Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-14 / 243. szám

1983. október 14. Kelet-Magyarország 3 Múzeumban KOCSIS MIKLÓS szervezeti alapszerv létreho­zása, és természetes, hogy ezek a község hasonló szer­vezeteiben is képviseltetik magukat. De konkrétizálva munkánkat: a sportért sokat tettünk, hiszen rengeteg fia­tal dolgozik nálunk. Sok az egyéb társadalmi munkánk is. Csak egyetlen példa: az iskola fűtésének rendbetéte­léhez mi adjuk az anyagot. Ami pedig szűkebben véve a diplomásokat illeti: hiába va­gyunk állandóra bejelentett debreceni lakosok, a községet magunkénak érezzük. Itt al­bérletben élünk, de úgy hi­szem, a község életében iám részvételünk korántsem „al­bérleti”. Minden szál a köz­séghez köt minket... A kép vázlatos, de annak érzékeltetésére talán elegen­dő, hogy bizonyítsuk: a falusi értelmiség ma is a falu min­denese. S ha ez a megállapí­tás korábban szinte kizáró­lag a pedagógusokra volt csak érvényesíthető, akkor a kör mára jelentősen kitágult. Egyre több helyen — nem csak Nagyecseden — lehet a nagyiparhoz kapcsolódó mű­szakiakkal is számolni. S ha hozzátesszük mindehhez, hogy ismereteit illetve a ma pa­rasztja, munkása sem a régi már, akkor jogos a remény, hogy az értelmes szó — dip­lomával, vagy anélkül — egy­re nagyobbodó mértékben hat majd. Nagyecseden és másutt is. írta: Speidl Zoltán Fényképezte: Gaál Béla A Magyar Vagon- és Gépgyár részére készítenek szerszámtáskákat a Nyerges és Szíjgyártó Szövetkezet szakolyi telepén. Képünkön: Tóth Istvánné és Nagy Istvánná állítja össze a táskákat. (G. B.) SZABÓ SÁNDOR dési tanácsnak is.) — Lelkes pedagógusok működnek itt — mondja a továbbiakban —, a nehézségek ellenére is ők alkotják a falusi közélet gerincét. Nagyecseden a hagyomá­nyos értelmiség mellett né­hány esztendeje egy új — ha nem is nagy létszámú — cso­porttal is számolni lehet. Mert a MEDICOR és a Rá­kóczi Termelőszövetkezet kö­zös telepén megjelent a nagy­ipari műszaki értelmiség. Igaz, jelenleg három diplo­más dolgozik csak a telepen, de lesznek többen is, hiszen a fejlődés állandó. — A községben — véleke­dik a telep vezetője Szabó Sándor —, sokrétű az értel­miség, és ki kell ngkünk is vennünk részünket a köz­életiből. Nem „albérleti..." — Legelső tennivalónk volt az önálló párt-, KISZ és szak­Miklós — tizenkilenc az ér­telmiségi, s nem múlhat el tanácsülés javaslataik, észre­vételeik nélkül. De — foly­tatja az elnök — néha ked­vetlenséget okoz, hogy a leg­ésszerűbb javaslatok megva­lósításának is határt szab a pénzhiány, hiszen 1988-ig a tanács minden pénzét a víz- művesítés köti le. Ha már szó esett a nagy létszámú pedagógus társada­lomról, akkor érdemes meg­hallgatni Lintényi Lajos is­kolaigazgató véleményét is. LINTÉNYI LAJOS — Nagy a tantestület, vi­szonylag ritka az az ember, akinek több a funkciója .. (Az igazgató alighanem a szabályt erősítő kivétel, mert ő tanácstag, HNF-elnök, a közművelődési tanács elnöke, és tagja a járási közművelő­Kisvárosnyi község Nagyecsed: van termelőszö­vetkezete, általános iskolája több mint ezer gyer­meknek, s ma még gimnáziuma is. És pár éve gyára is. A felsorolásból pedig az is következik, hogy szá­mottevő értelmiség él Nagyecseden. A kérdés csupán az: a közéletben mennyiben látszik, hogy közel két­száz diplomás működik ebben a faluban és a társköz­ségben, Fábiánházán? Egy összefoglaló jelentés­ben olvasom: „Az értelmiség szerves részévé vált terüle­tünk társadalmának, munká­jával, életmódjával közvet­lenül kapcsolódik a falukö­zösségbe. Az utóbbi három évben jelentősen megnöve­kedett az értelmiség száma, minőségében, politikai, szak­mai képzettségében egyre jobb összetételű ...” Minden harmadik: bejáró Kocsis Miklós tanácselnök mondja: — Nagyecsednek nyolcezer, Fábiánházának kétezer-egy­száz lakosa van. Érződik a községeken, hogy sok az ér­telmiségi. Nincs olyan szer­vezet, ahol ott ne lennének. De ha rétegenként nézzük az értelmiségieket, kiderül: nem egyforma mértékű a részvé­tel. A legjobban megbecsült réteget az agrárosok képezik, fizetségben, lakásban egy­aránt. De az is igaz, hogy ők a legjobban elfoglaltak. A mezőgazdaság az év nagyob­bik hányadában nem hagy szabad időt, s ezért a köz­ügyekből is az .agrárértelmi­ség veszi ki legkevésbé a részét. — A pedagógusokkal, noha ma is ők vállalják a legtöb­bet másmilyen gondok van­nak. Száztíz tanár dolgozik a községiben, de befolyásolja közéleti tevékenységüket, hogy mintegy harminc szá­zalékuk bejáró, túlnyomó többségük pedig nő, akiket a családi gondok is nyomnak. Noha az átlagbérek kielégí­tőnek mondhatók, a pedagó­gusok lakáshelyzete koránt­sem a legjobb. Kevés a. szol­gálati lakás, és ezek jelen­tős része is komfortnélküli A gondok pedig kihatnak a köz- életiségre is ... A beszélgetésből az Ls ki­tűnik: ha bár a tizenegy egészségügyi diplomás társa­dalmi beilleszkedése jó, és közéleti aktivitásuk is növe­kedett, a lehetséges szintet még nem érték el. Két párt­tag található csak közöttük. Tény viszont, hogy a gyó­gyító munka önmagában is teljes embereket kíván és igaz az is, hogy egy kivételé­vel valamennyien szolgálati lakásban laknak. Ügy tűnik: nagyon kevesen tartják vég­leges állomáshelynek Nagy- ecsedet. Többnyire Mátészal­kán, Debrecenben, Hajdúszo­boszlón építkeznek... Az ipar révén — A tanács hatvankét tag­ja közül — mondja Kocsis Diplomások Nagyecseden A falu mindenesei □ prímást — bocsánat: ma zenekari vezető a neve — régóta isme­rem. Még az öreg Karcsinak a bandájában játszott — mert az banda volt. Karcsi pedig prímás: jó humorú, nagyon derék cigányember, itt mu­zsikált, ugyanebben az étte­remben, ugyanezen a pódiu­mon. Karcsi még prímás volt, a bandája pedig klasz- szikus cigányzenekar: prímás, kontrás, brácsás, bőgős, kla­rinétos, cimbalmos. Sokszor hallgattam a zené­jüket. Annak idején gyakori vendég voltam itt: Karcsi szeretett bennünket, fiatal újságírókat, büszke volt rá, hogy cimborálunk vele, el­elkérte megzenésítésre a ver­seinket, a szövegükre ezután szörnyű giccsmelódiát szer­zett (csak úgy emlékezetben, mert a. kottát nem ismerte), ezeket sűrűn eljátszotta ne­künk — és mi dicsértük is: „Nagyon szép, Karcsi! Ezt Dankó Pista se szégyellnél” De hát ez régen volt. Két- három évtizede már csak itt- ott nézek be ide (ha vendé­geim vannak), Karcsi rég meghalt, a banda többi tagja is, csak ez az egy szál muzsi­kus van már életben — ak­kor a legfiatalabb volt a ze­nekarban, brácsás, talán Bé­lának hívják. □ z utóbbi hetekben jó néhány múzeumban, történelmi emlékhelyen fordultam meg. Pontosan ab­ban az időben, amikor a ta­nulmányi kiránduláson levő iskolások — gimnazisták, szakközépesek, általánosba járók — kötelességszerűen járták a termeket, várfalakat, képtárakat. Volt néhány csa­pat, mely jó tanári vezetéssel ismerkedett, a legtöbbjük vi­szont téblábolt, idétlenke- dett. Gondoltam: haragudjak rájuk? Végül úgy döntöttem — nem. Jobb lesz — gondolom —, ha néhány tanulságot, egy­két beszélgetés, másrészt el­kapott szófoszlány és mon­dattöredék alapján együtt gondolkodásra hívom az ol­vasót. Akik között ott a ta­nár, a szülő, a diák, a mú­zeumi szakember. Kezdeném talán azzal, hogy a kiránduló gyermekeket alig-alig készí­tik fel arra, hogy mit is fog­nak látni. így értetlenül ka- carásznak a keresztény mú­zeumban, de nem kevésbé tá­jékozatlanul lődörögnek tör­ténelmi emlékhelyeinken. Ki is mondják: „nem értem”, „ez marhaság", „unom”. Nem egyszerűen kamasz­tempóról van szó, ez kiderül azonnal, ha olyan társasággal találkozni, mely gondos veze­téssel, előre kapott tájékozta­tás birtokában nézelődik. Háttér, kor, történelem, mi­tológia ismerete nélkül elhi­szem, hogy érthetetlen és unalmas régi képek, bútorok, szőnyegek, cserépkályhák, ok­iratmásolatok között bolyon- gani. Mondhatná valaki: hol a múzeumok közművelődési ténykedése? Nos, így egysze­rűsíteni nem lehet, senki ne remélje, hogy a tárlatvezető, a múzeumi szakember pótol­ni tudja azt, amit a diák se otthon, se az iskolában nem kapott meg. Hiába erőlködik múzeumi szakember, régész, néprajzos, berendező, ha a látogató csu­pán tájékozatlan sétáló, aki nem visz magával egyetlen gondolatot, egyetlen élményt sem. A befogadó múzeumlá­togató nevelése, kialakítása tehát legalább olyan fontos, mint a korszerűen berende­zett és modernül kitárulkozó intézmény. Csak ezt követő­en képzelhető el, hogy a ki­ránduló diák ne unottan rá- gózó, vihogó, lődörgő vendég legyen, hanem olyan aktívan résztvevő, aki számára a mú­zeumi kincs valóban feltár valamit a régmúlt korokból, emberekről. M indannyian tehetünk en­nek érdekében. Taná­rok, szülők, hivatásos közművelők a múzeumokban. De ehhez az is kell, hogy szerzett tapasztalatainkat ne csak egymásnak mohogjuk, hanem okos stratégiával cse­lekedjünk is. Ez nem csupán a mi érdekünk és nemcsak a múzeumoké. Lányainké és fiainké, akiknek múltismere­te saját jövőjük záloga. (bürget) Senki sem vétkes ? BEVEZETÉS: Záhonyban, a vasutasvároshan az utóbbi években nagyarányú a lakás­építés, új lakótelep nőtt ki a földből. A gondok így is szo­rítanak, mert jóval több az igénylő, mint ahányam lakás­hoz juthatnak. Ezért örült az a 30 munkás — javarészt vasutas —, aki egy évvel ez­előtt arról kapott értesítést: szövetkezeti lakáshoz kap tá­mogatást, fizessen be 30 ezer forintot, mert rövidesen, de legkésőbb az 1983-as fűtési szezon kezdetére lakást kan. ELSŐ FEJEZET: A dolgok közepébe cseppent a MÉ­SZÖV lakásszövetkezeti tit­kársága, amikor a helyi ta­nácstól megkapta az értesí­tést: megterveztették, kivite­lezőt kerítettek a szövetkeze­ti lakásoknak, intézzék a szükséges formaságokat. Az Északterv tervei alapján, a Miskolci Házgyár elemeiből a Szabolcs megyei Állami Épí­tőipari Vállalat kezdett a ki­vitelezéshez: Már a szerkeze­tet szerelték, amikor a la­kásépítő szövetkezet tagságát hivatalosan „összehozták”. MÁSODIK FEJEZET: A szép befejezés közeli képe derengett mindenki előtt, amikor megtudták, hogy a SZÁÉV szeptember 30-ra vállalta a ház építését, de nyáron előteljesítést jelentett be, már június 29-én meg­kezdődött a műszaki átadás. A leendő lakók örültek, nem tudták, hogy gyülekez­nek a vészfelhök. Mert egy dolog a ház építése, más do­log, hogy víz, villany, csator­na és fűtés is kell hozzá. Ennek kivitelezője, a Kelet- magyarországi Állami Építő­ipari Vállalat a biztonság okáért már május 11-én jegy­zőkönyvben rögzítette: „Min­den tőle telhetőt elkövet an­nak érdekében, hogy a la­kások üzembe helyezésének idejére a csatlakozó közmű­vek kiépüljenek.” A KEMÉV az egész lakótelepre szerző­dött, a közműépítés befejezé­si határidejét a szerződésben 1984. június 30-ban állapítot­ták meg. HARMADIK FEJEZET: Október közepén az OTP zá­honyi fiókjától értesítést kaptak a majdani lakók, hogy kezdjék meg a törlesztő rész­letek fizetését. Sokán már az albérletet is felmondták, má­sok a téli tüzelőt nem vették meg, mert úgy hitték, hama­rosan költöznek. Ráadásul voltak, akik a korábbi köz­gyűlésen közöltek miatt há- borogtak, soknak találták a befizetni való összeget. Volt, aki tollat ragadott, panaszos levelet írt szerkesztőségünk­nek. A ház ára 17 millió forint, még kevesebb is, mint ameny- nyi a szerződésben szerepel. Ráadásul az alagsorban he­lyet kap a Hazafias Népfront szervezete is, így a költségek csökkentek, a lakók visszafi­zetést kaptak. A beruházást lebonyolító Nyírbernél Siető Dániel osz­tályvezető tájékoztat: — A hőközpontnak már megvolt a műszaki átadása, de a vezetékek építése most folyik. A KEMÉV elég későn kapta meg a munkaterületet, volt olyan rész, amely csak augusztus 30-án szabadult fel. NEGYEDIK FEJEZET: Bojtos István, a MÉSZÖV la­kásszövetkezeti titkárságának vezetője mondja: — A kisebbik rosszat vá­lasztottuk, bár tudtuk, ezért is megharagszanak ránk. így hiába készült el a ház, nem adtuk át a lakóknak. Az OTP- nél pedig intézkedtünk, a törlesztőrészleteket csak ja­nuártól kell fizetni. Pucsok János, á KEMÉV osztályvezetője: — November közepéig, vé­géig szeretnénk elindítani a fűtést. Ennél korábban nem tudjuk megoldani. BEFEJEZÉS HELYETT: Az idő mindent megold — amennyiben reális közelség­ben van a szövetkezeti ház­ba való beköltözés. A kérdé­sek pedig maradnak: a tanács jót akart, ezért szerzett ter­vet, kivitelezőt. A lakásszö­vetkezet a szerződés értelmé­ben joggal biztatott. A kivi­telezők teljesítik a szerződé­seket. Marad egyedül a lakó, aki áll és bosszankodik. Igazi tájékoztatást várt volna, mert ha utólag tudja meg az aka­dályozó tényezőket, azzal nem mehet sokra. Lányi Botond Nincs meg a régi banda, de nincsenek az akkori zene­szerszámok sem. Ez itt amo­lyan szokásos, mai éttermi zenekar: Béla gitáron játszik, kívüle még egy gitár, dob, Balta László: Hegedű szaxofon, villamos orgona. Szorgalmasan űzik az ipart. Becsülettel megszolgálják a fizetésüket. Alaposan nyúvik az erősítő berendezéseiket is: olyan ricsajt csapnak, hogy az ember a saját szavát se hallja —, de nem is bánom: alig ismerős hivatalos vendé­gemmel ülök itt, nemigen akad közös témánk, és most csak udvariasan mosolygunk egymásra: ugye, ilyen hana- zavarban beszélgetni... Hanem egyszer csak törté­nik valami. Az egyik zeneszünetben előkerül valahonnan a vil­lanyorgona mögül egy hege­dűtök. Béla gondos kézzel emeli ki a hangszert, egyet­len egyszer pengeti végig a húrokat, máris fel van han- golva_ szemmelláthatóan va­lami jóleső rutinnal húzza meg a vonó szőrzetét, zseb­kendő az álla alá, s már az egész zenekar feszülten fi­gyel. Figyel a Béla vonójára, mert az most zeneszerszám és egyszersmind karmesteri pálca, dirigál, és maga is han­gokat csal elő. Az erősítőket tnár kikapcsolták, a nagy hangú instrumentumokat pta­nóra fogták, a dob pihen, s a hegedű vezérszólama osztat­lanul uralja a termet. Klasszikus darabot játsza­nak. Brahmsot, és nagyon jól (később megtudom, hogy Bé­la közben esti tagozaton ze­neművészeti szakiskolát vég­zett). A prímás majd elszáll a zenével. Eddig a fizetéséért játszott. Dolgozott. Becsüle­tesen, keményen. Most pi­hen, és eddigi munkájáért megjutalmazza magát: hege­dül. Hegedül, hegedül, hegedül — az egész zenekart magával ragadja a hevülete: belead­nak apait-anyait. Végighullámzanak a ter­men az utolsó akkordok. Pil­lanatnyi csend. És ekkor öt­hat asztalnál felállunk, meg­tapsoljuk a produkciót. Béla hálásan hajlong. Tagadhatatlanul boldog. Boldogabb, mint Karcsi volt, mikor a szerzeményeit dicsértük.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom