Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
CSÁSZÁR CSABA FELVÉTELE Békés, boldog karácsonyt Beszélgetés gyertyafénynél H allgatom a történeteket á múltról. Az estékről, amikor tüzek mellett ültek szabolcsi és szatmári emberek, s beszélgettek. Lekvárfőzésekről, dörzsölőkről, amikor cserélődtek a hírek, fel-felcsendültek a dalok. Nagy-nagy tüzeket raktak, hogy melegedjenek az emberek. Családi krónikák keveredtek mesékkel, lopott csókos huncutságból lett a kézfogó. A históriák szépek, szebbé teszi őket az emlékezés — de valaminek nem kopik a fénye, valami változatlanul izgató: a tűz, amely mellett melegedni és beszélgetni lehetett. Menteném át múltunkból a tüzet, a meleget. Mert újra kellenek a beszélgetések, kis és nagy családok történetei, haza ügyei, szép mesék, lelkesítő történések. Szükség van a szóra, mely old feszültséget, bizonyít jóságot, igazol tettrekészsé- get, s ha kell simogat, máskor meg dorgál. Beszélnünk kell egymással, sokat és őszintén. Ahogy őszi-téli estéken mindent kibeszéltek kis szobák és konyhák húnyó parazsánál, udvari tűznél. Gyertyákat gyújtunk karácsonykor. Régi tüzek piciny fényei vibrálnak a házakban. Meleget is adnak, énekre és beszédre hívogatnak. Vajh van-e időnk, hogy leüljünk, s beszéljünk egymással? Lennie kell időnek, hiszen korunk is termi a hőst, a mesét, a félelmet és a szerelmet. Mindez belénk nem szorulhat, s az együtt váltott szó hatalmas ereje megváltó lehet. Ha kérdenék, mondanám: magam is félék. Rémít a hír a gyilkosságokról, mai Heródesek öldökléséről, a rakétákról, a bajkeverésről. Mert mint minden épeszű ember, szeretem az életet. Tudok örülni a behavazott tájnak, a tavasszal barkát hányó mogyorónak, a Tisza selymes vizének. Ha nem szégyelném. bukfenceznék a beregi fűben, s világgá kiáltanám: gyönyörű a világ! Ha kérdeznék, mondanám: szeretném óvón kezembe venni, védőn betakarni a világot, s benne kicsiny hazámat. Védeném a bajtól, az időjárás szeszélyétől, a sandáktól, a kis- hitűektől, az acsarkodóktól. Óvnám vizeit, hegyeit, csodás tölgyeit, de legfőképp embereit. Hogy ki-ki nyugodtan tegye a dolgát, s mind többen kiálthassanak: csodálatos ez a Föld. ez a Haza! Ha kérdenék, mondanám: szeretnék bekopogni a családokhoz. Jó ünhepet, boldog új évet, békét és sze- retetet kívánva. Gyermeket a kiságyba, sokféle jót a kamrába, s mindenekfölött: szeretetet a szívekbe. Hogy minden szívdobbanás a felelősség hangja legyen. Hogy minden édesanya és édesapa őrző legyen, hogy minden szó a jót szolgálja. Legyen csodálatos a család! Ha kérdeznék, mondanám: nem rosszak az emberek. Jók a tiszavasvári- ak, akik rokkant gyermekek nyaralására vállalnák műszakot. A jándiak, akik bajba jutottakat fogadnak be. Az ezrek, akik vérüket kínálják másokért. A százezrek, akik a világért aggódnak. A másokat az utcán átsegítők, a világ szegényeivel szolidárisak, az öregeket otthonukban felkeresők .. . Talán lehetnének még többen, de mégis azt mondom: nagyszerű az ember! Miért csak az ünnepeken, miért csak a meghatódott- ság óráiban summázunk? Kérdem magamtól: vajon csak egyféle lelkiismeret- nyugtatásról van szó ilyenkor? Porolok a feltevéssel. Nem álságok indíttatása az, hogy mélyebben nézünk magunkba, s kutatjuk a mai élet néha nehezen megfejthető talányait. Csak talán ilyenkor könnyebb. A gyertyaláng melege, a fákat körülülő kis közösség bizalmas együttléte kényszeríti ki a szót. Az igaz szót. Mely nem szépíti a gondot, nem hazudik szebb holnapot, mint amilyen várható nem tagadja el, ami sikerült, nem becsüli le, amit kaptunk, nem ajkbiggyesztve mesél az életről, békéről, szere- tetről. A szép szót, mely a szívekhez szól, akkor is, amikor a hűvös valóságról beszél, olyat, amely híd ember és ember között, s mely képes átívelni a közöny jéghegyein. Kapocsnak küldeném a magyar szót. Zalától Zemplénig, Magyarországtól Mexikóig, mindenfelé, hol e nyelven szóinak és értenek emberek. Akiknek ilyenkor még jobban hiányzik a haza és az otthon. Akiket itthon emlegetnek, vagy siratnak. Szép üzenetnek kívánnám a szót, mely mindenkinek hirdeti: rakétákból ácsolt karácsonyfa alatt nem lehet nyugalom. Bár elég lenne csak áhítani a békességet! Tudjuk: ez ma kevés. És szavaink mellé tesszük mindenkinek az üzenetet: cselekedjünk a holnapért! Világot megváltó békességünknek mi vagyunk a szülői, emberek és népek. Kemény hétköznapok után pihenünk meg most is. Szépen terített az asztal. Ülünk az asztal körül — mily ritka alkalom —mind, akik együvé tartozunk. Ne legyen soha rosszabb — mondogatjuk, s ez őszinte szó. Vigyázzunk arra, amink van — szólunk, s tudjuk, van mit óvni. Veselkedjünk neki — biztatjuk magunkat, s van mihez erőt adni. A békességóhajtás nagy pillanatai így válnak a hétköznapok programjává. Mert az ünnep igazságát le kell fordítani a mindennapok nyelvére. Nézzük a gyermekeket. A melegséget áhítókat, a szépeket, a betegeket, a kiválókat, a tétovákat, a kicsinyeket, a kamaszokat. És keresssük a meg nem születetteket. Mert a gyermek egyedül az értelemadó a családban. Aki nélkül üres a szó. botor a tett. hamis a gesztus, fonák a jókívánság. Gyermekágy-jászolok kis messiásait simogatjuk szemmel és szóval, a holnap folytatóit, a minket átörö- kítőket. K is és nagy tüzek fényénél melegszünk, s igyekszünk látni a világot. Az otthont adó Földet, egyetlen Földünket. A firmámentumot, ahol a csillagok és üstökösök mellett az ember küldötte is bolyong. Ügy érezzük, hogy porszemek vagyunk, aztán úgy érezzük: óriássá növünk. Mert kezünkben minden lehetőség, hogy a Föld megmaradjon, az égboltozat békés csillagot utaztasson. Megszületik bennünk az Ember, a cselekvő, a tisztességes, a felelősségteljes. És az ember szót vált az emberrel. Gondolatot cserél, hiszen ettől ember. Ősünk, a barlanglakó hetvenezer gesztust talált ki, hogy társa megértse: jót vadásztam! Gyermekem született! Veszélyben vagyunk! Békét kötök! Szeretlek! Gyere, hívlak! Ne legyünk szégyelő- sek: mondjuk ki mi is, egymásnak és mindenkinek, hogy rövidüljön az út lélektől lélekig. Két nap óta hosszabbodnak a nappalok. Pillanatokkal bár, de mindig több az az idő, amikor süt a nap, amikor világos van. Ez a téli napforduló évről évre üzenet hordozója: a borúra derű, a bajra orvosság, bánatra vígság, félelemre békesség következik. Csak a melegséget ne feledjük! Bürget Lajos
