Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-10 / 265. szám

1983. november 10. Kelet-Magyarország 5 Szövetkezeti versmondóverseny AZ IFJÜSÄGI LAKÁS- ÉPÍTÉSI AKCIÓNAK nagy sikere van Tiszavasváriban. Az Ifjúság úti lakótelepen már tető alá került az első ütvén félkész lakás, értékük — ha elkészülnek — mint­egy 50 millió forint. A há­rom és fél szobás, garázsos, gázfűtéses, tetőtér-beépíté- ses sorházak építését tavasz- szal kezdték meg kisiparo­sok. A belső szerelés a tu­lajdonosokra vár, s ez lénye­gesen olcsóbbá teszi a fiata­lok otthonait. A településen további 20—25 félkész lakás építését tervezik a Krúdy- lakótelep folytatásában: egye­lőre várják a jelentkezőket. FOGADÓÓRA. November 14-én, hétfőn 8-tól 11 óráig hivatali helyiségében Cser- nussi Endre, Nyíregyháza város Tanácsának elnökhe­lyettese fogadóórát tart. Ugyancsak 14-én, hétfőn 7,30-tól 8,30-ig dr. Kőrössy Kálmán, a nyíregyházi ta­nács vb-titkára Oroson, a szakigazgatási kirendeltség helyiségében tart fogadó­órát. * TANÁCSTAGI BESZÁ­MOLOK. Három tanácstagi beszámoló lesz november li­án, pénteken, Nyíregyházán. Kovács László az 1. sz. gya­korlóiskolában, dr. Pregun István és dr. Hársfalvi Pé­ter, a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola kollégiu­mában ad számot, az elmúlt időszakban végzett tevékeny­ségről. Mindhárom beszá­moló délután fél 6-kor kez­dődik. TAGVÄLLALATI ÜLÉS. Közel félszáz tagja van a Magyar Ke­reskedelmi Kamara észak-alföldi Bizottságának Szabolcs-Szatmár megyéből. A bizottság az 1983. évi tagvállalati ülést 15-én, dél­előtt fél 11-kor tartja Debrecen­ben, az akadémiai bizottság székházában. A vállalatok idei eredményeinek és gondjainak megvitatása után Medgyessy Pé­ter pénzügyminiszter-helyettes tart előadást a pénzügypolitika és jövedelemszabályozás idősze­rű kérdéseiről. A JÓSA ANDRÁS MÚZE­UM Értesíti látogatóit, hogy kiállításai technikai okok miatt november 11-én — pénteken — 13 órától, no­vember 13-án — vasárnap — reggel 9 óráig zárva tarta­nak. A Nagy Október évfordu­lójára meghirdetett vers- és prózamondóversenyen fél­száz szövetkezeti versmondó gyűlt össze november 7-én reggel Nyíregyházán, a Vö­rösmarty téri klubkönyvtár­ban. A TESZÖV 8, a MÉ­SZÖV 15, a KISZÖV 33 ver­senyző nevezését fogadta el. A Katona Béla főiskolai ta­nár irányította zsűri nagy figyelemmel hallgatta a Ju­hász Gyula-alkotásokon túl, a versenyzők bemutatta Sza­bó Lőrinc, Várnai Zseni, Arany János, Babits Mihály vagy Csontos Sándor írásait is. Minden versenyző könyv- jutalmat kapott és a legjob­bak 100—500 forintos vásár­lási utalványnak is örülhet­tek. Az egyes szövetkezeti ága­zatokban a következők let­tek elsők: MÉSZÖV: Kiss Ildikó (Nyírbátor és Vidéke ÁFÉSZ). TESZÖV: Frank József (buji tsz). A KISZÖV versenyzői közül kilencen újabb meghallgatáson vettek részt, így alakult ki a végső sorrend. Első Bereczky Ilona (háziipari szövetkezet Nyír­egyháza). Képünkön: Máthé István a zsűri előtt. Természetbarát fotópályázat Érvényes természetbarát igazolvánnyal rendelkező amatőrök részére fotópályá­zatot hirdet, a Magyar Ter­mészetbarát Szövetség hegy­mászó bizottsága. A bekül­dendő képek témája a hegy­mászás és a magashegyj á- rás. A felvételeket novem­ber 15-ig kell beküldeni a bizottság címére. (Budapest 5, Pf. 614.) MEZŐGÉP: Mintakocsi Űj típusú közúti tartályko­csi mintapéldánya készült el a Mezőgép Vállalat nyíregy­házi kísérleti műhelyében. A TFK—008 típusú tartályos felépítményt a Kecskeméti Kommunális Szolgáltató Vál­lalat kezdeményezésére fej­lesztették ki. Rendeltetése: a tárolókban ~osszegyűlt városi szennyvíz elszívása és a ki­jelölt helyre történő elszállí­tása. A szovjet gyártmányú Kamaz típusú tehergépkocsi alvázára szerelt tartály tér­fogata több mint másfélsze­rese a hasonló céllal jelenleg gyártottakénak. A saját ter­vezésű, nagy teljesítményű „szippantó”-kocsit már átad­ták vizsgálatra, s elfogadása után kezdődik a'sorozatgyár­tása. ARANYLAKODALMÁT ünnepelte Gerák Balázs és felesége, Levente Mária nyírszölősi lakos november 9-én. Az ötven éve kimon­dott boldogító igent lakóhe­lyén erősítette meg az idős házaspár. Ebből az alkalom­ból köszöntötte őket nyolc gyerekük, menyeik, vejeik, huszonnyolc unokájuk és hét dédunokájuk. A nyíregyházi közterü­letfenntartó VÁLLALAT felvételt hirdet takarítónői állás betöltésére, osztott munkaidő­ben. Jelentkezés: a vállalat köz­pontjában (Nyíregyháza, Bokréta u. ZZ. sz.) Nagyobb óvatosságot! A párás, ködös, hűvös idő számos gondot okoz. Nem csak a közlekedést nehezíti, de bizonyos betegségek eseté­ben a szokottnál is nagyobb figyelmet igényel a most is ta­pasztalható őszi időjárás. Dr. Rusznák Miklós kardiológus főorvos szerint: — Ez az időjárás különösen kedvez a hűléses megbe­tegedéseknek, ami ellen a réteges öltözködés, valamint "a vi­tamindús táplálkozás, így többek között a gyümölcslevek fogyasztása adhat védelmet. Számos probléma merülhet fel a szívbetegeknél is, különösen frontátvonulások, az idő hi­degebbre, vagy melegebbre fordulása esetén. Ilyenkor a megszokottnál is nagyobb óvatosság szükséges, célszerű a nagyobb fizikai megterheléseket elkerülni. — Trombózisok és vénás keringési zavarok esetében is indokolt a vigyázat. Míg a szívbetegségekre a melegedés van rossz hatással, addig ezekre a betegségekre a hidege- dés hat elsősorban. Természetesen ilyenkor a szokottnál kímélőbb életmódot kell folytatni. Végül: sokat szenved­hetnek a fokozott páratartalom. miatt a légúti megbetege­désekben szenvedők is. Légzési zavarok, léphetnek fel, a gyakran köhögök esetében pedig nagyobb az esély a beteg­ségek kiújulására. A réteges öltözködés, és a dohányzás el­hagyása a legjobb tanács ezekben az esetekben, (s. z.) ★ A HIRTELEN LE­SZÁLLT KÖD óvatosabbá tette a gépjárművezetőket. Az országos mentőszolgálat tájékoztatása szerint az el­múlt 24 órában nem riasztot­ták közúti balesethez a men­tőautókat. Közlekedés- biztonsági napok A Szabolcs-Szatmár megyei Közlekedési Felügyelet novem­ber 19-én 7 órától 13 óráig a nyíregyházi vizsgabázison (Lujza u. 1. sz.) „Nyílt nap"-ot rendez. Ennek során — a megjelölt időpontban — a magántulajdon­ban lévő személygépkocsikat, az időszakos járművizsgálati köve­telmények szerint, díjtalanul megvizsgálják. Az autótulajdo­nosok a feltárt hibák kijavitásá- ról, a személygépkocsi gazdasá­gos és biztonságos üzemeltetésé­ről szakmai tanácsokat kapnak. Az egyszerű beszabályozási műveleteket (alapjárati szénmo- noxid-százalék, fényszóró-beállí­tás stb.), a közlekedési felügye­let dolgozói a helyszínen elvég­zik. A „Nyílt nap”-on, a megyei közlekedésbiztonsági tanács mun­katársai a közúti közlekedés sza­bályairól, biztonságáról, a maga­tartási szabályokról felvilágosí­tást adnak. S zámolni tudni illik. Még akkor is, ha né­ha nehezünkre esik, avagy naponta meg kell ta­nulnunk az egyszeregyet. Különben a számtan „gally­ra visz” bennünket. De hogy miért kell folyton számol­ni? Mert halad a világ. Mondja például a tsz-el- nök: idén 700 vagon almá­juk termett. Ezt az infor­mációt az ember azonmód átszámolja tonnára, vagy kilogrammra, mert az Sí rendszer már nem ismer és nem tűr el vagont. Az eredmény tehát 7 ezer ton­na, avagy 7 millió kilo­gramm és mivel a darab sem ment ki a divatból, ez körülbelül 60 millió darab alma ... Na már most, mit ír az újságíró? (Megjelent az írás 1983. november 9-én: „Pénzt ér a régi ötlet” cím­mel.) Szóval azt írja a szer­ző, hogy Napkoron tavaly is 700 ezer tonna alma ter­mett. Ennyi az egész me­gyében sem. Akkor meg mi történt? Tévedni emberi dolog. No de ekkorát? Mi­ért ne, hiszen ez az állan­dó átszámolás még egy ér­zéketlen komputert is ki­csinálna. Legyünk tehát kissé türelmesek. Néhány év és sínen lesz a kifogástalan és tévedhetetlen adatköz­lés, akkorra betanuljuk, megtanuljuk a leckét, mi­szerint nincs ám vagon és nincs lóerő, viszont remél­jük, hogy alma az lesz, meg az almának piaca is lesz és vígan tonnásítunk. Addig is restellkedem. S. E. Épületbontás egy másodperc alatt A szén-, az olaj- és az ércbá­nyászat tizenhét vállalata által fenntartott hévízi bányászüdülőt mintegy 120 millió forintos költ­séggel bővítik. Az ország leg­szebb bányászüdülője új gyógyá­szati részleggel, azon belül gyógyuszodával. tornateremmel és korszerűen felszerelt orvosi rendelővel gyarapodik. Az új lé­tesítmény helyén állt épületeket szerdán egyetlen robbantással távolították el a központi bányá­szati fejlesztési intézet munka­társai. A falakba — 321 helyen — 39 kiló robbanóanyagot he­lyeztek el. A régi épületegyüttes nem egészen egy másodperc alatt omlott össze. Helyén a jövő év tavaszán kezdik meg a bányász­üdülő új létesítményének építé­sét. A SZOVJETUNIÓ NOVEMBERI SZÁMA Ritka égi ye ndég? A Szovjetunió című fo­lyóiratnak novemberi száma a szokásosnál több érdekes olvasnivalót kínál. Józsa An­tal történész, Mihályfalvi Pál életútját ismerteti, aki az első világháború idején önként jelentkezett a front­ra, majd orosz fogságba esett, s a szovjet hatalom ol­dalára állt. Kun Béla segítő­társa volt Petrográdban, majd a Tanácsköztársaság előkészítője Magyarországon. A megtorlások elől külföldre menekült, s a felszabadulás pillanatától az új magyar hatalomért tevékenykedett. Magyarország vállalja a Szovjetunió után a legtekin­télyesebb részt a VEGA- programból, amely a Vénusz és a Halley égitestek orosz nevének kezdőbetűiről kapta a nevét. A ritka égi vendéget várva című cikk áttekinti az üstököskutatás történetének fontosabb állomásait. A lap novemberi számában olvas­hatjuk még Ándrikó Miklós államtitkár nyilatkozatát a magyar—szovjet belkereske­delmi kapcsolatokról, s min­den bizonnyal érdeklődésre tarthat számot többek kö­zött az atomerőművek üzem- biztonságának garanciáiról szóló írás. Vákuumos daru Svédország sok papírgyári ter­méket szállít vízi úton Nyugat- Európába és a tengerentúlra. A rotációs papírtekercsek ki- és be­rakodása mindeddig kemény munka volt* sok munkaerőt fog­lalkoztatott a kikötőkben. Az újonnan üzembe állított vákuum- markolós daruszerkezet nagyon megkönnyíti a rakodási felada­tok elvégzését. Egyszerre tizen­két, egyenként három tonna sú­lyú papírtekercset tud felemel­ni úgy, hogy a szívófejek ráta­padnak a hengerese homlokfelü­letére. A daruszerkezetet speciá­lis hajókra szerelték fel, ame­lyek mindig odaállnak, ahol a rakodás gyors lebonyolítására van szükség. A berendezés ki­próbálását és a rakodást mind­össze öt személy végzi. A HIREX HÍRADÁSTECHNIKAI VÁLLALAT Tanácsköztársaság té­ri szervizében a gyorsabb munka érdekében modul szervizasztalt helyeztek üzembe. A berendezés mind az ORION, mind a VIDEO­TON televízió modulpanelok javítására alkalmas. Képünkön: Har- kai Zsigmond tv-műszerész ORION modulpanelt javít. Juhfejő gépet a Taurinából Juhfejő berendezések gyártá­sára, szerelésére, szervizelésére és alkatrész-utánpótlására dol­gozott ki programot a Taurina Szarvasmarha-tenyésztő Közös Vállalat: e program alapja a juhtej kedvező piaci ára, vala- ! mint a juhtejből készülő termé- j kék jó értékesítési lehetősége. A juhfejő technológiát és á | gépeket a Taurina szakemberei a svéd ALfa-Laval céggel kötött együttműködés keretében, ősz- ' szesen négy változatban dolgoz- 1 ták ki. A nagyobb létszámú juh- : telepekre komplett fejöházat j terveztek, amelynek alsó tejve- * zetéses és sajtáros típusainál a tej gyors hűtése, valamint a be­rendezések mosása is megoldott, i Ezenkívül a szakemberek ki- i fejlesztettek egy bármely istái- < lóba telepíthető, valamint egy vontatható fejőkocsi típust is. Ez utóbbinak 12, illetve 24 fejő­állásos változata a szentesi Ter­mál Tsz-ben már működik. A fejőberendezések gyártásá­ra és az alkatrészellátásra a j Taurina felkészült. A tsz-ek és i állami gazdaságok pedig a Tej- j ipari Tröszt hozzájárulásával a ; fejőgépek vásárlásához fejlesz- ■ tésialap-támogatást — kölcsönt t — kapnak, amit majd a későbbi juhtej-értékesítésből kell vissza- j fizetni. 1 — Miért áll ezen a szín­lapon az, hogy vegyes kó­rus szerepel? Hiszen csu­pa férfit látok! — Azért vegyes, mert a kórus tagjainak egy része tud énekelni, a töb­bi pedig nem. A kisöcsém szörnyen szereti az állatokat — me­séli barátnőjének a hét­éves Ágnes. — Amikor felnő, okvetlenül mészá­ros lesz! ★ — Szombaton olyan botrányt rendeztem a férjemnek, hogy három napig egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz. Teg­nap este végül Gusztáv odajött hozzám ... — És mit mondott? — Megkérdezte, hol van a dugóhúzó! 10., csütörtök KRÓNIKA RÉKA NAPJA A Nap kél 6 óra 41 perc­kor, nyugszik 16 óra 15 perckor. A llold kél 12 óra 12 perc­kor, nyugszik 20 óra 30 perckor. Négyszázkilencven évvel ezelőtt, 1493. november 10- én született, és 48 éves ko­rában, 1541-ben halt meg Paracelsus — eredeti ne­vén Theophrastus Sombas- tus ab Hohenheim — sváj­ci német orvos, vegyész és filozófus. A Paracelsus nevet ifjú korában vette fel, s ezen a néven lett utóbb világhírű. 1526- ban Baselben eredmé­nyesen kezelte a híres Fro- benius nyomdászt, s az Ő pártfogásával városi orvos lett Baselben: mint ilyen, előadásokat is tarthatott a baseli egyetemen, noha nem volt kinevezett tanár. 1527- ben fizikát, orvostant és sebészetet adott elő, de egyetemi karrierje alig egy esztendeig tartott. Szabad- szájúságával, német nyel­ven tartott előadásaival, az orvosi tekintélyek — Galé- nosz, Avicenna és mások — pocskondiázásával, a köny­vekből tanult orvoslás .becsmérlésével, s nem utol­sósorban az orvosok és pa­tikusok összejátszásának leleplezésével annyira ma­ga ellen hangolta a fakul­tást és a magisztrátust, hogy 1528 januárjában me­nekülnie kellett a városból. Keserves vándorévek kö­vetkeztek. Salzburgban be­következett halála után számtalan munka jelent meg a neve alatt: bizony­talan hitelű könyvei tö­megéből kiemelkedik a növények hasznáról, a pul­zusról és a vizeletről, va­lamint a járványokról írt munkája. Várható időjárás ma es­tig: tovább tart a túlnyo­móan borult, erősen párás, reggel sokfelé ködös idő, helyenként ködszitálással. Legfeljebb a déli, kora dél­utáni órákban süt ki rövid időre , a nap. A magasabb hegyekben viszont továbbra is több órás napsütésre le­het számítani. A légmozgás gyenge marad. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között alakul, de néhány naposabb részen kevéssel 10 fok fö­lött várható. Tüzek gyermekjátékból Kivétel nélkül gyermekjátékok okoztak gondot a tűzoltóknak az elmúlt napokban megyénkben. November 5-én Nyírbogdányban, a Dózsa György utca 24. szám alatt 1,5 tonna alomszalma égett el. A tüzet a nyíregyházi és a nyírbogdányi tűzoltók oltották el. November 6-án Penészleken, az Árpád u. 18. szám alatt tűz következtében öt tonna vegyes takarmány semmisült meg. A tüzet a mátészalkai állami, vala­mint a nyírbátori és a penészle- ki önkéntes tűzoltók fékezték meg. Az okozott kár 8 ezer fo­rint. November 8-án Pusztadoboson az Alkotmány u. 32. szám alatt egy éléskamra gyulladt ki, az ezer forint kárt okozó tüzet a lakosság oltotta el. A SZAVICSAV Malom utcai fürdőjében új szolgáltatást aján­lunk szíves figyelmükbe. Minden héten hétfőtől csütörtökig 17,30- tól 18,30-ig aerobikot szervezünk. Rendezvényünkre az érdeklődő­ket szeretettel várjuk, (x) Hírügyeletes: MESTER ATTILA Telefon: 11-277

Next

/
Oldalképek
Tartalom