Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-05 / 235. szám

8 Kelet-Magyarország 1983. október 5. Hegyei bajnokság Kikapott a listavezető! Szép nyíregyházi sikerrel fe­jeződött be a IV. hőlégballonom országos bajnokság Kiskunfél­egyházán. A megyeszékhelyi re­pülős és ejtőernyős klub rajthoz álló csapatai ara-'y- és ezüstér­met szereztek! AZ országos baj­noki címet szerzett együttesnek Végh Sándor, míg a második helyen végzett gárdának Hidasi János volt a kapitánya. — A hőlégballonos bajnoksá­got szeptember 24. és október 2. között rendezték meg Kis­kunfélegyházán — mondta Ada- móczky Tiborné, az MHSZ me­gyei vezetőségének főelőadója. — A kedvező időjárás lehető­vé tette, hogy kilenc verseny­számban mérjék össze tudásu­kat az indulók. Egyébként 12 repülős és ejtőernyős klub, va­lamint a MÉM Repülőgépes Szolgálat színeiben 20 hőlég­ballon startolt. — Az MHSZ nyíregyházi re­pülős és ejtőernyős klubját két csapat képviselte. Mindkét gár­da kiemelkedő teljesítményt nyújtott, s összetettben maguk mögé utasították a teljes me­zőnyt. Első számú csapatunk szerezte meg az országos baj­noki címet. Az aranyérmes gár­da tagjai: Végh Sándor kapi­tány. valamint Csellényi Lajos és Végh Ludmilla. A HA 8I7-es ballonjukkal 6733 pontot gyűj­töttek. Második helyre került — 5656 ponttal — a Hidasi Já­nos vezette eg’yüttes. A két csapattag Tóth Olivér és Rózsa­völgyi István volt. — Végh Sándor egyben el­nyerte az év legjobb hőlégbal­lon-repülőjének járó különdí- jat is. Az MHSZ-ben megtudtuk még: október 10. és 16. között Nyíregyházán rendezik meg a IV. motoros műrepülő-bajnok- ságot és a VII. Nyírség Kupa nemzetközi motoros műrepülő­versenyt. Az eseményen a tel­jes magyar élgárda startol gé­pével. Képünkön az országos bajnoki címet nyert HA 817-es hőlég­ballon utasaival, Végh Sándor kapitánnyal, valamint Csellényi Lajossal és Végh Ludmillával 47 méterre landolt a céltól. A többiek ettől messze elmarad­tak. (Rédi József felvétele) Kitűnő hajrá kézilabdában A kézilabda NB I B-ben és az NB H-ben fontos pontokat sze­reztek a hét végén a szabolcs- szatmári csapatok. A Nyíregyhá­zi Volán-Dózsa és a Tanárképző Főiskola női együttese, valamint az NYVSSC és a Mátészalkai MTK férfigárdája a lehető leg­jobbkor rukkolt ki győzelem­mel. Eredmények: NB I B, NŐI MÉRKŐZÉS: Nyh. Volán-Dózsa—Lehel SC 22:21 (16:14). A 4Í. és a 47. perc között a kettős emberhátrányban játszó Volán-Dózsa határtalan lelkesedésének köszönhette na­gyon fontos hazai győzelmét. Gólszerzők: Simonná 7, Bernáth Gy. 5, Szilágyi 4, Dombi, Szálai 2—2, Török, Kékes 1—1. Jók: Papp E. (kapus), Simonná. FÉR- FIMÉRKÖZÉS: Solymár—Tisza- vasvári 38:24 (20:11). A sérülé­sek miatt tartalékosán kiálló vendégcsapat nem tudott méltó ellenfele lenni a jó napot kifogó solymári aíknak. Ld.: Sepsi 8, Fedor 7, Ónodi 5. NB II, NŐI MÉRKŐZÉS: Nyh. Tanárképző Főiskola—Debreceni Kinizsi 25:21 (13:9). Változatos, küzdelmes mérkőzésen, a dobo­góra pályázó hazaiaktól kitűnő hajrával szerzett két pontot — megérdemelten — ,a nagyszerűen küzdő" főiskolás gárda. Gólszer­zők: Bernáth Cs. 9, Szeberényi 6, Kovács J.. Varkoly 4—4. Óvá­ri. Szabó É. 1—1. Jók: Bernáth Cs.. Szeberényi. Varkoly, Óvá­ri, Kovács J. FEREIMÉRKOZÉ- SEK: NYVSSC—Vasas HTG 34:29 (18 U0). A budapesti mérkőzésen végig vezetve, biztosan győzött a dicséretesen játszó nyíregyhá­zi együttes. Gólszerzők: Szikszai 11, Bodnár 9, Sipos 4, Délceg 3, Varga, Czakó, Rácz 2—2, Pethö 1. Jók: Szikszai, Sipos. Máté­szalka—MÉMTE 32:29 (23:21). A szellemes támadójátékot nyújtó hazaiak végig vezettek. Ld.: Ta­más 10, Májer. Hornyák, Fekete, Talabos 3—3. Jók: Tamás, Má­jer, Hornyák. Fekete, Máthé. Csepeli Papírgyár—Nyírbátor 33:19 (14:7). A tartalékos ven­dégcsapatnak semmi esélye sem volt a bajnokkal szemben. Mégis lesz Ribli—Szmiszlov A TASZSZ hírügynökség ma- nilai jelentése szerint Florencia Camponanes, a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke megvál­toztatta korábban hozott dönté­sét, amely a két szovjet nagy­mestert, Garri Kaszparovot és Vaszilij Sztniszlovot vesztesnek nyilvánított a sakkvilágbajnok- jelöiti elődöntő párosmérkőzése­ken. Egyben úgy határozott, hogy a két mérkőzést (Kaszpa- rov—Korcsnoj és Ribli—Szmisz­lov) le kell játszani. Camponanes mindezeket ked­den, Manilában a FIDE 54. kong­resszusán jelentette be. Vidékbajnok: Katona és Zsigó Az ökölvívó vidékbajnokságon két aranyérmet szereztek a nyír­egyháziak. Az 51 kilós súlycso­portban Katona István végzett az első helyen, míg a plusz 91 kilogrammos kategóriában Zsigó Zsolt állt a dobogó legmagasabb Ha Székesfehérvárott lép pályára az NYVSSC NB I -es labdarúgócsapata Ma teljes fordulót rendeznek a labdarúgó NB I-ben. A jövő hé­ten, kedden és szerdán ugyanis többfrontos magyar—angol válo­gatott találkozókra kerül sor — az utánpótláscsapatok éppen Nyíregyházán vívják majd EB- selejtezőjüket — ezért a szom­batra tervezett bajnoki össze­csapásokat előrehozták, mára. Az NYVSSC gárdája Idegenben lép pályára, Székesfehérvárott a Videoton sóstói stadionjában. összeállítás, KEZDÉS ELŐTT A nyírségi piros-kékek ked­den a délelőtti edzést követően indultak útra. A Budapesti Vol­ga Szállóban aludt az együttes, ahonnan ma délben mennek Székesfehérvárra. — Tizenhat játékos készül a Videoton elleni meccsre — mondta érdeklődésünkre Kovács Imre, a nyíregyháziak mester­edzője. — A Honvéd elleni csa­patból Cséke sérülés miatt kivált, nem is utazhatott velük Székesfehérvárra. A névsor: Rabcsák, Pólyák, Szűcs, Szikszai, Moldván, Tisza, Czeczeli, Ha­lász, Kiss, Fecskú, Csepecz, Bar- ta, Szécsi, Bücs, Gáspár, Vágó. Bezzegh és Varga továbbra is sérült. Csapat még nincs, meg­várom a Videoton összeállítását és akkor döntök majd. Nagy változás azonban nem várható. Azon meditálok. hogy három csatárral játszunk-e, s akkor ki­marad egy középpályás, vagy netán két beállóssal lépjünk pályára, ez esetben valaki visz- szább húzódik a védelembe a fedezetsorból. Majd meglátjuk. — Hogy mi várható? A Hon­véd ellen tervezett, de elmaradt egy pontot meg kell szerezni! Ha a küzdőszellem olyan lesz, mint volt a Haladás VSE-vel szemben, akkor lehet valamit ke­resni. Remélem elhiszik ezt a fiúk és a pályán mindent meg is tesznek azért, hogy a pont­szerzés megvalósuljon. BIZTOSAK A GYŐZELEMBEN A Videoton magabiztosan vár­ja az NYVSSC-t. Kovács Ferenc edző csapata — a volt szövetségi kapitány Kovács Imrével együtt játszott az MTK színeiben — biztos a nyíregyháziak elleni győzelemben. Sőt, gólarán yjavi- tást ígér szurkolótáborának a Vidi! A székesfehérváriak jelenleg a harmadik helyen állnak, első­sorban kitűnő hazai szereplé­sükkel. Otthon négyszer játszot­tak eddig és mind a négy talál­kozójukat megnyerték. A Volán SC-t 5:0-ra, a Haladás VSE-t és a Csepelt egyaránt l:0-ra, mig a SZEOL AK-ot 3:0-ra verték. Idegenben három pontot sze­reztek, 3:l-re legyőzték az MTK -VM-et, míg Tatabányán Ili­re végeztek. Kéj vereségüket Zalaegerszegen és Győrben szen­vedtek el, 1:0, illetve 2:1 arány­ban. A nyíregyháziakkal egyéb­ként háromszor játszottak ed­dig otthon, s mindháromszor diadalmoskodtak, 2:1, 1:0 és 4:0 arányban. A Videoton játékosai közül ősszel Szabó József volt a leg­eredményesebb, ötször talált az ellenfelek hálójába. Novath há­rom, Horváth F. kettő, míg Hor­váth G., Nagy T., Csongrádi, Csuhay és Disztl L. egy-egy gólt szerzett. Kovács Ferenc nem ter­vez változást az eddig szerepelt tizenegyen: Disztl P. — Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth G. — Palkovlcs, Csongrádi, Vadász — Májer, Szabó, Novath kezd. A tartalékok: Kiss, Nagy,. Hor­váth F, Vaszil, Borsányi, Szőke. A 17,00 órakor kezdődő, vil­lanyfényes Videoton—NYVSSC találkozót Fekete Miklós veze­ti. A két partjelző: Nagy Béla és Körös László. CSEPEL—PÉCSI MSC A nyíregyházi tizenegy leg­közelebbi. október 15-i, hazai ellenfele a Csepel SC lesz. A vasgyáriak ma otthon játsza­nak, a Pécsi MSC-t fogadják. A további mai mérkőzések: Fe­rencváros—O. Dózsa, Vasas—Bp. Honvéd, Rába ETO—Diósgyőr, Haladás VSE—Volán SC, Tata­bánya—MTK-VM, SZEOL AK— Zalaegerszegi TE. A bajnokság állása: 1. Bp. Honvéd 8 5 2 1 15- 6 12 2. Tatabánya 8 5 2 1 14- 8 12 3. Videoton 8 5 1 2 15- 5 U 4. D. Dózsa 8 4 3 1 18-12 11 5. Rába ETO 8 2 6 — 14-11 10 6. Vasas 8 3 3 2 10- 8 9 7. Csepel 8 3 1 4 12-11 7 8. Pécsi MSC 8 3 1 4 11-11 7 9. DVTK 7 2 3 2 5-67 10. MTK-VM 8 3 1 4 11-15 7 11. Volán SC 8 2 3 3 11-16 7 12. Haladás 7 3 — 4 7-96 13. ZTE 8 2 2 4 4-10 6 14. SZEOL AK 8 1 3 4 10-17 5 15. NYVSSC 8 1 2 5 7-13 4 16. Ferencváros 6 1 1 4 9-15 3 Az FTC—DVTK mérkőzést no­vember 9-én játsszák. Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden tárgyalta a félbesza­kadt FTC—Haladás VSE mér­kőzésen történteket. A döntést elnapolták, további " bizbnyitás felvételét rendelték el. fokára. Katona három mérkőzé­sen diadalmaskodott az első helyért, Zsigó pedig az IBV bronzérmes Lantos előtt szerezte meg az aranyat! Október 13-án Budapest—Vidék ökölvívó-mérkőzést rendeznek a fővárosban. A vidéki együttes­ben szorítóba lép Váradi János is, aki október 17. és 23. között Rómában, a Világ Kupán képvi­seli majd a magyar színeket. 3ó rajt a kosárlabda NB ll-ben Csupa Megkezdődött az 1983—84. évi NB Il-es kosátato da-bajnokság. A nyíregyházi együttesek jól raj­toltak, csupa győzelmet hozott az első forduló. Eredmények; NŐI MÉRKŐZÉS: Nyh. Tanár­képző Főiskola—Békéscsaba 69:46 (27:19). A volt NB I-es nyír­egyházi együttes még nem volt bajnoki formában Békéscsabán. Igaz, Dézsi, Névtelen és Szilágyi hiányzott. Ld.: VAss 20. Szatmá­ri 17, Farkastoszkiné és Tóth 10—10. FERF1MERKOZESEK: Nyh. Ta­nárképző Főiskola—Békéscsaba 101:63 (51:34). Biztos győzelmet aratott idegenben a főiskolás gárda. Ld.: Palicz 24, Zomborsz­ki 18, Kovács L. 15, Menner és Fejes 10-10. Jók: Palicz és Ko­vács L. Nyh. Tanárképző Főis­kola-Szegedi Postás 73:47 (31:21). Jó védekezés és gyenge táma­dójáték jellemezte a tanárképző csapatát, de így is biztosan és megérdemelten nyertek a főis­kolásak. Ld.: Zomborszki 20, Hegedűs és Kovács T. 12—12. Jók: Zomborszki, Hegedűs. Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Szege­di Postás 67:65 (25:38). Szünet után az „emgé” áttért a terület védekezésről az emberfogásra, s ez eredményessé tette játékát. Ld.: Cservenák 22. Szerdahelyi 17, Kollár 14. Jók: Cservenák és Szerdahelyi. 1983. október 5., szerda KOSSUTH RADIO 9,08: Barokk kamarazene. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 10,50: A Magyár Rádió és Te­levízió szimfonikus zenekara játszik. — 11,40: A Singers Un­limited vokálkvartett felvételei­ből. — 12,45: Házunk tája. — 13,00: Operaslágerek. — 13,30: Dzsesszmelódiák.. — 14,29: Ké­pek és jelképek. — 15,28: MR 10—14. — 16,03: Kritikusok fó­ruma. — 16,13: Mágnás Miska. Operettrészietek. — 16,48: Iro­dalmunk a felszabadulás után. — 17,05: Védett falu — Vértes- kozma. — 17,30: Polgár László dalfelvételeiből. — 19,15: Gon­dolat. — 20,00: Nótaest. — 21,00: Irina Arhipova operafelvételei­ből. — 21,30: Háttérbeszélgetés. — 22,20: Tiz pere külpolitika. — 22,30; A Magyar Állami Hangverseny-zenekar hang­versenye a Zeneakadémia nagy­termében. — 0,10: Madrigálok. PETŐFI RADIO 8,35: Idősebbek hullámhosz- szán. Dallamok, emlékek. — 9,30: Lendvai Csócsi Jenő népi zenekara játszik, Kutasi Kata­lin nótákat énekel. — 10,00: Ze- nedélelőtt. — 12,05: A Magyar Rádió népi zenekara játszik, Boross Lajos vezetésével. — 12,35: Tánczenei koktél. —13,30: Rímek és ritmusok. — 14,00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 14,35: Slágermúzeum. — 15.24: Most érkezett... — 16,00: Két hangon. — 16,40: ötödik sebes­ség. — 17,40: Körkapcsolás baj­noki labdarúgó-mérkőzések­ről. — 18,05: Politizáló tizenéve­sek. — 18,35: Körkapcsolás baj­noki labdarúgó-mérkőzésekről. — 19,50: Jón és Vangelis fel­vételeiből. — 20,55: Sokféle. — 21,55: Népdalkörök pódiuma. — 22,20: Bágya András szerzemé­nyeiből. — 23,20: A mosoly or­szága. Részletek Lehár operett­jéből. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Kovács Kati énekel. — 17,20: Miikroobjektív. (A tarta­lomból: Veress József filmle­vele — A klubmozgalom (An­tal István) — Távhő a laká­sokban (Tarnavölgyi György) — Pillanatnyi megtorpanás ? (Kolláth Adrienne) — Biogal kontra Nagyerdő (Pálfi Balázs) — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírössze­foglaló. Müsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Tarnavölgyi György.) MAGYAR TV 8,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., sz.) — 8,25: Iskolatévé. Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.) Egy osztály­ba járunk (kisiskolások az NDK-ban) (sz.) — 8,50: Éneklő ifjúság. Viva la musical — ősz (sz.) — 9,00: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 3—4. oszt.) így nem játék. — 9,20: Magyar nyelv (ált. isk. 3. oszt.) Szórakaté- nusz. Olló. cipő, hegedű. A fő­név (sz.) — 9,35: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) Elektromos töltés. — 10,00: Delta. Tudományos híradó (ism., sz.) — 10,25: A tengerpart hölgyei. Francia té­véfilmsorozat. V/4. rész: A nagy lelkiválság 1916—17. (ism., sz.) — 11,55: Képújság. — 15,00: Is­kolatévé. Nyelvtanárok, figye­lem! Tanár nélkül (4. osztály­ban orosz nyelvet tanító neve­lőknek). — 15,30: Élő múzeum. Ásványok és közetek világa (sz.) — 16,00: A magyar nép­ballada. — (Magyar irodalom felső tagozatosoknak). — 16,35: Hírek. — 16,40: Lovak birodal­ma. Francia rövidfilm (ism., sz.) — 17,00: Hurrá, nyaralunk. Szovjet film. (Középiskolások­nak ajánljuk az október 12-i Kamera adáshoz.) — 18,10: Kép­újság. — 18,15: Reklám. —18,20: Turizmus ’83. Riportműsor (sz.) — 18,50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18,55: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv- híradó (sz.) — 20,00: Jogi ese­tek (sz.) — 20,40: A fele sem igaz! Vetélkedőműsor. — 21,15: Tv-szabadegyetem. XVI/1. rész: A hajdankor napján a szántó­vető. — 22,00: Felel a musical osztály. Részletek az Országos Rendező Iroda 1983. I. 31-i mű­sorából, felvételről, a Pesti Vi­gadóból (sz.) — 23,00: Tv-hír- adő 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,00: Nevető vonalak. Rö- vidfilrn (sz.) — 20,25: Haydn: C-dúr szimfónia No. 7. (Le mi­di.) (sz.) — 20,50: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,10: Dawn 1979. Auszt­rál film (sz.) — 22,55: Képúj­ság, SZOVJET TV 17,00: Olimpiai labdarúgó se­lejtező mérkőzés (Görögország —Szovjetunió) — 18,45: Ha egészséges akarsz lenni. — 19,00: Híradó. — 19,35: Széle­sebbre a kört. — 21,00: A világ eseményei. — 21,20: Kárpáton- túlá hírek. — 21,35: Filmújdon­ságok. SZLOVÁK TV 8,45: Ez történt 24 óra alatt. 9.00: Iskolatelevízió. — 9.20: Zenés szórakoztató gyermek­műsor. — 9,45: A katonaorvo­sok munkájáról. Riportműsor. — 10,00: Meghal a szerelem. Olasz film. — 11,35: Iskolatele­vízió. — 12,00: ötlet. Szlovák rajzfilm. — 12.05: A televízió diszpécserszolgálata. — 12,35: Iskolatelevízió. — 16,20: A rövidfilmiek kedvelőinek. — Hírek. - 15,55: Hírek. — 16,00: 16,45: Bolyongás a nagyvi­lágban. Ismeretterjesztő mű­sor. — 17,25: Szakmunkástanu­lók műsora. — 17,55: Autósok- motorosok magazinja. — 18,30: URH-koesivaL. Magazin. — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv- híradó. — 20.00: Szórakoztató vetélkedőműsor. — 21,05: Ké­pek az NDK életéből. Doku- mentumifilm. — 21,30: Azimut. Katonák magazinműsora. — 22.10: Ez történt 24 óra alatt. — 22,25: A prágai helyőrségi katonazenekar hangversenye. — 23,05: Hírek. ROMAN TV 17,30: Fórum. — 17,50: A legkisebbeknek. — 20,00: Tv- híradó. — 20,20: A béke védel­mében. — 20,30: Gazdasági hí­rek. — 20,45: Előadóművészek. — 20,55: Dokumentumműsor. — 21.10: Hőség. Román játékfilm. — 22.30: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyházi Krúdy: EL­TŰNTNEK NYILVÁNÍTVA (14 évi, atn.) Nyíregyházi Móricz: A SZÉP ISMERETLEN (szovjet) Nyíregyháza Béke: GEOR­GIA BARÁTAI (14 év!, am.) E. k. 9 és 11 óra! PIEDONE EGYIPTOMBAN (ol.) Ea. kezd. 16, 18 és 20 óra 1 Kisvárda: KÉMEK A LO-. KÁLBAN (Örült nők ketrece II.) (16 évi. fr.—ol.) Mátészalkai Béke: A CSEND- BIZTOS (román) Nyírbátor: KIRÁNDULÁS GYILKOSSÁGGAL (14 évi, SZ.) 19,00: A két Bolyai. Krűdy-b. Maradona a bírókat hibáztatja A szeptember 24-én rendkívül súlyos bokasérülést szenvedett argentin labdarúgó sztár, Diego Maradona hétfőn elhagyta azt a barcelonai klinikát, ahol több mint egy héten keresztül kezel­ték. Távozása előtt azonban a játékos fogadta az újságírókat, és nyilatkozatában a játékvezető­ket tette felelőssé a spanyol pá­lyákon elharapózott durvaságo­kért, s így saját sérüléséért is. Az FC Barcelona kitűnő labda­rúgója elmondta, hogy a szó szo­ros értelmében sírva fakadt, amikor megtudta: legalább 4 hónapos kényszerpihenő vár rá. Mégsem tölti el harag „támadó­jával”, a bilbaói Goicoeohea-val szemben, bár tudja, hogy sérülé­sének okozója „nem egy szent”. Maradona nyilatkozatának lé­nyege egy mondatban foglalható össze: az ibériai futballt elárasz­tó erőszakhullám mindaddig tart. amíg a játékvezetők ezt el­tűrik ... Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telelem: 11-277, U-423, 11-525, 11-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj agy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős-vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133-2058 A megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában kikapott a listavezető Nagyhalászi Texti­les és a negyedik helyre esett vissza. A rétköziek ráadásul ott­honukban szenvedtek vereséget, a Nyíregyházi Volán-Dózsától. A megyeszékhelyiek 70 percen át 10 emberrel játszottak, miután a reklamáló Teschmayert a bíró ki­állította. Az emberhátrány azon­ban nem okozott gondot, bizto­san, megérdemelten győztek a li­la-fehérek. Ajak—Máriapócs 4:0, Mándok— Nyírbátor 1:0, Záhony—Fehér- gyarmat 3:0, Tyúkod—Nagykálló 2:2, Nagyhalász—Nyh. Volán-Dó­zsa 1:2, Levelek—íbrány 2:0, Asz­talos János SE—Csenger 4:1, Nyírbogát—Nagyecsed 1:3, Ópá- ivi—Tuzsér 1:0. 1. Asztalos SE 9 6 2 1 19- 9 14 2. Záhony 9 6 1 2 18- 6 13 3. Mándok 9 5 2 2 15- 6 12 4. Nagyhalász 9 5 2 2 12-11 12 5. Nagykálló 9 5 1 3 21-17 11 6. Nyírbátor 9 4 2 3 18- 9 10 7. Ajak 9 4 2 3 15-10 10 8. Nyh. Volán 9 4 2 3 12-10 10 9. íbrány 9 5 — 4 10-12 10 10. Nagyecsed 9 4 2 3 11-16 10 11. Tyúkod 9 3 3 3 15-18 9 12. Tuzsér 9 4 — 5 11- 7 8 13. Nyírbogát 9 3 2 4 8-14 8 14. Levelek 9 3 1 5 12-14 7 15. F.-gyarmat 9 2 1 6 8-11 5 16. Csenger 9 2 1 6 5-17 5 17. Máriapócs 9 2 — 7 2-16 4 18. Ópályi 9 1 2 6 7-23 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom