Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-13 / 268. szám
4 Kelet-Magyarország 1983. november 13. Hivatalos látogatáson Tokióban tárgyalt az amerikai elnök. Képünkön: Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnök és Ronald Reagan maszkját viselő tüntetők azon a megmozduláson, ahol a felvonulók a fokozódó japán—amerikai katonai együttműködés ellen tiltakoztak. ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: a „haza pártjának” győzelmét hozták a. török parlamenti választások — Gemajel libanoni elnök hazautazott Párizsból — Felipe González spanyol kormányfő tárgyalásai Bécsben KEDD: az ENSZ-közgyűlés megkezdte a közép-amerikai helyzet vitáját — Az öböl menti országok külügyminiszterei közvetítési feladattal Damaszkuszba utaztak — Az utolsó kubai csoport hazatért Grenadából — Az amerikai szenátus megszavazta a 253 milliárd dolláros katonai költségvetést i SZERDA: Reagan elnök Tokióba érkezett és megkezdte tárgyalásait Nakaszone kormányfővel — Angol—nyugatnémet csúcs- találkozó volt Bonnban — Ideiglenes kormány alakult Grenadan — Trudeau kanadai kormányfő villámlátogatása Hágában és Brüsszelben CSÜTÖRTÖK: Kádár János látogatása Prágában — Stone, amerikai elnöki különmegbizott San Jóséban találkozott az emigráns nicaraguai ellenforradalmárok képviselőivel — A Pravda szerkesztőségi cikkben emlékezett /meg Leonyid Brezsnyevről, halálának első évfordulóján PÉNTEK: szovjet—szír külügyminiszteri tárgyalások Moszkvában — NATO-forrásokból kitudódott, hogy az év végéig 41 rakétát helyeznek el Nagy-Britanniában, Olaszországban és az NSZK- ban — Sadli algériai elnök befejezte párizsi látogatását SZOMBAT: Reagan elnök megkezdte dél-koreai tárgyalásait.— Trudeau nyugat-európai körútja során Bonnban és Londonban is a kelet—nyugati feszültség csökkentéséről folytatott eszmecserét — Mohieddin egyiptomi miniszterlnök befejezte ausztriai látogatását — Bolgár—görög csúcstalálkozó Szófiában Á hét három kérdése V Van-e remeny a palesztin mozgalom egységének helyreállítására? A palesztin mozgalom válsága aligha választható el a nemzetközi helyzet általános éleződésétől, még ha az is bizonyos, hogy a kelet—nyugati hidegháborús ellentétek csak áttételesen és egyszer- másszor éppen paradox módon éreztetik hatásukat. Semmiesetre sem lehet úgy föltenni a kérdést: az imperialistáiknak mi a jobb és ki a jobb? Az El-Fatah mérsékeltnek mondott szárnya és maga Arafat? Igazak lehetnek-e a vádak azok ellen, akik hosszú-hosszú éveken át a haladó arab mozgalom élvonalában harcoltak? Az imperializmusnak csak egy valami lehet hasznára: a teljes libanoni zűrzavar, és azon belül vagy amellett a palesztin mozgalom válsága! Így nyílik alkalom az intervencióra, a beavatkozásra, arra, hogy az USA hadserege megvesse lábát a Közel- Keleten, meg ezáltal indokolhatja Izrael Dél-Libanon véglegesnek szánt megszállását. A libanoni káoszhoz látványosan járult hozzá az izraeli hadsereg épp az által, hogy kivonult a Suf-hegység vidékéről, lehetővé téve a keresztény milíciák támadását, amire 100 százalékos biztonsággal a drúzok ellentámadását lehetett megjósolni... No, természetesen Izrael nem tud beleszólni a palesztin mozgalom különböző szárnyainak hatalmi harcába, annál inkább megteszik ezt a feudális és imperialis- tabarát arab országok, amelyek most messzehangzóan Araíaitot kezdték támogatni, kiszámítva, hogy az ilyen „mérgezett testvéri csókok” kiváltják Szíria és a PFSZ bailszárnyának, vagy éppenséggel a balos, szélsőséges palesztin csoportoknak az ellenérzéseit. Ugyancsak túlságosan feltűnőnek látszanak felsorakozni »Arafat mellett más nyugati erők is: Cheys- son francia külügyminiszter sorozatos nyilatkozatai mellett figyelmet érdemel, hogy az utóbbi napokban a francia hírügynökség, az AFP adott mindig elsőnek hírt Arafat .hollétéről és szándékairól ... Hosszú távra a palesztin mozgalom- egységének helyreállítása jósolható, mert csak ez felel meg a palesztin nép érdekeinek, azok pedig nyomban érvényesíthetők lesznek, Súlyos harcok folytak az észak-libanoni Tripoli körzetében az Arafatboz hű, illet? ve az ellene támadó palesztin egységek között. Képünkön: a harcokban kigyulladt tripoli olajfinomító lángoló tartályai. mihelyt a nemzetközi helyzetben enyhülés következik be. Addig azonban valószínű, hogy tovább tart a hatalmi harc, amelyet csak az enyhíthet, hogy kompromisz- szumra való készségre figyelmezteti a szemben álló feleket a haladó világ. O Mi történik Grenadá- ban? Az USA tartós katonai jelenlétre készül a kis, karib- tengeri szigetországban — Ezt jelentik azok a nyugateurópai tudósítók, akik most már eljutottak Grenadába. Az amerikai sajtó, enyhén szólva, elfogult vagy hiányos tájékoztatást adott több esetben, nem is beszélve arról, hogy a New York Times a minap azt jelentette: tömegsínt találtak, a holttestek köpött Bishop volt kormányfőét is felismerték... Két nap múlva maga az amerikai külügyminisztérium volt kénytelen cáfolni. Nem az Egyesült Államok sajtója, rádiója, televíziója, hanem a nyugat-európai tudósítók számoltak be arról, hogy a tengerészgyalogosok és parancsnokaik a rendőrök és bírák szerepkörében tetszelegnek, vagy hogy minden diplomáciai szokást lábbal tiporva megalázó módon bánnak azoknak az országoknak a diplomatáival, amelyeket Grenada korábbá szövetségeseinek minősítenek. Az új fejleményekben kulcsszerepe van egy színesbőrű „angol arisztokratának”, azaz Sir Paul Scoon- nak, a brit főkormányzónak, aki ideiglenes kormányt alakított. Pedig a grenadai alkotmány semmilyen jogot nem ad a főkormányzónak kormány létrehozására. Szenzációs leleplezést közölt egy kanadai hírügynökség Sir Paul Scoon-nak az amerikai intervenció előtti állítólagos segélykéréséről. A főkormányzót a már partra szállt amerikaiak vitték egy hadihajó fedélzetére és ott írta alá — washingtoni utasításra — a „segélykérő üzenetet”, persze antedatálva. Az amerikai sajtó változatlanul többségében az intervenciót helyeslő, a reagani politikát dicsérő cikkeket közöl, csak elvétve olvasni bíráló megjegyzéseket. Aztán az USA közvéleménye többségében szintén az erőfitogtatás mellett van. A nyugat- európai szövetségesek azonban nemcsak sajtójukban, hanem felelős kormányférfi- ak nyilatkozataiban is nyíltan bírálják az amerikai agressziót. O Milyen eredményekkel járt Reagan elnök látogatása Japánban? Az amerikai elnök távolkeleti utazása csak Japánnak és Dél-Koreának szólt, az eredetileg harmadiknak tervezett állomás, a Fülöp-szi- getek kimaradt az Aquino ellenzéki vezér meggyilkolása miatt is hevesebbé vált Amerika-ellenes hangulat láttán. Japánban sem csak barátságos mosoly fogadta a Fehér Ház urát. Tüntetők is, de az igazi amerikaellenes- ség tulajdonképpen az üzleti életben jelentkezik. No nem nyílt megütközés formájában, sőt! Japán abban a kereskedelmi háborúban, amelyet az USA piacának meghódításáért folytat, időnként visszavonulni kénytelen, vagy legalábbis megígérni, hogy önkéntesen csökkenti autóexportját, az elektronikai cikkek szállítását, vagy akár az acéllemezekét. Aztán egy idő után az ígéret feledve: a japán áruk tovább özönlenek Amerikába! Most például meg kellett fogadnia Nakaszonénak, hogy a jövőben kevesebb autót szállítanak a Csendes-óceán túlsó partjára. Nem kell jósnak lenni, jövőre kiderül majd, hogy a japán kocsik mégis elárasztották Amerikát. Az amerikai elnök a japán fegyverkezés fokozását követelte vendéglátójától. Kettős szándékkal: 1. amerikai fegyvereket vásároljanak; 2. Japán csatlakozzék „a szabad világ védelmében” az imperialisták katonai koalícióihoz. Nakaszone nem mondott nemet. Személy szerint ő is igényli országa felfegyverzését. (Amit pedig a békeszerződés mindmáig tiltott!) De itt is jellegzetes japán manőver figyelhető meg. Hogy az amerikai fegyverek megvásárlása ne legyen „egyirányú üzlet”, Japán katonai rendeltetésű elektronikai újdonságokkal tud és akar szolgálni a Pentagonnak. Annak — úgy látszik — szüksége is van rá. Reagan Japán után Dél- Koreába utazott, hogy a Washington—Tokió—Szöul stratégiai háromszöget megerősítse. A japán reakció ezt is szívesen látja, hiszen ezáltal a Dél-Koreára gyakorolható japán befolyást megnövelheti, az ottani japán gazdasági érdekek érvényesítését jobban és gyorsabban érheti el. Pálfy József Közben Kerczák is gyanút fogott, mozdulatlanná dermedt és úgy meresztgette a szemét a kútra meg a diófára. Csak nagysokára intett Neviczkynek, hogy ő nem lát semmit. De azért csak várt, nem mozdult. Egy varjú repült át a fejük felett, és hangtalanul emelkedett mind magasabbra. A falu felé távolodott, miközben az ég éles fényei megcsillogtatták fekete szárnyát. A máskor oly természetes, mindennapi látvány most borzongatóan hatott — talán a varjú is azért hagyta ott a szőlőt, a fákat, mert észrevett valakit vagy valamit, míg ők a lomboktól nem látnak semmit. Egyszerre mozdultak: odaléptek a kúthoz, felhúzták a vödröt. Hatalmas dinnye emelkedett Ki belőle, egy pillanatig megbabonázva bámulták nagy sárga foltját, aztán Kerczák alácsúsztatta a tenyerét, a szokásos kellemes hűvösség végigfutott a karján, egészen a nyakáig — már az előző napokon is hasonlót érzett, amíg kiemelte a vödörből. Ledenika cseppkőbarlang A Balkán-hegység északbulgáriai részén napjainkig több mint 300 barlangot tártak fel. Közülük a Ledenika- barlang a legismertebb, amelynek érdekes kőformái egyre több látogatót vonzanak. Belső utak kiépítésével, a villany bevezetésével, két évtizede tették látogathatóvé a széles közönség számára, s ma már évente 100 ezernél is több bolgár és külföldi turista keresi fel. Télen és tavasszal különösen szép látványt nyújt a cseppkőbarlang. Ekkor a víz jég formájában, furcsa alakzatokat ölt. A föld alatti szépség birodalmába kerülve az ember a sziklaképződmények gazdagságának rabjává válik. A reflektorok fénynyalábjai, a cseppköveken megtörve, a színek és formák páratlan árnyalatait teszik láthatóvá. Gyönyörű kép tá-v rul elénk a 60 méter hosszú, 45 méter széles és 23 méter magas nagyteremben, ahol a kitűnő akusztikát kihasználva évente többször is rendeznek szimfonikus zenekari és énekkari hangversenyt. Az országos jelentőségű idegenforgalmi nevezetességnek nyilvánított Ledenika cseppkőbarlang könnyen megközelíthető. Vranca megye lakosai, társadalmi munkában, a barlang közvetlen közelében korszerű három emeletes turistaházat építettek, étteremmel, sportpályákkal. A kirándulók nyugodt és kellemes körülmények között tölthetik el itt hétvégi pihenőnapjaikat. Cseppkövek és jégképződmények — csodálatos látvány. (Fotó: Sofiapress — KS) Egymásra nevettek. — Álljatok meg, tolvajok! A diófa tetejéről kiáltott le valaki. Egy idegen férfi lehet, mert még sohasem hallották a hangját. — Álljatok meg, vagy rátok lövök! Kerczák eldobta a dinnyét, még hallották, hogy nyekken egyet az árokban, aztán futásnak eredtek. S amint éppen ott rohantak át, ahol az előbb várakoztak, dörrenést hallottak. A falevelek ugyanúgy csipogtak felettük, ahogy azt sok háborús filmből ismerték. Már a kukoricásban csörtettek, amikor Kerczák- nak volt annyi bátorsága, hogy megszólaljon. — A marhának vadászpuskája van — lihegte. — Ugráljunk jobbra-balra, nehogy eltaláljon — adta a tanácsot Neviczky, hirtelen eszébe jutott a hadifogságból visszatért torna- és fizikatanára, aki többször is elmondta nekik, hogyan menekült meg a háborúban. Cikk- cakkban futott, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy még így is légnyomást kapott valamilyen gránáttól. „De akkor is, egy valamirevaló magyar katona vagy azonnal lehasal, vagy olyan kiszámíthatatlanul fut, mint egy macska. Sajnos egyetlen hadvezérnek sem jutott még eszébe, hogy a macskák futását tanulmányozza. Mert ha egy macska elkezd futni, pláne egy kutya előtt, nincs az a mesterlövész, aki eltalálná... A légnyomás az más, az ellen nem lehet védekezni” — oktatta az embereket a hazatért hadifogoly. A kukoricásban a sor közben csak nyílegyenesen futhattak, s közben azon törték a fejüket, hogyan tudnák minél előbb, minél rövidebb úton elérni a falut Jól ismerték a határt, az utaktól messze, kukoricáson, erdőn át menekültek, nehogy találkozzanak vajakivel. így talán nem kerülhet eléjük az a vadászpuskás idegen sem, nem kerülhet eléjük, mert nem tudja, merre is találhatná meg őket. Ettől féltek a legjobban: ha az idegen valamilyen agyafúrt ötlettel megelőzné őket, hiszen akkor újra rájuk lőne, s ők nyomtalanul elvesznének az üres határban. Hiába távolodtak már jó messzire a szőlőtől, úgy érezték mind a ketten, hogy ott lohol a sarkukban az idegen. Az ördög lehet az a férfi, még gyorsabban is futhat, mint ők, és egyszer csak eléjük toppan. A derékig érő csalánosban a pókháló az arcukba ragadt, behunyt szemmel, négy- kézlábra ereszkedve, s a fájdalomtól nem tudva és nem törődve semmivel, csak azzal, hogy minél messzebb, minél távolabb kerüljenek attól a helytől, ahol rájuk lőttek, hol az egyik, hol a másik fiú futott elől. Meztelen talpuk kisebesedett, az ágak összekarmolták az arcukat, a szemükbe^ csapódtak. Rohantak, hogy minél előbb elérjék a faluba vezető utat, a platánokat, a szélső házakat. Tudták mindketten, hogy a platánok alatt kell majd elválniuk. Ma már nem láthatják őket együtt. Végre eljutottak a falu széléig, a platánok alatt végigzuhantak a füvön. Mellettük az országúton szekerek zörögtek, de sem arra, sem a szőlő felé nem figyeltek. Még égette a levegő a torkukat, de a félelem lassan elcsitult bennük: itt már biztonságban vannak, nem messze a falu, itt már úgy elbújhatnak, hogy senki sem találja meg őket. (Folytatjuk)
