Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-20 / 248. szám

A Kelet-Magyarország 1983. október 20. Héjaszárnyak E zen a feszültségtől vib­ráló őszutón a világ a szokásosnál is jobban szeretne belátni bizonyos fontos döntések kulisszái mö­gé. Clark volt amerikai nem­zetbiztonsági főtanácsadó át­helyezése például vitathatat­lanul ilyen döntés volt, utód­ja kiválasztása pedig érte­lemszerűen éppúgy nem len­ne közömbös, ha válaszolni tudnánk e kettős döntés mi­értjére. Egy biztos: nem te­kinthető véletlennek, hogy a jelenlegi elnök — amint er­re a TASZSZ szovjet hírügy­nökség emlékeztetett — nem egészen három esztendő alatt egy külügyminisztert és két nemzetbiztonsági főtanács­adót váltott le. Nemcsak sze­mélyekről van szó, hanem ar­ról a Washington szövetsé­geseit is nyugtalanító jelen­ségről, hogy a Fehér Ház je­lenlegi gazdája egyszerűen képtelennek bizonyult olajo­zottan működő döntéshozata­li mechanizmus kialakítására a külpolitikában. A nemzetbiztonsági főta­nácsadói poszt — gondoljunk csak Henry Kissinger korsza­kára — a kormánystáb egyik kulcspozíciója. Nos, Reagan annak idején Clark szemé­lyében olyan emberrel töl­tötte be ezt a posztot, aki szakmailag nem értett ahhoz, amit csinál (a kongresszusi vizsgáló bizottság előtti sze­replése botrányba fulladt), viszont a világ végtelenül egyszerű volt számára: a nemzetközi politikát a go­nosz (mármint a szocializ­mus és a nemzeti felszabadí­tó harc) és a jó (mármint Washington és szövetségesei­nek) harcaként fogta fel. Most kinevezett utódja, Robert McFarlane viszont szakmailag szuperprofi, aki mellesleg az amerikai kato­nai elit tagja (a patinás an- napolisi tengerészeti akadé­mián végzett és nemrég még vezérkari előadásokat tar­tott), aki katonapolitikusként és — legutóbb közel-keleti különmegbízottként — diplo­mataként működött. Félreér­tés ne essék: a szakmai plusz nem feltétlenül jelent politi­kai pluszt. Clark ismert ese­te, hogy egy kérdésre nem volt képes meghatározni a detente (enyhülés) fogalmát. McFarlane nyilván képes a pontos meghatározásra — de arra nem feltétlenül, hogy te­gyen is valamit az enyhülé­sért. R eagan döntésének hátte­rében nyilvánvalóan az az elhatározás áll, hogy belpolitikai Óitokból szeretne megszabadulni apparátusa koloncnak bizonyult alakjá­tól. A héják jobbszárnya fel­hördült és utódul a hírhed­ten kemény Kirkpatrick asz- szony ENSZ-fődelegátust ja­vasolta. Reagan — részben választási meggondolásokból, részben a szövetségesektől tartva — azonban McFarlane személyében afféle középutas megoldást vélt találni. Más kérdés, hogy a világ számá­ra még mindig veszélyes jobbszélnek bizonyulhat az, ami a mai Washingtonban tisztes „közép”-nek minősül. Harmat Endre Sokezres megmozdulások követik egymást a nyugatnémet békemozgalom által szervezett akcióhéten. Képünkön: egy bonni tüntetés, amelynek résztvevői „élő célpontokat” al­kotva vonultak végig az NSZK fővárosán, elítélve a nyugat­német fegyverexportot is. (Kelet-Magyarország telefotó) Losonczí Pál vidéki körálon (Folytatás az 1. oldalról) kolostorba látogatott. A bi­zánci császár által, 1290-ben alapított kolostorban annak idején Makariosz érsek is kispap volt, a rendház segí­tette tanulmányai elvégzésé­ben és az 1974-es jobboldali puccskísérlet idején itt talált menedéket. Az ortodox egy­ház kiemelkedő kegyhelyének rendfőnöke, Igumenosz Di- onisziosz bemutatta az Elnö­ki Tanács elnökének a kolos­tor építő- és képzőművészeti nevezetességeit. Losonczi Pál beírt a kolostor vendég­könyvébe. Szpirosz Kiprianu és Mi­mi Kiprianu Platresban a népszerű hegyi üdülőhelyen ebédet adott Losonczi Pál és felesége tiszteletére. Az Elnöki Tanács elnöke és felesége a délutáni órák­ban visszaérkezett Nicosiába. Szerdán a magyar és a ciprusi tárgyalóküldöttség tagjai szakértői megbeszé­lést tartottak, amelyen átte­kintették a kétoldalú kapcso­latok bővítésének lehetősége­it. Tanácskozik a KGST (Folytatás az 1. oldalról) szakon megfigyelőként részt vevő nicaraguai küldöttség Első ízben van jelen KGST- vezetője, Henry Ruiz terve- tanácsülésen Nicaragua kép- zésügyi miniszter, s a Sandi- viselője. nista Nemzeti Felszabadítási A keddi napon beterjesztet- Front (FSLN) országos veze­ték a végrehajtó bizottság tősége Politikai Bizottsaga- beszámolóját a legutóbbi ta- nak tagja megbeszelest foly- nácsülés óta végzett tévé- tatott Hermann Axennel, az kénységről. Ugyancsak a pie- NSZEP KB Politikm Bizott- náris ülés elé került két be- saganak tagjavai a KB titka- számdió: az egyik a nyers- rával és Gerhard Schurerrel, anyag-, fűtőanyag- és ener- a KB PB póttagjával, minisz- giaforrások ésszerű és takaró- terelnök-helyettessel. Elsosor- kos használatával foglalko- ^an ^ a nemzetközi helyzet zik, figyelembe véve az eddig kérdéseivel foglalkoztak, ku- szerzett tapasztalatokat és a lönös tekintettel Közép-Ame- másodlagos források haszno- ri.ka problémáira, az Egye- sítását. A második beszámoló sült Államok Nicaragua elle- azokat a javaslatokat összeg- n‘ akcióira, zi, amelyek a lakosság élei- erieh Honecker, az NSZEP miszer-ellátásának javítása- KB főtitkára, az NDK Állam- val összefüggő együttműkö- tanácsának elnöke Jósé Edu- dési intézkedésekre vonatkoz- ar(jo dós Santossal, az MPLA- nak. munkapárt és az Angolai A beszámolók felett nyitott Népköztársaság elnökével vitában kedden felszólal va- folytatott véleménycserét a lamennyi tagállam küldöttsé- két ország együttműködésé­gének vezetője, köztük Lázár nek kérdéseiről, távlatairól György miniszterelnök, a ma- & nem2etközl kérdésekről, gyár delegáció vezetője. Felszólalt az ülésen Ju­goszlávia, Angola, a Jemeni NDK, Laosz, Mozambik, Eti­ópia és Nicaragua képviselő­je is. A vitát az ülésszakon elnöklő Willi Stoph zárta be. A keddi plenáris üléseket kö­vetően szerdán szakértői szin­tű megbeszélésekkel folytatta munkáját Berlinben a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXXVII. ülés­szaka. A megbeszéléseken az ülésszak elé terjesztett prog­ramok részleteivel foglalkoz­tak. Megkezdte munkáját a szerkesztő bizottság is, amely a tanácskozás záródokumen­tumát készíti elő. Több kétoldalú tanácsko­zást is tartottak szerdán az NDK fővárosában. Az Ülés­Két és fél évszázada pró­bálják megfejteni a Húsvét- sziget rejtélyeit, expedíciók tucatjai ásták fel földjét, et­nográfusok és archeológusok vitatkoznak róla. Egy francia kutató így fogalmazott: ha az ókori Athént találnánk meg az Antarktisz jege alatt, azt is könnyebben megmagyaráz­hatnánk, mint a Húsvét-szi- get emberformájú kőszobrai­nak eredetét és rendeltetését. Á Világ Köldöke A magányos sziget tovább őrzi tehát titkait, hiszen még a pontos nevét sem tudjuk a száztizennyolc négyzetkilomé­ternyi földterületnek, (össze­hasonlításképpen : négy és félszer kisebb, mint Buda­pest). A térképen szereplő el­nevezés Roggeveen holland kapitánytól származik, aki 1722 húsvétján fedezte fel az európaiak által még nem is­mert szigetet. Az akkor ott élő bennszü­löttek szigetüket Rapanuinak hívták, de a tudományos ku­tatók nem hiszik, hogy ez lenne az ősi neve. A mondák szerint az ott lakók a Világ Köldökének nevezték földjü­ket. Más elbeszélések szerint az Ég Határa a legrégebbi elnevezés, amellyel a szigetet illették. Az ősi nevek mögött a szi­geten lakók elhagyatottságá- nak érzése húzódik meg. A dél-amerikai kontinens olyan messzire fekszik a Húsvét- szigettől, mint Írország Ka­nadától. Tahititői, az óceáni szigetvilág „fővárosától” még távolabb esik. A polinéziai szigetvilág legkeletibb előőr­se, mondják egyesek, bár ez a megfogalmazás némileg pontatlan. Akár keletről, akár nyugatról nézzük, a Húsvét- sziget távol fekszik a fő ha­józási útvonalaktól, ezért is alakulhatott ki sok évszázad­dal ezelőtt az a mikrokultú- ra, amelynek értelmezése mind a mai napig vitatott. Kik faragták a hatalmas kőszobrokat, mi volt a jelen­tése a sziklákra vésett „ma­dárember” alakoknak, mire szolgáltak a barlanglabirin­tusok? Thor Heyerdahl, a ne­ves norvég kutató már a má­sodik világháború előtt, majd nem sokkal utána és az ötve­nes évek közepén több uta­zást szervezett a térségbe, így a Húsvét-szigetre is. Ezek so­rában talán a legkiemelke­dőbb a híres Kon-Tiki expe­díció — a norvég tudós egy balsafa tutajjal jutott Peru­ból az óceáni szigetvilágba —, ezzel Heyerdahl bizonyí­tani kívánta, hogy a több ezer csendes-óceáni sziget az amerikai kontinens felől né­pesült be. A * ■■ ff JOVO emlékei A norvég kutató szerint a Húsvét-sziget első bevándor­lói időszámításunk szerinl körülbelül 400 táján érkez­tek a dél-amerikai Peruból: Kon-Tiki és vele együtt me­nekülő hívei, ök teremtették a hatalmas vulkáni tufából faragott szobrokat és ezek fő alakjait. Évszázadokkal ké­sőbb — az ezredforduló után — jöttek az újabb bevándor­lók Kolumbiából. Heyerdahl- nak nézete elfogadtatásáért két évtizedes kemény küzdel­met kellett vívnia azokkal a tudósokkal szemben, akik a régi elmélet híveként azt val­lották, hogy Polinézia és a Húsvét-sziget csakis Ázsia felől népesülhetett be. Heyerdahl kutatásainak egyik legvitatottabb pontja: hogyan faraghatták ki és ál­líthatták helyükre a 10—20 tonnás — a legnagyobb 50 tonnás — szobrokat a kezdet­leges eszközökkel és a vi­szonylag kis számú lakosság segítségével. Erich von Däni- ken svájci „múltbalátó” a ná­lunk is bemutatott „A jövő emlékei” című filmjében töb­bek között azt állítja, hogy földöntúli lények alkották a hatalmas kőkolosszusokat. Danikén azonban „elfelejtet­te” megmutatni a moziné­zőknek a Húsvét-szigeten ta­lálható kőfejtőt, ahol még ma is láthatóak a félig kész szob­rok. Heyerdahl bebizonyítot­ta, hogy viszonylag egyszerű emelőszerkezettel 180 ember izomereje elegendő egy kő­óriás mozgatásához. További kérdés: miért hagyták abba az ismeretlen szobrászok munkájukat? A legendák szerint több mint 300 évvel ezelőtt háborúsko­dás tört ki a „hosszúfülüek” és a „rövidfülüek” között. Az elnevezés onnan származik, hogy az egyik törzs kultikus okokból mesterségesen — fa- és kagylópeckek segítségével — megnyújtotta fülkagylóját. A harcban a „rövidfülüek” győztek, de a küzdelem egy­úttal az addig virágzó kultú­ra leáldozását is jelentette. A „szent embereket” ábrázoló kőszobrok faragása abbama­radt. A feledés homályába merült az ősi írás és a szik­larajzok jelentése is. Benszülött puccskísérlet A holland tengerészek 1722 húsvétján kőkorszakbeli álla­potokat találtak itt. Utánuk spanyol, angol, francia, ame­rikai tengerészek és perui rabszolgakereskedők szálltak partra. Ez utóbbiak ezer em­bert vittek el guano kibányá- szására a Dél-Amerikához közel eső szigetekre. A behur­colt betegségek tucatjával szedték áldozataikat. így tör­ténhetett, hogy a századfor­dulóra alig százan maradtak a szigeten. A Húsvét-szigetet végül is Chile annektálta 1888-ban. A huszadik század, a tudo­mányos technikai forradalom jóllehet megváltoztatta a kö­rülbelül kétezer bennszülött életét, ám a nagy távolság legyőzése nem sikerült ma­radéktalanul. Hetente egy re­pülőgép érkezik Chiléből, de ez is csak tranzitállomásnak használja a Húsvét-szigetet. Évente egy hajó köt ki, amely építőanyagot, gyógy­szert, Diesel-olajat és egyéb felszerelést hoz magával. A szigeten a fő közlekedési esz­köz még ma is a ló, a néhány tucat gépkocsi rendszám nél­kül közlekedik. A nagyritkán odavetődő turistahajók igazi szenzációszámba mennek. Mindez igazán nem jelent erős kötődést Chiléhez. Töb­bek között ezért is történhe­tett meg, hogy a hatvanas évek elején a bennszülöttek „puccskísérletet” hajtottak végre. El szerették volna ér­ni, hogy szigetük Francia Po­linéziához tartozzon, hiszen Dél-Amerikához nem sok kö­zük van. Az akkori chilei kormány egy kisebb hadiha­jót és 40 katonát küldött a Húsvét-szigetre, akik egy puskalövés nélkül „leverték” a lázadást. e■ t. p. Belgrad: megszűnt a jegyrendszer Belgrádban szerdától meg­szűntették az étolaj, a mosó­por és a kávé jegyre történő adagolását. A cukorrépa be­takarításának befejeztével várhatóan megszűnik a jegy­rendszer a cukorra is. Étolaj­ból és mosóporból részben a behozatal révén, nagyobb­részt viszont a hazai terme­lés felfuttatásával kellő mennyiségű készlet halmozó­dott fel áz ellátás zavartalan biztosítására. Kávéból is nö­velték az importot, a fogyasz­tás szabályozásában azonban a jelentősen megemelt ártól várnak az illetékesek kedve­ző hatást. Egy kilogramm ká­vé ára már 1800 dinár fölött van. A gálaest, ahogy ez már megszokott, rendkívül fényes, de egyúttal rendkívül hosszú is lesz. A New York-i Metro­politan opera október 22-én nyolcórás kétrészes műsorral ünnepli megnyitásának szá­zadik évfordulóját, s ebben a műsorban a jelek szerint szinte minden olyan opera­énekes fellép, akinek nevét ma jegyzik a világban. Ennek megfelelő lesz a jegyek ára is: egy-egy rész megtekinté­séért több mint ezer dollárt fizethetnek majd a mecéná­sok, akik jobb helyet kérnek maguknak. A mecénások nagyon is fontos személyek. Tulajdon­képpen ők hozták létre egy évszázada, s bizonyos mér­tékben ők tartják fenn ma is adományaikkal az Egyesült Államok, de egyben a világ egyik legnevezetesebb opera- társulatát. A megszületés kö­rülményei ma már meglehe­tősen humorosnak tűnhetnek, mert a milliomosok vetélke­dése vezetett az új opera lét­rejöttéhez. New Yorknak ak­kor már volt egy operatársu­lata, az Academy of Music, s ennek páholyait kezdettől fogva a milliomosok első ge­nerációja tartotta lefoglalva, a Schuylerek, a Lorillardok s a többiek. Újdonsült milliomos nem juthatott be, nejeiknek nem volt hol fitoktatniuk mesés ék­szereiket, szőrméiket, s ter­mészetesen a zene, az opera iránti érdeklődésüket. Mint Carelli Gábor, a „Met” ma­gyar tenoristája írja könyvé­ben, azok a famíliák, akik nem tudtak maguknak pá­holyt biztosítani, összeálltak és telket vásároltak a város­nak egy akkor még majdnem lakatlan részén; itt építették fel saját operaházukat. „Ebben az új és díszes operaházban három köralak­ban kiképzett páholysor volt. Az első sort gyémántpatkó­nak nevezték. Itt minden pá­holy egy-egy család tulajdo­na volt; nem bérletet vásá­roltak, hanem magukat a pá­holyokat, mint ahogy örökla­kásokat vesznek, az embe­rek” — írja könyvében. A Vanderbiltek, Astorok höl­gyei a gyémántpatkóban mu­tatták be legújabb gyémánt­jaikat. Azért a milliomosok arról is gondoskodtak, hogy a Met­ropolitan valóban jó opera le­gyen. Már az új létesítmény fennállásának első évtizedei­ben az operaművészet legna­gyobbjait igyekeztek — ma­gas felléptidíjakkal — ide­csalogatni, az igazgatókat, művészeti vezetőket is nagy gonddal válogatták meg. Ha­marosan rang lett a művé­szek számára a Met-ben sze­repelni, s a századelőn .már olyan nevek fémjelezték az itteni előadásokat, mint Ca­ruso. Az elmúlt évszázadban sok magyar művész is hozzájá­rult ahhoz, hogy a Metropo­litan Opera megtartsa rang­ját. Sokszor vezényelt itt Reiner Frigyes, Solti György, sokszor lépett színpadra Svéd Sándor, Ernszter Dezső, Kó­nya Sándor, vendégszereplé­sén kirobbanó sikert aratott Székely Mihály. De a New York-i opera sztrájai között volt hosszú éveken át veze­tő karmestere: Toscanini s olyan énekesek, mint Salja- pin, Maria Callas, vagy a maiak közül Birgit Nilsson, Placido Domingo, Luciano Pavarotti s a gyorsan fejlődő amerikai operakultúra nagy­jai, Roberta Peters, Joan Sutherland, Leontyne Price — ők egyébként a gálaesten is közönség elé lépnek. Az a Metropolitan Opera House, amelyet annak idejé­ben a Vanderbiltek és má­sok pénzén építettek, ma már nincs meg, lebontották. De az új épület, a Ney York-i Lincoln Center kulturális központ centrumában — a vi­lág egyik legkorszerűbb ope­raépülete — megőrizte a ha­gyományokat. Hatalmas, 3800 személyes nézőtere aranytól csillog, a székeket vörös bár­sonyhuzat borítja. Chagall készített falfestményeket, az épületben is rengeteg a mű­kincs, főként a modern alko­tás. De a szünetben mégis a „MET” múzeumát érdemes felkeresni: a régi és az új művészek arcképei, tárgyi emlékei, a nevezetes előadá­sok emléktárgyai is bővítik azt az élményt, amelyet a rendszerint kiváló előadás nyújt. S ha jegyhez nem is könnyű jutni, s a pénztárca is alaposan megérzi a vásár­lást — a legolcsóbb állóhely ma általában hét dollár, de a legdrágább több mint száz dollárba kerül a hétvégeken —, a „MET”-be „el kell men­ni”, — nemcsak a milliomo­soknak, hanem mindenkinek, aki eljut New Yorkba, s sze­reti az operamuzsikát. Kis Csaba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom