki nehezen birkózik a betűkkel. Ök a gyengébb tanulók, akik azért gyengébbek, mert nem tud­nak jól olvasni. És azért nem tudnak jól olvasni, mert gyengébbek? Ez már nem biztos, hogy igaz. A tévénézés sok időbe telik. Azt nem lehet félbehagyni, aztán később folytatni. Végig kell ülni a műsort, ami el­kezdődött. Nem is kell mást csinálni, mint ülni és nézni. Mennyivel egyszerűbb, mint a betűket bogarászni... Pe­regnek hát az órák — olva­sásra nem jut belőlük. Jó, jó, mondhatják, de hát a tévé is nyújt valamit, nem? Abban is vannak tartalmas, színvonalas műsorok, ott is láthatnak akár klasszikuso­kat is tévéfilmen. Ez félig- meddig igaz. De amikor egy regényből nem marad más a filmen, mint a cselekmény, akkor nem beszélhetünk azo­nos értékekről. Egy szép sza­vú tájleírás vajon pótolható ugyanannak a tájnak a be­mutatásával? (Itt van ugye­bár a nevezetes elmélet a Gutenberg-galaxis haláláról. MacLuhan azt mondja, hogy vége a nyomtatott szó világának, átveszi helyét a tévé (meg most már a video). Sajnos, ez a gyerekek között igazolódni látszik. Sajnos, mondom — nem tartom ugyanis törvényszerűnek.) Nevelje olvasásra a gyere­ket az iskola! — mondják az elfoglalt szülők, akik maguk nem barátai a könyvnek, de tudják, hogy ez így nem jó. Az iskola? — Annyi a tananyag, hogy elég, ha azt elsajátítja a gyerek — állítják egyöntetű­en pedagógus ismerőseim. — Igaz, hogy nagyon, de nagyon fontos lenne, hogy ol­vasson mellé a tanuló, de ... S itt szó esik a hiányzó könyvekről, a régen kiadott kötelező olvasmányok utáni kutatásról, a gyéren ellátott iskolai könyvtárakról, a túl­terhelt nebulókról. — Nézd, én megpróbáltam — mondja valamikori évfo­lyamtársam, aki tizenkettedik éve tanít a nagyközségben. — Azt csináltam, hogy ha egy- egy nevezetes történelmi alakról volt szó az órán. ak­kor igyekeztem róluk szóló szépirodalmi alkotásokból idézni, figyelemfelkeltő cél­zattal. Volt is eredménye, mert sok gyerek kereste az­tán azt a könyvet, néhányan végig is olvasták. Nagyon örültem ilyenkor. De aztán egyre ritkábban jutott erre energiám. Meg ... rámszól­tak, hogy túlterhelem a tanu­lókat. Nem hagytam fel egé­szen a módszerrel, de ritkáb­ban alkalmazom — Elküldi a tanár a gyere­keket hozzánk — mondja a könyvtáros —, hogy Iksz vagy Ipszilon életéről gyűjt­sön anyagot. A gyereknek odaadjuk a lexikont, aján­lunk neki könyvet az illető­ről. Ő kiírja gyorsan azt a pár sort a lexikonból, és kész. A könyvet igen ritkán viszi el. Amit megköveteltek, azt elvégezte. Arról, hogy mit olvasott még hozzá, nem tud számot adni. Nem is ké­rik tőle. Akkor meg minek? — mondja. Kipipálják vagy osztályozzák az életrajzi adalékok gyűjtését, és ezzel vége. A többletet ebben a leljesítménycentrikus világ­ban nem érzi fontosnak, mert azért nem kap semmit. Befejezni nem — csak ab­bahagyni lehet. A két hónap­pal ezelőtti országos gyer­mekkönyvhét jelmondata ez volt: Olvassatok mindennap! Szép álom... TarnavÖIgyi György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom