Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-21 / 43. szám

1984. február 21. Kelet-Magyarország 3 Tudósítóink jelentik a falugyűlésekről Megosztani a lakossággal Befejeződtek a falugyűlé­sek a Máriapócs, Kisléta, Pócspetri közös nagyközségi tanácshoz tartozó területen. Most már megválaszolható a korábban esetleg feltett kérdés: kell-e egyáltalán fa­lugyűlés? Hiszen az év vége amúgyis programokkal zsú; folt, december a tanácstagi beszámolók ideje, az év el­ső hónapja a zárszámadáso­ké, s mindkét fórum a falu lakóinak életével, gondjai­val, eredményeivel foglalko­zik. A három községben megtartott falugyűlések után azonban határozott igennel lehet válaszolni — a falugyűlések szükséges, hasznos közéleti fórumok voltak. A nagyközségi közös ta­nács elnöke, Palóczy Lajos- né például érdekes megfi­gyelésről beszélt. Míg ko­rábban az volt a falvak la­kóinak gondja, hogy vajon egyenértékű elbírálásban részesül-e mindhárom köz­ség, egyenlően kap-e a „kö­zös kalapból”, addig manap­ság az emberek már arra kíváncsiak, hogy áll a „szomszéd”, milyen ered­ménnyel zárta az évet, s nincsenek-e lemaradva a társközségtől. Egészséges versenyszellem alakult ki, mely serkentőleg hat mind­három községben. Hogy ez mennyire igaz, a társadalmi munka értékében például számokkal is bizonyítható. Pócspetri lakói eddig nem tapasztalt érdeklődéssel, nagy létszámban vettek részt a falugyűlésen. Felsza­badult, nyílt légkörben be­szélték meg településük gondjait, önkéntesen fel­ajánlott társadalmi munká­val kívánnak előbbrelépni a járdaépítésben. Fokozni akarják a falu népesség- megtartó erejét azzal is, hogy új építési telkek kije­lölését sürgették. Máriapócson a falu ren­dezési tervét készítik. A falugyűlésen elmondták a lakosságnak azt a kérését, hogy a rendezési tervet ne a tervező álmodja meg isme­retlenül, hanem kérje ki az emberek véleményét, akár utcánként is. Így remény lehet arra, hogy a falu ma ga formálja jövendő arcula­tát Fedett buszváró kiala­kítása, a Volán-járatok sű­rítése szerepel még a pó csiak tervei között. Kislétán az elmúlt évek eredményeit elégedetten vették tudomásul a falugyű­lés résztvevői. Társadalmi munkában a járdaépítés, út­javítás gondjain kívánnak segíteni. Mindhárom községben jó hangulatú beszélgetés köz­ben beszélték meg a közös gondokat. Feltétlen említést érdemel, hogy a lakosság önkéntesen ajánlotta fel se­gítségét például ravatalozó építésére, vagy járda bőví­tésére. Az eredményességben döntő szerepet játszott, hogy a tanács vezetői és dolgozói igyekeznek gyorsítani az ügyintézést és javítják a tájékoztatást. A tanács azt is tervezi, hogy a tanácsta­gok számára havonta sok­szorosítva küld egy össze­foglalót, amely a gondokkal és a tervekkel foglalkozik. Azt akarják, hogy a telepü­lés lakossága minden prob­lémát ismerjen, így ered­ményesebben tudjon segíte­ni a terület munkájában. Kovács Éva Segélyből a kocsmába Bár tavaly már 27 új családi házat is építettek Dombrádon, még mindig csökken a lakosság száma — mondta Solymosi László ta­nácselnök a legutóbbi falu­gyűlésen. Sok szó esett az utakról, járdákról, a világí­tásról, a közutakról, a bel­víz elvezetéséről és a ke­reskedelmi ellátásról, ame­lyek leginkább foglalkoztat­ják a lakosságot. A 34 kilo­méteres úthálózatból mind­össze 10 kilométer a szi­lárd burkolatú. Járdaépítést a tanács azzal segítette ta­valy, hogy 300 ezer forint értékű anyagot vásárolt, a lakosság például társadalmi munkában készítette el a járdát. Az ivóvízellátás hoz­ta a legjobb hírt: vezetékes vizet kapott Dombrád, Ti- szakanyár és Ojdombrádon is építik a vezetékeket. Az elnök beszámolóját hozzászólások követték. Formeszter Sándor javasol­ta: gondoskodni kellene bentlakásos szociális ott­honról. amelyet ki lehetne alakítani a Horváth-féle kastélyt — ami jelenleg a tsz méregraktára. Juhász Sándor sürgette, hogy az ABC-től a vasút mellett egészen a Dózsa György útig építsenek jár­dát, mert sok gyerek jár ott és a vasúti sínek miatt nagy a balesetveszély. Gom­bos Albert a sáros utak mi­att emelt szót. Karászi Fe­renc a hangoshíradó hang­ját kifogásolta, mert 100 méternél messzebbre nem hallik. Lingvay Istvánná a szo­ciális segélyek szétosztásá­ról beszélt, mert szinte olyanok is kapnak, akik er­re nem méltók. Ez nem ser­kent munkára. Esetenként segély helyett munkaalkal­mat kellene teremteni, pél­dául kosárfonót, seprükészi- tő üzemet létesíteni — ami nem kerülne sokba, s a Ti­sza mellett olcsón lehetne fűzvesszőt termelni. Bereu­est Zoltán szélesítette a kört. s a közbiztonsággal is fog­lalkozott, mert az utóbbi időben sok a fiatalkorúak által elkövetett bűncselek­mény. Elmondta: jó néhány család élősködik a falun. Példákat hozott, hogy sok tsz-tag, aki onnan ment nyugdíjba, nem kap annyit, mint egyik-másik szociális segélyezett, aki csak alkal­mi munkát végzett vagy vé­gez. Kérte a szociális segé­lyezettek felülvizsgálását, mert sokan a kapott segélyt a kocsmákba viszik. Borbély Géza a temető rendje miatt kért szót. Az oda vezető út nincs jól megvilágítva, nincs kocsi­forduló, nehézkes a közle­kedés. Szabó Endre Bőröndök Nagy-Britannióba Versenyben a világpiacon Nyolcadik éve állja a ver­senyt a világpiacon a kállóiak bőröndje. Hét éve szállítanak öt különböző méretben gör­gős repülőbőröndöket is Nagy-Britanniába. Az eltelt idő alatt csaknem 200 ezer Nagykallóban gyártott bő­rönd utazott ki a ködös Al­bionba. Januárban Londonba küldtek 2 ezer darabot, most február első hetében 1200-at postáztak a Nagykállói Áfész üzeméből. A káliói bőrönd a szigetország területén kívül Nyugat-Európában és Afri-. kában is keresett termék. Úttörősíp Nyírbéltekről Munkamegbeszélés. A labda­varráshoz tanácsot ad Szabó Gyula igazgató. kát varrunk. úttörősípokat festünk, varrtunk ujjvédő- ket, bőrdíszműhöz kellékeket, zsebkendőt, igazol vány tokot, diszkóerszényt, különböző készlettartókat... Mást ne mondjak, van termékünk, amit Dániába és Iránba szál­lítanak. A nálunk varrt lab­dák közül nem is egy ott pattogott a moszkvai olimpia pályáin. Gyorsan hozzáte­szem. hogy mindez legfel­jebb hivalkodás, vagy éppen mellékes haszna ennek a vál­lalkozásnak. — De nem mellékes? — Kétségtelen, hogy ha gazdaságtalan lenne, akkor sokkal nehezebb helyzetben lennénk, de valóban nem ez az elsődleges. Amit a gondo­zottak keresnek, azt jórészt ők kapják zsebpénzként. Mi csak annyit veszünk el belő­le. amennyi a folyamatos munka biztosításához kell. A A háttérben a parányi kiállítás. Labdák az olimpián Munkások az öregek szociális otthonában A rosszkedvű tél. szó ami szó, elcsúfítja az öreg fás parkot. Fodrozódó tócsákon didereg a szél, és ami más­kor nagyon szép, az most egy kicsit szomorú. Hinnéd, hogy maga az intézmény is az. Beteg emberek lakják a házat. Szociális gondozottak Nyírbélteken. A portás ka­put nyit, gondozott ő is. A parányi irodában két idős ember intézi az ügyeit. Gond­dal, mert hát a keresetüket veszik fel éppen. A megér­demelt, megszolgált munka­bért. Szabó Gyula, az intézet igazgatója: — Zavarba jönnék, ha egy mondatban kellene elmonda­nom, hogy mit jelentett ná­lunk az idős, beteg, gondo­zásra szoruló emberek szá­mára a munka. Még 1977- ben történt, hogy kapcsolat­ba kerültünk a fővárosi kéz­műipari vállalattal. Termé­szetesen nem mindenki dol­gozik, nem mindenki dol­gozhat, senki számára se kö­telező, de azóta már jóval több, mint egymillió forint érték az. ami a foglalkoztató szobánkból kikerült. Labdá­mi gondozottaink ki-kijár- nak az intézetből, lényegé­ben nyitva van a kapunk. Tavasszal, nyáron sokan dol­goznak a kertészetünkben, de még a sertéshizlaldánkban is. A lényeg: minden olyan idős, vagy beteg, a szociális gondozottságra rászolgáló ember, aki még dolgozni vagy dolgozgatni tud, dol­gozhat itt nálunk. Megdöb­bentő volt látni, hogy milyen gyönyörűség, hogy mekkora érték lett nekik a munka. A tudat, hogy nem ingyen él­nek, a hit, hogy ők haszno­sak ennek a világnak. Na­gyon figyelmesen és ponto­san mértük ezeknek a fog­lalkozásoknak az eredménye­it. Nem azt, hogy hány sí­pot festettünk, hanem azt, hogy azok Között, akik dol­goznak, kevesebb lett a hoz­zánk hasonló; intézmények­ben elkerülhetetlen és szük­séges súrlódás. — Van-e mód e foglal­koztatások .bővítésére? — Nem okvetlen célunk a számszeríj fejlesztés. Csak az dolgozik, akinek ehhez kedve van. Ö viszont, és ez fontos, -folyamatosan dolgoz­hat, akár úgy, mintha vala­hol alkalmazásban állna. A kézműipari vállalat nagysze­rű és megértő partner, és az sem tagadja, hogy ha szoli­dan is, számára is nyeresé­ges ez a kapcsolat. Nos, szá­munkra is az. Most tél van, a szabadban senki sem dol­gozhat, kinőttük a régi fog­lalkoztatót. Már felépült és rövidesen teljesen kész lesz az új foglalkoztató helyisé­günk. Eddík csak kézzel dol­goztunk, de már megérke­zett egy sajtoló gép is. Láb­törlőket fogunk gyártani. A műhelycsarnokban kel­lemes meleg, duruzsolós halk beszélgetés, írhattam volna* úgy is, meleg csendesség fo­gadott. Gratuláltunk a moszkvai labdákhoz, de meg kellett néznünk a sípot, no meg a rögtönzött kiállítás fo­gadott. Látni lehetett ott mindent, amit abban a kis műhelyben, a maihoz hason­ló csendes, beszélgetős dél- előtlökön készítettek. A kiál­lításnál is többet mondott el az, ahogyan félkész munkák­kal is eldicsekedtek a gon­dozottak az igazgatójuknak. Ki többet csinál, ki keveseb­bet, de az emberért való munka e kis csarnokában maga a munka, a betegség, az elmúlás fölötti győzelem. És ugyanúgy, mintha egy termelési riportot írnánk, kö­vetkezzék itt néhány név, a műhelyben a legjobbaké: Majár Mihályné, Erac Jónás, Gégény Sándor és Bogdán Sanyi bácsi... Persze foly­tatni kellene a 'névsort, de akkor le kellene írnunk va- lamennyiőjük nevét. Ami itt elmaradt, azt megpróbálják pótolni a képek. Fogadják annyi örömmel, amennyivel itt a munkát fogadták. Bartha Gábor Majár néni labdavarrásban az egyik legügyesebb. Tudományos ülés, dombormű- avatás, jubileumi pályázat Ez év november 30-án emlékeznek meg megyénk­ben a nagy orvos, régész Jósa András születésének 150. évfordulójáról, melyre a nevét viselő megyei kór­ház és művelődési bizottsá­ga is készül. Tudományos emlékülést tartanak az év­forduló alkalmából a nyá­ron, ahol plenáris ülés ke­retében előadás hangzik el Jósa Andrásról, az orvosról és régészről, majd az egész­ségügyi dolgozók a régé­szekkel és történészekkel szaküléseken folytatják a megemlékezést. A központi rendezvény az évforduló napján, novem­ber 30-án lesz, ekkor nyit­ják meg az új kórházi épü­let tanácstermében a kór­házi orvostörténeti gyűjte­ményt és kiállítást. Az anyagot az üzemtörténeti szakkör lelkes tagjai rész­ben már összegyűjtötték. Eddig 64 írásos dokumen­tum és 96 könyv van a bir­tokukban. A könyvek között számos ritkaságot találunk: a Nagykállói Nyilvános Köz­kórház 1887—1899 évekből származó évkönyvét, a Nyír­egyházi „Erzsébet” Nyilvá­nos Kórház 1900—1910, 1912 és 1914. évi betegforgalmi kimutatásait. A Jósa András-ünnepsé- gen tartja ülését a Magyar Orvostörténeti Társaság, majd leleplezik Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrász- művész Jósa-domborművét. A névadó születésének 150. évfordulójára a megyei kór­ház főigazgatósága felemelt összegű jubileumi pályáza­tot írt ki a klinikai orvos- tudomány, az orvostörténe­lem, a kórházügy, a beteg­ápolás témaköréből. Veröfényes zárszámadás B orítsa jótékony homály a helyszínt! Miért is árulkodnánk? Amit most felidézünk, az a gazda­ságra nem jellemző, sőt ép­pen ellenkezőleg. Megyénk egyik legjobb termelőszövet­kezetében történt az eset, amely több elismerő díjjal rendelkezik, és a tagság is nagyszerűen boldogul a kö­zösben szerzett jövedelemből. Fiatalnak mondható elnöke magas kitüntetés birtokosa és évek óta változatlanul élvezi a bizalmat. A vadonatúj gépműhely betonpadozata olyan tiszta volt, mintha lakodalomra ké­szültek volna. Az elnökség asztalán a zárszámadáskor már megszokott piros drapé­ria, az elnökség első sorában, pedig jeles megyei vezetők. A ceremónia a maga megszo­kott rendjében zajlott. Beszá­moltak a bizottságok, „szám­adott” az elnök, kiderült, hány millió a nyereség, — telt-múlt az idő. közgyűlésről volt szó, tehát mindannyiszor szavaztak is ... A hatalmas panoráma üvegablakokon be­áradó napfény szögéből egy­re inkább lehetett következ­tetni: nem sok híja az ebéd­időnek. A szép feketébe öltö­zött parasztembereken azon­ban nyoma sem volt a türel­metlenségnek. Lassan' rájuk is sor került, következtek a hozzászólások. — Én Galyatetőről jöttem haza, csak azért, hogy mint minden évben, most is én le­hessek az első felszólaló, je­lentette ki egy idős bácsi és büszkén nézett szét a tágas teremben. — Az elismerés morajába itt-ott némi tini­kuncogás vegyült. — És most azt indítványozom, hogy tart­sunk cigarettaszünetet! — Vitte fel a mondat végén a hangsúlyt. Nyomatékkém. elő­szedte ezüst dózniját és meg­indult kifelé. Tömeges szék­nyikorgás követte, amely megelőzte, hogy szavazásra bocsássák a dolgot. Az elnök kínosan mosoly­gott a vendégeire: nem tud­ta eldönteni: sületlen vicc­nek minősítse-e az esetet, vagy a demokrácia határta­lanságának. A cigarettát min­denesetre pontosan végigszív­ták, és lassan visszaszivár- gott mindenki. Már majdnem egy órára járt az idő. — Nos, akkor folytassuk a hozzászólásokat --1 invitálta az elnök a résztvevőket. Ar­cára fagyott a mosoly, ami­kor ugyanabban a pillanat­ban magasra lendült a bácsi keze. — Tessék! — adta meg a szót. — Pupákok! — tegezte le a jelenlévő mintegy félezer em­bert. (A kora felől megtehet­te.) Nekem ugyan mondhat­játok ezeket a milliókat! Én végig azt figyeltem: ki veszi mór észre ezt a rengeteg zümmögő, fényt árasztó lám­pát. A szünetet is azért kér­tem, hátha felnéz valamelyi­kötök. T ucatnyi embernek vál­tott azon nyomban pi­rosra az arcszine, ki­nek a szégyentől, kinek a dühtől. A fiatal tanulók za­varukban még a kapcsolókat sem találták. Végül azonban elaludt a rengeteg fénycső, de csak az armatúrák zümmögé­se hallgatott el, a megvilágí­tás a tágas ablakok jóvoltá­ból semmit sem csökkent. A pillanatnyi csendben a bácsi elégedett arccal súgott vala­mit a feleségének. Esik Sándor Jósa­évforduló

Next

/
Oldalképek
Tartalom