Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-28 / 304. szám
1983. december 28. Kelet-Magyarország 7 1 # ■■ >■ MII Köszönjük bizalmukat! 1983-ban meghaladta a kétezret a szerkesztőségünkhöz érkezett levelek száma, amelyben olvasóink megtisztelő bizalommal fordulnak hozzánk különböző gyakorlati, vagy családi, érzelmi gondjaikkal, vagy éppen közérdekű dolgokra hivták fel a figyelmünket. Kaptunk olyan leveleket is, melyeknek írói nem dicsértek, nem marasztaltak el senkit sem, nem kértek tőlünk lakást, telefont, protekciót, semmit sem. Illetve valamit mégis, hogy olvassuk el levelüket, egyszóval azt kérték, hogy hallgassuk meg őket, mert valakinek el kellett mondaniuk munkahelyi problémájukat, érzelmi kuszaságukat, családi konfliktusukat. Érkeztek viszont olyan levelek is, melyeknek írói azért fogtak tollat, hogy összeköttetést keressenek, hogy valamihez gyorsan hozzájussanak, hogy ügyük elintéződjön rövid úton, lehetőleg azonnal, hogy dolgukat soron kívül engedélyezzék, elbírálják, végrehajtsák. Vagyis megkeresnek bennünket is a kiskapu keresők, akik azt tartják: nem érdemes megkísérelni a szabályos utat — „kár arra menni” — mondják, vagyis amerre az emberek többsége megy a szabályos, a járható úton. Ezek a levélíróink úgy gondolják, hogy ha hozzánk fordulnak egy tollvonással elintéződik ügyük. Tévednek, mert szerkesztőségünk ilyen hatáskörrel nem rendelkezik, noha a hozzánk fodulók ügyét szívvel-lélekkel, ha kell egy kis furfanggal is igyekszünk elintézni, de csak a járható egyenes úton. Senkit sem tudunk személyes előnyhöz juttatni, vagy olyan szándékában segíteni, amellyel másokat lekörözne. Sokszor olvassuk nagy- családosok, kiskeresetűek, kisnyugdíjasok levelét, amelyben tanácsot kérnek, hogy ezt vagy azt megpróbálják-e, mert nekik nincs pártfogójuk, se fölösleges forintjuk, ezért úgy vélik, hogy nem sok esélyük van arra, hogy dolguk elintéződjön. ök azok, akik nem is tartják erkölcsösnek a külön utakat, amire szerencsére egyre kevesebb szükség van. Hiszen a legtöbb hivatalban, intézményben olyan emberek vannak többségben, akik odaadással meghallgatják, elolvassák a hozzájuk fordulók kérését, panaszát és azon vannak, hogy kinek- kinek a dolga, ügye végére pont kerüljön mihamarabb. Nekünk is ez a személyes tapasztalatunk, hiszen a mi munkánkat is számos intézmény, hivatal, vállalat segíti. Segítő szándékukról mindén esetben meggyőződhettünk, ha korábban tévedtek, azt korrigálják, olykor ha kell méltányosságot is alkalmaznak. Köszönjük az eddigi segítségüket, és ugyanígy levélíróink bizalmát. Soltész Ágnes RENDSZÁM NÉLKÜL SZÁGULDÓK Többször megesik, hogy Kisváráéról Nyíregyháza felé tartva, száguldó kisteherautók előznek le. Mint megtudtam a VAGÉP Vállalat a Szovjetunióból érkező járműveket Tuzséron fogadja, s Nyíregyházán veszik revízió alá ezeket az új, még rendszám nélküli autókat. Ahogy hallottam, már az is szabálytalan, ha a nekem megengedett sebességgel közlekednek, mert az útvonalengedélyben ettől kisebbet szabtak meg. (Érthetően, hiszen ezután vizsgálják át őket tüzetesen, s látják el rendszámmal.) Elhiszem, hogy a vállalat nehezen tudja ellenőrizni a szabálytalan gépkocsivezetőket, de ha csak annyit tennének, hogy a tuzséri indulási és a nyíregyházi érkezési időt összehasonlítanák, máris kiderülne, ha valaki vét az előírásokkal szemben, s ezzel mások biztonságát is veszélyezteti az úton. Trombitás Béla Debrecen, Csapókért u. A LAKOSSÁG SEGÍTSÉGÉVEL „Útjavítás bosszúsággal”' címmel jelent meg a közelmúltban Antalóczi Tiborné nyíregyházi lakosnak a Madách utcai útjavítással kapcsolatos észrevétele, hogy az út járhatatlanabb, mint volt. Ez késztetett bennünket arra, hogy ezúton kérjük az érintett lakosság társadalmi összefogását, önzetlen közreműködését az út rendbetételéhez. Nyíregyházán a Madách utoa útjavítására vonatkozó kérések, közérdekű bejelentések több éve témája a tanácstagi beszámolóknak. 1983. november 4-én a Hazafias Népfront 4. sz. körzeti bizottsága az utca lakóinak társadalmi munkavállalását kérte, a munka időbeni megjelölésével. A városban lévő vállalatok is — felkérésünkre — támogatják e munkaakciót, erőgépet biztosítottak, s az út feltöltéséhez alapanyagot. Ennek az elterítéséhez kértük november 10-én ismételten az utca lakóinak a segítségét. Sajnos, hogy a vállalatoktól kapott segítséggel nem állt arányban a lakosság által vállalt munka teljesítése. Látva a nagy eső utáni állapotot, ismét két tehergépkocsi anyagot szállítottunk az út feltöltéséhez, amely el- egyengetése csak a vállalt társadalmi munka révén oldható meg. Ehhez kérjük ismételten az utca lakóinak a segítségét, és köszönjük a vállalatok által nyújtott támogatást. A Hazafias Népfront 4. sz. körzeti bizottsága nevében: Driszku János körz. biz. titkár és Makara István körz. biz. elnök NÉVTELENÜL, ŐSZINTÉN Ellenemre van minden fajta névtelen levél. Mégis hely" zetem arra kényszerít, hogy névtelenül írjam meg észrevételeimet a megyei kórház nőgyógyászati osztályon folyó gyógyító munkáról. Névtelenségemet indokolja, hogy semmi kedvem újságban közhírré tenni nőgyógyászati nagy műtétemet. Remélem a levél közlésének ez nem akadálya, ha igen akkor sajnálom, hogy csak a rosszat hiszik el a névtelen levélírókról. Ez év december elején kellett bevonulnom a kórházba. A formaságokon átesve azonban rendkívüli biztonságot éreztem. Alapos belgyógyászati kivizsgálás műtét előtt; a műtét előestélyén elbeszélgetés az orvossal, aki tájékoztatott a várható eseményekről. A műtét jól sikerült. A műtést végző orvos néhány biztató szót szólt előbb hozzám, ami biztonságot adott, tudtam, hogy a műtét alatt semmi baj nem történhet. A műtét után többszöri — naponkénti — orvosi ellenőrzés, az állapotomról készült pontos kimutatás. mind-mind megerősített abban, hogy az osztályon mindenki azért van, hogy meggyógyítson. Lehet, hogy nem tudtam pontosan érzékeltetni azt, hogy én miért tartom jónak, színvonalasnak a nőgyógyászati osztályon folyó gyógyító munkát, de szerettem volna sokaknak elmondani, hogy örülök amiért Nyíregyházán kezeltettem magam. Egy elégedett beteg KULTÜRHÁZ PROGRAM NÉLKÜL Az egész heti munka után, szombaton és vasárnap szívesen szórakozna Vaja község fiatalsága a kultúrház által kínált programokon. Csakhogy mindössze egyetlen lehetőség az asztalitenisz, helyesebben az is csak lenne, mert ha felmennek a fiatalok (saját felszereléssel) a kultúr - házat zárva találják. Vetélkedőkről. zenés rendezvényekről nem is álmodhatunk. A filmvetítések is szakszerűtlenek, kevésbé élvezetesek. A hosszú téli estéket pedig szívesen töltenénk a kul- túrházban, tartalmas szórakozással, a vajai KISZ-fiatalok CSAK LENNE ... A közelmúltban olvastam, hogy „jubilál a harisnyanadrág” vagyis, hogy fél évszázados múltra tekint vissza. Az írás olvasása közben jutott az eszembe, hogy a hideg téli napokban szívesen viselnénk vastag meleg harisnyanadrágot, de hiányzik az üzletekből. Legutóbb két évvel ezelőtt tudtam ilyet venni, azóta nincs, nem kapnak az idén — mondják a kereskedőik. Miért hiánycikk a meleg női és férfi harisnya- nadrág? Nagy Lajosné Vásárosnamény Lenin utca 23. szám VAN SZABAD HELY? A napokban egy vasúti kocsi fülkéjében négyen utaztunk. Rajtam kívül egy hölgy és egy 15 év körüli leány meg egy fiú. Ők hárman összetartoztak. A folyosóról egy idős ember hosszasan küszködött a nehezen nyíló ajtóval, majd megkérdezte: „van szabad hely?” Nincs — válaszolta a kislány szemrebbenés nélkül, pedig még négy ülőhely is volt. Az öregember értette a dolgot és tőlem is megkérdezte, hogy leülhet-e. Tudtára adtam, hogy van szabad hely, hacsak az említett személyek nem várnak még valakit. Mint kiderült nem, s így leült az öregember. A kislánynak , a hazugság láthatóan nem okozott lelkiis- meret-furdalást. Ilyenek is tudunk lenni. Mikes Jolán nyíregyházi lakos Szerkesztői üzenetek Illés István nyíregyházi, Danku Ernőné záhonyi, Szűcs Béla kisnamé- nyi, özv. Gáspár Péterné besztereci, Tóth Miklós bátorligeti, Nagy Lajosné vásárosnaményi, Gerő Gé- záné kisvárdai, özv. Szántó Józsefné kisvárdai, Pataki Sándorné aranyos- apáti, Toka Sándorné nagykállói, Nagy György máriapócsi, özv. Lakatos Vilmosné tiszavidi, Kulcsár Sándor nyíregyházi olvasóink ügyében az illetékesek segítségét kértük. Varga Istvánná piricsei olvasónk kedves köszönő sorait megkaptuk, örülünk, hogy segíthettünk. Sándor István balkányi lakost a megyei állategészségügyi állomás részletesen tájékoztatta ügyével kapcsolatosán. CserjéS-'József nyíregyházi olvasónk televízióját a Hírex Vállalat megjavította. Huncsik József kótaji lakos gyermekeinek nevelési segélye ügyében a községi tanács intézkedik, jelenleg pedig rendkívüli segéllyel támogatja a családot a szakigazgatási szerv. Kozma Györgyné tisza- dadai levélírónk a reklamált illetményföldre járó juttatást megkapta. Várnagy Gyula nyírbo- gáti lakost a Volán 5. sz. Vállalat tájékoztatta, hogy Nyíregyházán, a Jókai téri autóbusz-pályaudvaron a hónap bármelyik napján lehet bérletet váltani, reggel öt órától este 19 óráig. Bállá Zoltánná dombrá- di olvasónkat a megyei illetékhivatal többek közt arról is tájékoztatta, hogy a levelében reklamált ösz- szeg visszatérítése. esetén a befizetési csekkszelvényt a hivatalnak be kell vonnia. Nagy Bertalanná berke- szi lakost a társadalom- biztosítási igazgatóság határozatban értesítette nyugdíj ügyével kapcsolatosan. Az illetékes válaszol AZ UTASOK KÉRÉSÉRE A november 16-1 Fórum rovatban Garda Árpád nyíregyházi lakos az M 15-ös járat közlekedését kifogásolta. Tájékoztatásul közöljük, hogy e járat beindításával nem feltétlenül a ritka megállással történő eljutás volt a cél, hanem az, hogy átszállás nélkül oldjuk meg a dolgozók utaztatását a lakótelep és a munkahelyek között. Az utazóközönség kérte, hogy az M 15-ös járat minden megállóhelyen álljon meg. E kérést felülvizsgálva az 1983. május 29-i menetrendváltozástól ennek eleget tettünk. Ezzel egyidejűleg a jobb kiszolgálás érdekében a korábbi 5 járatpár helyett a vonalon 10 járatpárt közlekedtetünk. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon átszállással ugyan, de biztosí- tótt a közlekedés ezen a vonalon, a munkanaphoz vi-. szonyítva csak 17 perccel kell korábban elindulni a lakóhelyről ahhoz, hogy időben beérjenek a dolgozók a munkahelyükre. Volán 5. sz. Vállalat, Nyíregyháza (A szerk. megjegyzése: „Csak 17 perccel?” A kibicnek semmi nem drága!) T. I. vásárosnaményi levélírónk leánya lakóházát a testvéreinek kívánja ajándékozni, ő pedig a szüleihez költözik, és gondoskodni fog szülei eltartásáról, akik a gyermeknevelésben nyújtanak majd segítséget. Levélírónk azt hallotta, hogy mivel a lakás még nincs tíz éve a tulajdonában, ezért jövedelemadót kell majd fizetnie. Valóban így van-e? — kérdezi. Ha valaki egy ingatlant vásárol, és azt 10 éven belül értékesíti, lényegesen magasabb áron, mint amennyiért vette és az ingatlanra nem fordított semmit, amely az értékét növelte volna, akkor a különbözet után valóban jövedelemadót kell fizetnie. Ebben az esetben ajándékozási szerződés szóba sem kerülhet, az ajándékozó nem tesz szert jövedelemre. Az ajándékozási szerződés alapján a vagyonátruházási illeték az érték után (amely 500 ezer forint) a testvérek egymásnak történő ajándékozás esetén 66 250 forint. Ifj. Bacskő Gábor hajdúszoboszlói olvasónk egy ingatlanhányadot örökölt, amely önmagában akkora terület, hogy lakóházépítésre alkalmas. A társtulajdonosok hozzájárulásával az építést már meg is kezdte, a lakás tető alatt van. Szeretné az ingatlant elkülöníteni, ügyvédje a szerződést már el is készítette, az egyik társtulajdonos azonban nem hajlandó azt aláírni. Az ügyvédje arról tájékoztatta, hogy ebben az esetben pert kell indítani és a bíróság fogja a tulajdonközösséget megszüntetni. Tanácsért fordult hozzánk levélírónk, de mi is csak azt tudjuk mondani, amit jogi képviselője, hogy ha a felek között egyezség nincs, a bíróság szünteti meg a tulajdonközösséget. Szabó István kisvárdai lakos két gyermek után gyermektartásdíj fizetésére van kötelezve. Ezt követően balesetet szenvedett, elvesztette a jobb szemét, gyakran van 'táppénzen emiatt, és keresete egyébként is csökkent. 1982-ben újabb házasságot kötött, feleségének az első házasságából van egy gyermeke, aki után tartásdíjat nem leap ugyan, de árvaellátásban részesül. Levélírónk kérdezi, hogy kér- heti-e a tartásdíj leszállítását. A gyermektartásdíj felemelését, illetve leszállítását mindig lehet kérni, ha arra alapos ok van. Amennyiben a jövedelme levélírónknak lényegesen alacsonyabb, mint a tartásdíj megállapításakor volt, annak megfelelően állapítják meg az új tartásdíjat. Feleségének a második házasságából származó gyermeke olyan mértékben számít be, amilyen mértékben rászorul a tartásdíjra. Az adott esetben azonban nem lehet figyelembe venni, mert havi 1400 forint árvaellátás mellett külön tartásdíjra nem szorul rá. Özv. P. Istvánná baktalórántházi lakos édesapja újabb házasságot kötött, de még abban az évben meghalt. Levélírónk édesapjának özvegye a közös lakásból elköltözött, adót nem fizet és az épület karbantartásával sem törődik. Levélírónk szeretné tudni, hogy az örökösök eladhatják-e ezt a lakást, és hogy az özvegy részesül-e a vagyonból? Az ingatlannal kapcsolatos fenntartási költségeket és az adót ténylegesen annak kell fizetni, aki az ingatlant valójában használja. Ha ez a lakás az elhalt édesapa kizárólagos tulajdona volt, akkor a túlélő házastársat megilleti az özvegyi haszonélvezeti jog és ezen az alapon, a lakás tényleges használójától akár használati díjat is kérhet, ez esetben az adót be kell számítani. A lakást el lehet adni, akár úgy is, hogy fennmarad a haszonélvezeti jog és ebben az esetben majd az új tulajdonos számol el a haszonélvezővel, de tehermentesen is el lehet adni, akkor a haszonélvezet ellenértékét meg kell fizetni, ez egyezség kérdése. Vagy a bíróságtól is lehet kérni az ellenérték megállapítását, és ez esetben annak összege több dologtól függ, a lakás nagyságától, a tényleges használattól stb. Korbács Miklós nyírbátori lakos édesapja meghalt. Hagyatéki tárgyalást nem folytattak le, mert édesapja közlése szerint a lakóház, amelyet közösen építettek, az a felesége által örökölt telekre került, s a házingatlan levélírónk édesapja nevén volt, aki időközben újabb házasságot kötött és a lakást elajándékozta a második feleségének, majd értékesítették a lakást. Közli azt is levélírónk, hogy kapott egy bírósági határozatot, mely szerint a lakás fele része az övé és a testvéreié, de a lakást értékesítették korábban. Levélírónk szeretné tudni, hogy miként juthat mégis az örökrészéhez. A levélből kitűnően pert indítottak, amelyben kérték annak megállapítását, hogy az édesanyja fele részben tulajdonos, mert közösén építették a lakóházat, és ezt a bíróság meg is ítélte. Az lett volna a helyes, ha a földhivatalnál feljegyeztetik, hogy az ingatlan per alatt áll, mert így a vevő is felel az esetleges tartozásért. Mindenesetre ha a tulajdonos valóban eladta az ingatlant, nem nevezhető jóhiszeműnek, és a fele ingatlanértéket ki kell fizetnie, az más kérdés, hogy ez hogyan hajtható be. Ajánlatos az ügyben szakemberhez fordulni. Dr. Juhász Barnabás