Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-17 / 297. szám
1983. december 17. O E lvira a szomszédunk volt. Nekem akkoriban őt néniznem illett és csókolomoz- ni. Igazán akkor kavarodtam meg, amikor Elvira maga bátorított, hogy ne né- nizzem, hiszen nem olyan öreg, és nyugodtan tegezzem. így aztán zavaromban kerültem a vele való beszélgetést. Anyámék, ha Elviráról volt szó, csak legyintettek, és szájuk szélét gúnyosan lebiggyesztették. — Nem komplett — mondogatták. — Agyara ment a válás. Én nem értettem, hogy miért nem komplett, hiszen rendesen nevelte a fiát, dolgozott, és nem csinált olyan botrányokat, mint az első emeleten a Dudásné, aki folyton részegen randalírozott a folyosón. Elvira sűrűn átszaladt hozzánk egy kis sóért, lisztért, vagy hó végén kölcsön kérni a fizetésig. Ilyenkor Anyám szívélyesen fogadta, csupa nyájaskodás volt, de amint Elvira kitette a lábát a lakásunkból, mindennek elmondta. Furcsa volt számomra, hogy egy ilyen pöttömnyi, vékonyka asszonyba, mint anyám, hogyan férhetett meg ennyi indulat, ennyi ellentétes érzelem. A magam tíz esztendejével a világot úgy fogadtam el, amilyen, s benne Elvirát, aki hajdani szépségéből még egy kicsit átmentett. Szemeinek kéksége megfakult a rengeteg gyógyszerszedéstől, arcbőre pedig valószerűtlenül puhává vált a kávéfőző állandó gőzétől. A Filmgyárban dolgozott büfésként, s néha anyámnak panaszolta el zavaros ügyeit a művészurakkal, akik nem győzték ajánlataikkal elhalmozni. Én ezekről csak annyiban vettem tudomást, hogy Elvira fiának megint új apukája van. Gábor ezt a körülményt méltóság- teljesen viselte, környezetét sose traktálta anyja viharos életével, ö is abba az iskolába járt, amelyikbe én, így sokszor átszaladtam hozzá egy könyvért vagy füzetért. Később már nem szaladtam, hanem rendszeresen bejártam hozzá. Ilyenkor felültünk a díványra, és zenét hallgattunk. Órákat tudott mesélni Vivaldiról vagy Bachról. Én pedig odaadóan hallgattam őt. Csodálattal töltött el a zpne iránti rajongása, lelkesedése. — Mit tudtok csinálni egész délután? — kérdezte anyám esténként, amikor a vacsora után sebtiben megírtam a házi feladatokat. — Jobb lenne, ha mással barátkoznál! Egy ilyen otthon kuksoló gyerek csak besavanyodik! Magam se vettem észre, csak már benne voltam. Fülig szerelmes lettem Gáborba. Én tízéves voltam, ő két évvel idősebb. Szokás szerint lemezt hallgattunk, Gábor lehunyta a szemét, és lassan, bizonytalanul elindult felém a keze. Mintha nem is az övé lett volna! Mikor megérintett, fölnyitotta a szemét és rámnézett. Nem szólalt meg. Nekem a torkomban dobogott a szívem, majd úgy éreztem, hogy megbillen velem a szoba, és elindulunk valahová, egy másik dimenzióba, a régóta áhított felnőtt korba. Csajkovszkij zenéjét már nem hallottam, ©ábor jelenléte beborított. Mintha a gyermekkor lihegett volna a tarkómon. Szégyellem, hogy remeg a testem. Forró, enyhén izzadt kezébe kapaszkodtam, amikor Elvira megérkezett. Szinte belezuhant a csendünkbe. — Hát ti? — kérdezte, de választ nem várva, ment a gyógyszereihez, és tenyerébe öntögette az egyik fiolát. — Anya, ne! Az orvos azt mondta... — ugrott fel ©ábor, és kilökte anyja kezéből a gyógyszereket. Azok, mint apró bogarak sunnyogtak szanaszét a szőnyegen. — Én most elmegyek, majd holnap ... — szedtem össze magamat. — Maradj még! — nézett rám könyörgő szemmel Gábor, miközben Elvira kétségbeesetten szedegette össze a tablettákat. Az előszobában még hallottam, amint Elvira kiabál. — Rohadt mocskos tróger! Hát nem becsapott ! Másnap, amikor iskolából mentem haza, az egész ház fölbolydult. Anyám kábultan ült a fotelban, és összefüggéstelenül mormogott valamit. — Egy rohadt férfi miatt... és a fia, szerencsétlen ... G ábort azóta sem láttam, hogy Elvira öngyilkos lett. Akkoriban a halál számomra azt jelentette, hogy egy ember elmegy közülünk, más „életet” kezd. Mi természetesen maradunk, mert mi jelentjük a folytonosságot. Azóta is Gábor könyörgő pillantását hurcolom magamban, az első szerelmemet, a folytonosságomért kapott veszteséget. Barangolások a Kaukázusban Találkozás sóstói barátokkal Az 1800-as évek elején egy francia utazó itt is megfordult. Leírása szerint a magyarok öltözete: kurta, derékig érő ing, bő gatya. Mindkettő zsírba vagy olajba mártva, hogy vízhatlan legyen. Fölötte cserzetlen juh- bőrből készült felöltő, amit az időjárásnak megfelelően kifelé, vagy befelé fordítottak. Hajuk szintén olajjal vagy zsírral kenve, két oldalról lógatva, simítva vagy fonva. A mezőségiek a nádas idők vége felé már gyolcsot is használtak az öltözködésnél. A gatyákat nagyon bőre szabták. A posztóruhák között sok vitézkötéses is volt. Minél több volt, annál inkább kedvelték. Az asszonyok főkötő nélkül nem jártak. A legények gatya elé sötétkék vagy fekete surcot kötöttek. Hímzés is került rá; ág, levél, vagy galambmintával. Az idősebb férfiak a munkához surcot kötöttek. Ez még ma is mindennapi tárgy, s legalább 450 éves múltra tekint A kint háló pásztor öltözetét a fenti módon „impregnálta”. Mikor a gulyát kiverték, az volt az első dolga, hogy 3 kiló szalonnából zsírt olvasztott és abba a gatyát, inget beáztatta, zsírral beavatta, utána megint olvasztott két kiló szalonnát, abba mártotta a kalapját. Jöhetett az eső, nem ázott át ... Nyáron sok volt a mezítlábas ember. Vizes, gazos helyeken bocskort kötöttek kapca nélkül, télen azonban kapcát is tettek a bocskorba. Gyakran szalmával is bélelték. Egy kis versike régi idők tanúja: Bocskorom, bocskorom, Nem győzöm szalmával. Van a Falukertben, Hozok egy nagy háttal. A szegények csizmája oldalt varródott. A csizmába nemcsak kapcarongyot, de jó puha árpaszalmát is tettek. A cipészek a század derekán már szóvá tették tréfásan, a javításoknál, hogy „verébfészket” találtak a csizmában. A jómódot bizonyító csizmát mindenki igyekezett beszerezni, de azt ritkán hordták, mert drága volt, kímélni kellett. Ügy oldották meg, hogy csak az egyik lábra húztak csizmát, a másik „fájós” lábukra bocskort kötöttek! ... Voltak nehezebb esztendők is, amikor nagyon meg kellett becsülni a kenyeret. A gyermekek, ha este kértek, azt mondták nekik: már alszik a kenyér. Ha étkezés közben leejtette, nem került a moslékba, hanem fel kellett venni, lefújni a rátapadt szennyeződést, majd megcsókolni és azután elfogyasztani. Több helyen a kenyérre nem igen került lekvár, vagy zsír, vaj. Csak megsózták, esetleg a gyereknek kicsit vízbe megmártották és úgy ették. A szegényebbek bőségesen tettek a búza vagy gabonalisztbe kukoricalisztet, hogy szaporítsa a kenyeret. Ez kissé édeskés ízt adott neki és keményebb, morzsásabb lett, de járhattak rá két hétig is, míg annyira meg nem penészedett, hogy ehetetlenné vált. Solymosi Tibor Az ősi grúz hadiúton a főváros felé közeledve feltűnik az emlékművek, szobrok nagy száma. Tbiliszi, mondhatom, hogy a szobrok városa. A közel ezerméteres hegyekkel körülvett város gazdagon tagolt terepadottsága a szobrok elhelyezésére nagyon alkalmas. Élnek is a terepszintkülönbségekből adódó szerencsés nézetekkel a szoborállításnál. A városban működik a Kaukázus egyetlen képzőművészeti főiskolája, (akadémiája), itt tanulnak az azerbajd- zsáni és örmény művészek is. Léván Cuckiridze festőművész műtermében hatalmas kartonok, a Sioni székesegyház több száz négyzetméteres freskóinak előmunkálatai találhatók a falakon.. Cuckiridze 1976-ban a sóstói művésztelep vendége volt. — Először Nyíregyházán voltam külföldön és itt dolgoztam együtt barátokkal, ezért ez az út számomra a legkedvesebb — mondta a mester. A várost övező ezer méternél magasabb hegyen Grisa Gugunava műterme előtt hatalmas lovasszobor a fák között. Többszörös életnagyságú figura gipszmintáján dolgozik a művész. A grúz képzőművészeti múzeum kincstára rendkívül gazdag. Arany, ezüst és vörösréz lemezekből kalapált ötvöstárgyak a korai keresztény kultúra emlékei, az ősi grúz tárgyak és a csodálatos ikonok életreszóló élményt jelentettek. Egy kis másolatot hoztam magammal emlékként, mert a szarvas- és madárformák a nagyszentmiklósi aranyak és a rakamazi haj fonatkorong Csodaszárvasára. Turuljára, Griffjére emlékeztetnek. Jereván a szökőkutak városa. Ezt már olvastam, de látni a város 2750 éves évfordulójára készült, az évek szamával megegyező vízkifolyá- sú emléket a nemzeti múzeum előtti zenélő és fényjátékú vízkompozíciót és a város számos víztükrét lövellő, lüktető, csobogó dinamikáját egy új élménnyel, a plasztika és idő dimenziójának megérzésével gazdagodtam. A modern művészeti múzeumban Ruben Gevondján képe fogadja az érkezőt. Az űrt meghódító ember hősi figurája lép elénk a vászonról. 1973-ban tíz éve Gevondján Sóstón festette a Magyar rapszódia című képét. A kiállítás első termeiben a külföldön élő örmény művészek munkái láthatók. Minden művésztől egy-egy kiállítás- nyi anyag, 10—12 alkotás szerepel egy-egy falsíkon. Jobbról az örmény címerkép, az Ararát török földön levő hófedte 5000 méteres csúcsai, alattunk a 2000 méter magasságban levő Szeván- tó kék tükrében repülőgépünk árnyéka kísér útban Baku felé. A Kaukázus hegyei után feltűnik a Kaspi-tenger partLevíin Cuckiridze grúz festőművész freskó kartonjának részlete. (A szerző felvétele) Aszlán Kusztamov azerbajdzsán szobrászművész Bakui Szőnyegszövő Nemzetközi Szimpózium 1983. emlékérme. Mark Salman: Kálmán Imre érmének előlapja. (Zsák Zoltán felvételei) Az Azerbaidzsán-szállóban Aszlán Mahmud-Rusztamov szobrászművész vár Első kérdései, hogy van Király Vilmos, Kalmár János, Nagy Ferenc (szobrászművészek). Fodor Attila és Koroknay Gyula? Mit csinálnak a szobrászkollégák és a város most is szereti a művésztelepet, és a tanácselnök, akiről ő azt hitte, hogy a tolmács — olyan jól beszélt oroszul — most is találkozik a művészekkel? Nem győztem mondani igen, igen, most még nagyobb a figyelem és még jobb a műhelyfelszerelés. Bakuban azóta, hogy ő itt járt Nyíregyházán, két rendezvényt is szerveztek, egy nemzetközi szőnyegszimpozi - umot és egy szobrász művésztelepet, ahol kőben dolgoznak a művészek, a város parkjainak. díszítésén fáradoznak. Ezerrubeles ösztöndíjjal nyaranként. Aszlán műtermében egy kis üvegezett faliszekrényben külön vannak kiállítva a Nyíregyházán készült érmek. Emlékként két érmet ad, mondván, hogy itt tanulta meg a betűírást Sóstón, nagyon hálás érte és nagyon köszöni azt a figyelmességet, hogy évente megkapja a művésztelep katalógusát. Három kaukázusi ország, három nemzeti kultúra, három, jellegzetesen elkülönülő karakterű emberek, de mindannyian a magyarokat testvérnek tekintik és mindenhol van egy barát, akit Nyíregyházán Sóstón ismertem meg a nemzetközi művésztelepen. Hogy Moszkva nagy város, azt tanultam és tudtam, hogy lakóinak száma közelíti hazánk népességét, de most éreztem a 28 emeleti 2486 számú szállodai szobában és Frangulján lakásától műterméig terjedő 25 kilométeres úton a város nagyságát. Mark Salman 30 éve lakik Moszkvában és csak most járt először abban a városrészben, ahol Valentin Kocsetkov dolgozik. Kocsetkov műtermében együtt idéztük a sóstói emlékeket. Az Itt született és azóta is tartós barátságokat. Nagyon sajnálta Salman, hogy nem tudott részt venni Sebestyénnel az Iselhormí- Symposiumon. Ligeti Erika és Sanyi egy éve volt a műtermében, én is találkoztam vele Rigába menet. Jó, hogy ilyen nagy városban vannak barátok, akikre számíthatok, akik egy-egy kiállítási könyv' élménnyel gazdagítanak. Kocsetkov fémplasztikákat készített az utóbbi időben, Szibéria új városaiba. 1984-ben lesz tizenöt éves a sóstói nemzetközi művésztelep. Az elkövetkező év' kiállítási programja most készül. Egy kiállítás és egy tudományos jellegű katalógus elkészítése időszerűvé vált. Kár volna nem élni a kínálkozó alkalommal, városunk művészbarátait a mai közönségnek bemutatni Tóth Sándor vissza. Régen a felső ruhák érdes anyagból készültek. Törni kellett őket, ezért mosásnál súlykolták. A tehetősebbek inkább hónapokon át hordat- ták egy szegénnyel, jól meg is fizettek érte. Az érdes gatyát tölgyfagatyának hívták. Viselője pénzét a gatya kor- cában tartotta, de magával hordta fenőkövét, tűzgyújtó szerszámait (acél, kova, tapló) kését, pipakészletét stb. Egy-egy kis községben mindössze 3—4 posztóruha volt. Ezeket a házasuló legények kölcsön kéregették esküvőjükre. A pásztorember kalapja széles karimájú volt. Olyan alakú, mint a csiperkegomba. Úgy is nevezték, hogy esi- perkekálap. A kalapot rendszerint teljes elrongyolódásig viselték. „Munkában megfelel. ha rossz is. Rossz kalap alatt is lehet jó ész.” KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Zsírba mártott pásztorruha Gyarapodni látszik megyénk helytörténeti irodalma. A honismereti pályázatokra évek óta érkeznek olyan munkák, amelyekhez a múlt önkéntes kutatói gyűjtötték egybe lakóhelyük történeti eseményeit, szokásait. Legutóbb Tiszadadá- ról kaptunk hasonló művet, amiből most a falura és környékére jellemző öltözési, étkezési szokásokról írottak egy részét közöljük.
