Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-10 / 291. szám
Százéves a szakmunkásképzésünk Közel két emberöltőnyi időt élt meg megyénk szakmunkásképzése. Történelme egy évszázadot ölel át. Születése, kora társadalmi valóságának szükségszerű terméke. A kiegyezés utáni meggyorsult polgári átalakulás megyénkben is az ipar, kereskedelem és mezőgazdaság fejlesztését sürgeti. A polgárság számbeli növekedése pedig a településfejlődés új energiáit teremti meg. A múlt 1883. november 4-én az alsófokú ipariskola 254 tanonc- növendékkel és 6 fős tantestülettel Nyíregyházán is megalakul. 1884-ben új ipar- törvény jelenik meg, mely minden olyan községben, ahol legalább 50 tanonc van, ott kötelezően előírja a tanonciskola felállítását. Ezt követően egymás után alakulnak meg az iskolák, például még a törvény megjelenése évében Nyírbátorban, Mándokon, Nyírbaktán, a következő évben Kisvárdán, Nagykállóban, a későbbiekben pedig Űjfehértón, Raka- maz, Balkány, Dombrád stb. községekben. Ezeknek az intézményeknek a sorsa a fel- szabadulásig szinte alig változik, létükért, fennmaradásukért kemény küzdelmet kellett folytatniuk. Tanoncból tanuló A felszabadulás után az 1949-es szocialista szakmunkásképzési törvény iskolai rangra emeli a szakmunkás- képzést, a tanulás feltételéül a 8 osztályos végzettséget határozza meg. A kiszolgáltatottságot jelző „tanonc” megjelölés helyett a „tanuló” megszólítást kötelezően előírja/ Az intézményrendszer várt gyors fejlődése a politikai torzulások, az ipari szegénység és a gazdasági elmaradottság miatt nem következik be. Sőt az 1951—52-es tanévben a képzés mélypontra zuhan, a megyében már csak kétN iskola működik. 1953-tól azonban. Munkaerőtartalék Hivatal (MTH) keretében egy iskolaszervezési akció eredményeként 3 év alatt a megyében 4 önálló és 12 helyi ipari iskolát szerveznek. És ezzel a mai iskola- rendszer alapjait is lerakják. Az iskolarendszer érdemi fejlesztése azonban a 60-as évek közepétől a megye ipara és gazdasága fejlődésének meggyorsulásával indul meg. Első lépésként a mai iskolák önállósodnak, a kisebb települések iskolái sorra megszűnnek. Jelentős beruházásokkal bővül a 110-es és a tiszavasvári intézet. Űj épületekbe költözik a mátészalkai, nyírbátori és a fehérgyarmati iskola. A szakmunkásképzés fejlődésének újabb lendületet az MSZMP 1972-es oktatáspolitikai párthatározata adott, amely az általános iskola mellett a szakmunkásképzés fejlesztését emeli ki. Ebben az értő és támogató politikai légkörben valóban nagyszerű eredmények születtek: 10 év alatt 3 új komplex iskola épül, további 5 korszerűsödik. Ennek eredményeként ma megyénkben a rászoruló szakmunkástanulóknak 80 százaléka kollégiumi ellátásban részesül, 68 százaléka intézeti és üzemi tanműhelyek munkapadjainál tanulhatja szakmája rejtelmeit, 85 százalékos a tornatermi ellátottság. Képzett tanárok A tárgyi feltételek alakulásával lépést tartott a tantestületek szervezettségének és színvonalának javulása is. A tanári karnak 21 százaléka egyetemi, 65 százaléka főiskolai végzettséggel rendelkezik, ebben az iskolatípusban a közismereti tárgyakból képesítés nélküli pedagógus már nem taníthat, a szakmát oktatóknak pedig 60 százaléka már pedagógiai képesítést is szerzett. A szakmunkásképző intézményék tantestületei magas szintű politikai, pedagógiai felkészültségét jelzi, hogy egyre többen részesei a képzés megújítását szolgáló pedagógiai kutatómunkának. Kísérletek vállalásával, tan- terv készítésében való közreműködéssel, tankönyv írással és egyéb publikációkkal, mások magas szintű közéletiség- gel emelték intézményeik rangját. Természetes, a feltételek látványos javulása a képzés tartalmában, az oktató-nevelő munka megújításában is érzékelhető. Az intézményekben végzett fiatalok döntő többsége üzemeink, vállalataink keresett és megbecsült szakemberei, a munkáskollektívák meghatározó személyiségei. Azonban az intézetek mai oktató-nevelő munkája nem gond nélküli; elsősorban a jelentkezők felkészültségével, egy részüknek a tudáshoz, munkához való viszonyával van gond. Az indokoltnál több a bukás, kimaradás, lemorzsolódás, sok az alacsony szinten teljesítő tanuló. A gondokat még az sem feledtetheti, hogy intézményeink évek óta sikerrel állják helyüket a Szakma Kiváló Tanulója című országos versenyen, hogy e verseny 10 éves összesített eredményeiben országosan első helyezett a nyíregyházi 110. számú intézetünk. Vagy, hogy egyre sokszínűbb és eredményesebb az ifjúság szabad idejére épülő klub és szakköri élet, amatőr művészeti mozgalom és sporttevékenység. Ma már minden intézetünkben önálló énekkart tartanak fenn, több helyen sikerrel működnek táncegyüttesek, színjátszócsoportok, zenekarok. Új ipar, új szakmák Szakmunkásképzésünk története mindig szorosan kapcsolódott a megye termelőerőinek fejlődésébe. A képzés szerkezete, alakulása következtében a mai szakemberszükséglet döntő többségét az intézményrendszer biztosítani tudja. Történelmi érdeme, hogy a megye változó szakmunkásszükségletét az elmúlt években új szakmák meghonosításával, pl.: optikus, vegyianyag-gyártó, üvegipari, bőr-, díszmű stb. mindig képes volt kielégíteni, ezzel számottevően hozzájárult a megye iparosításához is. A mai állapot azonban egy új időszak nyitányaként is felfogható, hiszen az oktatás- fejlesztés a közelmúltban kidolgozott távlati koncepció alapján a jövő munkásának egyre nagyobb hányadát érettségit adó szakközépiskolában kell képezni. A százéves jubileumát ünneplő szakmunkásképzésünk előtt tehát új perspektíva áll, nem is annyira a távol jövőben a szakmunkásbizonyítvány mellé érettségi dokumentumot is adni kell. Az intézményhálózat mai állapota ehhez jó kiindulási alapot ad. De e célnak maradéktalanul megfelelni csak további új beruházásokkal, a rekonstrukciókkal, a tantestületek összetétele színvonalának növelésével, az iskola belső tartalmi, szakmai, nevelési munkája továbbfejlesztésével lehetséges. Kuknyó János Őrhelye Erdély volt Kós Károlyra Kós Károly Temesvárott született 1883-ban, műveit tekintve író, költő, iparművész, építész, festő, illusztrátor, etnográfus és művészettörténész volt egy személyben. Jellemző összetettségére, hogy az 1909-ben megjelent Attila királyról ének című verses elbeszélését saját linómetszeteivel illusztrálta. Az országépítő című regénye Szent István királyról szói. Kós Károly is építő volt, az lett, az maradt minden műfajban, az erdélyi népek és az európai nemzetek testvériség hazáját építette művészettörténeti jellegű könyveivel — melyekben „Erdélyország népének művészetéről” elmélkedett. 1923-ban Erdély kövei című műve németül is megjelent. Hosszú ideig volt szerkesztője az Erdélyi Helikonnak, igazgatója lett az Erdélyi Szépmíves Céhnek. Építészként alkotta a legjelentősebbet sajátos stílusával, melynek szecessziós elemei a népi építészet forrásait is gazdagon felhasználják egyéni fogalmazás alapján. Képzeletének tisztázott bőségét igazolja a budapesti állatkert, a Városmajor utcai iskola, a zebegényi római katolikus templom, a sepsziszent- györgyi Székely Múzeum. Nyughatatlansága mindig új művet eredményezett, sztá- nai lakóháza, mely otthona lett — szintén tehetségének beszédes bizonyítéka. Épületeiben, minden egyedi vonásuk mellett van valami összetartozó: a kellemes labirintusjelleg, az apró tornyok szerkesztése, a mérsékelt hís- torizálás és az erőteljes népi karakter, a fa és a kő bátor társítása. Rajzai Tamási Áron elbeszéléseivel tartanak egyszerű és természetes rokonságot. Érdekesek és páratlanok a maguk nemében juharfából faragott sakkfigurái, melyek kész szobrok és a bástyák: épületek. Az élet és a történelem viharai között is megőrizte jó kedélyét és töretlen alkotó kedvét. 1977-ben hunyt el, kilencvenhárom éves korában. Ady szavainak szellemében írt, tervezett, faragott, festett: „Őrzők: vigyázzatok a strá- zsán”. Őrhelye Erdély volt és a mi századunk, azt óvta, építette regénnyel, drámával, verssel architektúrával, a békét igénylő, a megbékélést szervező humánumot. Egyéni hanggal, derűsen — egy kései magyar polihisztor képébe rejtőzve. L. M. Golding irodalmi Nobel-díja GOLDING Most, hogy megkapta a No- bel-díjat, nyilván sokan odafigyelnek majd arra, amit írt, s olyanok is kézbe veszik regényeit, akik eddig nem vettek róla tudomást. És ez az igazi értelme annak, hogy elnyerte a díjat. Nem a No- bel-díj minősíti William Gol- dingot, hanem Golding eddig is nyilvánvaló írói rangja hitelesíti (újból) a Nobel-díjat. Amely különben — erre sem árt figyelmeznünk — meglehetősen esetleges; köztudomású, hogy nem kapta meg Tolsztoj, Csehov, Gorkij, Ibsen, Conrad éppúgy, mint Proust, Kaffka, Joyce, Musil vagy Móricz sem, jóval gyöngébb írók viszont tucatjával. No de ha végre megint igazán nagy írónak jutott a nevezetes díj, akkor legalább ennek ürügyén vessünk egy pillantást a nyertesre — akinek megismerésével igazán az olvasók milliói lettek-lesz- nek nyertesek. Negyvenhárom éves korában megjelent első remeke, A legyek ura ugyan egyből világhírűvé tette a vidéki tanárt, akinek csöndes élete a kollégium, a Salisbury katedrális tűhegyes tornya, meg a pár kilométernyire levő ősi Stonehenge árnyékában, vonzáskörében folydogált. De a kirobbanó sikert jóval megrázóbb személyes élmények, valódi robbanások előzték meg; ezek tanították meg Goldingot arra, hogy mi a halál árnyékában élni, mi a kiszolgáltatottság, s nem bűneinkért vezekelünk-e, amikor okkal-ok nélkül szorongunk. Pár hónapja nálunk is nagy siker egy dokumentumkönyv (Óriások csatája), amely a Bismarck nevű német csatahajó elsüllyesztésének krónikája. Golding ennek is szemtanúja, részese volt, mint a második világháború megannyi félelmetes eseményének. Nem írta meg őket, de megírta egy kitalált háború során szigetre vetődött gyerekbanda elállatiasodását, s ez a történet jelképpé nő: az egész emberiség vademberré válhat, ha rátör egy új háború. A legyek urából Peter Brook szép, de persze a regény mélységeit meg sem közelítő filmet csinált. Később megírta egy még kisebb szigetre sodródott magányos tengerész pusztulását (Ripacs Martin). A züllés, az elvadu- lás regénye után megalkotta az emberré válásét (Utódok), amely nem pusztán a vademberi létből való kiemelkedés himnusza, hanem a szükségképpen letűnő régi emberfajta együttérző elsira- tása is. lyiásfajta emelkedésről szól A torony: a katedrális soha nem látott megkoronázásának, az építésnek középkori (és nagyon modern, mélylélektani) krónikája, az építők dicsőítése, s a megszállottság, a puszta hit elmarasztalása. Súlyos könyvek, alapvető erkölcsi kérdéseket feszegetnek Vallásos író Golding? Lehet, de bizony keserves vallásosság az övé: szembenéz az ember (maga előtt is titkolt) bűneivel, a bűnök megmásíthatatlan következményeivel, a soha el nem múló felelősséggel, ezért leszámol mindenféle megváltással... Főként abban a — talán legjobb — művében, amely nálunk a következő könyvhétre jelenik majd meg, címe- A vétkes visszanéz. Kire hasonlít? Dosztojevszkijre vagy talán Madáchra? Kinek ír? A legyek urát kezdő olvasók is élvezhetik — a többi azonban mind nehéz olvasmány. De érdemes megküzdeni vele, hiszen Golding a legnagyobb élő írók egyike. K. N. I. Iszlai Zoltán: Haza régen Anyám, ha elhívsz még haza, aludni nálatok fogok. (Tengerkútmély meg éjszaka és hajnalok, mint ballonok.) Gömböc-pufókan fújtatom dagadó lélegzetemet. (Visszafojtom a múltamat, hogy jövőm legyek. Veletek.) Olyankor jött az egyszerű, tüdőtágító pirkadás. (Fiatokat, a nagyszeműt, kirúzsozta a könnyű láz.) Ilyenkor érkeznék haza, álomharmatos léghajón. (Tihozzátokig eljutna meghallhatatlan sóhajom.) Pákolitz István: KÉT VERS Visszás A botfülű kéretlen intonál Fejest ugrik az úszi nem tudó A zsivány közerkölcsről cseverész Szüzet játszik a kopottas kokott Helyreteyő Istenszag ez? Szó sincs róla! Csak egy büdös veszettróka. Sass Ervin: NÉGYSOROSOK XX. század Repülünk együtt arctalan összecsukott idegenek a magasság épp tízezer nem is láitsz ha integetek Madách Nagy Fényhozó van még remény gúláink mélyre ásva mind de hol a Föld mely térekén köröttünk vagy bennünk kering KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. december 10.
