Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-20 / 248. szám
1983. október 20. Kelet-Magyarország 3 /------------------------------\ Felhangok D udom, nem mindenkit érdekel a sport, de valójában csak színleg sporttárgyú ez a jegyzet. Többről és másról is szó van, nevezetesen arról, hogyan és mennyire vagyunk mi Mátészalkán mátészalkaiak? Néhány jóérzésű szurkoló keresett meg, és mondták: hovatovább lehetetlen dolog az, hogy egy-egy mátészalkai csapat szívesebben versenyez idegen pályán, mint itthon a saját közönsége előtt. Itthon remegő lábbal mennek a pályára, előre félnek a bekiabálásoktól, a sértésektől, amiket, játszanak bármennyi odaadással, szívvel, mindenképpen megkapnak a közönségtől, ha az ellenfél a jobb, vagy ha a szerencse nem szegődik melléjük. Igen, a labdarúgókról, és néhány hete a kézilab- dásokról van szó. Őket „illik” most szidni Szálkán. Nem is akárhogy. Hangosan, harsogón, minősíthetetlenül, durván. Edzőt, játékost, sportvezetőt. Szellemesnek vélt trágár módon, mondhatnám azt is, alattomosan. A pálya környéke hangos a bekiabálásoktól, és a játékos (edző, sportvezető) nem tehet mást, tehetetlen tűri ezeket. Keményen dolgozik heteken át, hogy pályára lépjen, lemondást, áldozatokat vállal ezért. Ha idegenbe utazik, mezén a felirattal a várost, Mátészalkát képviseli. Tehetségétől, tudásától függően jól, vagy jobban. Ha itthon van, ugyanezt teszi, de egyre kedvetlenebből, hiszen mindezért még a sértéseket is tűrnie kell. Az, hogy a teljesítménye ettől rosszabb lesz, egészen biztos. Nem sikerül az, ami egy jó közönség előtt sikerülne. Elmarad az eredmény, és a következő héten már durvább lesz a sértés, bántóbb a bántás. Eddig ez sport, de ha végiggondoljuk kiderül, hogy a bekiabálóknak kevés közük van a sporthoz. A pálya nekik nem más, mint az aréna, ahol, mert tehetségtelenségük, lustaságuk miatt igazi szereplők nem lehetnek, megpróbálnak így szereplők lenni. Nem az eredmény érdekli őket, mert hiszen az eredménytől függetlenül is leszólnak mindent, ami hazai, honi, ami a miénk. Mondják, régi magyar betegség ez, nemzeti szokás. A régi magyar kisvárosban is az volt az előkelő, ha leszóltuk azt, ahol élünk, ha Szálkán csak Debrecen, Debrecenben csak Pest, Pesten pedig csak Párizs volt a város. És mindig csak az volt jó, ami távoli, és sohasem az, ami közeli. A példám sport, de csak a példa, mert a pálya szélén ostobán trá- gárkodó ember ugyanígy kiabál esetlenkedik a percnyi szereplésről akkor is, ha másról van szó. Tudom, és engem is megnyugtat, hogy aránylag kevesen vannak ilyen kiabálók, hogy bármennyire úgy tűnik, mintha ők lennének többen, az igazi szurkoló a több. így van ez a sportban, de nemcsak a sportban, csakhogy, és biztos, hogy ez így nem jó, az igazi szurkoló hallgat, tűri a kiabálókat, nem védi meg a csapatát. Magában elítéli, de elnézően mosolyog, akkor is, amikor szólnia kellene. V J Penészleki változások megcsappant, helyette Nyír- béltek, Nyírbátor a mindennapi úticél. Lehet, hogy a huszonnegyedik órában vette kezdetét a helyi foglalkoztatás, a legközelebbi munkahelykeresés, mert a föld mostanában szűkmarkúvá vált. Pontosabban: a lehetőségek szűkültek be. A tehénszekér bakján társát váró idősebb ember ugyanis ezt mondta: — A kendermag fele áron megy csak, a málna sem a régi, a sertést, a szarvasmarhát sem mindig veszik át, és a dohány sem fizet jól... Gondolhattam volna jövedelmet rejtő panaszkodásnak is, de a mondottakat mások is megerősítették. Van azonban még valami, amiről beszélni kell, mert sokan a jövőt remélik, keresik benne. Ez pedig az olaj. — Ami biztos: eddig tíz kutat fúrtak, kettőt most fúrnak, de hogy mi rejtezik a kutakban, még nem tudjuk — mondta a tanácselnök. Igények és lehetőségek Dr. Kiss Tibor, aki huszonkét éve itt orvos, s ha eddig kitartott, feltehetőleg kitart tovább is, a faluról szinte mindent tud. A Penészlekről szóló tizenöt év előtti írásra gondolva kérdeztem: — Milyen a személyi higiénia? — Ez a gazdasági változásoktól is függ. Ahogy szebbek lesznek a házak, higiéniku- sabbak lesznek az emberek is ... De — teszi hozzá némi gondolkodás után -- az mindig gyanús, ha magas a betétállomány. Mért azt jelenti, hogy a pénzt nem használják. Van egy elméletem a boldogságról. Eszerint a boldogság az igények és a lehetőségek találkozása. Itt sokszor nagyobb a lehetőség, mint az igény... — Sok a faluban az öreg, s néha meglepődik az ember, amikor kiderül, hogy a csóró, elesett öregembernek kétszázezer forintja volt takarékban. Hajtják magukat, mert még mindig a.bban a gondolatvilágban élnek, hogy egy hetvenvalahány éves embernek is gyűjtenie kell. Mire? Ez azonban csak az egyik oldal, mert a tárgyi feltételekben látványos változások vannak ... — Gond, hogy az a fiatal, aki tanul, az többnyire végleg el is megy. Szakmát szerez, és mivégre jönne haza? Csak a gyengébbje tér vissza, az is kevés, hiszen hány iparos kell itt? Egy spontán alakult kontraszelekció. Mert — sarkítva — marad az öreg, és a továbbtanulásra alkalmatlan fiatal. Ezért is konzervatív világ ez ... Beszélünk alkoholról, művelődésről, egy távoli falu körorvosának életéről, de mindig a falu jelenére, jövőjére kanyarbdunk vissza. Az olaj — ha van — sok mindent megoldhat. De efféle (ma még) bizonytalanságokra alapozni kétezer ember jövőjét nem lehet. Már a kapuban álltunk, amikor ezt mondta: — Sokan sajnálják, hogy nincs tsz. De itt az adottságok is olyanok, hogy egybefüggő nagy táblákat összehozni aligha lehet — ezért sem alakítottak annak idején újra szövetkezetét. De jártam a BNV-n s egy sor helyen láttam kiírva: „Gyártót keresünk”. Egyszerű, de jól jövedelmező dolgok szerepeltek ott. Talán ezzel is próbálkozni lehetne... Tehát mi is van Penészleken? Ha röviden akarunk fogalmazni: az igényeknél nagyobb lehetőségek, lassú változások. És a tanácselnököt idézve: — Régen szégyellni kellett, hogy valaki penészleki. Ma már senki sem tagadja... SDeidl Zoltán Aki ismeri az előzményeket, ezzel a kimondatlan kérdéssel lép Penészlekre: „Lássuk csak, mi van itt?” Magam is így vagyok ezzel, bár nem először sétálok ezeken az utcákon, nem először nézem a tisztes házak között roskadozó régieket, a zsupfedeleseket, nem először kerülgetek lassan bandukoló tehenektől vontatott szekereket. árat akart fizetni, örömmel mondhatom: mi már válogathatunk a tőkés megrendelők között. — Amikor több ruhát mutatnak be, mindig a legegyszerűbben megvarrhatóval kezdem... Ha annál sikerül a tőkés cég képviselője által kínált árnál többet kiharcolni, akkor a többinél is könnyebben megy. Aztán megtörténik, hogy 1—1 cégtől hirtelen telefonálnak: ebből és ebből a ruhából egy hét alatt ennyit és ennyit kérnének, nagyon fontos — repülőpostával. Megcsinálják, mert az efféle rugalmasság a következő ártárgyaláson kamatozik. A Nyírség Ruházati Szövetkezet idei tőkés árbevételi terve 38 millió forint (tavaly 35 volt), de azt szeretnék ötmillióval túlszárnyalni. Ha sikerül, jelentős bér- fejlesztési lehetőséghez jutnak. (cselényi) AZ ŰJFEHÉRTÖI VÖRÖS HAJNAL TERMELŐSZÖVETKEZET központi majorjában új takarmánykeverő szerelését kezdték meg. A saját erőből épülő takarmánykeverő, a műszakonkénti 40 tonna teljesítményével jelentős mértékben hozzájárul a termelőszövetkezet sertéstelepének és öt takarmányboltjának folyamatos ellátásához. Képünkön: Uzonyi László és Bába Zoltán a keverő szerelésén dolgozik. (Császár Csaba felvétele) öregek „Lássuk csak, mi van itt?” — járt eszemben ezen a szép őszi napon is, amikor leültem a tanácsházán dr. Nyers János tanácselnökkel szemben. — Meghalt a Pécsi bácsi — mondta felelet helyett. Ki is volt Pécsi bácsi, kutattam emlékezetemben, de az elnök meddő erőfeszítésemet látva kisegített: — Pécsi bácsi, akivel az öregek napközijének avatásán tél végén beszélt, ö volt ott a legöregebb ... írt róla, és az öreg nagyon büszke volt rá... Csakhogy a fia megharagudott, mert szerinte rossz hírét költi a cikk, hiszen mit mond ország-világ, hogy az ő apja az öregek napközijébe jár? Az öreg végül kötélnek állt, elment a fiához Ömböly- re, aztán hamarosan meg is halt... Eddig a történet Pécsi bácsiról, aki szép időt élt meg. S ha már vele kezdtük, kortársaival is folytatjuk, hiszen háromszázötvenkilenc hatvan év feletti él Penészleken, ahol legutóbb 1827 lelket számláltak össze. Közülük alig több mint harmincnak jut hely az ország egyik legszebb öregek napközijében. — Felkutattuk a szerteszét szóródott gyerekeket — mondja az elnök —, hogy tartásdíjat próbáljunk behajtani tőlük. Nem sikerül, pedig találtunk olyan fiút, aki tízezren felül keres, és lányt, akinek a tízezret közelíti a jövedelme ... A napközis öregek egyikének sincs hozzátartozója a faluban, és nem is tudunk mindenkit felvenni... Fiatalok... A tény ismert: ebben a községben nincs termelőszövetkezet. Szorgalmas emberek élnek itt, akik valóban látástól vakulásig tartó munkával csikarják ki a földből, amit lehet, egyre modernebb eszközökkel és mégis megcsontosodott gondolkodással. Annak idején Nagy Sándor próbálta ugyan az alma felé fordítani az ittenieket, de sikertelenül. — Alma máig sincs — így az elnök —, de nincs szilva sem, meggy sem. A szőlőt is otthagyják, hatalmas területek fekszenek parlagon ... Lehet, sok penészleki gazda kapja fel a fejét a kijelentésre: azért a szőlőért, amiből persze szépecskén van, nem is kár. Java része direktter- mő... Nincs gyümölcs, nincs szövetkezet, de azért élnek. És többjük van, mint ami látszik, noha ez a több az élet minőségében nem mindig mutatkozik. Mert Zetorból tizennégy van magánkézben, s akad akinek a Zetoron kívül természetesen ekéje, fűkaszálója és aratógépe is van. A takarékban (postán és takarékszövetkezetben) alig több mint egy éve 18 millió forintot őriztek, s hogy ezenkívül is kell még pénznek lenni, igazolja a tény: a nyírbélteki takarékszövetkezetben lévő hatmillió forint gazdái közül az utóbbi időkben mindössze egy igényelt csak kölcsönt. Bizonyíték a gyarapodásra: két éve öt házépítési engedéllyel kellett foglalkozni a tanácsnak, most tizennyolc kérelem fekszik az asztalon, s a kérelmezők közül tizennégy nincs még harmincéves sem. A tanács ötven vízbekötésre számított, s százhúsznál járnak és további hetvenen akarnak jó vizet a portájukba. Miből lesz a pénz? Először is a mezőgazdaságból. Azután idén megnyílt a máriapócsi termelőszövetkezet varrodája is. Nehezen indult, vezetési válságon is átesett, de ma már talán belezökkent a rendes kerékvágásba. — A korábbi százötvenezer forintos ráfizetés helyett most háromszázezer forintos a nyereség — kapom az információt. — Aki itt dolgozik, úgy kétezer forint körül keres. Azt korábban is tudtam, hogy Penészlek az éjjeliőrök faluja. Az viszont újdonságnak számít, hogy a fűtők faluja is. — Télen 400—420 ember ingázik, nyáron csak háromszáz. A különbözeiét a fűtők okozzák, akik ősztől tavaszig eljárnak, aztán itthon szinte az egész mezőgazdasági idényt végigdolgozzák, és őszszel újra kezdik a fűtést. Korábban sokan jártak Debrecenbe, ezek száma most A z ősz végi Hideg szél megborzongtat és pirosra festi az orrhegyet. Az álmosító, borongós, nap nélküli reggel, meleg kályha mellett marasztal. A kis urai ház udvarán felállított színből esztaváta ütemes kattogása szakítja meg a csendet és kíváncsivá teszi az arra elhaladókat. Oláh Györgyné már túlhaladt a 60. életévén, de kezei között még mindig gyorsan vastagodnak a szőttes szálai: rongyszőnyeget sző, mert divat ide, divat oda, ennek a portékának mindig van keletje. — Mezőkövesden születtem és már gyereklányként megismertem a szövés tudományát — emlékezik vissza Erzsi néni. — Édesapám nem nagyon engedte otthon, hogy szőjek, ő jobban szerette a matyómintás hímzéses kézimunkákat. Persze azért nagyapám testvérénél, Ádám Juditnál gyakran leültem a szövőszék mellé. Szőnyeget, falvédőt és ruhának való kendervásznat szőttünk abban az időben. De nemcsak szőttünk, hanem a kender vetését, nyűvését, áztatását és tilolását is az asszonyok végezték. Tilolás után meghúztuk gerebenen, majd megfontuk kézzel vagy kerekes guzsalyon. Aztán következett a fonal szapulása és gombolyítása. Gombolyítás után a kívánt méretnek megfelelően megvetettük és felraktuk a szövőszékre. A mintázatot mindenki egyéni ízlésének megfelelően szőtte. — A rongyszőnyeg készítése nem egyszerű feladat. A régi ruhadarabokból tépett csíkokat bodzacsőre gombolyítjuk, majd a szövőpamutot megvetjük az esztavátán. Az előre összesodort rongyot pedig vetélővei, mint a rendes vászonszőttesnél áthúzzuk a befűzött pamutszálak között. Erzsi néni saját bevallása szerint — életében még soha nem unatkozott. Négy gyereket nevelt és amióta a két lány és két fiú elkerült a szülői háztól, elég tenniolAh györgyné valót ad a kis kert, a hízó disznó, a baromfi. A szövésfonást nem tekinti munkának, azt mondja, hogy jó egy kis kikapcsolódás a napi tennivalók mellett, (császár) Lélekjelenlét a tárgyalóasztalnál Szerencsére gyakran adhatunk hírt a Nyírség Ruházati Szövetkezet sikereiről. Eredményeik záloga a kiváló minőségű munkájuk és a megrendelések határidőre történő teljesítése, de ezúttal egy olyan területről próbálunk képet nyerni, amelyről ritkán esik szó: a tárgyalóasztal körül zajló dolgokról. — Jelenleg egy osztrák, egy francia és öt német céggel van kapcsolatunk — mondja Ágházi Gyula, a szövetkezet elnöke. — Nagyon komoly, kemény tárgyalásokat folytatunk, melyek sikerén sok múlik. Meghatározó a jó alap, a munka, az áldozatkész kollektíva, de a vezetőknek azt is el kell érniük, hogy az üzem munkáját a megrendelők ne csak igényeljék, elfogadják, hanem fizessék is meg. Az elnök elmondta, hogy a cégektől általában ugyanazok a már ismert üzletemberek, tulajdonosok jönnek, s a felek tudják, ismerik egymás gondolatait is. A tőkések tisztában vannak vele: Magyarországon találnának olyan szövetkezeteket, melyek a Nyírségnél olcsóbban dolgoznak, de itt belépnek a hosszú évek során a nyírségiekről szerzett előnyös tapasztalataik, s nem kockáztatnak. A megszokott jó minőségű és a kívánt határidőre elvégzett munkáért inkább hajlandók reálisan többet fizetni, csakhogy maradjon, továbbra is kamatozzék a kapcsolat. — A külföldi megrendelő elhozza, bemutatja ruhakollekcióit, amelynek mindegyikére készített egy normát, vagyis közli, mekkora árat szánt a munkáért. Ehhez hadd tegyem hozzá: a partnerek kitűnő szakemberek is. Nekünk nincs idő gondolkodásra, pillanatok alatt fel kell mérni a helyzetet; mennyi lesz a munkabér, rezsiköltség, milyen szabási nehézségek adódnak, szóval mindent, s milyen áron tudjuk elvégezni a munkát, úgy, hogy számunkra is nyereséges legyen, aztán megegyezünk. Volt úgy, hogy nem sikerült, mert a másik fél vállalata időközben vagy tönkrement, vagy túl alacsony
