Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-02 / 259. szám
1983. november 2. Kelet-Magyarország 3 A z elmúlt hetekben állampolgárok tízezrei vitatták az új választójogi törvénytervezetet. A vitákon elhangzott észrevételeket, javaslatokat azóta már összegezte a Hazafias Néfront Országos Tanácsa s állásfoglalását megküldte a további előkészítő munkálatokra illetékes politikai, államai vezető testületeknek. Most, a műhelymunka időszakában a törvény- előkészítő államjogi szakemberek mérlegelik a sokféle javaslatot, fogalmazzák a szöveget, egyeztetik a paragrafusokat, hogy majd az országgyűlés elvégezhesse a törvény tényleges megalkotását. Közéletünket figyelő emberek itthon és külföldön — kiváltképpen a kritikus hajlamúak — kérdezik, hogy minek ez a nagy fölhajtás, társadalmi vita s miegymás, hiszen a hivatottak megalkothatják a törvényt, és kész. Nos, az efféle véleményekre is elgondolkodtató feleletet adott a választójogi törvénytervezet előkészítésének mostani menete. Néhány tény az események sorrendjében: államigazgatási, közéleti, pártpolitikai tapasztalatok alapján az MSZMP Központi Bizottsága kezdeményezte választási rendszerünk továbbfejlesztését. Az erre kidolgozott téziseit közzétette a sajtóban s megküldte a Hazafias Népfrontnak, melynek vezető testületé azt véleményezte. Ezek alapján a kormány megbízásából az Igazságügyi Minisztérium szakértői megfogalmazták egy — alternativ javaslatokat is tartalmazó — tervezetet, amelynek új vonásokat érintő rövidített változatát a központi és a megyei sajtó közölte. A Minisztertanács kérésére a törvénytervezetet a Hazafias Népfront általános társadalmi vitára bocsátotta. Azért írhatjuk, hogy általános, mert a vita- sorozat szervezésében nem volt semmiféle gúzsba kötő, s véleményeket korlátozó szempont. így zajlott le három hét alatt 65 ezer résztvevővel 1300 ráta, mélynek mindegyikén \ jegyzőkönyvet vezettek. E vaskos iratcsomó ismeretében tudjuk, hogy a 91 paragrafust tartalmazó törvénytervezet mely pontja váltott ki heves vitát, hogy milyen kérdésekben alakultak ki nagyjából egységes, vagy egymásnak ellentmondó vélemények. Nem vállalkozhatunk a sok ezer javaslat, észrevétel számbavételére s nem feladatunk a vitatott kérdések eldöntése. De figyelmünket megragadta az állampolgárok jogalkotó készsége és törekvése, amely egyértelműen megnyilvánult Bizonyítja ezt a társadalmi vitasorozat egésze, s a legfontosabb részletek nagyon határozott tisztázása. Például a többes jelölés általánossá tételénél. Volt erre lehetőség eddig is, de csak erőltetve valósult meg, elenyészően kevés képviselői kerületben és tanácstagi választó körzetben. Kevés helyen, mert a közfelfogásban így fogalmaztak: ez, meg az a jelölt olyan rendes, rátermett ember, miért állítsuk vele szemben a másik jelöltet is? Most a vitákon mondták ki sok helyen, hogy nem szembe, hanem mellé állíthassunk akár több jelöltet. Az országos érvényű, vagy a helyi programot sem csak egy, hanem igenis többféleképpen lehet megvalósítani. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy képviselőségre és tanácstagságra sokszorosan több a rátermett ember, mint ahány országgyűlési és tanácstagi kerület, körzet van. A jelöltek tehetsége, ambíciója, közéleti teherbírása lehet különböző, csakúgy mint a választópolgárok róluk alkotott egyéni véleménye, igaz, a jelöltségre egyformán alkalmasnak kell len- niök. De ezt követően döntsön az egyenként leadott szavazatok aránya, hogy a választás ilyen értelemben is választás legyen. A vitázók hasonló részletességgel hangsúlyozták a jelölő gyűlések szerepének növekedését, a pótképviselők és póttanácsita- gok közéleti helyének törvényi rendezését, a létrehozandó falusi elöljáróságok jogkörének pontos meghatározását, a méltatlanná váló megválasztottak visszahívásának egyértelmű szabályozását, s megannyi más, a választójog elvét és gyakorlatát rögzítő formuláról szóltak, érveltek mellette vagy ellene. E vitasorozat ismét bizonyította, hogy társadalmunkban törvényalkotásra az állampolgárok tíz- és százezrei hivatottak. Az érdemi beleszólással, a felelős vélemények szabad érvényesülésével valósul meg a politika társadalmasítá s a. H. L. Teker« cselők Az Ipari Műszer Művek fehérgyarmati gyárában nagy szériában készítenek házi vízellátó berendezéseket. Az egyik új üzemcsarnokban az asszonyok egy csoportja a villanymotorokat tekercseli. (Elek Emil felvétele) Előnyben a képzett munkás „Ha nem akarjuk elkótyavetyélni a mezőgazdasági termelésben rejtőző tartalékainkat, akkor megyén belül rövid idő alatt érettségizett szakmunkásokat kell munkába állítanunk.” A kijelentés a baktalórántbázi szakmunkásképző intézetben hangzott el, amikor annak próbáltunk utánanézni: a gyorsan változó reformelképzelések kereszttüzében mi a helyzet a szakképzés egyik láncszemével? Az egyszerűnek tűnő esetek mindig a legbonyolultabbak. Évekkel ezelőtt elhatározták, hogy érettségizett mezőgazdasági gépszerelőket és növénytermesztő gépészeket képeznek megyénkben a termelőszövetkezeteknek, állami gazdaságoknak. Erre a célra kijelölték a baktalórántházi Mező Imre Gimnáziumot: Nem vált be? Az új profil kérészéletűnek bizonyult: csak két ősszel vettek fel tanulókat szakmunkásképzési célú mezőgazdasági szakközépiskolai osztályokba — 1979-ben és 80-ban. Most ismét felmerült az emelt szintű szakmunkásképzés gondolata. A törés okaira kérdeztünk rá a gimnáziumban. — Valóban csak k két tanévben iskoláztunk be mezőgazdasági szakközépiskolai osztályokat. Három megyéből nem akadt elég jelentkező. — felelte Cerő Lászióné, a Mező Imre Gimnázium igazgatója. — Főleg növénytermesztő gépésznek jelentkeztek igen kevesen. Az első szakközépiskolai osztályunk az idén végzett, még egy negyedikes tanulócsoportunk maradt. 1984- től csak gimnazistáink lesznek. — A szakmunkásképző közelsége miatt kezdettől fogva szerencsétlen döntésnek tartottuk, hogy a gimnázium helyett szakközépiskola legyen Baktalórántházán. A környéken lakó fiatalok továbbtanulási szándéka — a korábbinál többen kívánnak gimnáziumba jelentkezni — csak megerősített bennünket ebben. A két szakközépiskolai osztályban 1983 nyarán negyven- ketten érettségiztek. Hogy hol helyezkedtek el, arról nincs pontos kép. Egy részük tovább tanult mezőgazdasági és katonai főiskolán. A munkába állók talán fele nem a frissen szerzett szakmájában helyezkedett el. A gépszerelők közül például néhányon elmentek autószerelőnek vagy a gumigyárba munkásnak, sőt a MAHART-nál is vállaltak munkát Ismét megpróbálják Mégsem várják tárt karokkal a mezőgazdasági nagyüzemek az érettségizett szakmunkásokat? A baktalórántházi mezőgazdasági szakmunkás- képzőben az előbbi tények ellenére is másként látják a kérdést. Felmérést készítettek, mely szerint a körzetükhöz tartozó gazdaságokban pillanatnyilag 79 mezőgazda,,Vasárnap az emberek főznek..." Kismamák targoncával Csinos női lábak tapossák a f ürgén mozgó targoncák pedáljait. Egy-egy kapcsolás, s máris a magasba emelkednek az almával telt ládák. Szűkös helyeken, olykor helyben fordulnak meg ezek a ügyes masinák. Mutatványnak beillő módon irányítják a durozsoló gépeket az ügyes lányok, asszonyok a Zöldért nyíregyházi almatárolójában. öt fiatal, csinos nő. Négy kismama, egy lány: Miho- lecz Mária, Pámpuch Mi- hályné, Németh Simonná, Tóth Béláné és Bérces JóMiholecz Mária, Bérces József né, Pampnch Mihályné, és Németh Simonné. A képről hiányzik Tóth Béláné. (Császár Csaba felvétele) zsefné. Hideg van, pufajkát viselnek. — Én két gépsortól szállítom az almát a hűtőházba — mondja Miholecz Mária. Égy-egy targoncán 20 láda magasodik. — Most tízórázunk — veti közben Németh Simonné az önökké mosolygós fiatalasszony. — Betárolás van, s minél élőbb a hűtő- házakba kell kerülni az almának — magyarázza. Egy tízórás műszakban 140—150 tonna almát szállítanak a kismamák egy-egy targoncával. Bércesné gépkocsiról „szedi” le az almát. — Itt roppant észnél kell lenni. Egy óvatlan pillanat, s megtörténhet a baj. Vigyázni kell az emberekre is, az almára is, hogy a szállítmány épségben kerüljön fedél alá — magyarázza. Akad közöttük akik már másfél évtizede a targoncával keresi kenyerét. Ez a szakmájuk. Vizsgázott targoncavezetők. Pampuch- né a legfiatalabb. Ö „csak” hét éve ül a targonca nyergében. — Közben gyesen is voltam — mondja. — De nem lehet ezt elfelejteni, ha egyszer megtanulta az ember. Nélkülözhetetlen dolgozói ők az almatárolónak. Csaknem negyvenen vettek részt (főleg férfiak!) azon a vállalati Ki minek mestere? vetélkedőn, amelyen Németh Simonné vitte el a pálmát, Bérce&né pedig második lett. . Munkájuk, a vasúti „trepptől” az udvarig, a gépektől a hűtőházig terjed. Tízórás műszak hidegben ! — Sokszor szombaton is. Nemegyszer vasárnap is emberek főznek, mi meg jövünk dolgozni -— mondja vidáman Némethné. Azért, hogy mielőbb „fedél” alá, védett helyre, a hűtőházba kerüljön minden guruló, zamatos alma. (f. k.) sági gépszerelőnek és a nyíregyházi járásban 29 növény- termesztő gépésznek tudnának munkát adni. Az igazsághoz hozzátartozik, a leendő munkahelyek az érettségi bizonyítványt másodlagosan kezelik: nem árt, ha megvan. A felmérési adatok talán így is előre mozdíthatják a szakmunkás- képzési célú mezőgazdasági szakközépiskola ügyét: 1986- tól a szakmunkásképzővel közös igazgatásban ismét indítanak szakközépiskolai osztályokat az említett két szakmában. — Mindez még csak elhatározás. — mondta Szentpéteri Zoltán, a megyei tanács középiskolai csoportjának vezetője. — Hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben mégis foglalkozunk ezzel az iskolai képzéssel, ebben az vezérel bennünket, hogy a mezőgazdaságban is a magasabb szinten képzett szakmunkásoké a jövő. Idővel közülük kerülhetnek ki azok a középkáderek, akiknek a tudását a mindenkori helyzetnek megfelelően gyorsabban hasznosíthatják a gazdaságok. Tehát a gimnázium elsorvasztásával együtt járó próbálkozás hibásnak bizonyult. Baktalórántházán' és környékén a gimnáziumra is szükség van, a majdani szakközépiskola és a szakmunkás- képző mellett. Az utóbbiban úgy tapasztalják, hogy a földrajzinál indokolatlanul nagyobb távolság választja el az intézetet a községtől. — Mintha a levegőben lógnánk. — fakadt ki Horváth József igazgató. — Az ok az lehet, hogy az egész megyéből iskolázunk be tanulókat, nem érez minket* sajátjának a település. Lakásgondjaink megoldásán könnyíthetnének. Szolgálati lakások hiányában a tanári kar cserélődik, s ez veszélyezteti az oktatás színvonalát. Ki legyen oktató? Megerősíti ezt helyettese, Kecskés István is. Nehéz olyan szakmai tapasztalatokkal rendelkező tanárt, szakoktatót találni, aki vállalja a kijárást, a gyengébb jövedelemért megválik korábbi termelő munkahelyétől. Mindennek az ellenkezője tapasztalható: legutóbb öten hagyták ott a katedrát jobban fizető kisvállalkozásért... Ha az elhatározásból néhány év múlva létrejön a mezőgazdasági szakközépiskola, akkor közoktatásunk ismét gazdagabb lesz egy láncszemmel. A majdani tanulókban már most sem táplálhatunk hamis illúziókat: a képzéstől ne reméljenek fehér köpenyt, / csupán egyfajta marsallbotot, I mellyel zsebükben nagyobb \ biztonsággal kezdhetik pálya- f jukat. — Reszler Gábor „Ha két jó mondatot i hallok, akkor érdemes i volt eljönnöm” — jegyezte meg egy tanácskozás előtt az egyik vállalat gazdasági igazgató- helyettese. Szó se róla, az utóbbi hetekben szinte egymást érik a tanácskozások, tájékoztatók. Ráadásul nem parancsszóra kell ezeken megjelenni, mert általában nem a felügyeleti szerv rendezi, hanem esetleg valamelyik tudományos egyesület. Azonban ezeknek a megbeszéléseknek éppen az a célja, hogy a lehetséges változtatásokról, azok irányairól még a rendeletek megjelenése előtt tájékoztassák az érdeklődőket. Az igazgatóhelyettes a végén elégedetten állt fel a tanácskozásról. Olyan információt kapott, amelyet már most, a vállalat jövő évi tervének készítésekor fi- gyelembe tud, mi több, kell, hogy vegyen. Náluk ugyanis nem közömbös, milyen lehetőségei lesznek jövőre a beruházásoknak, s éppen erről hallott megbízható forrásból tájékoztatást. Mondhatni szemfüles volt az emberünk, amikor egy háttérinformációból a vállalatnak hasznos tapasztalatokat szűrt le. Azonban ugyanígy szemfülesnek nevezhetjük azt a vállalatot is, illetve annak vezetőit, akik észrevették, hogv nem a komplett termékkel, hanem először csak részegységekkel tudnak betömi a tőkés piacra. Ezzel kezdték, de ma már kész darabokat is szállítanak. Az előrelátásra, a gondolkodásra vall, ha a vállalati szakemberek nem várják meg a hivatalos tájékoztatókat, hanem már előtte informálódnak a változtatások lehetséges irányáról. Ugyanis a gazdasági szabályozók egy részét jövőre is változtatják, igazítják a népgazdaság helyzetéhez. Aki időben reagál ezekre, az időt nyer, s itt valóban igaz a mondás, hogy az idő pénz. Ugyanis egy felkészültebb tervvel, jobb alkalmazkodással a vállalat nyereségének forintjaiban mérhető a . szemfülesség”. L. B.
