Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-31 / 307. szám
H a az ember megfakult újságoldalakat nézeget így az új esztendő küszöbén, minduntalan szembeötlik az újságíró kérdése: mit vár ön a beköszöntő évtől? Szokványos a kérdés, de a válaszok mindig tükrözik a kort, amelyben megfogantak. Hogy mondjuk 1945- ben, amikor romokban hevert a villanytelep, lámpát és hozzá petróleumot, elegendő kenyeret és kevéske zsírt kívánt a szabolcsi olvasó. A későbbi években pedig már munkalehetőséget. Gyárat, majd főiskolát, időben távolabb lakást, azután egészséges, vezetékes ivóvizet, televíziót, önálló színtársulatot... Az óhajok többnyire mindig fedték a realitást. Ha a ma olvasója magában hozzáteszi az előre nyomtatott újévi jókívánságkártya betűihez, az „Eredményekben gazdag, boldog új évet”-hez a békét, s hogy elégedett lesz, ha sorsa, helyzete nem fordul rosszabbra, ebben napjaink realitása jut érvényre. Mert körülöttünk forr, feszít a világ. Mert sok minden befolyásolja vágyunk, akaratunk . valóra válását. Az újból élesre fordult nemzetközi helyzet, a világgazdaság és a hazai feltételek kedvezőtlensége sok tekintetben nehezítik pozícióinkat. Tudjuk: a gondok tengerében a mi országunk is szerényebb célokat tűzhet most maga elé, gazdaságunk a következő évben sem tudja úgy növelni teljesítményét, hogy az egyén kívánsága minden esetben megvalósulhasson. Évet zár a család, a munkahely, a megye, az ország. M;t mondhatunk 1983-ról mi szabolcsiak, szatmáriak? A sok jó mellé idéznék két jellemző mondatot a megyei pártbizottság tíz nappal ezelőtti, az elmúlt évet értékelő határozatából: „...A gazdasági fejlődés lelassult, a beruházások folyamatosan csökkentek, jelentősebb munkahelyteremtő ' kapacitás nem lépett be ... Egyre több az alacsony hatékonyság mellett működő gazdálkodó szerv, nőtt az átmenetileg, vagy tartósan fizetőképtelen gazdasági egységek száma ...” Sokaknak, még vezető embereknek is szokatlan a fogalmazás, a fájdalmasan kemény igazság! Jöhet a kérdés: rosszabbul dolgoztunk, mint korábban? Azt hiszem, jobban. Nem kevés gondunk ellenére meggyőződéssel állítom, hogy az utóbbi évben, években Szabolcsban is javult a tervszerűség, fejlődött a gazdaság alkalmazkodóképessége, az új szocialista gazdasági formák is gazdagították a struktúrát. Ezekből következett: meg tudtuk őrizni 1980-as életszínvonalunkat, a korábbi jó ellátási szintet. Régi szemlélettel ez sikerült tolna? Akkor pedig mi lehet a szaporodó gondok oka? A követelmények gyorsabban keményedtek, mint ahogy szaporodtak az eredmények. Nem sikerült olyan gyorsan javítani a munkánkat, mint amennyire az szükséges lett volna. A pártbizottság gazdasági évet záró jelentésének vitája is ezért volt izgalmasabb, tanulságosabb, mint a korábbiak, amikor úgy zártunk és nyitottunk éveket, hogy méltán örültünk a nagy termelési le- dületnek, a belépett, vagy tervezett új üzemeknek, létesítményeknek, amikor dinamikus fejlődésről adhattunk számot. Most ezt nem tette, mert nem tehette a testület. Helyette elemzett, s azt mondta, amit mondania kellett. Mely szerint eredményeink csökkenésének csak egyik — ha nem is elhanyagolható — oka a nehezedő külső helyzet, s a mi mezőgazdaságunkat is majd egymilliárdos kárral sújtó aszály. Kimondta: az objektív okok mellett léteznek s fékezik a haladást a szub- jevtívak. Még sok területen nem tudtuk megtanulni a gazdálkodás kényszerű, új vonásait, még mindig nem takarékoskodunk a kívánalmaknak megfelelően munkaerővel, idővel, anyaggal és energiával, még mindig adósak vagyunk az új technikával, műszaki kultúrával. Az okok összetettek és sokfélék. Ám csupán a fentiek is sejtetik, hogy 1984- ben munkánk lényeges javulásával sem leszünk képesek dinamikus gyarapodásra, legfeljebb kiegyensúlyozottabb fejlődésre. Mert jövőre sem lesz teljes értékű piacunk, s a mégoly szigorúnak tűnő szabályzó sem lehet csodaszer, elegendő kényszerítő erő ahhoz, hogy gyökeres fordulat következzék be a gazdálkodásban. így ítélhető meg a helyzet reálisan. így kezelhetjük az eredményeket rangjukon. Mégis látnunk kell. hogy roppant nagy utat tettünk meg idáig. A párt következetes reformpolitikájával a gazdaságban és a társadalomban hozzájárult és járul a jövőben is ahhoz, hogy folyamatosan igazodhassunk az állandóan változó külső és belső feltételekhez. 1984 magyar gazdaságpolitikájában nincseinek új elemek. Csupán növekszenek a követelmények. Fogyasztásunk mértékét továbbra is az határozza meg: mennyire értékeli teljesítményünket a világ. Tegnap reggel mondta a rádióban népszerű humoristaszínészünk, mennyire meg kell kínlódnia a sikeréért, bár a kínlódást soha nem szerette. Azt hiszem, így vagyunk ezzel mindnyájan. Gyötrődés, gondolkodás, önmagunk állandó megújítása, a többet és jobbat akaró szándék, cselekvés nélkül nem várható nagyobb eredmény. Sem az országban, sem a megyében, sem az egyén esetében. A gazdasági munka szigorúbb szabályzása is erre ad nyomatékosabb kényszert. Nem öröm senkinek a feszítettebb munka, de nélkülözhetetlen a kényszerítő erő. Ahhoz például, hogy jobb legyen a munkaerő, a gép kihasználása, javuljon a szervezettség, a fegyelem, a megtermelt áruk minősege. Ezért kell jó szívvel támogatnunk a rendelkezéseket, amelynek célja csupán egy: elmozdítani a gazdaságot a még sok helyen fellelhető állóvízből, kényszeríteni a vezetést a változtatásra. Meg kell tanulni együtt élni a szabályzókkal és mindenütt, mindennap tetten érni az ezzel ellenié- ‘ tes gyakorlatot. Mert nincs más kiút, tudomásul kell vennie munkásnak és vezetőnek, hogy nem a szabályzók miatt nehéz a gazdasági helyzet, hanem azért ilyenek a szabályzók, mert nehéz a helyzet. Sok területen meg kell lépni a megléphetőt. Bármennyire is rossz most: az értékarányos árak megteremtésére, a vezetés korszerűsítésére. me-t az új követelményeknek sehol sem lehet a régi módon megfelelni. Kényszerítő tényezők so~ kaságával állunk tehát szemben, amikor a jövő képe igen szorosan kötődik a teljesítményhez, amikor nincs más választásunk, mint őszintén beszélni az emberekkel: jobb, piacképesebb munka nélkül nem nőhet a fogyasztás, pluszerő bevetése nélkül nem gazdagodhat megy% város, község. Ma igazán progresz- szív társadalmi érdek, hogy azok a személyes, illetve munkahelyi teljesítmények kapjanak erkölcsi és anyagi elismerést, amelyek jobbak az átlagosnál, amelyék az egész magyar gazdaság pozícióját javítják. T ’T j esztendőt köszön- | tünk, s bármennyire közhelynek tű- nik, most gyötrő valóság: nehezebbet sok eddiginél. Nehezebbet, de közel sem kilátástalant. A szocializmusnak ma semmivel sem kisebb a lehetősége, s az eltökéltsége a háborús veszély elhárítására, mint a korábbi évtizedekben. A szocializmus számos kemény próbát megélt és kiállt már a világban, a mi kis országunkban is. Jó tudnunk ezt, mint ahogy azt is, munkánkat, életünket 1984- ben sem a véletlen, hanem a tudatosság irányítja. Szerényebbek lesznek a lehetőségeink, mégis sok mindenben javunkra változik, kiteljesedik az életünk. Azonban ilyen körülmények között különösen nem feledhetjük: a panaszkodás, a sírás sehol és semmit nem segít. Előrehaladásunk kulcsa nem ez, hanem az értelmesebb, a gondosabban végzett munka. Ez ad ma egyedül valós tartalmat és nehézveretű fedezetet a kívánságnak: békés, boldog új esztendőt! Kopka János Reális boldogság
