Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-07 / 211. szám
1983. szeptember 7. Kelet-Magyarország 3 Névjegy A BETEG EMBER EGÉSZSÉGÉNEK VISSZAADÁSA egyre több — mind speciálisabb tudást, felkészültséget igénylő — szakma képviselőinek összmunkája; a hazai általános orvoslás jelenleg reneszánszát éli. Törvényszerűen következik ez abból, hogy az ingyenes orvosi ellátás állampolgári jog lett, s a lakosság saját, főként a körzeti orvosnál szerzett tapasztalatai alapján ítéli meg az egészségügyi ellátás egészét. A körzeti orvosok közös jellemzője, hogy újszerű feladataikat csak megfelelő elméleti tudás, a diagnosztizáló és terápiás eljárások sokaságának birtokában oldhatják meg jó színvonalon. Igaz, hogy — bár az orvostudomány további tagolódása visszafordíthatatlan folyamat — a körzetekben, az alapellátásban dolgozó általános orvos feladata a résztudományok eredményeinek ötvözése, harmonikus alkalmazása. Amíg a specialisták többnyire egy-egy szerv: a szív, az emésztőrendszer, a máj, a vese, az ízületek stb kóros elváltozásaira összpontosítják figyelmüket, a jó általános orvos nem pusztán a beteg szerv, még csak nem is a betegség, hanem a beteg ember gyógyítását tekinti hivatásának. Világszerte elismert tény, hogy a beteg ember pszichikumának gondos elemzésére csak a pácienset minden szempontból alaposan ismerő körzeti orvos alkalmas. Természetes, hogy ebbéli fáradozása csak akkor hozhatja meg a kívánt eredményt, ha páciense családi, munkahelyi, társadalmi kapcsolatainak ismerete mellett tisztában van az általában betegséghez vezető testi-lelki, szociális hatásokkal, a megelőzés módjaival. A KÖRZETEKBEN: kerületekben, kisvárosokban, falvakban, tanyákon élő és gyógyító, a betegséget, kóros elváltozást először észlelő orvosok számára — minthogy sokszor távol a kórház, a klinika — létfontosságú a korai tünetek gyors és helyes felismerése, az elébük kerülő esetek megfelelő ellátása. Es mint a betegség, a veszélyhelyzet első észlelője lép akcióba: megteszi mindazt, amit az adott helyen azonnal meg kell (és lehet) tennie, ugyanakkor — minthogy a területi ellátás is teammunkává vált --- mindvégig résztvevője annak a csoportnak, amely az otthoni betegágytól a speciális intézetig és vissza gondját viseli a beteg embernek. MINT A BETEGHEZ ÉS A KÖRNYEZETÉHEZ legközelebb álló ember vitathatatlan, nélkülözhetetlen és kiemelkedő a körzeti orvos szerepe a tudatformálásban, a gondozásban, ápolásban, s a rehabilitációban egyaránt. A balatonfüredi tanácskozáson is kellő hangsúlyt kap a szociális gondoskodás rendkívül bonyolult, összetett, sokrétű feladatköre és ami ezzel szorosan összefügg: az orvos együttérző, segítőkészséget, megnyugvást sugárzó megjelenésének, viselkedésének fontossága. Annál is inkább, mert ma még az emberek jelentős hányada nem tartja szükségesnek, hogy betegségével orvoshoz forduljon. Vagy azért, mert nem veszi észre, vagy nem veszi komolyan a bajra utaló jeleket, illetve szívesebben „kezeli, kezelteti” magát hagyományos, népi módszerekkel. És sokszor azért nem keresi fel az orvost, mert jobban fél a fehérköpenyesek- től, mint a betegségtől, vagy annak végső kimenetelétől. KÉTSÉGKÍVÜL, még a BIZALOM ELNYERÉSÉÉRT is sok a teendő. Nagy merészség lenne azt állítani, hogy a társadalom anyagi erőfeszítései az egészség- ügyi szolgálat szervezetében és működésében a lehető legjobban hasznosulnak. Azt azonban jó lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy az általános orvos tevékenysége, ha nem is első az egyenlők között, de — és ezt a javuló körzeti ellátás tanúsítja — egyenlő az elsők között. G. R. ahnáskertben Bokáig süppedünk a forró homokban. A nap úgy perzsel, mintha nem tudná, hogy már szeptembert írunk, s jobb lenne, ha októberre is tartogatna valamicske meleget, mert az almaszedés megNagy Ferenc a mérkiek ve- .zetője kezdődött ugyan, de hol van még a vége! Kihalt a Nyírlugosi Állami Gazdaság irodaháza, egyedül Borbás Béla gazdasági igazgatóhelyettes tartja a „frontot”. A vezérkar többi tagja hol is lehetne, mint Tuzsé- ron, az almakikötőben. Gyors tájékozódás, a számok embere papír nélkül, kapásból mond mindent. — A szokásosnál egy héttel korábban kezdtünk, augusztus 28-án indult a szedés. Háromszázhatvanhárom hektáron termesztünk almát, de ebből csak háromszáznegyvenegy a termő; a többi fiatal telepítés. — Milyen termés ígérkezik? — Jó közepes. Ügy 9500 tonnára számítunk, ez kevesebb mint a tavalyi, mert az elmúlt hónapokban több mint 200 hektárt kiselejteztünk. Öreg, majdhogynem meddő fákról volt szó, sokkal többe került a művelésük, mint amennyi hasznot hoztak. A mostani termés minősége egyébként jó, egyedül a fehérmoly okoz néhány kertünkben gondot. A beszélgetés jó húsz kilométerei odébb, a gazdaság nyírbátori gyümölcsösében folytatódik. Itt dolgoznak jelenleg a legtöbben, szinte kizárólag idénymunkások. Mérkről, Vállajról, s a szomszédos hajdú-bihari Fülöpről, Nyírábrányból, Nyíracsádról hordják a gazdaság autóbuszai az embereket. Több mint százan dolgoznak most a kertben, de az idegennek úgy tűnik, csak felében, harmadában. A fákon ugyanis még rengeteg alma maradt utánuk. — Most csak színező, válogató szedés folyik — adja meg a magyarázatot Gönczi Barnabás, területvezető. — Sajnos hiányoznak a szép harmatos hajnalok, • ekkor színeződne igazán az alma. Elkelt volna az eső is, de nálunk jó másfél hónapja esett utoljára. Egy csokorban a fülöpi aszszonyok. (Gaál Béla felv.) S zatmár fővárosában, Mátészalkán szeptember 3-án volt egy szép nap, félezer embernek felejthetetlen élmény. A hírlapok korábban erről úgy tudósítottak: ÉDOSZnapokat rendeznek. Pékek, molnárok, hentesek, tejesek és konzervkészítők találkoznak majd, egyszóval mindazok akiknek köze van a terített asztalunkhoz. Amíg hétágról sütött a nap — talán utolsó erejét adta ki az idei forró nyár — arra gondoltam, kevesen tudják, mekkora súlya van Szabolcs-Szatmár- ban az élelmiszeriparnak. Tíz üzem (és ezeknek gyáregységei, valamint egy szakmunkásképző), több mint tízezer embert foglalkoztat. A termelési érték évi 10 milliárd forint felett van. Tízezerből most félezren jól szórakoztak. Az ÉDOSZ megyei titkára a labdarúgópályán fel- sarakozottakat így köszöntötte: „Napsugaras, vidám jó napot kívánok.” A három kívánság első része még túl is teljesült. Délután már 29 fokos melegben fociztak a lányok és gólokat lőtlek. De nem a foci, a lövészverseny, az asztalitenisz volt igazán fárasztó, hanem a szellemi vetélkedő. A vendéglátó város, Mátészalka művelődési házának nagytermében — 3—3 fős csapatban — 36 versenyzőt izzasztóit a zárt levegő és az olyan kérdések özöhiszen nálunk több mint négyszázan vesznek részt aktívan a sport és kulturális tevékenységben.”. Fekete József, a tejipari vállalat szakszervezeti titkára: „Egész évben éjjel-nappal folyamatosan termelünk, Vidám, jó nap ne, hogy mit tartalmaz a kollektív szerződés, mi a reálbér, avagy mire való az újítási feladatterv. Akik válaszoltak — és többnyire jól válaszoltak — szakszervezeti bizalmiak, tisztségvise^ lök voltak. Azt kérdeztem négy szakszervezeti titkártól: ebben most mi a jó? Garasos Lászlóné a Nyíregyházi Konzervgyár szak- szervezeti titkára kijelentette: „Szeretnénk így is rangot adni az összejöveteleknek.” Kovács Imre a Kisvárdai Szeszipari Vállalattól úgy vélekedett: „Ez a játék most komoly továbbképzés, amit ki-ki a munkájában hasznosíthat.” Banga Ferenc a húsipartól óhajtó módban beszélt: „Bár mindenki itt lehetne, még ünnepnapokon is. Kell két olyan nap, amikor nem a munka, de a közös szórakozás hozza össze az embereket!” Megkérdeztem a mátészalkai tejporgyár KISZ- titkárát — miután befejezte a gólzáport, mint női csatár — úgy érzi, sikeres volt ez a szakszervezeti nap? Azt válaszolta: nagyon, ennyit a lányok egyvégté- ben még sohasem fociztak. Pedig most ez a legkedveltebb, hiszen minden üzemben működik női futballcsapat. De azért ne gondoljam, hogy a KISZ-mun- kában csak ez a fontos. Vannak szakkörök, rendeznek politikai fórumokat és olykor telik az időből országjárásra is. De honnan a pénz, például a sportfelszerelésre? Válasz: „Ad a vállalat és ad a szakszervezet is, mi gazdálkodunk.” A sportpályán — az arra hivatottak — lacipecsenyét sütöttek, virslit főztek és volt hűsítő, sör elegendő. Késő délutánra már ulti- partik alakultak, voltak akik csak a kerti székekben ülve beszélgettek, de a fiatalok a beatzenének hódoltak, amely hangos volt kissé, de hát tömény decibel nélkül a gitár és dob semmit sem ér ... Csak egyetlen emberkét láttam pityeregni. Egy hároméves legényke miután a pályáról hozzágurult a labda, nem akarta visszaadni. Eltört a mécses. Ezen még a jégbehűtött kóla sem segített. ★ Az ÉDOSZ-napok Szabolcsban három napig tartottak. Az első nap kánikulai melegben, a második nap szitáló esőben és a harmadik nap komoly munkában telt el. Szeptember 6- án a megyei bizottság a „félidős” határozat teljesítéséről tanácskozott. S. E. Ferenc is, tőle kérdezzük: meddig maradnak? — A szerződés szerint október közepéig. Addig néhányszor megjárjuk Tuzsért, ahonnan most érkeztünk egy negyedórája, s holnap hajnalban ismét oda vesszük az irányt. A másik táblában hét fülöpi asszony szedi az almát, szaporán jár a kezük, s a nyelvük. Soltész Sándorné és Fónai Petemé viszi a szót: — Most ugyan csak heten vagyunk, de nézzenek majd itt szét egy-két hét múlva. Addigra megszokják a gyermekek is az iskolát, s jöhetnek a fülöpi asszonyok. — Mióta járnak át Szabolcsba? — A többség jó tíz éve, én mióta nyugdíjas vagyok — feleli Soltészné, aki a Debreceni Konzervgyárban dolgozott korábban. — Ügy higgyék el, a kezem még mindig érzi azt a rengeteg hideg vizet... Ráadásul vén fejjel lettem gyári munkás, három műszakban...! Ö, össze sem lehet azt a munkát hasonlítani ezzel. — Mennyit keresnek? — Naponta megvan a kétszáz, kétszázötven forint. De inkább többet, ha igyekszik az ember. Ne irigyeljék, meg kell izzadni érte. Dehogy irigyeljük, megérdemlik! Balogh Géza Pakolják a csabai autókra az almát Dombra fel, dombról le, majd megint egy nagy halom következik, s ott találjuk fent a tetőn a mérkiek vezetőjét, Nagy Ferencet. A már teleszedett tartályládákba kis cédulákat helyez, mindegyiken ott a neve, hogy tudják, melyik csapatot kell majd korholni, vagy dicsérni. — Belkiismeret-furdalás nélkül adja mindegyik ládához a nevét? — A nyugdíjas ács-állványozó mester megütközve kapja fel a fejét: — Azt hiszik, ellenségei vagyunk mi a saját zsebünknek? Persze akad törött alma is, de a lónak is négy lába van, néha mégis megvecz János a neve, a békéscsabai Volán gyulai telepéről érkezett. — Ez már a második szezon a Nyírségben. Igaz, mesz- sze az otthon, de anyagilag nem járunk rosszul. Bent lakunk a gazdaság központjában, a koszt, a szállás kifogástalan. — Mit szólt a család a kiküldetéshez? — Hát... nem örültek maradéktalanul, pláne a két gyerek. Azért ki lehet bírni. Tizenegy napot dolgozunk, s utána vesszük ki a három szabadnapot. Megérkezik közben egyik társa, a szintén gyulai Papp botlik. Különben is, a válogatás még hátravan. — Hányán járnak át Márkról? — Két teljes busszal. De nemcsak almát szedünk. Itt voltunk egész nyáron, a gazdaság dohányföldjein jórészt mi dolgoztunk. Hogy a meggyszüretről ne is beszéljek! Néhány fával odébb a vezetők mondják: — A legjobb idénymunkásaink közé tartoznak a mérkiek. Legszívesebben még télen is foglalkoztatnánk őket. A kert közepén hatalmas betontér, betonszín, emberek, gépek hada szorgoskodik, géppel emelik a teherautókra az almával megrakott ládákat. Az autók oldalán a márkanév: Volán, Békéscsaba. — Évek óta nagyon jó kapcsolat fűz bennünket a békésiekhez, velük fuvaroztatunk — magyarázza az igazgató- helyettes. — Sajátjainkat is az ő autóbuszaikkal egészítjük ki, ennyi ember szállításához rengeteg járműre van szükség. Hát még az alma mozgatásához! Az egyik gépkocsivezető már csukja is az oldalfalakat, közben mondja, hogy KokaHiányoznak a harmatos hajnalok Egyenlő az elsők között Az orvoslás reneszánsza
