Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-14 / 37. szám

1984. február 14. Kelet-Magyarország 3 (----------------------------------------N EGY KÍSÉRLET TAPASZTALATAI Legyen Ön is házigazda! S zeretne ön népmű­velő lenni? Nem a továbbtanulni szán­dékozóknak, a felvételi la­pokat töltő diákoknak sze­geztük a kérdést, hanem korhatárra való tekintet nélkül mindenkinek. Min­denkinek, aki kedvet érez baráti est, farsangi mulat­ság, vagy netalán szolid mulatozás megszervezé­séhez valamelyik művelő­dési házban. Talán első olvasásra szokatlanul hat mindez, de a hivatásos népművelők komolyan fontolgatják, hogy egy-egy lakosra, mint önkéntes házigazdára rábízzák közművelődési rendezvény szervezését. No nem azért, hogy másokkal végeztessék el munkáju­kat, hanem azért, hátha így sokak számára vonzó közösségi művelődési for­mák születnek. A kísérlet a szomszédos Hajdú-Bihar megyéből in­dult. Először tizenöt tele­pülésen mérték fel, meny­nyire kötődnek az ott élők és milyen módon a kultú­ra helyi hajlékához? Kik azok a kitüntetett szere­pű személyek, akiknek a véleményére általában ad­nak a faluban. Utóbbia­kat személyesen felkeres­ték, kikérték véleményü­ket: lenne-e kedvük a kí­sérlethez? Végül nyolc településen közel kilencven progra­mot szerveztek az önkén­tes népművelők. Hogy kik voltak a vállalkozók? Meglepetésre a középkorú férfiak mutatkoztak a leg­aktívabbnak, éppen a leg­nehezebben megnyerhető- nek vélt korosztály. Jó né­hány szocialista brigád is bekapcsolódott a kísérlet-i be, s különösebben a KISZ-fiatalokat sem kel­lett agitálni. Mire vállalkoztak az új­donsült házigazdák? A fi­atalok például olyan, álta­luk hagyományosnak tar­tott farsangi bált rendez­tek, amiről szüleiktől hal­lottak, és már régen nem volt városukban. Forgató- könyvet készítettek, ma­guk formálta álarcokat árusítottak a „jelmeztele­nül” érkezőknek. A helyi néptáncegyüt­tes járta a nyitótáncot, a vidám beköszöntő versék, tréfás illemtanóra, találós - kérdések fűszerezték a hangulatot. Más alkalom­mal egy nyugdíjas gimná­ziumi tanár — fiatal korá­ban korcsolyabajnok — az ifjaknak téli tömegsport­napot szervezett. Korcso­lya- és jéghoki-tanfolya- mán sok érdeklődő diák vett részt. □ emutatom a bará­tom! — jelentette ki az egyik népmű­velői vénájú tanácselnök, és házigazdaként egymás után közönségtalálkozón látta vendégül a barátja­ként tisztelt festőművészt, költőt, tudóst, fotómű­vészt. A postagalambá- szok szervezete galambki­állítással örvendeztette meg a művelődési otthon látogatóit, mások pedig zenés irodalmi műsorokat állítottak össze a közönség szórakoztatására. Miért részleteztük a szomszéd megyében siker­rel lezajlott közművelődé­si kísérlet eredményeit? Várhatóan az idén néhány szabolcsi településen meg­próbálják alkalmazni a friss tapasztalatokat. Ha egyelőre csak kísérletkép­pen, a „láng” átterjed a mi szűkebb hazánkra is. Lehet töprengeni, fontol­gatni, mivel lepjük meg ismerőseinket, ha házigaz­dák leszünk a művelődés otthonában. R. G. V _______________) „A munkást valamivel ide kell kötni. Hegfogni minden pluszt AMIKOR A BESZÉLGETÉSNEK AHHOZ A RÉSZÉHEZ ÉRTÜNK, HOGY 1982 MÁJUSÁTÓL SZAKCSOPORT MŰKÖDIK A SZÖVETKEZET­BEN, JAVASOLTAM, JÁRJUK KÖRÜL A TÉMÁT. MIÉRT ALAKULT, HOGYAN MŰKÖDIK, MI A HASZNA, MIT SZÓLNAK HOZZA A MUNKÁSOK? RUDI LÁSZLÓ, A RAFAFÉM ELNÖKE, A TÜRE­LEM EMBERE, MINDEN KÉRDÉSRE KIMERÍTŐ VÁLASZT ADOTT: — Őszintén mondjam? Ha nem itt, akkor otthon dolgo­zom. Maszekotok. A pénzre, a pluszbevételre szükség van. 1975-ben épült fel a házunk és még mindig kell rá köl­teni. Aztán hol erre, hol ar­ra van szükség, most például egy automata mosógépet sze­retnénk venni. Húsz éve dol­gozom már itt, és még sok évet szeretnék. A szakcso­Tarcsányi László 32 éve az acél munkálója. — A szakcsoportra nagy szükség volt. Sok a munka, időnként szorít a határidő. Nemegyszer megtörtént már, hogy a gyártás egy részét kiadtuk bérmunkába, csak azért, hogy a vállalt szállí­tási határidőt teljesíthessük. Ez többletkiadás, energiapo- csékolás, hiszen anyag, al­katrész utazik. A szakcsoport­tagok viszont munkaidő után, szombaton, vasárnap, anélkül, hogy az anyagot szállítgatnánk, elkészítik a szükséges alkatrészeket. Havonta gyarapodnak — Van egy másik oka is az alakulás miértjének. Mi­nek tagadjam, mint minde­nütt, itt is volt fluktuáció — folytatja az elnök. — A mun kást valamivel ide kell köt­ni. A szakcsoportmunka pluszjövedelem és nem is le­becsülendő. Egy-egy szak­csoporttag évi 30—40 ezer fo­rintot kereshet „mellékesen”. Az elmúlt évben a szak­csoporttagok már negyven- ketten voltak. Szinte havon­ta gyarapodnak. 5—6 fős cso­portokban dolgoznak, szakma szerint. Van lakatos, forgá­csoló, asztaloscsoport, mun­kájukat az általuk válasz­tott vezetőség koordinálja. Mint a nagy szövetkezetnek, úgy nekik is van elnökük, főkönyvelőjük. Az elnök Tilki Péter, lakatos. Olyan ez, mint állam az államban, illetve szövetkezet a szövet­kezetben? — Valóban. A szövetkezőt vezetősége nem szól bele a szakcsoport dolgaiba, de ar­ra ügyel, hogy a működésük a törvényes keretek között történjen. A közelmúltban a szakcsoport megtartotta zár­számadását. — Talán még nyereséget is osztottak? — Tényleg osztottak. Két­százezer forint jutott része­sedésre. Természetesen a zár­számadáson nem ez volt a legfőbb téma. Komolyan foglalkoztak a munkával, a munka megszervezésével... Ha nem itt, akkor otthon... Az üzemcsarnokokban a szakcsoporttagokkal is szót váltottam. Hrabina László asztalos, az elmúlt év júni­usában lett tagja az új kö­zösségnek. Év végéig plusz 23 ezer forinttal nőtt a jöve­delme. Hrabina László: „A szakcso­port jó lehetőség.” — Sok volt a munka — mondja — munkaidő után gyakran bent maradtunk, ezenkívül bejöttünk szomba­ton, vasárnap is. — Megérte, hogy a szabad idejét feláldozta? portlehetőség csak erősíti a maradásban. A forgácsolóüzemben egy olyan emberrel beszélgettem, aki Rakamazról hosszú ideig Diósgyőrbe járt dolgozni. Tarcsányi László most 48 éves és harminckét éve az acél munkálója. Azt mondja: Hazajött az ingázó — Az alapkeresetem ha­vonta 5—6 ezer forint, a szakcsoportban ehhez hozzá­jöhet még kettő és fél, há­romezer forint. Így már va­lamire való a fizetés. A sza­bad időről viszont az a véle­ményem, amire kell, arra mindig van érkezésem. Van egy kertem, abban dolgozga­tom. Na és miért töröm ma­gam, mire gyűjtünk? A fiam már 24 éves, lassan nősülni fog, építkezni. Kell a segít­ség .. . A Rakamazi Fa- és Fém­ipari Szövetkezet az idei évet tisztességes nyereséggel zárja. Benne van abban a szakcsoporttagok által ter­melt több millió forint érté­kű áru eredménye is. A szak­csoporttagoknak munka min­dig van, ehhez megfelelő a vállalkozási kedv és tisztes­sége a dolognak, hogy a ha­szon kölcsönös. Seres Ernő Zárszámadási előzetes Több kezdeményezés, gyorsaké reagálás Ebben az időszakban a ter­melőszövetkezetekben alig­ha lehet más témáról be­szélni, mint a zárszámadás­ról, amelynek eredményét már jóval a hivatalos közzé­tétel előtt majdnem minden­ki tudja. Bizonyára nem árulunk el titkot néhány — még a küldött-, illetve köz­gyűlés előtt álló — termelő- szövetkezet múlt évi gazdál­kodásának mérlegéről. EgyesUlós után nyereség Megrázkódtatás nélkül vé­szelte át az apagyi és a nyír­téti szövetkezet a tavalyi egyesülést. Bizonyság erre: az immár 3600 hektáron gaz­dálkodó 450 főnyi tagság csaknem hatmillió forint nye­reséget ért el. Ez a korábban önálló téeszek összegzétt eredményéhez hasonló szám különösen sokat mond, ha figyelembe vesszük, hogy az egyesülés miatti belső átszer­vezések kezdeti gondjain kí­vül a szövetkezőknek az aszály okozta károkat is el­lensúlyozniuk kellett. A borsó és a kukorica ter­méskiesését a kalászosok be­takarításának időbeli, ener­giatakarékosabb megszervezé­sével pótolták. Nyereségesen értékesítették 130 hektáros almaültetvényük termését is, és a gondosabb takarmányo­zás révén az előző éveknél félmillió forinttal nagyobb árbevételt hozott a juhászat. Energia­takarékos munka Az újfehértói Lenin Ter­melőszövetkezetben viszont a juhászat volt az egyetlen veszteséges ágazat. Az előző éveknél mintegy kétmillió forinttal nagyobb — tizen­egymillióhoz közeli — nyere­ség elsősorban a szántóföldi növénytermesztésnek és a kertészetnek köszönhető. A kalászosok, az alma, a csonthéjasok és a bogyósok termesztésénél fokozott hang­súlyt kapott a költség- és energiatakarékos munkavég­zés. A 3600 hektáron gazdál­kodó nagyüzem idei tervei között szerepel a múlt évben létrehozott, s már tavaly eredményesen működő vas- és papírüzem fejlesztése. Só — Varsány- gylirébOl A megelőző esztendőkéhez hasonló, ám az 1982-es évi nyereségnek csak a felét — valamivel több, mint nyolc­millió forintot — ért el a varsánygyürei Tisza Terme­lőszövetkezet. A növényter­mesztés veszteségéhez nem kis mértékben járult hozzá az aszály. Az emiatti árbevé­tel-kiesés pótlására a szövet­kezet növelte a baromfiága­zat termelését. A jövedelme­zőbb gazdálkodás érdekében a 3400 hektáros nagyüzem az idén fejleszti partnerkapcso­latait. Január elsejétől a varsány­gyürei szövetkezet vállalta a vásárosnaményi sertéshizlaló közös vállalat gesztorságát. Ugyancsak ennek az évnek az újdonsága: a Compack Vállalattal kötött szerződés alapján — gazdasági társaság formájában — rövidesen megkezdik az étkezési só da­rálását és csomagolását. Műhelycsarnok, tejüzem A Bodrog és Tisza árterü­letén kedvezőtlen termőhelyi adottságok között, 2600 hek­táron gazdálkodó tímári Béke Termelőszövetkezet csaknem 12,5 millió forint nyereséggel gazdálkodott a múlt eszten­dőben. Egyetlen ágazata sem volt veszteséges. Búzából hektáronként átlagosan 54 mázsa, burgonyából 270 má­zsa termett, a szakosított szarvasmarhatelepen a tej­termelés tehenenként 4200 liter volt. A szövetkezet évi 190 mil­lió forintos árbevételében meghatározó alaptevékeny­ségen kívül több ipari üzem is segítette az eredményes gazdálkodást. Köztük a hul­ladékot is teljes mértékben hasznosító gumiüzem, amely­nek bővítése a múlt évben megkezdődött. A szeptember­ben induló új műhelycsarno­kon kívül a szövetkezet épí­tőbrigádjának kivitelezésében készül a rakamazi, gávaven- csellői téeszekkel és két áfésszel közös tejüzem, ami márciusban kezdi meg ter­melését. K. K. F énylő szempárok sze- geződnek az ünnepi asztalnál helyet fog­laló elnökségre. Diáktársak ülnek ott, hiszen az otthon­tanács ülése zajlik. Hogy mégis különös és megismé­telhetetlen ez a tanácskozás, arra utal a vendégek kezében meglebbenő zsebkendő, a tor­kokat szorongató emlékek. Húszéves jubileumát köszön­ti a tanyai diákotthon Nyír­szőlősön. Eljöttek az egykori diákok, a volt tanárok és a beszámolókban mindenkinek jutott néhány perc a válasz­tott szakmának, a családnak, szerencsének, bánatnak és boldogulásnak... Az alapítás évében, 1964- ben még 1,2 millió ember vallotta magát tanyán élő­nek. Gyermekeik nem jut­hattak be mindig az iskolá­ba. Akkorra már az ember meghódította a világűrt és volt, aki hamarabb kerülte meg a földet, mint ahogy a tanyai gyerek beért az isko­lába ... Mégis, végtelen ne­hézségekkel kellett szembe­nézniük a kollégiumok szer­vezőinek — emlékezett visz- sza Juhász Sándorné igazga­tóhelyettes. — Mindent megértettek a szülők, hogy nem kell ko­rán kelnie a gyereknek, szak- tanteremben képzett peda­gógus tanítja majd, csak azt nem bírták elviselni, hogy .elszakadjon a gyerek a szü­lői háztól. Az egyik anyának végső ellenvetésként ennyi jutott az eszébe: de ki fogja majd éjszaka betakarni? A kezdeti nehézségeken a lelkesedés segítette át a nyírszőlősieket. Közel négy­ezer diák hagyta már el a diákotthon falait. Nevükben szólt a mai lakókhoz dr. Sztankó Éva, aki az itteni in­díttatás révén jutott gimná­ziumba, végzett orvosi egye­temet. — Nekem, a felsősóskúti kislánynak oizonyára nem nyílt volna meg az egyetem kapuja, ha nem élek ebben a közösségben* Itt ismertem meg, milyen az, ha csapból fo­lyik a víz, itt tanultam meg vasalni. A konyhára gyak­ran odakérezkedtem, s sza­kács nénik megtanítottak krumplit hámozni, kenyeret vágni, teríteni, tálalni. Búj­tam a könyveket és mindent egyszerre akartam megtudni a világról. Éva, a legkisebb a három testvér közül. Hajnalban „vette nyakába” a tanyát, hogy a hat kilométerre levő iskolába begyalogoljon. Es­te a tanítónő megsajnálta a kislányt és elkísérte egy da­rabon, hogy ne féljen. De ma is emlékszik, hogy egy­szer a hóviharban eltévedt, s a homokbányába kevere­dett. A kétségbeesett szülők csak akkor nyugodtak meg, amikor a szomszéd tanya gazdája hozta az összefázott kislányt... A régen látott barátok em­lékek sorát idézték fel a volt diáktársakban. Te is eljöttél, Csernyik Marika? — állítot­ták meg a fiatalasszonyt. Záhonyi Miklósné, mert már így hívják, kettőzött öröm­mel jött vissza az egykori al­ma mater falai közé. Ma is Jókai-telepen lakik, a na­gyobbik fiát ősztől ugyanab­ba a kollégiumba adja, amelyben ő is négy évig la­kott. Tehát a második gene­ráció is útravalóért jön a di­ákotthonba. Ritka adattal büszkélked­het a diákotthon. Alig van, aki nem tanul tovább, régen inkább gimnáziumba jelent­keztek innen, ma a szakkö­zép és a szakmunkásképző a cél. Utána páran egyetemre mennek. Orvos, mérnök, ta­nár, szakmunkás ismerkedett itt a tudományok alapjaival. Konyán Gézáné a diákott­hon lakójából jött vissza a tantestületbe, mint tanár. Nagy örömmel köszöntötték az egykori tanárokat, dr. Kru- ták Lajosnét, nagy tisztelet­tel emlékeztek az iskolaépítő igazgatóra, Tomasovszki Já­nosra. Szülők és tanárok, szomszédok és a gyerekek két kezük munkájával és oltha- tatlan lelkesedéssel építették a modern iskolát, sportpá­lyát, a pinceklubot, tornaszo­bát. — Alig vártuk, hogy meg­tanuljunk és utána menjünk követ hordani az iskolához — emlékszik vissza a sebész­orvos dr. Sztankó Éva. — Senki nem hajtott bennün­ket, de eszünkbe sem jutott, hogy divatos szóval élve, túlterhelésre panaszkodjunk. A magunk birodalmát épít­gettük, amelynek falai, ter­mei, udvara kezünk nyomán alakult, a magunk igényei szerint formáltuk, s az ön­álló életkezdést, a tudomá­nyok birtoklását kaptuk cse­rébe a diákotthontól. Tóth Kornélia Húsz év után Nyírszőlősön „A mi birodalmunk“

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom