Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-30 / 282. szám
1983. november 30. Kelet-Magyarország 3 Járások nélkül B elpolitikai életünk egyik központi témája napjainkban, hogy néhány hét múlva megszűnnek a járások. Nem pillanatnyi elhatározás húzódik meg emö- gött, csaknem másfél évtizedes vizsgálódás és az államigazgatás korszerűsítésének eddigi tapasztalatai tették szükségessé a lépést. Érthető, hogy nagyon sokan fokozott figyelmet fordítnak erre a változásra, hiszen hazánkban csaknem 700 éves ismereteink vannak a járásokról, s annak is elmúlt már 200 éve, hogy lényegében kialakultak a mai járások elődjei. Köztudott, milyen fontos szerep hárult ezekre a közigazgatású egységekre a tanácsok megalakulását követő időszakban, majd amikor fontos társadalmi kérdéseket kellett a lehető legjobban megoldani. A járások nagyon fontos szerepet vállaltak magukra a demokratikus szakigazgatás kialakításában, s érdemeik elvitathatatlanok például a termelőszövetkezetek létrejötte időszakában is. A maga idejében megvolt a sajátos funkciója a járási államhatalmi testületnek, a tanácsnak is. Társadalmi fejlődésünk tette szükségessé a korábbi változásokat; például azt, hogy megszűntek a járási tanácsok, s hogy a megyei tanács járási hivatalai igyekeztek ellátni a korábbi tennivalókat. Ma már tisztán látjuk, hogy előnyei mellett ez a megoldás sok problémát is hozott. Az időközben jelentős önállóságot kaoott nagyközségek hovatovább fékező erőt láttak a hivatalokban. A hatáskörök decentralizálása csökkentette a járási hivatalok szerepét, növelte a köz- - ségek feladatsorát. Ugyanakkor a járási hivatalok mindenáron bizonyítani akarták szükségességüket. Szükségszerű tehát a mostani döntés, a közelgő változás, amelynek fő célja: az önállóság növelésével a helyi tanácsok legyenek a települések valódi gazdái. Persze ez az önállóság nem csupán egy-két pénzügyi aktust jelent. Jelenti mindenekelőtt a demokratizmus elmélyítését, az állampolgárok fokozottabb részvételét a közösséget érintő ügyekben; még nyitottabb igazgatást és erősebb társadalmi ellenőrzést az igazgatás fölött. Ez a folyamat már évekkel ezelőtt megkezdődött és itt Szabolcs-Szatmárban számtalan ígéretes jelével találkozhattunk. Igaz ez akkor is, ha tudjuk, hogy a szélesebb jog- és hatáskör átadását nem minden esetben követte a megfelelő szakember a községeknél, s emiatt itt-ott akadozott az ügyintézés. Most ennek a korszerűsítési folyamatnak a folytatásával állunk szemben. Túl azon, hogy a járások megszűnése létszámmegtakarítást is eredményez, várható: a jövőben még inkább felszabadulnak majd a még lat>- pangó helyi erők is. Szakmai körökben úgy mondják: az eddigi háromlépcsős — minisztérium, megye, község — helyett a jövőben kétszintű lesz az államigazgatás. Pontosabban „két és fél szintű”, hiszen az átmeneti időszak megköveteli, hogy a jobb feltételekkel és nagyobb államigazgatási tapasztalattal rendelkező városok ellássanak bizonyos funkciókat az önálló kö_z- ségek segítésére is. Ez nem csuDán szakmai kérdés, gyakorlati oka is van. Gondoljuk csak végig: ha történetesen egy állampolgár Nyíregyházától 60—70 kilo- . méterre egv önálló községben fellebbezni kíván valamely méltánytalan határozat ellen, akkor — a város közbeiktatása nélkül — a megyeszékhelyre kellene utaznia, ami jelentős idő és pénzpazarlás volna. A változás egész sor emberi problémát is fölvet. Jócskán vannak, akik évtizedeken át becsülettel, jó szinten végezték el munkájukat a járási tanácsnál, a járási hivatalban. s most döntés előtt állnak: hová, merre? Egzisztenciális problémákat is eredményez a változás, s ezt csak az érzi igazán, akit közvetlenül érint a döntés neheze. Akárcsak szerte az országban, megyénkben is naav körültekintéssel, emberségesen igyekeznek megoldani ezeket a gondokat, jóllehet, elképzelhetetlen a mindenkinek megfelelő lehetőség teremtése. A közeli hetekben f elgyorsulnak az előkészület eseményei, hiszen a változás megfelelő szintű jogszabályok függvénye. Megyénkben is kellő alapossággal végzik az utolsó simításokat a területszervezésen, igyekeznek felkészíteni az államigazgatási apparátust a változásra. Nehéz időszak ez, sok a teendő, tornyosulnak a problémák, de alapvető cél Szabolcs-Szatmárban is, hogy az átállás idején se szenvedjen kárt az állampolgár. lehetőleg zökkenőmentes legyen az ünyek intézése. Végtére is a járások megszűnése, az államigazgatás új felállása ezt szolgálja. Angyal Sándor ÜJ ISKOLA NYÍRBÁTORBAN. A 16 tantermes általános iskola építését a közelmúltban kezdte meg a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. A kivitelezéssel olyan jól haladnak, hogy az iskolaszárnynál az utolsó elemeket teszik a helyére. Az új létesítmény — amelyben a tantermek mellett négy előadóterem is lesz — 50 millió forintos beruházásból épül. Egy nagyméretű tornatermet is magába foglal, ehhez hasonló még nincs a városban. A SZÁÉV dolgozóit a hideg sem gátolja az építésben, s mindent elkövetnek, hogy a tanév kezdésére átadhassák Nyírbátor új általános iskoláját. Képeinken: az utolsó elemeket helyezik el az iskolaépületnél. — A szociális szárny előre gyártott elemeit Veres Lajos, Tóth József és Szegedi József állítja be. Elek Emil felvételei MÁSFÉL ÉVE KEZDŐDÖTT Uj „iiőszámitás“ Ofehértón Ofehértón november 23- án azzal kezdődött a tájékozódásom, hogy megsértettem a termelőszövetkezet magtáresát. Pedig ha tudná Simon János, semmi bántó nem volt abban a kérdésben: hogyan állnak a kukorica betakarításával? — Szeptember 16-án az utolsó csövet is levágták a kombájnok — mondja indulatosan Simon János, majd folytatja. — Két évvel ezelőtt bizony ilyenkor még mentek a kombájnok, de tavaly óta nagyot változott nálunk a világ. Rendteremtéssel kezdődött A változás idejét, az „új időszámítás” kezdetét tavaly márciustól számolják az ófehértói Búzakalász Termelő- szövetkezetben. Akkor került a mostani vezetés a gazdaság élére és ha kellett, kemény kézzel, de rendet teremtettek már az első hónapokban. — Azzal az előnnyel jöttem vissza a szövetkezetbe három év után, hogy hét esztendeig főagronómus voltam Ófehér- tón — kezdi a beszélgetést Boldizsár József elnök. — Ismertek az emberek, tudták mit és mennyit követelek tőlük. Elsődlegesen a munka- fegyelmet, a szervezettséget kellett megszilárdítanunk. A közvetlen vezetőktől vártam példamutatást, aztán azt, hogy a munkához minden feltétel adott legyen. Mert vallom, ne a fejétől büdösöd- jön a hal, — de a farkától sem. Népszerűtlen dolog a rend- teremtés, ám enélkül elképzelhetetlen a komoly munka. Megszüntették a napszámot és az órabéres díjazást, helyette mindenütt — ahol csak lehetett — teljesítménybérezést vezettek be. Így a fizetség mögött munka is van. Az első évben sok fegyelmit kiosztott a vezetőség, különösen az italozások miatt. Ezeknek volt hatása, mások is tanultak belőle. A fegyelmit kapott tagok eleve kizárták magukat az év végi kiegészítő részesedésből, mert tavaly már ilyet is osztottak. — Nyolc és fél milliós pénzügyi hiánnyal vettem át a termelőszövetkezetet — folytatja Boldizsár József. — Hogy féltem-e? Nem gondoltam erre a nagy összegre, csak az járt a fejemben, dolgozni kell. Méghozzá jól dolgozni, mert a kapott hiteleket visz- sza is kell fizetnünk. Szerkezetváltással folytatódott Ment a munka. Igaz, örök- . ségként hatszáz hektár szárítatlan terület maradt, de a máriapócsi, a leveleki gépek segítették a talajmunkát, őszig utolérték magukat, sőt segítettek a szomszédos nyír- gyulaji szövetkezetnek is. — Változtattunk a termelési szerkezeten — mondja az elnök. — Nem termeljük a veszteséges növényeket, a borsó, a répamag, a csillagfürt helyett kalászosokat vetettünk. Ez nálunk gazdaságos, nyereséget hoz. Minden forintot megfogunk és természetesen kihasználjuk a szabályozók adta kedvező leheN em azért barátkoztam vele, de a tény azért tény marad: Tomas barátom egy vicclap szerkesztője. Ezért teljesen természetes az, hogy ő lett új humoreszkem első áldozata. Az alkotás lelkesedésétől sugárzó arccal rontottam be a lakatsára, és már a küszöbön olvasni kezdtem: — „Észrevétlenül egy teknősbékát csempésztem oda a barátomnak. Amikor eltávoztam a lakásából, suttyomban kiengedtem a teknősbékát az aktatáskámból. Az meg az okos kis szemével gyorsan körülnézett az előszobában, majd határozottan elindult a dívány alá...” Alighogy ehhez a mondathoz értem, barátomban felébredt az önfenntartási ösztön: — Ide hallgass, ne haragudj, de én nem akarok sablonos frázisokkal dobálózni arról, hogy mi tipikus és mi nem tipikus — de hát valóban azt képzeled, normális dolog az, amikor két ember így, se szó, se beszéd, teknősbékákat csempész oda egymásnak? — Nem, dehogy képzelem — nyugtattam meg nagylelkűen —, de azért írtam erről, mert szokatlan helyzetet akartam teremteni. Tudod, a humor valamilyen váratlan fordulatot, szokatlan elemeket követel. — Szokásos — szokatlan — fintorgott a barátom, aki nem kívánt engedni —, de miért választottál éppen teknősbékát? — Azért, mert egy víziló nem fért volna bele az aktatáskába! Ez a mélységes életbölcsesség visszavonulásra késztette Tomast. De tartózkodása nem tartott sokáig. Egy perc múlva felkiáltott: — De valid be, ez mégsem hangzik meggyőzően! Azonkívül, nagyon átlátszó a szimbolika ... — Miféle szimbolika? — szakítottam félbe. Gúnyosan elmosolyodott: — Tudjuk, tudjuk, hallgass már. De figyelmeztetlek: könnyű átlátni a szitán. Különösen szembetűnő a megszemélyesítés. — Megszemélyesítés? Miféle? — Ne tettesd magad ostobának! — támadt rám. — Hiszen magad olvastad, hogy „okos kis szemével gyorsan körülnézett az előszobában, majd határozottan elindult a dívány alá... ” — Vagy úgy — bólintottam megkönnyebülten —, ebben is szimbolikát látsz? Talán ez nem tipikus, de Brehm állítása szerint a teknősbékák pontosan így viselkednek a szobában. Tomas elpirult. — Mindez nagyon nerrt meggyőzően hangzik. Még sohasem halottam olyasmit, hogy valaki teknösbé- kát csempészett volna valakinek a lakásába. E szavak után elindult a konyhába, kávét főzni. Mielőtt azonban elhagyta a szobát, megfordult és visszaszólt: — Irreális és nem az életből vett! Éppen akkor csempésztem oda a teknősbékát. Az meg az okos kis szemével gyorsan, körülnézett a szobában, majd határozottan elindult a dívány alá. Gellért György fordítása tőségeket. így most ősszel 345 hektár búzát, 420 hektár rozsot vetettünk. Kapunk a termény után alapár- és külo’n- ár-kiegészítést, ez majdnem negyven százalékkal növeli a jövedelmezőséget. Pedig a lehetőségek nem egészen olyanok a 2300 hektáros, nyolc és fél aranykoronás szövetkezetben, mintegy jobb talajú hajdúságiban. Mégis érdemes termelni, mert a búzában az idén is „benne volt” az öt tonna hektáronként, s csak a csapadék nélküli nyár miatt lett négy tonna. Korábban ezen a főidőin a háromtonnás átlaggal is megelégedtek. — Nem volt jobb helyzet az állattenyésztésben sem. Brucellózissal fertőzött volt az állomány, az egészet lecseréltük. Vásároltunk 127 előhasi üszőt, ezek már megellettek, egyszersmind elindítottuk a húsmarha-tenyésze- tünket. A sertésólak üresen álltak,\a húsipari vállalattól vettünk hitelbe hatvan kocát. Év végére már lesz hatszáz hízósertésünk. Nyereségnél tartanak Az esztendőből még egy hónap hátravan, a zárszámadásig még hosszabb az idő. Azért egy gyorsmérleg készítésére vállalkozott Boldizsár József. — Termelési értékünk a tavalyitól valamivel több lesz, 58—60 millió forintra taksáljuk. Ennek negyedrészét a nyolcvanhektáros alma adja. Nyereségvonzata még nagyobb, kétmillió körül várjuk. Különben a nyereségünk is hasonló a tavalyihoz, megközelítjük a négymilliót. A jövőről szólva még elmondja, hogy a fűrészüzemet továbbfejlesztik, jól működik a vasüzem, a bérmunkában végzett cipősarok-ragasztás, jövőre indul a varroda. Egyszóval talpra állt az eddig „földön fekvő” szövetkezet. ★ A gépudvarban kellemes kép fogadott. A kombájnok, a traktorok, a munkagépek rendben, sártól letisztítva álltak. A műhelyben hasonló a rend, már megkezdték a felkészülést a téli gépjavításra. A határban csak a szerves- trágya-szóró gépek dolgoznak, a gyümölcsösben pedig hamarosan kezdődik a metszés. Ezek után érthetők igazán a Simon Jánostól hallott szavak: — Nagyot változott nálunk a világ. A tisztességes munka mindenekelőtt. Most bánom csak, hogy már elszaladt felettem az idő és hamarosan belépek a hatvanadikba. Sipos Béla Miért nem jöttek Tolcsvayók? Elmaradt koacert T olcsvay László november 28-án hétfőre meghirdetett koncertje elmaradt. A neves énekes nemcsak a nyíregyházi színházban lépett volna fel, több helyre kötött szerződést vele az Ifjúsági Rendező Iroda, többek között Nagykálló- ra és Mátészalkára. Ezeken a helyeken is elmaradt a „Várd ki az időt” című koncert. Legelőször Nagy- kállóban érdeklődtünk, hogy mi lehet ennek az oka. Azt a választ kaptuk, hogy olyan kevés jegy kelt el, ami nem nyújtott garanciát az est anyagi fedezetére, ezért az IRI lemondta. Ugyanez történt a nyíregyházi színházban és mátészalkán is. Tolcsvay koncertje, mint megtudtuk, nem olcsó. 20 000 forint, amit bevételből hiztosítani — úgy hogy a terembér is kiteljen belőle, no meg valami haszon is legyen rajta —, artista mutatvány. (Vagy inkább „súlyemelő”. Mert az amúgy is „súlyos” jegyárakat kell tovább emelni, hogy az átlag 3—4 százas nézőterek mellett „összejöjjön” a pénz.) Rendkívül népszerű legyen az az együttes, akinek a koncertjére nyugodt szívvel vállalkozhatnak ma a művelődési házak, s ki merik írni, hogy a belépődíj 50—70 forint, mert tudják, hogy forintonként „guberálják” is össze, ott lesznek rajta a fiatalok. Már most nyugodtan megkérdezhetnénk, mint a régi vicciben, hogy „te Tasziló, ez most jó nekünk, vagy rossz?” Mert Tolcsvay László igényes zenét csinál, a „rendkívül népszerű” együttesek pedig az esetek nagy többségében nem. (Kérem a dühös fiatalokat, ezért a mondatért ne ragadjanak tollat. Sem névvel ellátott, sem névtelen levelek nem változtatnak a véleményemen!) Ám mégis van egy tanulsága az esetnek: egyetlen névre, — hangozzék az bármilyen jól, s fémjelezze bár megbízható esztétikai értéket — nem lehet ma már előadást alapozni. Vagy ha igen, szerényebb, bensőségesebb körülmények között, jóval kisebb költséggel. Addig is szívesen hallgatjuk a „Várd ki az időt” című Tolcsvay-nagy- lemezt. Mert jó lemez. M. A.