Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-11 / 292. szám

2 Kaiat-Magy—o—áe 1983. december 11. Edda­nekrológ U toljára Nagykálló- ban láttam őket, az Edda Műveket. Stilizált munkásruhá­ban voltak, ovarall- ban, egyiküjk gázálar­cot is kötött. Ettől függetlenül jó zenét csi­náltak és a fiatalok sze­rették őket. Most arról kaptunk hírt, hogy meg­szűnnek, feloszlanak. Nem újság kis hazánk­ban a zenekarok felosz- lása-újraalakulása. Meg­szűnnek, s osztódás­sal szaporodnak, példáz­va az élet folytonossá­gát. A fiatalok most leve­lekkel bombázzák Pata- ky Attilát, s ahogy ol­vassuk a híradásban, va­laki az ereit is felvágta kétségbeesésében, hogy mi lesz most már ve­lünk, az Edda Művek nélkül? Olcsó poén vol­na most, ha leírnám, hogy majd csak megle­szünk valahogy. Nem akarom elhumo­rizálni az eseményt, ami a Déli Hírlapban, (bizo­nyára nálam hozzáér­tőbb szerző tollából) egy fél oldalt megtölt. Van ebben a cikkben egy olyan mondat is, hogy például Zselencz Lászlót és Csapó Györgyöt ak­kor hívták be katonának, amikor „a legjobban fu­tott a kocsi”. Elképesztő! Hogy ez a katonaság mit megenged magának? Ha most visszagondolok, en­gem is éppen akkor hív­tak be katonának, ami­kor a „legjobban futott a kocsi”. Életfontosságú szer­veim még teljesen épek voltak, és a gerincem se fájt, időváltozáskor. Az­tán van még egy mon­dat, mely szerint a ze­nekar előtt egy időben bezárultak a nyugati sze­replés felé vezető kapuk, ezért joggal érezhették, hogy náluk érdemtele­nebbek jutottak ki. Ezért aztán az orgonistájuk úgy „jutott ki”, hogy disszidált. Ám azért a kép nem ennyire sötét. Világo­sabb foltok is vannak benne. Pataky Attila most alakít új együttest, mellyel egy időre kül­földre szerződik, hogy azután hazajőve, itthon folytassák a zenélést. Esetleg Edda II néven. Várjuk vissza őket. Mi, akik nem vágjuk fel az ereinket. Mester Attila Üzemi csillagszóró (Császár Csaba felvétele) Kilencmillió időseknek, betegeknek Házhoz vitt biztonság Vannak, akik öregségiükre nem kaphatnak nyugdíjat, mert nem tudtak körülmé­nyeik miatt annak idején munkát vállalni, vagy nem bírtak dolgozni. Vannak fia­talok, akik önmaguk, vagy családjuk eltartására képte­lenek. Többek között ők azok, akik társadalmunk szociál­politikája révén esetenként, vagy rendszeresen anyagi tá­mogatósban részesülnek, se­gélyt kapnak, vagy a gon­doskodás egyéb formáját él­vezik. Ho,gy ki, vagy kik a legráutaltabbak erre, ennek eldöntése a tanácsok felelős­ségteljes dolga, hiszen lénye­ges szempont, hogy a segé­lyek jó helyre kerüljenek. Rendszeres segélyek A Nyíregyházi Városi Ta­nács ebben az évben 9 mil­lió forintot fordít szociális segélyezésre. Amint dr. Barta Tibor, a vb egészségügyi osz­tályának vezetője elmondta: ebből mintegy öt és fél mil­lió forint rendszeres szociá­lis segélyek címén kerül ki­fizetésre. Egymillió forinttól pedig a megváltozott munka­képességűeket támogatják, valamint azokat, akik egész­ségüket 50 százalékban el­vesztették és rendelkeznek az öregségi nyugdíjra jogosító munka,viszonnyal, de még nem érték el a nyugdíjkor­határt. Nekik az átmeneti se­gély nyújt szociális biztonsá­got. A kisnyugdíjasak — akik­nek nincsenek tartásra ké­pes hozzátartozóik — külön kérelem alapján évente négy alkalommal kaphatnak rend­kívüli segélyt, melynek ösz- szege változó. Legtöbben a rendszeres szociális segélyt kapják, amelynek egyhavi összege jelenleg 1700 forint Átkelőnél nátrium Többször éri bírálat Nyír­egyháza közvilágítását. He­lyenként korszerűtlen, el­avult, például a Ságvári-tele- pen, ahol az új lakótelepi rész mellett a régi utcák köz- világítása ma már nem felel meg a korszerű követelmé­nyeknek. Igaz, kritizálni könnyebb, mint gazdálkodni abból a pénzösszegből, amely a városi tanácsnak e célra rendelkezésére áll. Idén 27,7 millió forintba került Nyíregyháza közvilá­gítása. Ebbe értendő az áram­díj, s a fenntartásra fordított költség. 1984-ben várhatóan 30 millió forint lesz ez a ki­adása a városnak. Nyíregyházán 15 ezer lám­patest szórja a fényt sötéte­déstől kivirradtig. Ebből mintegy 4200 még izzólámpa­test. Ezekből a TITÁSZ a vá­rosi tanács által biztosított keretből mintegy hatszázat tudott ebben az évben kicse­rélni. — Az új lakótelepeken a beruházással összefüggésben történik a közvilágítási háló­zat kiépítése — tájékoztatott Kulcsár Attila, a Nyíregyhá­zi Városi Tanács műszaki osztályának vezetője. El­mondta: a családi ház-építés­re kijelölt területeken is ben­ne van a telek tartós haszná­latba adásának költségében a közvilágítás kiépítésének a kiadása. — A Ságvári-telepen ke­vésbé korszerű, légvezetékes villanyhálózat van, ez az alapellátást biztosítja. Elavu­lás esetén, egy nagyobb fej­lesztés kapcsán kerülhet sor itt a közvilágítás korszerűsí­tésére. A városi tanácsnak egy másik jelentős feladata a gyalogos átkelőhelyek kivilá­gítása — folytatja a műszaki osztály vezetője —, melyek sárga színű nátriumlámpák­kal történnek. Ezek már több helyen láthatók. Érdekes adat: évente 3984 órán át világítanak a közvi­lágítási lámpák, amelyek meghatározott rend szerint, vagyis napra, órára meghatá­rozottan, a nap keltéhez és a nap nyugtához igazodva mű­ködnek. Ezt az ésszerű taka­rékosság diktálja, mint ahogy azt is, hogy helyenként — például a Jósavárosban — fél­éj jeles világítás van: éjszaka 11-től hajnali 5 óráig. Ez azt jelenti, hogy egy-egy kande­láberen két égő közül csak az egyik ég. Sokan érdeklődnek: hogyan dönti el a műszaki osztály, hol legyen a soron következő nagyobb mérvű korszerűsí­tés? Kulcsár Attila a követ­kezőket válaszolta: — Év elején, amint eldől, hogy mennyi lesz a rendel­kezésünkre álló fenntartási keret, az előző év végéig be­érkező igényeket számba vesszük, mérlegelünk és ra­cionális rendezőelv alapján döntünk a munkálatok sor­rendjén. Természetesen az igények nagyobbak, mint amennyi pénz a rendelkezé­sünkre áll. Annyit azonban elmondhatok, hogy a jövő év­ben folytatódnak a lámpacse­rék. Méghozzá, a TITÁSZ Vállalat tájékoztatása sze­rint a korábbiaknál korsze­rűbb lámpatestek kerülnek a jövőben felszerelésre Nyír­egyháza utcáin. Soltész Ágnes lehet, míg korábban 500 fo­rint volt a felső határ. Meleg étel, gyógyszer A gondoskodás egy másik formája a szociális étkezte­tés, amelyre ebben az évben 650 ezer forintot fordítanak. Ennek lényege, hogy egy fo­rint körüli összegért naponta egyszer meleg ételt, ebédet kapnak, akiknek a körülmé­nyei indokolják. Vannak akik otthonukból nem tudnak kimozdulni, idősek, betegek, akiknek nincs aki bevásároljon, a gyógyszert kiváltsa, vagy az otthonába vigye az ebédet. Őket az egészségügyi osztály álltai szervezett házi szociá­lis gondozás keretében lát­ják el. ■ — Az utóbbi öt évben négyszeresére nőtt a házi szociális gondozásban része­sülők száma. Jelenleg Nyír­egyházán 120 ráutalt, idős ember gondozását négy hi­vatásos és nyolcvan tisztelet- díjas gondozónő látja el. Évek óta kialakult gyakorlat hogy kérésünkre a Vöröske­reszt, a Hazafias Népfront aktivistái, valamint a lakó- bizottságok elnökei, tagjai jelzik, hogy körzetükben kik a rászorultak a szociális gon­doskodás valamelyik formá­jára. Kérelem nélkül Ilyenkor év végén pedig az egészségügyi osztály megné­zi, kik azok a rendszeres szo­ciális segélyben részesülők akik az év folyamán nem kaptak négy alkalommal rendkívüli segélyt. Ők most kérelem nélkül — az osztály évközi környezettanulmányá­ra alapozva — rendkívüli se­gélyt kapnak, amelyet még a karácsonyi ünnepek élőit házhoz visz a postás. (s.) A VASAROSNAMBNYI ÁFÉSZ tiki, 16-os számú vegyes boltja ha­vi átlagban 260 ezer forint áruforgalmat bonyolít le. A bolt az 1981- as évre 2 millió 720 ezer forint áruforgalmat tervezett, ami 100 ezer forinttal több, mint az elmúlt esztendőben. Képünkön: Bori Vll- mosné boltvezető kiszolgál. (Császár Csaba felvétele) „Adj egy kettest!” Édesanya két gyerekkel. Szépek, látszik, hogy boldogok. Mellettük hatalmas betűk: Mindenki ártatlannak születik. Aztán újabb képek, újabb hatalmas betűk: a kamasz, s mellette a durvaság, a rendezetlen családi élet. Odébb a „Modell”, a tetovált kar, sőt homlok, a kirívóan hanyag öltözet, a vadkempingben, vagy nagy pályaudvarokon lát­ható egymás hegyén-hátán szállás visszataszító képei. Mindez csak bevezető azon a kiállításon, amelyet pénte­ken nyitóttiaik meg Nyíregy­házán, a tanárképző főisko­lán, hogy felnőtt és fiatal szembenézhessen korunk va­lóságával, a fiatalkorú bű­nözéssel, végigjárhassa képe­ken azt az utat, amelyet sen­ki sem szánt a fiatalok egy részének, de azért sem sokat tett, hogy ne így legyen. A szereplők fiatalok Újabb képek következnek, a lejmolás, az ismert szöveg, hogy „Adj egy kettest!”, s innen már egyenes az út a sörösüvegig, a borospohárig, a belőle merített bátorság, a mámor pedig újabb helyze­teket szül, s már meg is tör­tént a rablás, a betörés. Fiatalok a szereplők, olya­nok, akikkel már gyermek­korukban sem sokat törőd­tek a szülők, akiknek elfelej­tettek példát mutatni, akik­kel nem beszélgettek el soha arról, hogy mi az erkölcsös és mi nem, akiktől soha nem kérdezték meg, hol és kikkel csavargóit késő éjszakáig, s olyanok is, akiknek első sza­vára kinyílt a pénztárca, ezért nem tudják, hogy mun­kával is lehet pénzt szerezni. Közöny ós galerik A tablókról más is leol­vasható. Mi, ha nem a kö­zöny teremt lehetőséget a galerik kialakulására, hiszen sokszor előfordul, hogy bér­házak pincéje ad otthont kisebb-nagyobb csapatoknak, pedig talán egy időben fel­emelt telefon is elegendő lenne a majdani előbb ki­sebb, később súlyosabb bűn­cselekmények megakadályo­zására. Mert a tablókon ott van a gyilkosság is, amelyet oly­kor egy kalandfiilm hatása idézett elő, de látható olyan is, amelynek előzményei már súlyos bűncselekmények vol­tak. A Veszélyben címmel meg­nyitott kiállítás rendezői nemcsak a bűncselekménye­ket mutatják be, hanem a hátteret, az okokat is, ame­lyek előidézték, de bemutat­ják a társadalomba vissza­vezető utat is. A nevelőinté­zeteket, ahol a fegyelmezés mellett ott a munka, ahol pótolni lehet az elmulasztott tanulást, s ahol nemcsak i kal-andfilmek, a krimik je lentik a „művelődést”. Csalódás a megnyitón A kiállítás megnyitója csa­lódást is okozott, hiszen háromszáz meghívott közül nagyon kevesen jöttek el. A mulasztást azonban decem­ber 16-ig pótolni lehet és jó volna, ha a középiskolák szakmunkásképzők tanárai tanulóiknak is bemutatnák Mert a tablókról nemcsak gyilkosok néznek ránk, ha nem leckét kapunk a megelő zésből is. (balogh) netelő intézetek Függöny Irigy lettem. Szívesen megmon­danám azt is, hogy kikre, de hi­ába próbáltam utánajárni, min­den kísérletezésem kudarcot val­lott. A dolog azzal kezdődött, hogy tegnap reggel kinyitottam a Kelet-Magyarországot és 15. oldalán megláttam benne egy fotót, amelyiken örökösföld egyik házának három emelete és három erkélye látszott, s mindegyiken gyönyörű füg­göny volt. Vajon kiké lehetnek ezek & lakások, hogy nemcsak belül­ről díszítik függönyökkel, ha­nem az utcára is jut? — töp­rengtem irigykedve —. de az­tán elolvastam a kép alatti szöveget és megtudtam, hogy a függönyt nem valaki, ha­nem valami, méghozzá a víz okozta. A múlt szombaton cső- repedés volt az átadás előlit álló házakban, a víz elöntötte a házakat, s ami az erkélyen kifolyt, abból alkotott a ter­mészet szép jégfüggönyöket. Előbb a legkézenfekvőbb kérdés jutott eszembe: vajon, hogy lehet egy épülő lakásban csőrepedés, de válaszoltam is magamnak: igenis, egy új csőnek is joga van eltörni. Az­tán hitetlenkedni kezdtem. Hátha nem repedt el az a cső, csak nyitva felejtette valaki? Ezt a gondolatot is elvetet­tem, nem olyan feledékenyek nálunk az építők, meg aztán a fröccsbe nem is csapi víz, hanem szódavíz kell, márpe­dig az erkélyen nem szódavíz folyt. Mielőtt végképp szabadjára engedtem volna fantáziámat, tovább olvastam a kép szöve­gét, s azt is megtudtam, hogy a hét végén keletkezett cső­törést csak hétfőn vették ész­re. És ekkor megint belém bújt a kisördög. Ahelyett, hogy egyszerűen beláttam volna: nincs ebben semmi különös, hiszen csak hétfőn dolgoztak, azt kezdtem számolgatni, va­jon milyen károkat okozott a lakásokban a víz, s vajon ki fizeti meg ezt a kárt? Talán a legtermészetesebb volna a maidani lakókkal ki­fizettetni. Ügyis lassan egy­millió lesz már egy hatodik emeleti lakás, mit számít már az a néhány tízezer, meg az a néhány ezer, amit az albérle­tért a helyreállítás idejére fi­zetni kell? Mert a|t már meg­kérdezni sem merem: hogy lel­het felügyelet nélkül, őrizetle­nül hagyni péntek déltől hétfő reggelig azt a nagyon sok mil­liós értékű házat?! B. J. Hirdetik az újságban, hogy Nyíregyhá­zán közterüíet-felügyelői mun­kakörök betöltésére keresnek arra alkalmas embereket. Az is kiderül a hirdetésből, hogy az alkalmazásra kerülő dolgo­zó feladata a város közterüle­ti rendjének és az ezzel ösz- szefüggő tanácsi rendeletek végrehajtásának ellenőrzése, megtartatásának szorgalmazá­sa. Miért tagadnám, hogy a hír hallatán egy kis öröm bizsereg bennem. Ha jól értelmezem, akkor a jövőben nem lehet majd büntetlenül rendetlen­kedni szükebb pátriánkban sem. Mármost hogy mi tartó zik a közterület rendjéhez, na­gyon nehéz volna egyszuszra felsorolni. Valószínű, ezután nem lehet majd csak úgy hobbyból, erő fitogtatás gyanánt kitekerni a kis facsemeték nyakát, esetleg derékba törni a husángokat. Várbatóan kézre kerülnek majd azok is, akik éjszakánként ku­kákat borongatnak, útjelző táblákat forgatnak el. vagy akik célzóképességüket a vil- lanybúrák megsemmisítésével akarják minden áron bizonyí­tani. Mellesleg nagyon nagy szük­ség van már ezekre a felügye lökre, hiszen a rendőrök nem lehetnek ott mindenütt, meg különben is, elég sok munkát ad nekik a felsoroltaknál ko­molyabb esetek intézése. Bár ahogy tovább olvasom a hir­detményt, gyorsan felfedezem: ezek a felügyelők ha nem is rendőrök, de a rend őrei lesz nek, hiszen — mint hírlik — a felvételre kerülök egyenruhás szolgálatot teljesítenek. Tetszik nekem az Is, hogy a felügyelői megbízatás elnyeré sének első feltétele a középfo­kú iskolai végzettség. Ebből arra következtetek, hogy ezek az áldásos munkát végző em­berek megfelelően udvariasak is lesznek. Ordibálás és fénye getés helyett bizonyára így szólnak majd az állampolgá­rokhoz: „Tisztelt uram, ön az előbb merő figyelmetlenségből ki móltóztatott húzni tővestől egy tujáit a parkban, ami bizonyít­ja, hogy jó erőben van, de te­kintettel arra, bogy fájdalmat okozott ennek a kis növény­nek, engedje meg, hogy itt helyszínen 200, azaz kettőszáz forintra bírságoljam.” Már látom lelki szemeim elő1(t, hogy az aktus után szé les mosollyal fognak kezet és búcsúzás előtt még egymás nyakába is borulnak. (angyal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom