Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-19 / 247. szám

1983. október 19. Kelet-Magyarország 3 A Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat nyírbátori gyáregy­ségében Komas ág János fék­tengelyeket esztergáL (jávor) Felújított munkaterem. A megváltozott piaci igényekhez igazodva — kisebb megrendelések, szériák, változatosabb modellek — a nagy létszámú nadrágszalago­kat a közelmúltban átszerelték két 41 fős szalagra a VOR vásárosnaményi gyárában. A nyári kollektív szabadságolás után — augusz­tus végén — már a felújított munkaterem­ben kezdhették meg a dolgozók a munkát. Az átalakítást a gyári tmk-sok végezték el. Felvételünkön az egyik szalag hazai piacra, a másik pedig szovjet exportra készít nadrá­gokat. (Gaál Béla felvétele) Valami új Jánkmajtison Kinek fáj a rossz? K it ne izgatna, ha két ember, például egy vonaton bizalmasan összehajol és suttogni kezd? A suttogásnak varázsa van, a susmorgás egyféle nagy­hatalom, amire figyelni kell, provokáció, aminek ellen­állni a legilledelmesebb fü­lek se tudnak. A suttogás kihívás, a legjobb módszer, hogy mindenki ránk figyel­jen a legcsodálatosabb le­hetőség, hogy a titok ne le­gyen többé titok, hogy minden érdektelen érdekes legyen. A suttogás — ez természe­tes — valóságos tudomány. A kezdők csak lehalkítják a hangjukat, rájuk csak ak­kor kezdünk figyelni, ha so­káig „dolgoznak” így. A ha­ladók már a szájuk elé te­szik a kezüket, mint egy másik jelrendszerrel is se­gítve az elsőt, beintve a csendet. A profik fokozatosan hal­kulnak, aztán emelik a ke­züket és amikor mindenki őket figyeli, akkor közel ha- . jóinak az ismerősükhöz, és annak fülét tenyérrel elta­karva súgnak metsző han­gon sziszegve egy sztorit. Kiáltani sem lehetne olyan nagyot, hogy ennyire halljuk. A profik szájából sivít a levegő, és erre még az is felébred, aki aludni készült. A legprofibb pro­fiknak partnereik is van­nak. A visszasúgók, akik a döbbent csodálkozás után kézzel takarva visszasúgnak egy szót, egy nevet, egy kulcsigét, ilyesmiket, hogy büntetik, elítélték, elvitték, belehalt...? A kulcsszavak mindig ér­dekesek. Irodalmi presszó­ban nevek, üzemi büfék­ben rangok, tanácskozási szünetekben izgalmas át­szervezések. Csupa olyan, ami a jólértesültség látsza­tát kelti, vagy keltheti. Kérdezhetnék persze, mi­nek írni erről, ha a nagy sú­gásokból még a kulcsszavak is ritkán, vagy éppen csak félig igazak. Nos, bevallom, hogy nemcsak a suttogások figyelmet követelő illetlen­sége bosszant, hanem az is, hogy... A kipontozott részt súgva mondtam volna, súg­tam volna, ha nem szégyell­ném magam érte. B. G. Óvodabővítés az Erdőháton Mi egy tehenészeti telep feladata? A válasz egyértelmű: a tejtermelés. Csakhogy ott, ahol hat hónap alatt mindössze 898 liter tejet fejtek egy tehéntől, bizony gondolkodóba esik az ember. Nem értenek az állattenyésztéshez? Vagy nem adnak elég takarmányt a jószágoknak? Avagy az állomány­nyal van probléma? Mert van olyan termelőszövetkezet is, ahol 2500 litert adott fél esztendő alatt egy tehén. Nem messze attól a Jánkmajtistól, ahol csak háromjegyű volt a félévi átlag. Nyereség helyett... Kezdjük ez év januárjában. Száznegyvenhárom tehénnel vágtak az új esztendőnek a jánkmajtisi Dózsa Termelő- szövetkezetben. Ehhez az el­ső negyedévben vásároltak még ötvenhat előhasú üszőt, s ezekkel együtt az első hat hónapban 186 fejőstehenük volt. Az átlagos tejtermelés tehenenként a már említett 898 liter. Nagyon kevés! Az ok? A szövetkezetben úgy tart­ják, elöregedett az állomány. Hét-nyolc éves tehenektől nem lehet többet várni. Per­sze ezt egyedüli okként nem lehet elfogadni. Ügy tűnik nem fordítottak kellő gondot a szövetkezetben az állatállo­mányra. Ez viszont elgondol­kodtató. Különösen egy olyan termelőszövetkezet esetén, amely az állattenyésztésre alapozza az egész évi terme­lését. Mert Jánkmajtison csak búza van és takarmányter­mesztés. Az átlagos tehénállo­mányt 173-ban állapították meg a tervezéskor. Ehhez az állatoknak 426 ezer liter tejet kell adniuk év végéig. Vagy­is egy tehéntől 2465 liter te­jet várnak. Ezzel szemben a mostani reális felmérés már csak 2161 literrel számol. Te­hát valahol tehenenként há­romszáz liter „elfolyik” de­cember végéig ... Hogyan gondolhatnak így nyereségre? Fizetés követelnúy rábbi esztendőkhöz viszonyít­va többet kell, venni. — Az állományunk harma­da holstein-friz, a kétharmada pedig magyartarka — folytat­ja a telepvezető. — Azt nem lehet mondani, hogy rosszak, szerintem tartási problémák voltak az első fél évben. A telepen kilencen dolgoz­nak. Közöttük — mint min­denütt — vannak jól dolgo­zók és kevésbé jók. Aki nem sajnálja az idejét és erejét, az jól keres. Margit János ál­latgondozó is jól példázza ezt: — Társammal együtt ötven­két tehenet gondozunk és fejünk. A keresetem? Leg­utóbb 7393 forintot vittem haza. Na persze ezért 256 órát dolgoztam. Ugyanennyit ka­pott Juhos Imre is. Arra viszont nincs válasz, mi köze a keresetnek a telje­sítményhez. Kérdés válasz nélkül Angyal Károly elletős. Négy hónappal ezelőtt került a te­lepre, előtte traktoros volt. Arra, hogy miért volt a száz tehénre jutó borjúszaporulat csak huszonkettő és miért döglött meg minden negyedik borjú januártól júniusig, nem tud válaszolni. Nála már vál­tozott a helyzet: — Amióta itt dolgozom, csak egy borjú döglött meg — magyarázza. Miért lehet most másként dolgozni, mint azelőtt? Meg­válaszolatlan a kérdés, mert senki sem vállalkozott válasz­adásra a megkérdezettek kö­zül. A változtatáshoz az okok kutatása lényeges, mert a rossz feltárásával csak tanul­ni lehet. Ám ettől biztatóbb hogy valami új elindult Jánk­majtison, a tehenészeti tele­pen. Ahhoz nem kell különö­sebb jóstehetség, hogy már most megállapítsuk, nem lesz meg a tervezett tej hozam, de jó munkával, odafigyeléssel csökkenteni lehet az első fél évből adódó veszteséget. Jövőre tiszta lappal indul­nak. Vezetőkön és állatgon­dozókon múlik, hogy a mos­tani gyenge „eredményeket” jobb munkával feledtessék. Mert az idei veszteség a szö­vetkezet egészét veszélyezteti. Sipos Béla »{ Csaholc, Turricse és Vá- mosoroszi lakossága már többször jeleskedett a társa­dalmi munka végzésében. Bi­zonyítja ezt a Hazafias Nép­front zászlaja, s az a 300, 200, illetve 100 ezer forintnyi ju­talom, amit a korábbi évek­ben kaptak. Már ekkor meg" fogalmazódott, olyan körzeti óvodát kell építeni Csahol- con, ahol a három község ki­csinyei igazi otthonra lelhet­nek. Üzemel is, 50 gyermeket fogadva. A tsz-ben azonban meg­nőtt a munkaalkalom, nem csökken a lakosság. A kis­gyerekek pedig „igénylik” az újabb férőhelyet. A jutalmak felhasználásával, s lakossági összefogással 75-re növelik a férőhelyet. A munkát az Er­dőhát Mgtsz építőbrigádja végzi, s ha a B—30-as téglá­val sem lesz fennakadás, a jövő évben a tsz autóbusza (a tanács mintegy 100 ezer forinttal pótolt) már 75 apró­ságot hozhat, vihet a csahol- ci körzeti óvodába. Valamit változott a helyzet a második fél évtől a szemé­lyi téren. A korábbi főállat­tenyésztő nyugdíjba ment, helyét egy fiatal állatorvos vette át, aki jelenleg katona. Két hónapja lett telepvezető Jánkmajtison a tehenészet­ben Jakó László is. Előtte növénytermesztőként dolgo­zott. Ügy néz ki, a személy- cserék már éreztetik jótékony hatásukat. — A harmadik negyedév­ben százezer liter tejet fej­tünk az állománytól — mond­ja Jakó László. Ez már jelentős javulást mutat. A termelőszövetkezet megtermeli a szálas takar­mányt, a silót, sőt eladásra is jut belőle. A kukorica egy ré­szét viszont vásárolják más gazdaságoktól, s az idén a ko­„Tavaly kaptam elismerő oklevelet propagandistamunkámért. Vitakört 1975 óta vezetek a Felső-tiszai Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság nyíregyházi műsza­ki erdészeténél, amelynek vezetője va­gyok. Kezdetben tartottam tőle, de rá­jöttem: mivel a politikai vitakör nem kötött forma, szabadabb lehetőség nyí­lik a politizálásra. így nemcsak hozzá­szoktam, de meg is szerettem ezt a pártmegbízatást. Ez a politikai fórum rugalmasságot igényel a vitavezetőtől. Igyekszem ki­használni a lehetőséget. Bár év elején elkészítem a programnak megfelelő ter­vet, ezt azonban az élethez, a változó körülményekhez igyekszem igazítani. Csak arra vigyázok, hogy a beszélgetés fonalát kézben tartsam. így irányítani tudom, miről vitatkozzunk. Általában hasznos eszmecserék bontakoznak ki. Hétfőként tartjúk a vitaköri foglalko­zásokat. A résztvevők többsége fizikai munkás, közvetlen termelésirányító, mű­szaki és adminisztratív dolgozó, szak- szervezeti bizalmi. Általában húsz-hu­szonöt fős a mag. Persze a téma is meg­szabja az érdeklődést. Volt már olyan vitaköri megbeszélés, amelyen harmin­cán felül is voltunk, de akadt olyan is, ahol „csak” tizenöten beszélgettünk. A kisebb létszámú jobb, mert gyor­sabban alakul ki a vita, a beszélgetés. De az is befolyásolja az érdeklődést, milyen téma kerül terítékre. Hasznos ez a politizálási fórum azért is, mert nem kell megvárni egy „központi” eligazí­tást, tájékoztatást, így gyorsan informál­hatom fontos teendőkről a dolgozókat. Nemrégiben a baleseti helyzet javításá­ról szóltunk. Gondolom, részben a vita­köri beszélgetéseknek is köszönhető, hogy jelentős a javulás, az idén eddig két üzemi baleset történt. Csak nyáron július—augusztusban szü­netel a vitakör. Évente tíz alkalommal jövünk össze. Nem a vállalat viszonyai­tól elrugaszkodva beszélgetünk a dol­gokról, hanem úgy, hogy terítékre ke­rül a szűkebb porta, a műszaki erdészet gondja-baja is. Hatása a munkában, a politika melletti kiállásban mérhető. Itt volt például a legutóbbi vitaköri összejövetelünk, amelyen az új választó- jogi törvénytervezetről beszélgettünk. Bár korábban nem szerepelt a program­ban, ezt láttam aktuálisnak. S nem té­vedtem. Érdekelte, foglalkoztatta az em­bereket. Felhasználtam a beszélgetéshez A HÉT legutóbbi adásában elhangzotta­kat, újságokban megjelent írásokat is. Igen hasznos eszmecsere kerekedett ki a kettős jelölés fontosságáról és arról, jó lenne, ha a tanácstag a jövőben fel­tétlen abban a körzetben élne, ahol a választói. így nagyobb lenne a kötődé­sük. Legalább tízen szóltak, s mondták: ez most már valóban választási lehető­ség és a demokratizmus fejlesztésének irányába mutat. A fizikai munkásokat érdekli a poli­tika. Én különösen jó helyzetben va­gyok, mert mint gazdasági vezető első kézből tudom tájékoztatni a vitakör résztvevőit vállalati döntésekről, gon­dokról, feladatokról. Nem titkolom: a vitakört fel is használom arra, hogy jobban értsék az emberek a feladato­kat. Ezt tettem, amikor az exportterv teljesítéséről szóltam. Nem is volt ha­tástalan. Időarányosan a féléves tervet teljesítettük. Vitát tartottunk az újítási törvény­ről. „Belecsempésztem” a beszélgetésbe a vállalati újítási feladattervet is. Sokan mondtak véleményt, bírálatot, s gondo­lom ennek is köszönhetjük, hogy javult a helyzet, legalább négy-öt újítás szü­letett, amelyeket alkalmazunk. Az aktivitás növekedésében és főleg a nyíltságban mérhető a politikai vita­kör hatása a pártfórumokon, taggyűlé­seken. Ezt tapasztalom a bizalmiak tes­tületi ülésein, a szakszervezeti fórumo­kon is. S ezt nagyon fontosnak tartom. Az emberek másként fogadják a politi­kai és a szükséges, elkerülhetetlen gaz­dasági döntéseket. Nem beszélnek össze­vissza, tisztábban fogalmaznak és blok­kolnak politikánk mellett.” Elmondta: Szabó. József Lejegyezte: Farkas Kálmán Százezrek szolgálatában N yugdíjas napokon idős emberek soka­sága várja már ko­rán reggel a posta, a bér­ház előtt a postás bácsit. S még nem fordult elő, hogy késett volna a csalá­di pótlék, elmaradt volna a nyugdíj, ne érkezett vol­na meg a segély. Az em­ber nem is gondolná, hogy a SZOT Társadalom- biztosítási Főigazgatóság Szabolcs-Szatmár megyei Igazgatósága évente 4 mil­liárd forinttal gazdálko­dik. Itt hivatásuk tudatában élő hivatalnokok dolgoz­nak, ők gondoskodnak ar­ról, hogy mindig idejében csengessen a postás az aj­tókon. A négymilliárd forinttal való gazdálkodás gondos­ságot, figyelmet és össze­hangolt munkát követel gépektől, emberektől e hi­vatalban, hiszen Szabolcs­ban száztízezer nyugdíjas várja a pénzét. Havonta hét-nyolcezer dolgozó táp­pénzét kell intézniük kö­rültekintően, s mintegy 15 ezer édesanya részére számfejtik a várva várt gyermekgondozási segélye­ket. S megyénkben 120 ezer gyermek után 60 ezer család részesül családi ^pótlékban. öértük dolgoznak nagy figyelemmel a jól ismert nyíregyházi, Széchenyi utcai székház falai között, a papírok, gépek birodal­mában. Az itt dolgozó, fő­leg nők igazán nincsenek kirakatban. Szerényen végzik kötelességüket, tü­relmesen adnak felvilágo­sítást és nyújtanak segít­séget idelátogató szülő­anyáknak, rokkantaknak, az idős embereknek, a betegeknek, a felépülők­nek, és évente annak a tíz-tizenkétezer új nyug­díjigénylőnek, akiknek az ügyét kézbe veszik, gon­dozzák és intézik. H a valamelyik hiva­talról el lehet mon- I dani, hogy az em­beri humanizmus szolgála­tában áll, akkor erről jog­gal, mert az ember egy- egy jelentős szakaszában gondoskodik életének ala­kulásáról. S ez a munka nem csupán magas fokú szakmai felkészültséget és politikai hitvallást igényel, hanem mindenekelőtt em­beriességet. (fk.) PSZT!

Next

/
Oldalképek
Tartalom