Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-10 / 214. szám

Bartha Gábor riportja: KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. szeptember 10. Q H irdetni jön egy törékeny öregasszony. Régi fajta hosszú házat, kertet, építeni való telket kínál eladásra. A hivatal rendjének semmi köze hozzá, de ö azért el­mondja, hogy olcsón is adnák, mert bizony­ság van rá, hogy a negyedik fia sem jön haza. Felvették az unokát pesti iskolába, hívják, indul is utánuk, ott él a többi há­rom is... Hirdetni jön a harmincéves forma férfi. Házat keres. Egy éve jött haza Pestről, épí­tene majd, de nincs ki még a pénze, és nem fér az öregekkel. Építkezéshez partnert keres Mátészalkán egy harmadik. Tizedik éve ingázik, hívták, hazajönne most Nagydobosra, mert azt be­szélik, hogy akár a szakmájában is dolgozhat otthon. Termelőszövetkezeti elnökkel beszélgetek az iroda előtt. Mondat közben szó nélkül fa­képnél hagy, és csak később magyarázkodik: gyerekkorától ismerős a srác, akit meglá­tott, és akiről tudja, hogy szerszámkészítő lakatos. Ez a lakatos pedig kellene neki, pontosabban a termelőszövetkezetnek. Az ilyenféle jó szó könnyíthet az alkun... Panasz is, dicsekvés is: a nagyközségben nőnek a telekárak. Jelenleg huszonnégy csa­lád épít, négyen emeletes házat. Az építők kétharmada már a faluban megtelepedett vagy oda hazajött fiatal. Elmondatlan történetek, amiket idéztem. Sorsok. Más és másképpen megéltek, de a ma élt világunkról árulkodók. Megyénket szerte az országban úgy isme­rik, mint az onnan ezrével ingázók megyé­jét. Nincs talán olyan magyar város, ahol ne építettek volna szabolcs-szatmáriak, nincs olyan szocialista város, magyarán új váro­sunk, aminek fala ne őriznék a kezük nyo­mát. Ide közlekedett a „fekete vonat”, ide jártak le képzetlen munkásokat keresni a nagyüzemek szervezői, e táj olcsó munkaere­jére telepített ipart számos nagyvállalat. Az öregasszony negyedik fia Pest környé- u- lakást vagy építeni való telket, ülyön húsz évig nem épült új íanas. Bálint György szociológus egy 1977-ben megjelent kötetében adatokkal igazoltan ír arról, hogy az iparban foglalkoztatottak kép­zettségi szintje meghatározó módon függ a lakóhelynek a munkahelytől való távolsá­gától. Ugyanígy: a munkabérek is úgy lesz­nek egyre alacsonyabbak, ahogy az utazási (ingázási) távolság nő. Évekig, évtizedekig a világ legtermészete­sebb dolga volt, hogy a nálunk felserdült gyerek Pestre, Kazincbarcikára, Leninváros- ba ment munkát keresni, oda, ahol rokonai is kenyeret kerestek. Parányi felvainkból is komplett brigádok utaztak a távoli munka­helyekre és komplett brigádok vándoroltak vállalattól vállalatig. És aki tehette, aki rá­termetteb, ügyesebb vagy esetleg csak sze­rencsésebb volt a társainál, az letelepedett idegenben, hogy aztán majd utánamenjen a család. Így ment el a hirdető öregasszony három fia után a negyedik. Mit mond a többi történet? Azt, ami nap­jainkban gyorsan változik a világban. Ma­gyarán: azt és ez minden gazdasági vezető­nek és tervezőnek izgalmas, hogy a két-há- romszáz kilométeres hűség kora lejárt. Elég egy héten át rendszeresen olvasni a napila­pok álláshirdetéseit, hogy bármennyire is el­múlt a gazdaság intenzív fejlődésének idő­szaka, a nyers, képzetlen munkaerő iránti igény éppen úgy növekszik, mint a szakmun­kások iránti kereslet. Nem azért, mert több munkás kell, tnint azelőtt, hanem elsősorban azért, mert tíz-, húsz-, harmincévi ingázás után is sok munkás vált életformát, keres és talál magának boldogulást itthon. Jó-e ez nekünk? ★ G. K. építésvezető, Miskolc: — Régen vagyok itt. Volt, voltak brigád­jaink Szatmárból, Szabolcsból. Emlékszem, még mi háborogtunk, amikor ők Penészlekre követeltek autóbuszt maguknak. Néhány em­ber ha maradt belőlük, pedig nem vándor­madár fiatalok voltak, hanem középkorúak. Tizenöt-húsz évi munkaviszony után mentek el, és nem tudjuk itt tartani őket. Bérekkel semmiképp. Egyikük kiszámította nekem, hogy hába keresne nálam hatezerötszáz-hét- ezer forintot, többet ér azzal, ha otthon ke­res három és felet... Kertje van, háza. Meg­értem. Ma is utazók mondják: — Amikor kezdtük, akkor megélt az em­ber a munkásszállón kenyérrel és szalonná­val. Beérte azzal, ha négy-öt ember összeállt és főzött magának kolbásszal szelídített le­csót, hanem manapság még a szállón is szé­gyenkezne így az ember ... — Hogy tarisznyázunk-e? Persze, de ki­vált csak disznóöléskor. Akkor igen, de más­kor csak annyit hozunk, ami az útra, meg esetleg hétfőre elég... — Hogy nagyobb a pénzünk? Óriási csa­lás van ebben uram! Én, ha Barcikáról ha­zamegyek, három helyütt is várok az átszál­lásra. Miskolcon, igaz ott nem mindig, Nyír­egyházán, meg Mátészalkán is. Akik Bátor­ból mennek tovább, azok a buszra várnak. Legkevesebb száz forint elmegy az úton. Oda is, vissza is, de amikor van az embernél fo­rint, akkor a háromszáz se sok. Aztán itt vannak a napok. Jó, hogy mi ingázók túlórá­zunk, amikor lehet, de amit így keresünk, azt elviszi az este, a tenyérből élés ... — Utazom lassan húsz éve. Amikor kezd­tem, százával mentünk csak Nyírbéltekről is. A legtöbben Miskolcra meg Leninvárosba. szerész stb.), amelyekkel korábban megyén belül is nehéz volt az elhelyezkedés. Ez utóbbi elsősorban a fiatalokra vonatkozik, de a fiatalok letelepedési kedvének növekedését mutatja községeinkben az építkezési kedv növekedése. Egy, a mátészalkai járásban pél­dául a városkörnyéki községek adatai nélkül 517 lakást építettek 1981-ben. Ebből 181 két­szobás, 292 három- vagy több szobás. Az új lakások közül 454 vízvezetékkel épült. Pon­tos statisztikai adat nincs róla, de ezeket a házakat fiatalok lakják, összehasonlító adat­ként álljon itt, hogy 1977-ben mindössze 358 lakás épült. Akkor még többségében kettő­szobás vagy annál kisebb. A példatárat folytatni lehetne, mert akár a palackos gázfogyasztók számának emelkedé­Most heten járunk még a régiekből^ Ahogy elkezdődött Bátorban az ipar, mindenki csak arra várt, hogy egy valamilyen helyet kifog­jon magának. Másfél-, kétezer forint fizetés­különbség nem éri meg az utazást. Azt meg­keresem a kertemben, vagy munkát vállalok hét végén. Ha utazok azt se tehetem, mert nem jut rá erő... Nem adok neki nagy időt, elfogynak a messzi ingázók. V ★ A miskolci építésvezető panaszkodik, a pesti nagyvállalat hirdet, és ha kap is mun­kást, nem biztos abban, hogy a munkását meg is tarthatja. Más dolog, és ezt minden szakember tudja, egy öt-tíz évet egy mun­kahelyen ledolgozó segédmunkás értéke adott esetben lényegesen nagyobb a vállalatot ép­pen csak' megismerő szakmunkásénál, aki nagyon sok helyen lényegében szalagon dol­gozik és betanított munkát végez. Néhány éve még elég volt, ha a nagyvárosi gyár 1000—1500 forinttal nagyobb bért kí­nált, mint amilyenek a vidéken elérhető bé­rek voltak. Ma ez kevés, és ráadásul nehezen biztosítható. Termelési értékükben, teljesít­ményük színvonalában is felnőttek a vidékre telepített gyáregységek. Felnőtt egy szak­munkás-garnitúra, gyáranként kialakultak a törzsgárdák. Termelésben érzelmi momentu­mokra hivatkozni nem szokás, de ezek a törzsgárdák vonzani kezdték a jó munkáso­kat. Csak példaként: Mátészalkán 3 nagy gyár, pontosabban gyáregység, a MOM, az ISG és a BFK alig egy évtizede telepített gyárak, ma a teljes vállalatuk exportjának 30—50 százalékát termelik meg. Nemegyszer és nem egy műhelyben nullára leírt öreg gé­pekkel, a központi gyárnál lényegesen rosz- szabb feltételek között. Társadalmilag amorális, de történelmileg érthető, hogy Pesten ma is többet keres egy közepes esztergályos, mint vidéken egy na­gyon jó. A gyáregységek harcolnak ez ellen, és termelési mutatóik alapján, ha lassan is, de ez a bérolló összezáródik. Vagyis: az iga­zán jó szakmunkásnak egyre kevésbé lesz érdeke, hogy utazzék. Az igazán jó segéd­munkásnak nem éri meg a fizetéskülönbözet a hetenkénti több száz kilométeres utakat. Ugyanakkor egy másik csatornán is elkez­dődött a jövedelmek kiegyenlítődése. A vidé­ki munkásnak háza van, kertje, gyümölcsöse. Helyben lakása miatt is kapcsolatai révén könnyebben juthat mellékjövedelemhez, mint az ingázó. (Csak példaként: idén ta­vasszal egy 150 négyszögöles kertet 600—650 forintért ástak fel. Egy, az építkezéseken' ku- bikoló segédmunkásnak ez egy szombatját se veszi el.) Változott másként is a munkerőpiac. Egy- egy erős termelőszövetkezet manapság két-, három-, négyszáz szakmunkással dolgozik. A termelőszövetkezeti melléküzemágak sok he­lyütt helyben adnak munkát, olyan szakmák­ban is (esztergályos, szerszámlakatos, mű­se, a gépkocsik számának növekedése, a központi fűtés térhódítása,- a berendezett fürdőszobák száma, a megépített derítők és szennycsatornák száma, vagy a községen be­lüli útfejlesztések adatai egyformán azt iga­zolnák, hogy nemcsak a megélhetést adó munkahelyek szervezésével, a háztáji és ki­segítő gazdálkodás segítése révén biztosított jövedelemkiegészítésekkel, hanem a kommu­nális ellátás szervezésével is otthont adóbb lett ez a táj. Míg korábban az elvándorlás adatai ri­asztóak voltak, az elvándorlás mellett meg­indult valamiféle visszaáramlás is. Maradván a mátészalkai járás adatainál, 1981-ben 35 település közül 13-ban több volt az oda-, mint az onnan elköltözők száma. Az elván­dorlás változatlanul veszedelem, egy év alatt 510-en mentek el a járásból, de az el- és odaköltözők aránya Mátészalkán pozitív volt. A népességmozgás eredményeként 1412-en költöztek a városba és csak 1161-en mentek el. Nyilvánvaló, hogy a közvetlen környék­ről is sokan áttelepültek Mátészalkára. Ez a tendencia más területek kapcsolatában is fel­fedezhető. Felesleges már keseregnünk azon, hogy nálunk mennyit ártott és használt az iskolák körzetesítése, a tanácsigazgatás átszervezése, hogy mennyi kárt tett a lakkozott asztalokon kiagyalt településfejlesztési koncepció. Or­szágos fórumokon hangzott el már erről íté­let, ha későn is, de még nem az utolsó pilla­nat után. Divatos ma a községek lakosságmegtartó szerepéről szólni. Mi ez a megtartó szerep? Egyfelől igazuk van a vitatkozóknak: a meg­tartó erő a kommunális ellátás színvonala. Ahol ez rossz vagy rosszabb, ott változatla­nul fogy a község, de, és erre érdemes felfi­gyelni, odafogy, odavándorol, ahol ez a szín­vonal jobb. A vándorlások egyre kevésbé or­szágos léptékűek. A fogyó Szamoskér mellett fejlődik Szamosszeg, Omboly mellett Nyír- béltek, Ura mellett Tyúkod. A példák sora megint csak hosszú lenne. Mitől függ viszont a kommunális ellátás színvonala? A telepü­lések gazdasági adottságától. Ahol téesz van, és erős a termelőszövetkezet, ott megjelenik az ipar. Ahol megjelenik az ipar, ott építeni kezdenek a fiatalok. Egy-egy városunk kqrnyékén nem kissé a közlekedés színvonalának függvénye az, hogy a falu megtarthatja-e a fiataljait. Példa er­re a városkörnyéki községeink képének ala­kulása. Történik tehát napjainkban, amit a hat­vanas években megjósolni is lehetetlen lett volna. Kiderült, hogy nem a városi életfor­ma az egyetlen, amely korszerű. Kiderült, hogy nem csak az életképes és erős termelő- szövetkezet, hanem a kisárutermelő gazdaság is fontos a népgazdaságnak. Az ebből szerzett jövedelmek, az ingázásokból hazavitt jöve­delmek, a helyi iparból és a mezőgazdaságból szerzett jövedelmek, ha nem is változtatták meg a falut, de egy olyan fejlődést indítot­tak meg, aminek eredményeként, nem min­dig a közigazgatási elképzelésekkel egybe­esőn, de kialakultak a népességet nemcsak megtartani, hanem adott esetben azt növelni is képes, az életformában a várostól nem tá­vol eső színvonalat tudó települések. ★ Mint mondanak azok, akik egy vagy két éve hazatelepedtek? Nincs-e bennük csaló­dottság? Megtalálták-e azt a számítást, ami hazahozta őket? A házaspár könnyűipari főiskolát végzett. A férj egy termelőszövetkezeti varroda veze­tője, a feleség a BFK-ban dolgozik. — A gyár segítségével kaptunk lakást. Nem tudom, mi az, ami hiányozhat. Közel vagyunk a szüléinkhez, és ha olyan nagyon hiányozna a város, akkor autóval egy bő óra Debrecen vagy Nyíregyháza... És végül Mátészalka is város... K. L. tizenkilenc éves műszerész: — Mi hozott haza? Egy kislány, de a szü­leimtől telket kaptunk az építéshez. Nincs albérlet, és ha kevesebbet is keresek, a kü­lönbséget megtermelem a kertben. Azt meg ne mondja senki, hogy szakmáilag itt nem fejlődik az ember. Vagyunk néhányan, ösz- szejárunk... G. L. harminckét éves gépkocsivezető: — Nem a szakmámban helyezkedtem el. Épül most egy üzem Nagydoboson. Oda aka­rok bejutni. Azt a pénzt amit eddig, itthon is megkeresem, de itthon legalább meg is ma­rad. Nősülni szeretnék, házam az van, kap­tam apámtól... — Sz. Ignác, negyvenkét éves segédmun­kás: — Végigkubikoltam fél Magyarországot. Nem mondom, volt úgy, hogy jól kerestem, de mi itthon építettünk, minden pénz arra ment. Az erdőgazdaságtól kaptam munkát. Mit mondjak? A pénz az nem sok, a munka se könnyű, de megbecsülik az embert és dél­után négykor én már otthon vagyok. Amíg eljárt az ember, még a családjától is elva­dult. A kislányom érettségizett, most megy dolgozni a varrodába Két fiam közül az egyik van itthon, ő a Csepelben dolgozik. A kicsi katona még. Nem mennék vissza, pedig nehezen engedtek el. A 41-es építőknél vol­tam utoljára, heten jöttünk el egy napon ... V. József, harminchét éves segédmunkás: — Azt mondta az elnök, hogy ha ledolgo­zok becsülettel egy évet a gépműhelyben, műhelyben voltam eddig is, akkor felvesznek tagnak. Ne írja ki, de mégis csak más, ha asszonnyal hál az ember, és nem egy lakóko­csiban ultizik ... A vonzás tehát nagy. Ahogy időben előbb­re megyünk, egyre nagyobb. Vannak szomo­rú sorsú, sorvadó településeink, elöregedő falvaink, folytatódnak bizonyos visszafordít­hatatlan folyamatok, de a város varázsa úgy tűnik, még a fiatalok között is megkopott. — Nézze, ingázó szakmunkásnak lenni nem rang. Mibe néznek ott engem? Apám­nak hat osztálya volt, ő utazott. De ha én itt megyek el szakmunkásnak valahova, akkor az rangot ad. — Az én apámnak volt olyan barátja, aki­vel vagy húsz évig utazott együtt. Én ötödik éve- járok, de körülöttem mindig változnak a srácok. Ha találnék egy jó helyet, lehet, hogy én is abbahagynám. Vagy elmegyek köze­lebb ... — Tavasszal megnősülök. Ha maradnék Pesten, akkor vagy csinálok három gyereket, vagy tíz évet nyomorgok a lakásért. Az én szüleimnek nincs annyi pénze, hogy Pest kör­nyékén vegyenek nekünk lakást. Hát akkor mi van? Építek itthon, aztán meglátjuk. Véglegesen csak az megy el, akinek sok a pénze. Pénzt meg itthon könnyebb csinál­ni... ★ A véleményekhez nem kell kommentár. Pusztán érzékeltetni szerettem volna, hogy mi van a köztudatban. Hogy jó-e ez vagy rossz, pontosabban, hogy mennyi a jó benne és mennyi a rossz, azt megítélni többféleképpen lehet. Ami történik, az je­lenthet gondot, ma még elviselhetőt, később talán nagyobbat a különböző nagyüzemek­nek. Nyilvánvaló, ha ez a tendencia erősö­dik, márpedig minden azt mutatja, hogy erő­södni fog, akkor a viszonylag olcsó munka­erővel gazdálkodó nagyvállalatoknak lehet­nek súlyosbodó gondjaik. M indez nem nyomja le a mérleg másik serpenyőjét, amelyben egy táj gazda­godása, egy tájon belül az életforma hétköznapi forradalma zajlik. Akik hazajöt­tek, akik a két-, háromszáz kilométeres hűsé­get feladták, itthon is becsületes munkások, és nem termelnek kevesebbet, nem hoznak kisebb hasznot a népgazdaságnak, mint in­gázó korukban hoztak. Más dolog, hogy erre érdemes nagyon odafigyelnünk, hogy a há- zavándorlást érdemes és szükséges a koráb­binál komolyabban venni. Segítenünk, ha egészséges, és a következményekkel is szá­molni, ha folytatódik.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom