Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-08 / 238. szám

1983. október 8. IQ

A

z utóbbi években népszerűbb lett az építőipar, ugyanakkor több a panasz az építőanyag-iparra. Ebben a cseppet sem könnyű helyzetben van-e munkasikere Szűcs Endre építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettesnek? Furcsának, ám megalapozottnak találta a kérdést, s válaszából kiderült, az ő beosztásában nehezebben érnek a munkasikerek. Jelentős sikerekről még nem is beszélhet, hiszen csak pár hónapja nevezték ki erre a posztra.

A kőművesnek máris megvan a munkasikere, ha állnak a falak, és nincs szükség utómunkára. Az ács is boldog tudattal térhet nyugovóra, ha az általa elkészített tetőszerkezettel elégedett a művezetője. A miniszter- helyettesnek akkor lesz látványos munkasikere, ha megszűnik a krónikus építőanyaghiány, s ha a tárcához tartozó néhány vállalat kilábal a bajokból.

Bonyolult és sokrétű munka nehezedett a vállára, amikor kinevezték. Közgazdasági ügyekkel, főleg tervügyekkel foglalkozik. S az ő munkaterülete az építőanyag-ipar felügyelete is. Tennivaló bőven van ebben a beosztásban.- O

Honnan és hogyan is vezetett útja a miniszterhelyettesi székig? Fehérgyarmaton született, itt is élt és tanult felnőtt koráig. A szatmári emberektől tanult munkaszeretetet, itt kapott kedvet a tanuláshoz.

Az ötvenes évek elején, Fehérgyarmat még csak község volt. Az általános iskolát kivéve nélkülözte a kulturális és oktatási intézményeket. Épp akkor kezdték építeni a közgazdasági technikumot, amikor nyolcadikos volt az általánosban. Beiratkozott a helyi középiskolába, amelynek a tanév kezdetéig még nem is álltak teljesen a falai, s hogy mielőbb kész legyen, a diákok is részi vettek az építkezés befejezésében. Alig tizenéves korában „belekóstolt” az építkezés nehezébe. Akkor még nem is gondolta, hogy majdan egy egész életre elkötelezi magát az építőiparral.

Szinte szenzációnak számított, amikor 1954- ben a község első középiskolájában ballagtak a szatmári végekről összetoborzott ifjoncok. Szűcs Endre kitűnőre érettségizett. Egyből fel is vették a közgazdasági egyetemre.

Szívesen emlékezik a középiskolás évekre. Nemcsak azért, mert fiatalságát idézi. Itt valamivel jobban meg kellett küzdeni a tudásért. Szívesen emlékezik osztályfőnökére, Rab Lászlóra, aki már jókora ideje nyugdíjas. Iskolatársa volt a technikumban Hadi Antal, aki most Párizsban a kereskedelmi kirendeltségünkön dolgozik, Gyarmati Béla, a miskolci színház igazgatója. Jó útravalóval látta el pz. az iskola a diákjait.

Az egyetem elvégzése után megszűnt az állandó kapcsolat a szülőfölddel. Friss diplomájával a budapesti 21. sz. Állami Építőipari Vállalatnál állt munkába. Az Európa-szálló építkezésén bizonyította először szorgalmát, tehetségét. Aztán „bevitték” a vállalat központjába, a tervosztályra. Ezen az osztályon tanulta meg igazán az előrelátást. A rideg számok alkalmazása és a szigorú előírások megtartása mellett szükség volt itt képzelőerejére, fantáziájára is.

Fokról fokra haladt a ranglétrán. Igaz, azt tartja: elsősorban nem a beosztás, hanem a végzett munka és a mutatott magatartás adja az ember értékét.

Mik is voltak lépcsőfokai, állomásai munkájának? Két évtizeddel ezelőtt az említett vállalattól a minisztériumba helyezték előadónak. Aztán közgazdasági osztályvezető lett, később főosztályvezető. Közben egy ideig a miniszter titkárságán is dolgozott. Ez utóbbi helyen pedig igen csak sokrétűnek kellett lennie.

Űjabb diplomát szerzett a Politikai Főiskolán. Főiskolás évfolyamtársai között több szabolcs-szatmári is volt, mi sem természetesebb, hogy velük kereste a barátságot. Most is tisztelettel beszél ezekről az iskolatársakról. Tavaly egy tízhetes tanfolyamon bővítette tovább tudását a főiskolán. Teendői mellett az önképzésére is szentel időt. Azt tartja: ha nem olvasná a friss szaklapokat, ha nem tartana lépést a tanulásban, nem is tehetne eleget feladatainak ezeken a posztokon. Napjainkban a gazdasági szabályozók gyakran változnak, s különböző szintű rendeletek is gyakorta lépnek hatályba. Megtanulásuk, alkalmazásuk nem fontos feladat.

O

Bőséges ismeretanyagra azért is van szüksége, mert jelenlegi beosztása egy sor „mellék” feladathoz köti. Dolgozik a KGST építőanyagipari szekciójában. Társelnöke a magyar-szovjet építőanyag-ipari együttműködési munkacsoportnak. A magyar—kubai munkacsoportnak ugyancsak társelnöke. Vezeti a magyar—román építőipari kétoldalú bizottság magyar tagozatát.

Munkaideje jelentős részét persze az építőanyag-ipar köti le. Szenvedélyes hévvel beszélt erről a munkaterületéről. A gondokról is. Az okokat és a kivezető utat is ismeri. Sok építőanyag azért hiányzik, mert az építőanyag-iparban csak „normál” fejlesztést terveztek és valósítottak meg, ugyanakkor az igények ugrásszerűen megnövekedtek. Részben azért, mert az OTP és sok munkahely kedvezőbb hitelfeltételeket biztosít a magánlakás-építőknek. Egyre nagyobb tért hódít az elővásárlás. Sokan jövőre akarnak építkezni, de már most szeretnék megvásárolni a szükséges építőanyagokat. Az „áruterítés” sem a legjobb. A gondokon úgy próbálnak enyhíteni, hogy a tervezettől több építőanyagot importálnak, főleg szocialista országokból. A kormány újabban dotálja, serkenti a téglagyárakat. Minden ezer darab pluszként legyártott tágla után 200 forint prémium jár a téglagyárak kollektíváinak. A cserépipar rekonstrukciója szintén javulást eredményezhet. A javulás azonban nem megy máról holnapra.

Szűcs Endre közelebbről is ismeri megyénk három építőipari vállalatát. A SZÁÉV-ről azt tartja, hogy jelentős szerepe van a me gye fejlődésében. A vállalat korrekt árpoli tikát és szinte mindenkivel jó partneri viszonyt alakított ki. Ám a jövedelmezőségével bajok vannak, a veszélyzóna szélére került a vállalat. A KEMÉV-nél nem rég tartott ellenőrzést a miniszterhelyettes. Erről a vállalatról az a véleménye, hogy keresi az újat, rugalmasan alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, ámbár ez a rugalmasság hamarabb is elkezdődhetett volna. Az ÉPSZER jól egészíti ki a két nagy vállalat tevékenységét, s a jövőben is hozzájárulhat az egész séges versenyszellemhez.

O

S

zűcs Endre 1970 tavaszán hivatalos minőségében is megszemlélte az árvíz sújtotta területet. A szülői házat is erősen megrongálta a víz. Aztán szülei is felköltöztek Szatmárból. De az ide fűződő barátságot, az ifjúság emlékét nem tudja ledönteni, elsodorni sem a víz, sem az idő. Most is szatmáriasan beszél. Több földije állapította meg: „Szűcs elvtárs közülünk való”.

Nábrádi Lajos

Hollandiai filmmustra

Nem végeztem semmiféle közvéleménykutatást, de így is meg mernék esküdni rá, hogy még a megszállott hazai mozirajongók sem nagyon sokat tudnak a holland filmről. A kis országnak a futballja és a tulipánja ismertebb, mint mai művészete. Nemrégiben rendeztek ugyan holland filmhetet Magyarországon, rendszeresen azonban sem nálunk, sem másutt a nagyvilágban nem játsszák Bert Haanstráék munkáit.

Megvallom, magam sem vagyok tájékozott a témakörben, éppen ezért kétszeres örömmel készültem a hollandiai útra. Vendéglátóink az utóbbi esztendők javatermését mutatták be. Huszonnégy alkotás alapján képet alkothatunk az általános színvonalról, az eszmei-művészi törekvésekről s a különböző tendenciákról, melyek a mai útkereséseket jellemzik.

Néhány adalék a múltról, illetve az előzményekről. Hollandiában 1896 óta működnek nyilvános mozik. Az első filmgyártó társaságok csak szerény eredményeket értek el, az 1927-ben alakult Holland Filmliga azonban már minőségi fellendülés lehetőségeit teremtette meg. Alapítótagja az a Joris lvens volt, akinek neve — mint a világ egyik legjelentősebb dokumentumfilmeséé — megtalálható valamennyi lexikonban.

1956-ban nemzeti filmgyártási alapot létesítettek, hogy a fontos kezdeményezéseket támogassák és a fiatal művészek útját egyengessék. 1958- ban hívták életre a Holland Filmakadémiát. Évente mostanában kb. 15—18 film készül a stúdiókban. A nemzetközi figyelmet keltett produktumok közül megemlítjük Bert Haanstra két remekét (Mi, hollandok, Üveg), Fons Rademakers itthon is mozikba került drámáját (Egy holland Jáva szigetén), René van Nie finom lélekrajzát (Lopott szeretet), Jos Stelling látványos életrajzfilmjét (Rembrandt).

Ami a mát illeti, kezdjük a leltárt általános észrevételeink felsorolásával. A filmek túlnyomó többsége a ma konfliktusaival foglalkozik. Uralkodó műfaj: a komor színeket felvonultató tragédia. Számos változatot láttunk az egyensúlyvesztésre, a tántor- gásra, a meghasonlásra. Az volt a benyomásunk, hogy a holland rendezők mintha túlságosan kedvelnék a bizarr, a különleges (esetenként a taszító) jelentőségeket, mivel a vásznon nagy előszeretettel ábrázolják a meghökkentő furcsaságokat.

Nem hiányzik a derű sem a palettáról. A holland humor kifejezetten intellektuális és olykor-olykor sziporkázóan csillogó. A mesterségbeli tudás szintje (a rendezőkre, az operatőrökre, á színészekre, tehát a stáb valamennyi tagjára vonatkoztatható a megjegyzés) kielégítő, néha kimagaslóan jó. A két tucat film között természetesen akadt gyengébb is, álmosítóan unalmas vagy kiabálóan dilettáns azonban egy sem volt.

És most szemelgessünk: vegyük számba, miről érdemes számot adni az érdeklődő olvasónak, aki a következő holland filmhéten találkozhat az újdonságok jó részével. Televíziós premierre három, moziforgalmazásra két holland filmet vettünk át, kapcsolataink görbéje tehát fölfelé ível (amit remélhetően a magyar film ottani honfoglalása követhet).

Pieter Verhoeff A vadállat jelé-ben véres históriát elevenít meg. Észak-Hollandiában történt az eset a húszas évek végén. Egy remeteként élő férfi beleszeret Aaltjéba, a hatgyermekes asszonyba. A nő elhagyja a családját és odaköltözik vadházastársához (aki egyébként Nietzschét olvas és a telepátiáról meditál). A törvény szigora lecsap a hűtlen anyára. A kapcsolat nem érhet jó véget. Amikor megjelennek a rendőrök, hogy bíróság elé vigyék a szerelem megszállottját, lovagja mind a négy hivatalos személyt megöli. Precíz film, döbbenetes atmoszférával, hiteles figurákkal, keserű realizmussal. Rövidesen a magyar mozik programjában is helyet kap.

Ugyancsak bűncselekmény áll a Christine hallgatása című Marleen Gorris-kamara- játék cselekményének középpontjában. Egy háziasszony vásárlás — azaz böngészés közben — elcsen egy pulóvert. A tulajdonos észreveszi a lopást, de nem tud közbelépni, mert a tolvajt két másik nő a védelmébe veszi. Űk is összeszedik azt, amit csak lehet, utána pedig nekiesnek a kötelességét teljesítő (jogait érvényesítő) férfinak. Halálra verik. Aztán nyugodtan hazatérnek ... Az elsőfilmes rendező tehetsége vitathatatlan, ám a morális „üzenet” — ha ugyan jó ez a kifejezés — elfogadhatatlan.

A Christine hallgatását nem vásároltuk meg, a Forró nyáréjszakára viszont örömmel mondtunk igen (rendezői Frans Weisz és Shireen Stroo- ker). A mese egyszerű. Egy cirkuszi előadás pereg a néző szeme előtt, meg — ugyanaz hátulról. A kulisszák mögül. A show-műsor két főszereplője házassági válságot él át, számukat azonban tisztességesen elő kell adniuk. Ez a forrása a derűnek, bár a hangszerelés jó néhány epizódban tragikomikus.

Dióhéjban néhány további holland filmről. Jos Stelling A szinlelők-kel mintha a Megáll az idő párját alkotta volna meg (nekem Gothár „állapotrajza” jobban tetszik). Lily Rademakers Menüett-je közhelyekből tevődik össze, erotikája viszont borsos. Paul Verhoeven a Spetters képsorain a dühös fiatalok lázadási kísérleteit pornográfiába bújtatja. Megrendítő falusi ballada a Jan Gruyaert-ren- dezte Lenföld (lassú a ritmusa, viszont életszerűek a hangulatai). Szélsőségek: Annette Apón Giovanni-ja abszurdba hajló antifilm, A lift című horror meg (Dick Maas rendezése) önmaga paródiája is lehetne.

Az európai filmtérképen Hollandia nem foglal el nagy helyet. Mesterművekkel ritkán jelentkezik. De nem is a sereghajtók közé tartozik. Érdemes a hollandiai filmművészet követeivel tartós és közeli ismeretséget kötni.

Veress József

Arató Endre (1921—1978) a magyarországi nemzetiségi kérdés egyik legkiválóbb kutatója volt. Élete utolsó éveiben kapta a megbízást, hogy a tízkötetes Magyarország története számára Írja meg a magyarországi nemzetiségek 1790—1848 közti történetét. A tudományos mű kinőtte a monográfia kereteit, s önálló könyvvé vált.

Arató Endte utolsó munkáját — posztumuszként — adta közre az Akadémiai Kiadó A magyar- országi nemzetiségek nemzeti ideológiája címmel.

A tudós hatalmas forrásanyagra támaszkodva dolgozta fel a magyarországi nem magyar népek nemzeti ideológiáját, mozgalmait a polgári fejlődés útján. A horvát autonómia, a szerb ortodox egyház, a szász kiváltságok, a román felvilágosodás nemzeti ideológia teremtő erő, miként a szlovák nemzeti tudat kialakulása a szlávból való kiválással veszi kezdetét.

Arató könyvének egyik legértékesebb fejezete a nem magyar népek, a magyarországi nemzetiségek kulturális fejlődésének, művelődési szokásainak, nyelvművelő törekvéseinek bemutatása. A magyarok és a nemzetiségek közti viszonyt ideológusok, politikusok másként és másként értelmezték. A nemzetiségi nyelvművelő, irodalmi, művelődési mozgalmak a XIX. század elején már polgári jelleget öltöttek, ilA sajátság méltósága

letve politikai mozgalommá alakultak.

A nemzeti ellentétek a polgári forradalom előtt éleződtek ki, aztán 1848/49-ben szinte kulcskérdéssé váljanak. Ennek egyik legfontosabb területe a magyarok, s a szerbek közti viszony volt. Szerb és magyar történészek 1978-ban tudományos tanácskozást tartottak Budapesten, melynek témája az 1848-as forradalom, illetve annak szerbmagyar vonatkozásai voltak.

E tanácskozás anyagát (5—5 magyar és szerb tanulmánnyal) adták egy időben közre Budapesten, s szerbül Újvidéken. (Tanulmányok a szerb—magyar kapcsolatok köréből 1848—1849.)

Megállapítható, hogy több az azonos nézet a két ország történészei között, mint a különböző. A vita azonban nem „nemzeti válogatottak”, hanem kutatók közt folyt. Gondolkodó, egymást megértve segítő és megértve bíráló kollégák párbeszéde, ösztönző tanulság volt, nem mindennapos esemény a közép-kelet és délkelet európai régió történészrendezvényeinek sorában.

„Szeretnénk — olvashatjuk az előszóban —, ha maradandó lenne és a gyakorlati tudományos munka bővülő alapjává válna az a szemlélet, amely a régió nagy kérdéseit nem helyi, nemzeti elszigeteltségükben, hanem egyetemes összefüggéseikben vizsgálja, a reális és tartós nemzeti érdeket . .. egy közös és egyetemes nézőpont kialakításában a sorsközösség felismerésében, tudatosításában keresi”.

A megértés, a népek, nemzetek, nemzetiségek közeledésének

szükségesség a vezérmotívum Gáli Ernő legújabb esszégyűjteményének is. Gáli Ernő a kolozsvári Korunk főszerkesztője, egyetemi tanár, ihletett filozófiai és társadalomtudományi író. Korábbi írásainak szerves folytatásaként a romániai magyarság korszerű önismeretének kimunkálását sürgeti. Tudományos felkészültséggel és igénnyel vázolja fel a nemzetiségi lét legfontosabb kérdéseit. Nemcsak az etikai kérdésekre keresi a választ, megrajzolja a nemzetiségi művelődés, a nemzetiségi közgondolkodás történetét is.

Két személyiség portréja különösen megnyerheti az olvasót: a korán elhunyt filozófus, Bretter György gondolat- és életútja, az az Itt és mást szerzőjének sokoldalú bemutatása és Mikó Imréé. „A csendes Petőfi utcá”-ban alkotó Mikó munkásságából Gáli a nemzetiségi jogászt emeli ki, azt a tudományágban nemzetközileg is elismert tudóst, kinek vaskos könyve — a Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika — valóságos enciklopédia.

Gáli a kapcsolódásokat keresi, s mutatja meg a régmúltban, a közelmúltban egyaránt.

„Ha nincs más alternatíva, mint az együttélés, akkor létfontosságú korparancs, hogy az együttélőknek jól kell egymást ismerniük. A holnapok és hol- naputánok Európájának ebben a részében nem a „társbérleti nacionalizmusoké”, hanem a nemzetek és nemzetiségek — minden előítélettől mentes — közeledéséé és barátságáé a jövő. Gáli Ernő A sajátosság méltósága című esz- szégyűjteménye gondolkodó főknek szóló, tanulságos olvasmány, s példagyűjtemény a két oldalról történő hídépítéshez is.

KM HÉTVÉGI melléklet