Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-02 / 284. szám
1983. december 2. Kelet-Magyarország 3 Kazlak tartaléka S záraz esztendőnk vége felé egy fokkal aggodalmasabban számolgatja a kazlakat a gazdaember és a közvéleményt is foglalkoztatja: kitart-e az újig országosan számon tartott állatállományunk takarmánya. Az aggodalom jogosnak tűnik, hiszen nem soroltak ugyan bennünket a hat leginkább aszálysújtotta megye közé, de a csapadékhiány nálunk sem múlt el nyomtalanul, megmutatkozik ez alacsonyabb kalászos és kukoricaátlagainkban egyaránt. A feltételezéssel ellentétben a takarmánygazdálkodási ágazat feladatának teljesítése nincs veszélyben. Sorra véve az állatok ele- ségét, a szálasoknál egyenesen sikerről lehet beszélni. Összesen 215 ezer tonna szénát szedtek fel a rendekről, és megyei szinten ez a meny- nyiség 23 ezer tonnával billenti a többlet felé a mérleg nyelvét. Az összehasonlításhoz jó tudni, hogy az átlagos években marad a nullán, sőt nem ritka a hiány sem. Döntően járultak hozzá a magas terméshez a szatmári és beregi termelőszövetkezetek. A megyének ebben a térségben nincs is köztük egy sem, amely szűkölködne szénában. Más a helyzet a homokosabb talajú vidékeken, ahol már az első gyapja is kevesebbet hozott. Errefelé számos gazdaságnak okoz gondot a hiány. Vásárlásból természetesen feltölthetik a készleteiket, meg is történt a kapcsolatfelvétel azokkal, akik eladni szándékoznak. A már említett abszolút többlet nagy része pedig a megyén kívül kerül a jószág jászlába, ott, ahol tényleg súlyos volt az aszály. Nem mindet adják el persze, mert gondolva a jövőre, egy része kazalban marad. A szálasok minőségére nem lehet panasz, mert az időjárás alkalmat adott a gyors és veszteségmentes betakarításra, rendkezelésre és kazlazás- ra. A többlet elérését tehát egyenesen segítette a csapadékhiány, legalábbis az első kaszáláskor. Abrakhiánytól ugyancsak nem kell tartani. Az alacsony termésátlagot ellensúlyozta kukoricánál a nagyobb termőterület és így 415 ezer tonna került a magtárakba. Megyénk adottságainak megfelelően soha nem volt önellátó abrakból, így mindig jobb földű tájak terméséből egészítjük ki a készleteinket. Évente 80—100 ezer tonna kukoricát hoz be a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, és ami kedvező: az idén. alig kell 76 ezer tonnánál többet más megyéből vásárolni. Nem is baj ez, hiszen köztudottak az ország veszteségei. Amíg a szálas takarmányokból remekelt Szatmár és Bereg, a kukorica esetében éppen fordított a helyzet. Ott általában késő tavasszal tudnak csak rámenni a földekre, és ez most sem volt másként. A későn vetett táblák állományát hamarabb sújtotta az eső hiánya, a megye más részein pedig többnyire sikerült megerősödnie a vetéseknek. Azokban a szerencsés tsz-ek- ben pedig, ahová egy-egy eső ellátogatott, igen szép átlagok születtek. A kevés ab- raknakvalóval rendelkező gazdaságok egyébként tudnak miből vásárolni, de az országos helyzetre való tekintettel takarékossági intézkedések születtek, ami elsősorban a takarmányreceptekre vonatkozik. A kukoricát a tápokban részben takarmánybúzával helyettesítik, mivel abból több van. A beltartalmi érték természetesen nem változik. A kérődző állomány legfontosabb takarmánybázisa az erjesztett szilázs, amiből csaknem 600 ezer tonna áll a silókazlakban. A mérleg ebben az esetben éppen nullán van, tehát sem többlet nincs, sem hiány. Már jóval a szecskázók elindulása előtt nyilvánvaló volt, hogy az időjárástól már hiábavaló dolog jobbat várni, mert az őszi eső éppenséggel akadályozta volna a silózást. A szakemberek ezért fokozott körültekintéssel láttak hozzá a munka megszervezéséhez, mert tudták, hogy a termés növelésének már csak egy módja van: a veszteségek csökkentése. Ez sem volt azonban elég, ezért minden lehetséges forrást fel kellett kutatni. Ezen az őszön egy helyen sem fogadták fanyalogva a korai répaszelet-szállítmányokat, mindenki szó nélkül kirakta, akár vasárnap is. Az almatörköly ázsiója szintén nagyon sokat emelkedett, bár ebben még mindig van tartalék annak ellenére, hogy jelentősen megnövekedett a felhasználók köre. Csak a legfontosabb takarmányok mennyiségét hasonlítottuk össze a szükséglettel, és a kép megnyugtatónak tűnik. Más azonban egy olyan mérleg, amit egy átlagos év végén készítenek, és megint más egy olyan, aminek megvonása előtt bajok fenyegettek. Ha nem lett volna az az ijedtség, amely mi tagadás megvolt, és egy átlagos figyelemmel és tempóval fogtunk volna hozzá a betakarításhoz, akkor egészen biztosan lenne ok az aggodalomra. Tanulságként pedig érdemes elfogadni: egy kis idegességnek meg kell maradni mindenkiben. Egy kis nyugtalanság kell: biztosan nem ázik be egy kazal sem? Vajon tényleg annyit etetünk, amennyi szükséges? A z utóbbira egy beszédes példa: tavaly óta két dekával csökkent az egy liter tejre jutó abrakfelhasználás, pusztán ez 1100 tonna abrakmegtakarítást jelent a megyében. A takarmányok tápértékének pontos ismeretében kevesebb fogy belőlük, tovább lehet tehát fokozni a takarékosságot. A jó beosztás mellett pedig legfontosabb megóvni a már meglévő készleteket. Gondoljunk arra, hogy az idei év jó takarmánymérlege elég nehezen jött össze. Esik Sándor A derűs iskoláért — Csengerben Legyőzik a távolságot Az iskola jól felszerelt földrajz szaktantermében Szakács István tanár foglalkozást tart a 8. b. osztálynak. (Császár Csaba felvétele) Mióta iskola létezik, van egy örök igény is: a gyermekek ne félve, hanem örömmel menjenek iskolába, szeressék az iskolát. A másik oldalon is érvényes ez: a tanítók, tanárok is érezzék jól magukat az iskolában, kedvvel tanítsanak, ők is szeressék az iskolát. Ennek azonban igen sok feltétele van, nem csupán elhatározás kérdése. Szándékosan egy megye- székhelytől, városoktól távoli iskolában, a „végeken”, a Csengeri Általános Iskolában kerestük a választ: vajon a távolság, a bizonyos fokú ma- gárautaltság nem teszi-e magányossá az iskolát, mi adja az iskola jó légkörét, lépést tudnak-e tartani az itt dolgozó nevelők az általános szakmai és pedagógiai követelményekkel, milyen a nevelők kötődése az iskolához. Hegszűnt a „két műszakos" tanítás Csengerben 32 normál tantervű tanulócsoportban 898 gyermek, 3 kisegítő osztályban pedig 37 gyermek tanul. Idetartozik a szamosangyalo- si, becsi és tatárfalvi tagiskola is 77 gyermekkel. Harminckét tanteremben zajlik az élet. Az állami gazdaság egykori épületében kialakított két tanterem jóvoltából sikerült elérni: az iskolában minden gyermek csak délelőtt jár, megszűnt a „két műszakos” tanítás. MM ostanában Iwt nem vesz- 1 nek át fehér üveget a boltokban, csak zöldet. írtak erről már szinte minden újságban. Még i a Ludas Matyi- i ban is, aminél fontosabb fórum nincs ma kis hazánkban, ha visz- szásságokat kell ostorozni. Lerágott csont a fe-i hér és zöld üveg — mondták kollégáim, — mint ahogy lerágott csont a „Vásároljunk a Fehérvár Áruházban" című tévéreklám is. mert megrögzött szabolcsi létünkre eszünk ágában sem fogan meg, hogy ott vásároljunk. A Nyírfa közelebb van. Mégis idegesít egy kicsit ez a fehér, meg zöld üveg. A szemben lévő kis boltban azt mondták, hogy jött egy rendelet.. . Nagyranött gyermekem azt javasolta, hogy fessük át a fehér Parádi- vizes üvegeket zöldre. Maradt elég Wallkyd a szobafestésből. Kénytelen voltam azt mondani erre. — bár nem szoktam a gyermekeimmel vitatkozni, — hogy nem jó. A Wallkyd festék matt. Hiába mázolom át az üveget, észreveszik. — Milyen? — kérdezte meg gyorsan, jóval kisebbre nőtt gyermekem. — A matt a sakkjátékban van. — Nemcsak abban, — ábrándítottam ki őt, aki még hisz a dolgok logikus rendjében — sajnos a kereskedelemben is. És mindig a vásárló kapja. M, A. — Meggyőződésünk, hogy a gyermekek többsége szeret iskolába járni — magyarázza Asztalos József igazgató, aki két évtizede irányítja az immár hatvantagú tantestület munkáját. — Nagy gondot fordítunk arra, hogy minden tanterem, az egész iskola otthonos legyen. Nem is lehet másként, hiszen a gyermekek többsége kényelmes, jól berendezett lakásban él, nem várhatjuk az iskolában rideg, érzelem nélküli tantermekkel. Még a folyosókon lévő tablókkal is igyekszünk az otthonosságot erősíteni... Nem kell szégyenkezni az itt végző gyermekeknek, a középiskolák, szakmunkás- képző intézetek visszajelzései szerint jó alapokkal folytatják a tanulást. Több diákjuk tagozatos osztályban is megállja a helyét. A szorgalom, a kitartás azonban még nem mindenkinél kielégítő, sok a „lécet épphogy le nem verő”, elégséges osztályzatú tanuló. Ezen a rendszeres felzárkóztató korrepetáláson kívül a családlátogatások mélységének javításával is igyekeznek változtatni. Sok szülő ugyanis alig-alig tájékozódik a gyermek előmeneteléről, viselkedéséről. Komolyan építenek a nevelők a napközi otthonos tanulásra is, ahol pedagógia szakos nevelő is dolgozik. Változatos skáláját alakították ki a szakköröknek, ahol a kisállattenyésztés iránt érdeklődők éppúgy helyet kapnak, mint a villamosság megszállottjai. A pályaválasztást segíti a helyi cipőgyárral kialakult jó kapcsolat is, a jövőben bőrdíszműves szakkör indítását is tervezik. Bemutatók színhelye — Érezzük a távolságot, ez természetes — folytatja Szakács István nevelő, az iskolai szakszervezet titkára —, de túlzás nélkül mondhatjuk, a környék oktatási központja is az iskolánk. Sok bemutató tanítás színhelye az iskola, szakmai és módszertani továbbképzések, tapasztalatcserék is zajlanak nálunk. Résztvevői vagyunk az országos tantervi kísérleteknek is. Valljuk, itt is lehet korszerűen, élenjáró pedagógiai módszerekkel dolgozni és észre is veszik az alkotó munkát az iskola vezetői csakúgy, mint a szakfelügyelet, a kabinet, sőt a tanárképző főiskola is. A beszélgetésből kiderül, hogy évek óta nem költözött el pedagógus a nagyközségből, legfeljebb egy-kettő családi okok, házasságkötés miatt. A nevelők a községben élnek, 31-en saját, 17-en szolgálati, 11-en tanácsi bérlakásban, 3-an — az újak közül, akik kezdők — a szülőknél. S mivel a távolság leküzdése nem utolsó szempont, eddig hatan éltek a kedvezményes — a szakszervezet által támogatott — gépkocsivásárlással. Jó tantestületi közösség kovácsolódott össze az évek során, amit folyamatosan erősítgetnek, társasági, közösségi összejövetelekkel is. — A közelmúltban szerveztünk színházlátogatást a tantestületnek Nyíregyházára. Bár sok nevelőnek van saját kocsija, úgy találtuk, a közös színházlátogatásnak mégis más a hangulata, mintha egyénileg kerekednek fel a kollégáink — csatlakozik a beszélgetéshez Vincze Zoltán nevelő, csapatvezető. Említi azt is, saját szervezésű táboruk van minden nyáron a Duna-kanyarban, több mint negyedmillió forint értékű felszerelést sikerült beszerezniük tanácsi támogatással, vasgyűjtésből és hasonlókból. Ez is segít csökkenteni a távolságot, nevelők, tanulók keresik fel minden évben — több évre szóló kirándulási program szerint — az ország legszebb tájait. 3ó szellem, jó hangulat Nem törvényszerű — erősítette meg bennünk a feltételezést a csengeri látogatás —, hogy a megye, az ország szélén dolgozó iskolaközösség mostoha körülmények között és araszolva haladjon előre. Jó szellemű, jó hangulatot árasztó, eredményesen dolgozó iskola a csengeri — állapította meg a legutóbbi összegező vizsgálat is. Ennél is fontosabb, hogy a jelek szerint nevelők és tanulók — a szülők mind nagyobb támogatásával — olyan munkahelynek érzik az iskolát, ahol kölcsönös az egymásrautaltság és a tehetség csak munka, szorgalom árán váltható értékké... Páll Géza Motorizált brigádok HA NEM IS ABSZOLUTIZÁLHATÓ A TÉTEL, DE GYAKRAN IGAZ, HOGY A KICSINY AM MOZGÉKONY EGYSÉGEK GYAKORTA NAGY HATÉKONYSÁGGAL KÉPESEK DOLGOZNI Ez a felismerés vezette a KEMÉV vezetőit, amikor — egyelőre — hét kisbuszt szereztek be. Ezeket a kis járműveket pedig a vállalati szigetelő főüzemének brigádjai kapták, melyek nemcsak a cég alapítólevelében megjelölt három megyét hanem szinte az egész országot bejárják. A siker — noha az idén bevezetett újdonság gazdasági haszna csak az év végi mérlegben lesz kimutatható —, egyértelmű. Mik is az előnyök? A mozgékonyság, a szükség szerinti könnyű átcsoportosíthatóság, kétségtelenül az. Nem beszélve arról, hogy a ko- ráhhan beszesAett panoráma buszok ára meghaladta az egymilliót, s ennyiért jó néhányat lehet megvásárolni a 130— 160 ezer forint árú miik- robuszokból. Alacsonyabbak az üzemköltségek is, különösen akkor, ha azt is számítjuk, hogy a Volántól bérelt buszok kilométere után 17 forintot kellett fizetnie a váltatnak, s ha száz métert sem ment a busz, háromezer kilométer árát akkor is le kellett pengetniük a közlekedési vállalatnak. Eddig hét csapat — egyenként nyolc, tíz ember — kapott kisbuszt, és a tervek szerint további brigádok „motorizálására” is sor kerül. A szándékok között szerepel még, hogy a kis járműveket utánfutóval is ellátják, így a szükséges anyagok, szerszámok egy részét is köny- nyedén magukkal vihetik. Mint minden újdonság, kezdetben ez is ellenállásba ütközött, de néhány hónap elteltével már ott tart a dolog, hogy nemcsak elfogadják a buszokat, hanem magukénak is érzik az emberek. Ápolják, gondozzák a járműveket, büszkék arra, hogy nekik van. Hiszen nemcsak a munkát köny- nyítik, nem csupán a gazdaságosságot, a hatékonyságot növelik ezek a buszok, de az egyes ember életét is könnyebbé teszik. Miután a buszok használatának egyik érthető feltétele, hogy a brigádok egy faluból, városból verbuválódjanak, jelentős előny a háztól házig történő szállítás, az, hogy nem kell — távolabbi munkahely esetén — vonatokra, csatlakozásra várni, hogy a kisbusz lehetőleg egy futással visz mindenkit haza, így — mivel a busz büfékocsival nincs felszerelve —, a korábbiaknál lényegesen több pénz is maradhat a borítékokban. HOSSZAN LEHETNE MÉG ECSETELNI AZ ELŐNYÖKET, EL LEHETNE MONDANI A SZERVEZÉSSEL ÖSZ- SZEFÜGGÖ KÉRDÉSEKET, DE ALIGHANEM ENNYI IS ELÉG ANNAK ÉRZÉKELTETÉSÉRE, HOGY A KEMÉV-NÉL VALAMI NAGYON HASZNOS, és masok Által MÁSUTT IS KÖVETHETŐ ÚJDONSÁGOT VEZETTEK BE 1983-BAN. s. z.
