Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-24 / 19. szám
Kelet-Magyarország 1984. január 24, 8 Olimpiai ötpróba l Következik a kerékpártúra Szombaton, a festői szépségű Csanyik-völgyben négyezer résztvevő indult el, hogy a Bükkben teljesítse az olimpiai ötprőba tömegsportmozgalom idei első túráját. A téli csúcstúra 30 kilométeres távját 10 centis hóban tették meg az indulók. Közöttük szép számmal voltak szabolcs- szatmáriak. csaknem kétszázan érkeztek célba a szintidőn belül! A hóval borított Bükkben nagy élmény volt a 30 kilométeres gyaloglás. A Csókás-forrás, Só- lyomkút, Orvénykő, Bánkút, Vadászvölgy, Lencsés-forrás és a többi állomás festői szépségű helyeivel csodaszép látnivalót tárt a túra résztvevői elé. A mezőny tagjai szinte észre sem vették, olyan hamar eltelt a nyolcórás téli túra. Az olimpiai ötpróba következő eseménye a kerékpártúra lesz. Az időpont: április 21-, szombat. A színhely pedig: S za b öles-Szat- már. A megyei testnevelési és sporthivatal rendezi a túrát, csakúgy mint a harmadik próbát, a május 19-i futást. Aztán június 23-án Borsodban a vízitúrára, július 27-én a Balatonban pedig a tóúszásra kerül sor. Bízunk benne, sok-sok szabolcs-szatmári résztvevővel! Teremkézilabda Gólzáporos rajt Gólzáporos mérkőzéseken rajtoltak a nyíregyházi kézilabda- csapatok a debreceni terembaj- nokságon, illetve a Napló Kupán. A Voíán-Dózsa gárdája nyert, a Tanárképző Főiskola együttese viszont vesztett. Eredmények: Nyh. Volán-Dózsa—Derecske íl:10 (9:6). Az év első mérkőzésén szellemesen, ötletesen játszott a nyírségi együttes. Gólszerzők: Kékes, Szálai 5—5, Bernéül Gy. 4, Simonná, Tóth K. 3—3, Pap K. 1. Püspökladány—Nyh. Tanárképző Főiskola 30:27 (12:9). Szünet után kevés gondot fordítottak a védekezésre a csapatok. A nyíregyháziak játékán meglátszott a kemény vizsgaidőszak. Gólszerzők: Varkoly 10, Kovács I. 6, Óvári 4, Molnár, Beroáth Cs. 3—3, Gyöngyösi 1. Atléták évnyitója Hétfőn este a sóstógyógyfürdői KlSZ-vezetöképző táborban tartotta évnyitó értekezletét az Nyh. VSSC A-kategóriás atlétikai szakosztálya. Értékelték az elmúlt évet, megjutalmazták a legeredményesebb versenyzőket és edzőket, majd az 1984. évi feladatokat beszélték meg. Lesz-e újabb Váradi-érem? A nagy ellenfelek: Reyes, Leszov, és... Olimpiai esélylatolgatás Los Angeles előtt A budapesti edzőtáborban szorgalmasan készül a magyar ökölvívó-válogatott az idei olimpiai játékokra. Papp László szövetségi kapitány vezérletével tizenheten edzenek, s közülük négy öklöző, Alvics Gyula, Bácskái Imre, Gönczi Róbert és Váradi János már a zsebében érezheti a repülőjegyet. Elmúlt évi eredményességük révén ők ugyanis már biztos utazók! Ha sérülés, vagy nagymértékű formahanyatlás nem jön közbe, a négy fiú szoritóba lép a földkerekség legjobbjainak nagy viadalán. MIT MOND PAPP LÁSZLÓ? KI ne emlékezne rá: négy évvel ezelőtt, a moszkvai XXII. Nyári Olimpiai Játékokon a nyíregyházi Váradi János bronzérmet szerzett! Légsúlyban a bolgár Leszov és a szovjet Mi- rosnyicsenko mögött — az ir Russellel együtt — a dobogó harmadik fokára állhatott. Az újabb olimpián, Los Angelesben tehát, mint a súlycsoport érmese léphet szoritóba az NYVSSC versenyzője. Te-mé- szetesen a sportvüág így az esélyesek között tartja számon. De vajon lesz-e újabb Váradi- érem? — Nagyon szeretnék a dobogóra kerülni Los Angelesben is — mondta céljairól Váradi János. — Jó előjel, hogy az elmúlt esztendőben újra a régi formában versenyeztem. A magyar bajnokságon visszaszereztem első helyemet, az Európa- bajnokságon pedig ezüstérmes lettem. A sikerek jő hangulatot teremtettek, s ezt kihasználva, szorgalmasan készülök az edzőtáborban. Mindent megteszek azért, hogy Los Angelesben jó erőben és formában vegyem majd fel a harcot a legjobbak- kal. Váradi edzőtáborban végzett munkájával Papp László szövetségi Kapitány s legteljesebb mértékben elégedett: — A legszorgalmasabbak közé tartozik a fiú! A fizikai tesztfelmérésekben utcahosszal verte társait! A 12 perces futásban például kétszáz métert vert a mezőnyre. Váradi fegyelmezett munkáján érződik: Los Angelesben is ott akar lenni a legjobbak között! FAVORIT — KUBÁBÓL A szakemberek egyébként jelenleg Reyest tartják a súlycsoport első számú jelöltjének. Az új reménység az ősszel megnyerte a Világ Kupát és győzött a Pánamerikai Játékokon is! Hazájában a jól ismert San- ticstebant előzte meg. aki a légsúiy egyik ásza volt korábban! Reyes a római Világ Kupán találkozott Váradi Jánossal is. Nagy ütőerejét, gyorsaságát kihasználva. 5:0 arányú pontozással nyert a moszkvai olimpia bronzérmese ellen. Ezt persze sokan jó előjelnek tartják, hiszen Váradit kétszer egymás után senkinek sem sikerült legyőznie s bárcsak folytatódna ez a sorozat Los Angelesben is. Mondjuk a döntőben . . . A kubai öklöző mögött a bolgár Leszov áll az esélyesek listáján. Ű — mint isnjergfjo — Moszkvában olimpiai bajnok volt, 1981-ben és 1983-ban pedig Európa-bajnokságot nyert. Az EB-n Váradit előzte meg. úgy, hogy bírói segédlettel tudta a nyíregyházi fiút legyőzni'... A szurkolók nyilván emlékeznek még a májusban történtekre .. . I.eszov egyébként mintha veszített volna képességeiből, a Világ Kupán is meglehetősen szerény erőt képviselt. Sokan úgy tartják: túljutott formája csúcsán. A szovjet ökölvívás egén új légsúlyú csillag kezd ragyogni: Kabirov. ö Mirosnyicsenko és az 1982-es müncheni világbajnok Alekszandrov helyére lépett. Nem akárkiket előzött tehát meg! A szakemberek azonban úgy tartják, még kiforratlan ... Az olimpiáig persze egy fél esztendő még hátra van. ÉS AZ AMERIKAIAK? A román Titoiu is éremre pályázhat Los Angelesben. A moszkvai olimpiát követő három nagy világversenyen ugyanis valamennyiszer a dobogón végzett! A tamperei, 1981-es Európa-bajnokságon második, az 1982-es müncheni viA szorító sarkában. Váradi János és klubedzője. Szántó József. (Gaál Béla felv.) lágbajnokságon és a tavalyi várnai EB-n pedig egyaránt harmadik volt. Váradi Jánossal már bokszolt, s az NYVSSC-s fiútól simán. 5:0-ra kikapott. Az esélyesek listáján persze ott vannak az amerikaiak is, hiszen ök hosszú évek óta rendre adtak világklasszist a légsúiy legjobbjai közé. Nyilván így lesz ez hazai környezetben, Los Angelesben is. Hogy ki a favorit? Nos, név ezúttal nincs, mert az 1982-es VB-ezüstérmes Collins München után elszegődött profinak. Hogy ki lép a helyére? Jakab József, a Népsport szakírója találóan fogalmazta meg: — Az amerikaiak minden bizonnyal ismét előállnak egy klasszissal, ők ugyanis minden olimpia és világbajnokság előtt megcsinálják ezt a trükköt. Hosszú csend, aztán előjön egy Súlyemelés Batai Árpád, a nyírbátori BSC tehetséges súlyemelője aranyjelvényes szintű eredménynyel kezdte az évet. (Kálmán József felvétele) János (NYVSSC) 137,5. 60 kg: Batai Árpád (Nyírbátori BSC) 215. 67,5 kg: Volosdnovszki Mihály (Lombik) 180. 75 kg: Pólyák Béla (Kiswárdai SE) 215. 82,5 kg: Jónás Ferenc (MMTK) 185. 90 kg: Scheffer Zsolt (Fehérgyarmati SE) 130. 100 kg: önya Attila (Bánki Szakközépiskola) 140. Serdülők: Csonka György, Mencsik László, Szikora Mihály, Bérén esi István, Bertók László, Mohácsi István (NYVSSC-sek), Róka Ferenc, Mészáros László (a Tiszavasvári Lombik versenyzői). Juhász István (MMTK), Reményi FSrenc (NSE). Úttörők: Karpacsev László, Németh László, Csutor László^ Csáki Gyula (NYVSSC-sek), Atari Szabolcs, Vári Gábor (a Mátészalkai MTK súlyemelői), Egresi János, Berki Béla (a Nyírbátori BSC súlyemelői), Sarkadi István, Simon Zoltán (a Kisvárdai SE súlyemelői), Donka László, Csonka Zsolt (a Nagykállói SE súlyemelői). (miski) Asztalitenisz NB III Nehéz csatában 9:7 Szombaton a tavaszi idény harmadik fordulójának mérkőzéseit játszották a csapatok az asztalitenisz NB IH-ban. A listavezető Nyíregyházi Vizügyi-Medosz SE idegenben a negyedik helyezett Debreceni Biogál gárdájának volt az ellenfele. A két élcsapat nagyszerű csatát vívott, melyből a nyírségiek kerültek ki győztesen. Eredmények: Nyh. Vizügyi-Medosz SE— Debreceni Biogál 9:7. A volt NB Il-es hajdú-bihariak nagy küzdelemre késztették ugyan a bajnokaspiránst, de a biztos győzelmét nem tudták megakadályozni. A nyíregyháziak közül Kádár Sándor három, Tósa István, Sallai Zoltán és Kastura Sándor pedig két- két mérkőzést nyert. Nagykállói SE—Berettyóújfalu 8:8. A kállóiak legjobbjuk, Kovács II. Ferenc nélkül álltak ki. Vajda Sándor és Vajda László három-három. ifj. Vajda László két győzelmet aratott. Hajdúszoboszlói Gázláng SE— Kisvárdai SE 12:4. A második helyezett otthonában a kisvárdaiak közül Tóth László és Lipcsei Tibor két-két összecsapáson diadal- moskodott. Debreceni Vörös Metor—Tiszavasvári Lombik 10:6. A bennmaradás szempontjából nagy jelentőségű találkozón szerencsével nyertek a hazaiak. Pethe Gábor, Fitos Zoltán és Vári Sándor két- két mérkőzést nyert. Hajdúnánás—DÚSÉ 4:12. A bajnokság állása: kis ember... A név tehát most még mellékes, de annyi bizonyos, számolni keli egy egyesült államokbeli légsúlyú versenyzővel. Váradi János Los Angeles-i esélyeiről Szántó József, a moszkvai olimpia bronzérmesének nevelő edzője, az NYVSSC szakvezetője a következőket mondta: — A képességek alapján Jancsinak helye van a legeslegjobbak között. Hogy a tudás hányadik helyre lesz elég. az sok mindentől függ. Például a sorsolástól, mert az elején bizony jó lenne elkerülni a nagy esélyeseket. A kubai, a szovjet, és az amerikai fiút... A célunk persze egyértelmű: újra dobogós lenni az olimpián! Én nagyon bízom benne, hogy sikerül. Bagoly Dániel Rendet a havon A z első havas hét vége több száz embert kicsalogatott Nyíregyházáról a kabalási dombokra. Bebizonyosodott, hogy jól sikerűit a nyári tereprendezés, kellemesen szórakoztak a szánkózók, havat találtak a siklani vágyó sielők is. Havat igen — de rendet nem. A domb északi oldalát ugyanis sípályának alakították volna ki — ha éppen legalább any- nyi szánkős nem ott csúszkált volna. Márpedig ezen a meredeken veszélyes a kétfajta téli sporteszköz. Egyelőre csak esésekről kaptunk hírt, nagyobb baleset nem történt. Am jó lenne. ha figyelmeztetéssel, tiltással különválasztanák a sí- és szánkópályákat, hogy zavartalanul hódolhasson mindenki a téli sportoknak, (lb) 1. Bielefeld—1. FC Köln 1-2 2 2. Kaiserslaut.—Hamburg 0-2 2 3. Leverkus.—B. München 1-5 2 4. Offenbach—Bochum 2-2 x 5. Essen—Ulm 1-1 x 6. Oberhausen—Darmstadt 4-0 1 7. Stuttgarter K.—Kassel törölve 8. Wattenscheid—H. BSC 3-2 1 9. Catania—Udinese 0-2 2 10. Fiorentina—Torino 4-1 1 11. Genoa—Napoli 0-0 X 12. Roma—Sampdoria 1-1 X 13. Verona—Milan 1-1 X 14. Freiburg—Duisburg 1-1 X +1 Lecce—Pescara 2-0 1 Megjegyzés: A Debreceni Vörös Meteor csapatától egy büntetőpont levonva! A Berttyóújfalu —Nagykálló SE találkozót jogos óvás után újra kell játszani. Nagy siker Szombaton nagy sikere volt a Záhonyi VSC tömegsportnapjának. A nagyközség és a környék laköi közül háromszázan vettek részt a havas, jeges sportvetélkedőn, melyet jégdiszkó zárt. Vásároljon folyamkaricsot házhozszállítással! A házhoz szállítást a tiszabecsi Tsz és az 5. sz. Volán Vállalat biztosítja a felsorolt helységekben és díjtételekért. A kavics megvásárolható, illetve előjegyezhető a Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat alábbi telepein: Helység: Kavics ár Fuvar költség NYÍRBÁTOR KISVÄRDA DOMBRÁD BAKTALÖRÁNTHÁZA FEHÉRGYARMAT MÁTÉSZALKA CSENGEK NAGYKALLÓ 91,50 350,— 91,50 360,— 91,50 360,— 91,50 350,— 91,50 ■r7'tv; 7* 134,— 91,50 240,— 91,50 216,— 91,50 290,— (118) Jól sikerült a megyei súlyemelő-szövetség hét végi szezonnyitó versenye. Az első napon harminchármán, a másodikon negyvenen léptek dobogóra. A legkiemelkedőbb eredményt a nyírbátori Batai Árpád és a nyíregyházi Kiss Ferenc érte, mindkettő aranyjelvényes szintű eredménnyel nyerte súlycsoportját. Eredmények: A megyei középiskolai csapat- bajnokság pontversenyének végeredménye: 1. Nyíregyházi 110- es számú Szakmunkásképző Intézet 28, 2. Tiszavasvári 115-ös kásképzö intézet 2«, 3. Nyíregyházi Bánki Donát Ipari Szakközépiskola 26, 4. Kisvárdai 111-es számú Szakmunkásképző Intézet 18, 5. Tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium 12, 6—7. Mátészalkai 138-as Szakmunkásképző Intézet, Kisvárdai Bessenyei Gimnázium 11—11, 8. Mátészalkai Baross Mezőgazdasági Szakiközépiskola 8 ponttal. A llfl-es és a 115-ös DSK között a több első helyezés döntött. A minősítő verseny győztesei, felnőttek, 60 kg: Glückmann Pál 222,5. 67,5 kg: Krakomperger László 260. 75 kg: Szalka Imre 140 (az NYVSSC versenyzői). 82,5 kg: Tátrai Zoltán (Nagykállói SE) 232,5. 90 kg: Kassal László 240. 100 kg: Molnár Miklós (mindkettő NYVSSC-s) 325. Ifjúságiak, I. korcsoport, 52 kg: Ityim Jenő (Mátészalkai MTK) 115. 60 kg: Kiss Sándor (Tiszavasvári Lombik) 135. 67,5 kg: Hajzer András 217,5. 75 kg: Kiss Ferenc (mindkettő NYVSSC-s) 285. II. korcsoport, 48 kg: Horváth Béla (NSE) 135. 56 kg: Jóni 1. Vízügy 12 12 — — 131: 61 24 2. Gázláng 12 10 — 2 128: 64 20 3. DUSE 12 9 1 2 118: 74 19 4. Biogal 12 8 — 4 120: 72 16 5. N.-kálló 11 4 2 5 88: 88 10 6. Kisvárda 12 4 — 8 90:102 8 7. B.-újfalu 11 3 2 6 69-110 8 8. H.-nánás 12 2 1 9 77:115 5 9. T.-vasv. 12 2 — 10 76:116 4 10. Vörös M. 12 2 — 10 65:125 3 ||Ktel«liinridi Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre egyéni előfizetők részére 400,— forint, közületi előfizetők részére 408,— forint Kéziratokat nem őrzllnk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 959 HU ISSN 0113—2058 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 3. heti végleges adatai a következők: Játékba érkezett 5 964 017 db szelvény. A nyereményalap 14 492 561 forint, a jutalom X 449 256 forint. Az I. és a IV. nyerőosztályra egyenként 4 347 768 forint, a II. és III. n yerö osztályra egyenként 2 898 512 forint került felosztásra. 13 plusz 1 találatos szelvény 5 db, nyereményük egyenként 579 702 forint. 13 találatos szelvény 5 db, nyereményük egyenként 347 821 forint. 12 találatos szelvény 318 db. nyereményük egyenként 7292 forint. 11 találatos szelvény 4142 db, nyereményük egyenként 560 forint. 10 talalatos szelvény 30 763 db, nyereményük egyenként 113 forint. A kifizetés időpontja: 10 000 forint alatt január 28-tól, 10 000 forint felett február 2-tőL