Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-23 / 276. szám
Á Kelet-Magyarország 1983. november 23. Tokió vendége F ontos vendég érkezik ma Tokióba: Hu Jao- pang, a Kínai Kommunista Párt KB főtitkára várhatóan nyolc napig tárgyal Japánban. A látogatást méltán kíséri nagy érdeklődés. Annál is inkább, mert a kínai pártvezető most először keres föl tőkés országot. Talán nem véletlen, hogy éppen Japánban teszi első felfedezését a kapitalista társadalmi és gazdasági berendezkedésre vonatkozóan. Abban az országban, ahol érkezése előtt a magas szintű tárgyalásoknak nem kisebb jelentőséget tulajdonítottak, mint azt, hogy tőlük a kétoldalú jó kapcsolatok „21. századra történő tartósítását” várják. Közismert, hogy Kína ellenzi a szigetország militari- zálásának washingtoni terveit, nemkülönben rosszallással fogadja a Japán és Dél- Korea katonai együttműködésének szorosabbra fűzésére irányuló amerikai lépéseket. Nyilvánvaló, hogy a japán—kínai megbeszéléseken Tokió és az Egyesült Államok kapcsolata nem vezet vitára. Pekingben ezt a kérdést magától értetődő japán belügynek minősítik. Csupán az tölti el gyanakvással és érthető aggodalommal a kínai vezetést, ami ebből a jó viszonyból az ázsiai térségre károsan hathat. Ilyen jelek pedig az utóbbi időben egyre gyakrabban adódtak. Ami a japán—kínai gazdasági kapcsolatokat illeti, Hu Jao-pang és kísérete bizonyára részletes elképzelésekkel ül tárgyalóasztalhoz. Peking és Tokió kereskedelmi forgalma némileg visszaesett: a korábbi 10,5 milliárd dollárról 9 milliárd alá. Japán öt esztendő alatt másfél milliárd dollár értékű kölcsönt nyújtott Kínának, de 1984—1988 között Peking ennek a többszörösét igényli. Valószínű, hogy Tokió ezúttal sem tesz eleget a pekingi kérésnek. Mint ahogy előfordulhat az is, hogy a japán kormányzat nem képes meg- feleíő nyomást gyakorolni az üzleti körökre, s nem Peking által óhajtott mértékben növekszik a szigetország tőkéjének beáramlása a kínai gazdasági életbe. M árpedig ennek elsőrendű a fontossága. Pekingben nagyszabású programot dolgoztak ki az ipar és a mezőgazdaság termelésének föllendítésére, korszerűsítésére, s önerőből ezt a tervet nem képesek végrehajtani. Az Egyesült Államok irányában tett próbálkozás nem járt sikerrel: egyrészt az üzleti körök mutattak a vártnál csekélyebb érdeklődést, másrészt az USA Tajvan-politikája úgy tűnik, tartósan lehűtötte az USA iránt táplált illúziókat. Ilyen körülmények között Japán kínálkozik a legeszményibb partnernek. Persze, Tokió számára sem közömbös a látogatás. A japáni általános választások várható kiírásának szinte a küszöbén Na- kaszone miniszterelnöknek is érdeke fűződik a kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez. Gyapay Dénes Emlékülés Babits Mihály születésének 100. évfordulóján Babits Mihály születésének 100. évfordulója alkalmából tudományos ülésszak kezdődött kedden az MTA nyelv- és irodalomtudományok osztálya, a Magyar írók Szövetsége és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság rendezésében az Akadémia felolvasótermében. Az emlékülést Szentágothai János akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta: Babits Mihály felelős írástudó volt, az irodalomban és a tudományban egyaránt. Nemcsak az irodalmi műfajok, s a tanulmányírás magas fokú művelőjeként tisztelhetjük, de olyan humanistaként is, aki az írást mindig az emberiség ügyének rendelte alá. A továbbiakban Németh G. Béla akadémikus „A kései Babits költőszerepének meghatározása” címmel tartott előadást, amelyben a költő egyik legjellemzőbb és legjelentősebb versének, a „Mint különös hírmondónak” jelentését, művészi versalkotó elemeit tárta a hallgatóság elé, bemutatva Babits utolsó korszakának érzelmi és gondolati élménykörét, költői üzenetét, művészi módszereit. Nemes Nagy Ágnes „A hegyi költő” című referátumában, Rába György Babits, az alkotó, a világirodalom áramában című előadásában, s Lator László „A matéria Babits verseiben” című referátumában emlékezett századunk irodalmának egyik fő alakjára. Az emlékülés második részében a regényíró Babits Mihályt mutatta be Sőtér István akadémikus. Előadásé-, ban hangsúlyozta, hogy Babits mindenben, így nemcsak költészetünkben, de a regényírás művészetében is újító volt. Kabdebó Lóránt „Vonzások és választások” című előadásában felvázolta: Babits hogyan fogadta a Nyugat új nemzedékét és bemutatta a költőnek Szabó Lő- rinccel & Illyés Gyulával való barátságát. Babits nemzetfelfogásáról, amelynek alaprétege a századforduló úri nacionalizmusának elutasítása volt, Szabó Miklós, a Tanácsköztársaság és Babits viszonyáról pedig Sipos Lajos tartott előadást. (Folytatás az 1. oldalról) pénzügyi gazdálkodásra volt szükség ahhoz, hogy főként az alapellátást nyújtó intézmények működési feltételei mindenkor meglegyenek. Ha tekintetbe vesszük, hogy például a költségvetésen belül a béralap a tanácsoknál és az intézményeiknél több mint harmincezer embert érint Szabolcs-Szatmárban, akkor nyomban kitűnik, milyen nagy jelentőségű az a Szabolcsban bevezetett új bérfinanszírozási rendszer, amely már országos követésre talált. Ez a módszer az indokolatlan pénzmaradványok elkerülését, az adminisztráció csökkentését, a fölöslegesen lekötött pénzeszközök mobilitását szolgálja. Mindig kritikus pontjavolt a költségvetési gazdálkodásnak a felűjításd pénzeszközök hasznosítása, ezért dicséretes, hogy 1982-iben e téren anyagi érdekeltségi rendszert vezettek be. A szűkös lehetőségek ellenére keresték a lehetőséget arra, hogy a megyei tanácstagok választó területük problémáinak megoldásában eredményesebben segíthessenek: Ikialakftották az úgynevezett megyei tanácstagi alapot, amelyre évenként köziéi 10 millió forintot juttatnak. A vb áttekintette azokat az intézkedéseket, amelyeket az osztály hozott a takarékosság fokozására, az adópolitika megvalósítására. A fokozott adóellenőrzés például öt év alatt több mint 14 millió forint úgynevezett eltitkolt adó feltárását eredményezte, a forgalmiadó és az illeték tekintetében pedig 16 millió forint adóhiányt sikerült realizálni. Körültekintően végezte az osztály a kedvezőtlen adottságú tsz-ek fejlesztési támogatását, amire négy év alatt több mint 400 millió forintot fordítottak. A végrehajtó bizottság elismerését fejezte ki az osztálynak a több éven át végzett magas színvonalú munkájáért. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzügyi törvény végrehajtásához szükséges új feladatokat még következetesebben lássák el. Az államigazgatás korszerűsítése folyamatában tovább indokolt fokozni a helyi tanácsok segítségét, javítani szükséges az ellenőrzés hatékonyságát és biztosítani ennek folyamatosságát a járási hivatalok megszűnése után is. Eri követően a végrehajtó bizottság — immár többéves hagyomány folytatásaként — tizenkét Szabolcs-Szatmárban pályakezdő fiatal szakembernek ítélte oda a 15—15 ezer forintos letelepedési támogatást. Mind a ketten világosan látták: sem a kubikban, sem a futballpályára nem járhatnak, mert vagy ellopják vagy szétrúgják a labdát, s mire a katolikusok—reformátusok meccsre sor kerülne, nem tudnának mivel játszani, így aztán mit mondhatnának Bacsáki tisztelendő úrnak, akitől ajándékba kapták, de aki kikötötte, hogy ezt a meccset meg kell rendezni? Végül megegyeztek abban, hogy játszanak csak a többiek továbbra is rongylabdával meg gumilabdával, ők ketten kijárnak a Szamos— Tisza torkolathoz, van ott egy kis sziget — ez ugyancsak most jutott eszükbe, de már egy régi éjszakai kiruccanásukkor felfedezték, amikor éppen azt kémlelték ki, hogy éjszakára otthagyják-e a halászok a vízben a hálót — ezen a kis szigeten kedvükre játszhatnak. Meg aztán máshová nem tudnának úgysem elbújni, itt a faluban vagy a falu környékén úgyis felfedeznék őket, aztán megint verekedniük kellene Bacsáki tisztelendő úr ajándékáért. A legjobb lesz tehát jól elbújni, nem mintha olyan nagyon félnének, de nem kockáztatnak. Kerczák feldobta a levegőbe a labdát, fél kézzel akarta ölbe kapni, de elpattant tőle egészen a sínig. Lassan felállt, közben észrevette, hogy valaki közeledik a vasúti töltés ösvényén. Intett Neviczkynek, hogy húzódjanak a raktár falához. Egy férfi közeledett, a vállán hegyes cső meredezett. — A puskás ember — suttogta Kerczák. A puskás ember a raktárhoz ért, nem vette észre a fal tövében meglapuló két fiút, sem a sínek közé gurult futballt. Vagy talán mindent látott, de úgy tett, mintha nem venne észre semmit. Ö lőhetett rájuk a szőlőben, meg ő durrantott a levegőbe is a kultúrház ablakában. Ne- viczky egyre bizonyosabb lett abban is, hogy ez az ember ólálkodott a templom körül. • A puskás ember a kerékpár láncán babrált valamit, közben lecsúszott a válláról a puskája. Ott piszkálgatta előttük a pedált is, azt hihették, hogy nemsokára felül a biciklijére, és elkerekezik valamerre, de nem akart elindulni. Felemelte a földről a fegyverét, forgatta, vizsgálgatta azt is — most már nyilvánvaló volt, hogy nem vette észre a két fiút. Aztán távolba meredt, elgondolkodó tekintettel, ám egyetlen lökéssel felpattant a biciklijére, s ez a mozdulata olyan erőt sugárzott, hogy Kerczák csak akkor merészelt megszólalni, amikor az imbolygó alak már eltűnt az állomásépületnél, s ráfordult az útra. — Hát ez . elment — sóhajtotta Kerczák, miközben elindult a sínek közé gurult labdáért. Neviczky elkérte, dekázott vele, a térdén táncoltatta egyszer-kétszer, ha sikerült, a feje fölé rúgta, s megpróbálta úgy levenni a levegőből, hogy ne pattanjon mesz- szire a lábától. Aztán úgy döntöttek, hogy csinálnak két kaput, és fejelni fognak. Jól számítottak: a raktár- épület előtt letaposott tojás- dad alakú téren — mert olyan volt az, mint egy miniatűr tér, agyagos földje betonná szikkadt, amióta idehozták a vasutat, planí- rozta a nép az év minden szakában — nappali fényt árasztott a hold. A kertek alatt tücskök ciripeltek, de a faluból csak a kutyák ugatása ért el hozzájuk, tudták, ilyenkor már sokan alszanak. Innen jól látták a templomkert tölgyeit és fenyőit, az ég gomolygó szürkeségébe kapaszkodó templomtornyot, arra emlékeztek, hogy egyszer már így ácsorogtak itt Holocsákkal, talán nem is volt olyan régen, akkor is ilyen nyugalom és békesség fészkelte be magát az esti faluba, és akkor közölte Ho- locsák Libussal és velük, hogy Sztálin meghalt. Az idei Goncourl-díj H étfőn — akárcsak ezen a napon — korábbi esztendőkben — most is sok újságíró és fotóriporter szorongott a párizsi belváros egyik patináns vendéglőjének, a Drouant-vendéglőnek előcsarnokában. Arra vártak, hogy kinek ítélik oda az idei Goncourt- díjat. Franciaországban évente több mint ezer különböző irodalmi és művészeti díjat ítélnek oda Párizsban és a vidéki városokban, de közülük torony magasságban emelkedik ki a Goncourt-díj, melyet Edmond Goncourt végrendelete alapján 1903 óta ítélnek oda egy francia író az évben megjelent új művének. A díj összege szerény, mindössze 50 frank (alapításkor még ötezer arany frank volt, de azóta devalválódott), ám nem is ez ösz- szeg ma már a lényeg. A Goncourt-díjnak olyan presztízse van a francia irodalmi életben, hogy a díjnyertes szerző biztos lehet abban: művét több száz ezer példányban újra kiadják, ha pedig fiatal szerzőről van szó, e díj elnyerésével megalapozta irodalmi rangját, s nem kell többé házalnia a kiadóknál. Érthető tehát, hogy irodalmi körökben mindig feszült érdeklődés várja e díj odaítélését. A zsűri, melynek neves írók a tagjai — közöttük Hervé Bazin, Armand Lanoux, Emmanuel Robles, André Stíl — válogatott ínyencfaiatokból álló ebéd elfogyasztása után hirdeti ki döntését. (Az ebédet ingyen kapják, csak borravalót kell adniuk.) A zsűri választása idén Frederich Tristan „Eltéve- lyedettek” (Les Egares) című művére esett. Évek óta először fordult elő, hogy egy kis kiadóvállalat (Balland) gondozásában megjelent művet jutalmazott a zsűri, miután a múltban már többször szemére vetették, hogy főleg a nagy kiadóvállalatoknak kedvez. B díjnyertes mű témája szokatlan: egy világhírű, Nobel-díjas regényíróról szól, aki azonban maga soha egyetlen sort sem írt le, — műveit egy ismeretlen író írja, aki szerényen a háttérben marad. A regényben ez az igazi szerző mondja el — a világhírű „író” halála után — hogyan szövődött kettőjük között ez a furcsa kapcsolat, s közben elmélkedik az író alotas természetéről, belső motívumairól. Frederick Tristan 52 éves, eddig főleg fantasztikus, kalandos regényeket írt. Hosszú ideig élt a Távol-Keleten, Kínában, Vietnamban, Indonéziában és Burmában, s előszeretettel sző misztikus és mitológiai elemeket műveibe. <T)&bsa. Qán.0i KISZ-esek a műszaki haladásért (Folytatás az L oldalról) sukkal még jobban hasznosítható alkotókedvük. Az előadásokat követően a fiatal szakemberek szekcióüléseken tájékozódtak az egyes ágazatok, alágazatok műszaki fejlesztésének fő irányairól, tanácskoztak a KISZ-KB határozatából adódó helyi feladatokról. Külön munkacsoportban cserélték ki tapasztalataikat a bányászat, az energetika, a vegyipar; a kohászat, a gépgyártás; a számítástechnika, az elektronika, a távközlés; a közlekedés, az építőipar, valamint a könnyűipar területén dolgozó fiatalok. A KISZ már korábban a fiatalok fontos feladatává tette, hogy segítsék a műszaki haladás szempontjából meghatározó elektronikai, számítástechnikai, valamint a komplex anyag- és energiagazdálkodási program megvalósítását. Ezért a tanácskozás szekcióülésein az egyes ágazatokra jellemző sajátosságok mellett a résztvevők valamennyi munkacsoportban megvitatták annak a nagyszabású tervkoncepciónak az előzetes elgondolásait is, amely az elektronika elterjesztésének társadalmi-gazdasági programját tartalmazza.
