Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-13 / 216. szám
1983. szeptember 13. Kelet-Magyarország 5 FOGADÓNAP. Mátészalkán Fábián Imre, a városi tanács elnökhelyettese szeptember 14-én, szerdán délelőtt 8 órától 11 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. BNV Rendelet a műszakpótlékról A Minisztertanács módosította az iparban, az élelmiszer-kiskereskedelemben és a vendéglátásban dolgozók műszakpótlékáról szóló 15/1977. (V. 22.) MT. számú rendeletet. A jogszabály módosítása lehetővé teszi, hogy azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek a szükséges eszközökkel rendelkeznek, a rendeletben meghatározott mértéket (délutáni műszaknál a törzsbér 20 százalékát, éjszakai műszaknál a törzsbér 40 százalékát, folytonos munkarendnél 10 százalékát) meghaladó műszakpótlékot fizessenek külön engedély nélkül. A pótlék felemeléséről a kollektív szerződésben (munkaügyi szabályzatban) kell rendelkezni. Az alaprendeletben meghatározott műszakpótlékot akkor is ki kell fizetni, ha arról a kollektív szerződésben nem intézkednek. A rendelkezés arra ösztönzi a gazdálkodó szerveket, hogy ahol ez szükséges, több műszakos munkarend bevezetésével, fenntartásával, illetve kiterjesztésével jobban használják ki a korszerű berendezéseket. A jogszabálymódosítás október 1-én lép hatályba, szövegét a Magyar Közlöny szeptember 8-i száma közli. ir Szovjet megrendelésre készít nagy mennyiségű vegyes-darabos savanyúságot a Nyíregyházi Konzervgyár. A szovjet ízlésnek megfelelő savanyúsághoz naponta átlagosan 60 tonna csemegeparadi- csomot használnak fel. Pályázat pilótajelölteknek Repülőgép- és helikoptervezetői szakra hirdet pályázatot a Honvédelmi Minisztérium a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán kezdődő 1983—84-es tanévre. A 23 évesnél nem idősebb, érettségi bizonyítvánnyal és egészségügyi alkalmassági vizsgával rendelkezők jelentkezhetnek személyesen a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokságon szeptember 30-ig. A tanulmányokat november 15-én kezdik. A jelentkezők orvosi alkalmasság esetén egyéves ide- gennyelv-tanulás után külföldi képzésben vesznek részt. FORGALMIREND-VALTOZAS. A BRFK közlekedésrendészete és a Fővárosi Tanács V. B. közlekedési főigazgatósága értesíti a gépjármű-tulajdonosokat és -üzemeltetőket, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából 1983. szeptember 14-én 10 órától szeptember 28-án 10 óráig a kőbányai vásárterületet övező útvonalakon és közterületeken a következő forgalmi rend lép életbe: — A Dobi István úton a Fehér úttól a Kerepesi útig, teljes hosszban, egyirányú forgalmú lesz. — A vásár gépjárművel a Kerepesi út—Örs vezér tér—Fehér út—Dobi István út útvonalon közelíthető meg. A Kerepesi és Mexikói útról tilos közvetlenül a Dobi István útra behajtani. — A Dobi István útról az el- hajtás csak a Kerepesi úton át történhet. — Gépjárművel csak a kijelölt helyeken szabad várakozni. — Gépjárművel tilos megállni a Kerepesi út mindkét oldalán és az elválasztószigeten, valamint a Dobi István úton a Fehér út és Kerepesi út között. — Tilos várakozni az I. kapuval szembeni parkolóhelyen és a Il-es kaputól a Fehér út irányában kb. 100 méterre. A megváltozott forgalmi rendet közúti jelzések is mutatják. A közlekedési hatóságok a parkolási lehetőségek korlátozottsága miatt kérik az autótulajdonosokat, hogy a vásárt lehetőleg tömegközlekedési járművel közelítsék meg. A vásár ideje alatt a használtautó-piac szünetel. SZEPTEMBERI KONCERTEN még soha nem volt annyi hallgató a sóstói ifiparkban, mint szombaton, az Edda Művek előadásán. A forró hangulatú koncerten — melyre 1500 fiatal volt kíváncsi — ismét bebizonyosodott, hogy a miskolci együttes méltán népszerű. (Gaál Béla felvétele.) MŰSZAKI DELEGÁCIÓ. Hétfőn háromtagú tudományos-műszaki delegáció érkezett az NDK-ból Nyíregyházára, a Magyar Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Szabolcs-Szaitmár megyei Szervezete vendégeként, öt napot töltenek el a megyében, s részt vesznek a megyei műszaki hónap megnyitóján és a rendezvény keretében a szeptember 15-én megnyíló energiagazdálkodási konferencián is. Értesítjük a Nyírbátor, Vörösmarty u., Kölcsey út, Alkotmány út, Rajk L. u., Szőlő u., Toldi úton lakó fogyasztóinkat, hogy 1983. szeptember 15-én karbantartás miatt 8,00—16,00-ig nem lesz áram. TITASZ vállalat nyírbátori kirendeltsége. (1453) Szuperbébik X per 6 plusz 6 egyenlő 9, mi az X? Ez az egyenlet még sok felnőttnek is gondot okoz. A 15 hónapos John Sampar azonban pillanatok alatt megoldja, ö egyike annak a több ezer „szuperbébinek”, akik sokszor még enni is alig tudnak önállóan, de már felismerik Bach muzsikáját, vagy van Gogh képeit. A „szuperbébik” nem csodagyerekek, hanem olyanok, akiket „korai iskolai képzésben” részesítenek. Az Egyesült Államokban nincsen állami oktatás hatéves kor előtt. Ugyanakkor évi 2—4000 dollárért sok szülő kész arra, hogy csemetéjét beírassa iskola előtt „előképzésre”, ahol a 3 éves gyerek megismerkedhet a tömegtájékoztatás alapjaival, vagy japánul, esetleg latinul tanulhat, elsajátíthatja mindazt, amivel a normális gyereket csak 6 éves korától traktálják. Ez a módszer óriási vitákat váltott ki az Államokban. Egyes pszichológusok szerint a gyermekek 3 éves koruk előtt a leginkább érdeklődők, ezért héthónapos gyereket már be lehet vezetni a matematika rejtelmeibe és 11 hónaposán elkezdhet olvasni tanulni. A módszer ellenzői között találjuk Benjamin Spockot, aki ma is a legnagyobb tekintélyű gyermekpszichológus Amerikában. Spock rámutatott, hogy a túl korai tanulás komoly stresszhatással jár és nem egy esetben találkozott olyan gyermekkel, aki éppen emiatt szenvedett háromévesen súlyos depresszióban. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy ez a folyamat — legalábbis az Egyesült Államokban — megállíthatatlan: 13 év alatt a hároméves „iskolások” aránya 13 százalékról 27 százalékra nőtt, a négyéveseké pedig 28 százalékról 46 százalékra. Természetesen ezek a gyerekek olyan családokból származnak, ahol az évi jövedelem meghaladja a 25 000 dollárt. A módszer élharcosai „csupán” abban látnak veszélyt, hogy ily módon tovább növekszik az egyes társadalmi rétegek tanulási esélyei közti különbség. De máris javasolják, hogy szállítsák le a kötelező oktatás korhatárát 4 éves korra. Szerencsére ennek a jelenlegi gazdasági helyzetben még nincs realitása. A FOGYASZTÓI ER DEKVÉDELEMRŐL Fórum a nyíregyházi rádióban ön mit írna a vásárlók könyvébe, milyen észrevételei vannak a cseréről, a jótállásról, a termékek szavatosságáról. Ezekre a kérdésekre adnak választ a nyíregyházi stúdió pénteki fórumműsorának vendégei. A téma ezúttal a fogyasztói érdekvédelem. Várják az ezzel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat. A cím változatlan: Magyar Rádió nyíregyházi stúdiója, Nyíregyháza, Vörösihadsereg u. 42. Az irányítószám 4401. Az adás napján, szeptember 16-án, pénteken délután telefonon is lehet bekapcsolódni a műsorba. A telefon hívószáma: 11-141. ★ Az új vasúti híd építése megkezdődhet Tunyogmatol- cson: a tanács a beruházáshoz szükséges Szamos menti területet átadta a beruházónak. HÁZHOZ MEGY A SZERELŐ. A Vásárosnaményi Vegyesipari Szövetkezet szeptembertől a színes tv-készülékek garanciális javítását is vállalja. A szövetkezet a környező beregi községekben levélszekrényeket helyezett el, s a levélben tett kéréseknek eleget téve a szerelők a hét meghatározott napján házhoz mennek és megjavítják (vagy beszállítják) a hibás háztartási gépeket, elektromos készülékeket. Képünkön: Babecis János és Kosa Barna műszerész munka közben. (M. K. felv.) ★ BETONOS ÁROKRENDSZERT építenek Cégénydá- nyád belterületén. A munkát a Petőfi utcában már el is kezdték, s felújítják a korábban épült Kossuth utcai rendszert is. •fa Elkészült az első Rába kistraktor mintapéldánya Győrben. Az univerzális kis- traktort csehszlovák licenc alapján gyártják és 15 lóerős jugoszláv motorral szerelték fel. Mintegy kéttucatnyi különféle mezőgazdasági munkaeszköz vontatható vele, emellett országúti vontatásra is alkalmas, és megtalálhatók rajta az ehhez szükséges- irányjelzők. Az új kistraktor sorozatgyártását 1984-ben kezdi a győri nagyüzem. KÖNYVECSKE A FŰSZER- ÉS GYÓGYNÖVÉNYEKRŐL. A gyógyítás és a fűszerezés természetes anyagairól, a növényekről, termesztésükről és felhasználásukról korábban több kötetet is kiadtak. Most a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában látott napvilágot Galambosi Bertalan hasonló témájú könyvecskéje, a ,,88 színes oldal a fűszer- és gyógynövényekről”. A könyvecske bemutatja a fontosabb gyógy-, fűszer- és illóolajos növényeket, azokat, amelyeket a gyógyításban és a parfümériában használnak, s velük a természetbarátok lépten-nyomon találkozhatnak, továbbá azokat, amelyek a kertekbe is telepíthetők. Remélhető, hogy a szöveges ismertetők és a színes képek segítenek e hasznos növények jobb megismerésében. Jensen egész életében a templomban dolgozott, az orgona mellett — a lábhajtású fájtaiéval levegőt pumpált belé. Egyszer panaszkodott a lelkésznek, hogy munkájáért igazságtalanul kevés fizeiéit kap: — Képzelje csak el, én 25 koronát kapok azért, hogy levegőt pumpálok az orgonába — az orgonista pedig 100 koronát kap csupán azért, hogy a levegőt kiengedi belőle! Jorgensson életében először járt állatkertben. Odament az egyik alkalmazotthoz és megkérdezte: — Mondja kérem, ezek az oroszlánok, amelyek itt ülnek a ketrecben, nem emberevők? — Általában ember- evők — válaszolt rendíthetetlen nyugalommal az alkalmazott: — de mivel nálunk nem túl nagy a látogatottság, inkább lóhúst adunk nekilc... TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK. Szeptember 14-én két tudományos-technikai előadás hangzik el Szabolcs-Szatmár megyében. Nyíregyházán, a Papíripari Vállalat gyárában a Korszerű konzervipari csomagolások és papír —polietilén—alumínium fólia kombinációk vizsgálata az élelmiszeripari csomagolás területén címmel hangzik el előadás. A rendezvény kezdete délután 14 óra 15 perc. Tiszayasváriban az Alkaloida Vegyészeti Gyár ad otthont egy másik előadásnak. Címe: A növényvédő szerek szerepe az Alkaloida Vegyészeti Gyár gazdasági életében. A délután 15 órakor kezdődő előadást a Magyar Kémikusok Egyesületének üzemi csoportja szervezi. POSTAI EMLÉKBÉLYEGZÉS. A rokkantak napja alkalmából emlékbélyegzés lesz szeptember 19-én, hétfőn 10 és 19 óra között a Fővárosi Operett Színház előtt (Bp. VI., Nagymező u. 17.). Erre az alkalomra reprezentatív emléklapot is adtak ki a hallás-, látás-, mozgássérültek és az értelmi fogyatékosok érdek- védelmi szervezetei. VASÚTÉPÍTÉS miatt Ütlezárás Nyíregyházán A MÁV Nyíregyházi Pálya- fenntartási Főnökség értesíti a város és megye lakosságát, hogy a Bodrogkeresztúr—Nyíregyházi út nyíregyháza—záhonyi vasútvonal keresztezésénél a közutat építési munkák miatt szeptember 19-én, 20-án, 21-én, naponta 8 órától 16 óráig teljes szélességben lezárja. Az útlezárás idején a közúti forgalmat jelzőőrökkel az útkeresztezés mellett létesített ideiglenes útátjárón biztosítják. SOK A BALESET Ittasság, figyelmetlenség A rendőrség eljárást indított Vass László 53 éves mátészalkai művezető ellen, mert szeptember 10-én a délelőtti órákban Nagydobos és Szamosszeg között személygépkocsijával fordulás közben figyelmetlensége miatt ösz- szeütközött a járművét kikerülő motorkerékpárossal. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője könnyű, utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Pulger Gábor 20 éves kétpói fényező ellen azért indult eljárás, mert szeptember 10-én Gelé- nes belterületén motorkerékpárjával, egy erősen balra ívelő út- kanyarban figyelmetlensége és gyorshajtása miatt letért a jobb oldali útpadkára, majd a vízelvezető árokba hajtva felborult. A baleset következtében a motorkerékpár utasa súlyos sérülést szenvedett. Makrai Gyula 17 éves nyírbátori betanított munkás szeptember 10-én a délutáni órákban Nyírbátorban vezetői engedély nélkül, ittas állapotban, lejárt műszaki érvényességű motorkerékpárral közlekedett. Ittasság, valamint gyorshajtás következtében áttért az úttest bal oldalára és a vízelvezető árokba borult. A baleset következtében a fiatalkorú nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Balogh János 60 éves, mátészalkai éjjeliőr szeptember 11-én az esti órákban Mátészalkán kerékpárral balra kanyarodás közben nem biztosított elhaladási elsőbbséget a vele szemben közlekedő személygépkocsinak, és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás közben meghalt. 13., kedd KRÓNIKA KORNÉL NAPJA A Nap kél 6 óra 18 perckor, nyugszik 19 óra 02 perckor. A Hold kél 13 óra 48 perc-, kor, nyugszik 22 óra 33 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1903. szeptember 13-án született, és 37 éves korában, 1940-ben halt meg Krieszl János, a magyar és a nemzetközi kommunista Ifjúsági mozgalom jelentős személyisége. Alig 16 évesen már a KIMSZ-ben tevékenykedett. A Tanácsköztársaság leverése után Csehszlovákiába menekült, s belépett a Csehszlovák Kommunista Ifjúmunkás Szövetségbe. Hamarosan a Szlovák KISZ Központi Bizottságának tagja lett; mozgalmi tevékenységéért egy évet töltött börtönben. Budapestre visszatérve, ismét a KIMSZ-ben folytatta munkáját, s a titkárság tagja lett. Amikor 1925-ben megalakult a legális Magyarországi Szocialista Munkáspárt, az ifjúmunkások az ö vezetésével segédkeztek a párt lapjának terjesztésében, az ország- gyűlési választások munkálataiban. Többek között Lö- wy Sándor mellett dolgozott, míg 1927-ben őt Is le nem tartóztatták. Miután 1931 márciusában kiszabadult, a vasasszakszervezet kommunista frakciójának lett a vezetője. 1931 őszén a párt Moszkvába küldte, Lenin-iskolára. 1934-ben letartóztatták, s többé már nem volt lehetősége a mozgalmi munkában való részvételre; a sztálini törvénysértések áldozataként 1940-ben meghalt. Harmincöt évvel ezelőtt, 1948-ban a 3 éves terv keretében Tiszapolgáron és Ven- csellőn h'iszágyas tanulóotthont hoztak létre. Ugyanekkor több mint 13 ezer gyermek kapott Ingyenes tankönyvet Szabolcsban. Időjárás Előrejelzés az ország területére ma estig: eleinte folytatódik a borult, esős időjárás, helyenként heves záporok, zivatarok várhatók, majd nyugat felől lassanként csökken a felhőzet, de valószínű, hogy a keleti országrészben csak késő délután szűnik meg a csapadék. Az északnyugati szél élénk, néha erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15, 20 fok között, a tartósan esős keleti megyékben 15 fok körül alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: csak időnként növekszik meg a felhőzet, tartós csapadék nem valószínű. A hőmérséklet emelkedik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 5, 10, később 10, 15 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 16, 21, később 25 fok körül alakul. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. A TITASZ V. MÁTÉSZALKAI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA felhívja a lakosság, továbbá az érintett szervek figyelmét, hogy Fehér- gyarmat városban, a Széchenyi úton létesített transzformátorállomást es a hozzá csatlakozó 20 kv-os leágazást 1983. szeptember hó 14-én 8,00 órakor feszültség alá helyezi. A vezetékoszlopra felmászni, vagy a vezetéket megközelíteni TILOS, mivel életveszélyest TITASZ V. szerelési osztály. (1430) Hírügyeletes: TÓTH ÄRFÄD Telefon: 11-277