Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-06 / 185. szám
A nie a István mérnök-tanárral a műszaki értelmiség közérzetéről £ Milyennek tartja a műszaki értelmiség közérzetét, anyagi és erkölcsi megbecsülését? — Eléggé ismert, hogy miközben a technikai fejlődés korát éljük országunkban, megyénkben egyaránt, s mind nagyobb feladatok várnak a műszaki értelmiségre, a mérnöki pálya presztízse, anyagi és erkölcsi megbecsülése fokozatosan csökkent. Adatokkal is kimutatható, alig van különbség a műszaki értelmiség és a munkások keresete között. Sok helyen tartja magát az a szemlélet, hogy a szellemi dolgozók bére a munkásokénál lassabb ütemben nőhet. — Fejlődésünk egyik ellentmondása, hogy amíg a népgazdaság továbbfejlődésében a műszaki kultúra és színvonal már-már létkérdéssé válik, a jelenleginél is több, jól képzett műszaki értelmiségire lenne szükség, valójában évről évre kevesebb azoknak a fiataloknak a száma, akik a műszaki egyetemekre, főiskolákra adják be továbbtanulási kérelmüket. Nagyjából annyian jelentkeznek a főiskolákra, egyetemekre, mint amennyi a felvehető hallgatók száma, míg a többi, humán egyetemeken, főiskolákon többszörös a túljelentkezés. ^ Milyen okok játszották a fő szerepet abban, hogy a mérnöki pálya elveszítette vonzerejét? Csak az anyagi megbecsülés hiányzik, vagy más tényezők is vannak? — Aligha van olyan ember, aki ne vetne számot azzal, amikor pályát választ, vagy elkezdi a munkát, vajon megél-e belőle és hogyan. Említettem, hogy a mérnöki munka nem tartozik a jól fizetettek közé, hisz ahogyan a közelmúltban az egyik tévéadásban is hallhattuk, alig 1,3-szerese a műszaki értelmiség kereseti átlaga a szakmunkásokénak. Mégsem ezt tartom a legdöntőbb tényezőnek. Ez is fontos, ezen is változtatni kellene fokozatosan, de a fő okot inkább abban látom, hogy túlságosan sokáig tartott nálunk a termelésben a mennyiségi szemlélet és háttérbe szorult a minőségi szempont, amely viszont éppen napjainkban egyre sürgetőbb feladatok elé állítja a műszaki értelmiségi pályákon dolgozókat és a termelés első számú irányítóit. — Sok gyárban, gazdálkodó egységben a legolcsóbb munkaerőnek tekintették a mérnököt, s egy sor olyan munkát végeztettek velük, ami nem kíván mérnöki képzettséget. Sok mérnök kénytelen munkaidejének javát adminisztrációs és egyéb, nem szellemi jellegű munkával eltölteni, amit mások, egy technikus, szakmunkás vagy más dolgozó is jól el tudna látni. — Sok helyen így parlagon marad a drága költségen megszerzett mérnöki tudás. Ez önmagában is közérzetet befolyásoló dolog. A Mennyiben ludas ebben a szabolcsi ipar szerkezeti és szervezeti sajátossága? — Nagyon is érzékelhető probléma, hogy a megyében sok a gyáregység, s az itt dolgozó műszaki értelmiség alig vagy ritkán kap komolyabb fejlesztési, kutatási feladatokat. Azok javát a törzsgyár műszaki gárdája végzi el, a műszaki fejlesztés tervét ott dolgozzák ki, s ezekbe ritkán vonják be a helyi mérnöki gárdát. Ez olyan megyei sajátosság, ami bizony hátrányokkal jár. Említette a sikerélmény hiányát, a csekélyke erkölcsi elismerést. Mit ért ez alatt közelebbről? — A műszaki értelmiségi pályákon dolgozók többsége nem tud látványos, a közönség, a lakosság előtt is megjelenő alkotásokat felmutatni. De még a műszaki pályán belül is vannak eltérések, egy építészimérnök ha megtervez, „felépít” egy házat, középületet, abban érvényesítheti az egyéni elképzeléseit. Egy gépészmérnöknek egy-egy sikeres munkáját legfeljebb a szűkebb szakma, vagy a munkahelyi közvélemény ismeri. Egy új gép vagy egy találmány, újítás ritkán viseli magán az alkotó mérnök nevét. 0 Hogyan és mikor szerezhet mégis a jelenlegi körülményeink között nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülést a szakmáját kiválóan művelő, az átlagból kiugró tehetségű, az új iránt fogékony mérnök? — Megvannak a lehetőségek, az üzemi keretek ahhoz, hogy a tehetségesebb, kezdeményezőbb emberek, akik plusz szellemi teljesítményekre is képesek, megtalálják elsősorban a saját munkahelyükön a nagyobb anyagi és erkölcsi elismerést. Egy-egy komolyabb munkához úgy vélem, mindenképpen szükséges ma már a nagyüzemi háttér — a jól felszerelt labor stb. — s a jól összeszokott munkatársi gárda, a csoport, a „team”, amely ...Túlságasai sokáig tartott nálunk a termelésben a mennyiségi szemlélet és háttérbe szorult a mi- nfiségi szempont, amely Yiszent napjainkban egyre sürgetőbb feladatok elé állítja a műszaki értelmiségi pályákén dolgozókat ás a termelés elsű számú irányítóit. Sak gyárban, gazdálkodó egységben a legolcsóbb munkaerőnek tekinttt- ték a mérnököt...” egymás ötleteit, felkészültségét kiegészítve képes új szellemi produktumokat létrehozni. — Ez új munkaszervezési szemléletet is kíván az üzemek vezetőitől. Annak a tudomásulvételét, hogy azok dolgozzanak együtt, akiknek azonos vagy hasonló az érdeklődésük és a legjobban megértik egymást. El tudom képzelni, hogy egy üzemben egy adott kollektíva, mérnöki csoport elvállal egy kiemelkedően fontos fejlesztési munkát, s ennek a különböző személyi, költségvetési és egyéb dolgát is rábízzák erre a teamre — oldja meg önállóan, s az elért eredmény minősítse majd a munkát. A Ügy véli, hogy bérpolitikai eszközökkel ^ csak évek múlva, lassan sikerül javítani a műszaki értelmiség anyagi megbecsülésén? Ezért a legjobban kiugrási színterének a teameket, illetve a vállalaton, üzemen belüli gazdasági munkaközösségeket tartja? — Igen, mert a vállalaton, üzemen belüli gazdasági munkaközösség jól és közvetlenül kapcsolódik és érdekelt a munkahely legfontosabb feladatainak megoldásához. Egyben lehetővé teszi a pluszteljesítmények kamatoztatását, a csoport és az egyén szellemi értékeinek felszínre hozatalát. Ha ez sikerül, márpedig vannak jó tapasztalatok több helyről is, lényegesen javulhat a műszaki pályán dolgozók közérzete,' erősödhet a szakma presztízse, vonzása is. Mindez egyezik azzal az általános elvvel, hogy az átlagon felüli teljesítmények kapjanak mindenütt nagyobb anyagi elismerést. A Ez azt is megakadályozná, hogy a gyen- ™ gén fizetett, de jól dolgozó, tehetséges mérnökök ne a mellékes kereseti források után menjenek, vagy más, nem éppen mérnöki munkával egészítsék ki jövedelmüket? — Szerintem a társadalomnak és az egyénnek az a legjobb, ha ki-ki a plusz szellemi energiáját a saját szakmájában bontakoztatja ki. Így nem kell a mezőgazdasági gépész- mérnöknek például a háztáji gazdaságból várni a jövedelem-kiegészítését, hanem a saját szakterületén keresheti meg a pluszpénzét. Az is sokat segítene, ha az újítások, találmányok elbírálása, megvalósulása kevesebb buktatóval járna, s jobban ösztönözné az új iránt fogékony mérnököket, hogy szabad idejükben ezekkel foglalkozzanak, így kapjapak nagyobb anyagi elismerést a pluszteljesítményért. A Eddig inkább a műszaki értelmiségen ^ kissé kívülálló okokról beszéltünk, amelyek befolyásolják közérzetük, alkotókedvük alakulását. De a pálya művelői is sokat tehetnek a saját megbecsülésükért, főként az önképzésre, továbbképzésre, a kutatómunkára gondolok. — A lehetőségeink jók, egyre jobbak, hogy lépést tartsunk a technikai haladás által megkívánt naprakész tudás, információ megszerzésében, illetve felfrissítésében. A legfontosabb szakmai információkhoz a tudományos egyesületekben, műszaki klubokban, konferenciákon, kötetlen eszmecseréken bárki hozzáférhet. Ezekben segíti. a műszaki gárdát a megyeszékhelyen lévő technika háza, illetve az ott zajló változatos rendezvények. S mivel éppen arról is beszélgettünk, hogy a mémökgárda nem tartozik a legjobban megfizetett réteghez, nincs mindenkinek lehetősége saját pénzén megvásárolni az elég drága műszaki könyveket, kiadványokat, sokan veszik igénybe az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ szolgáltatásait. Ez átsegíti az érdeklődőt a pillanatnyi idegen nyelvi gondokon is, kérésre magyar nyelvű fordításokat is kaphatnak a kollégáink a műszaki könyvtártól. A Nem gond-e, hogy olykor inkább a mű- w szaki érdekességek, furcsaságok keltik fel a mérnökök érdeklődését és kevesebb figyelem jut a napi tennivalókra? — Egy egészséges határig természetes, hogy a szakmabeliek érdeklődnek a jövő technikai érdekességei iránt, de ezzel együtt az a hasznos mindenki számára, ha a valóság talaján maradva fejlesztik szemléletüket, műszaki műveltségüket. Arra gondolok, hogy egy kicsit költségérzékenyebbé kellene tenni a mérnökeinket, jómagunkat. A mérnökképzés során erősíteni lehetne a közgazdasági szemléletet, egyáltalán közgazdasági ismeretekre is tanítani a jövendő mérnökeit, hogy majd a gyakorlati munka során az optima-» lis — eredményes — műszaki megoldásokat helyezzék előtérbe, az úgynevezett elegáns megoldásokkal szemben. A On a főiskolán a jövendő mezőgazda- ^ sági gépész üzemmérnököket oktatja. Mi a legfőbb törekvésük, mit adhat egy főiskola három év alatt? — A legfontosabb amire törekszünk, hogy szilárd, általános alapismeretekre tanítsuk meg a mérnökjelölteket. Egy vázat szeretnénk kialakítani a fiatalokban, s megmutatni, hogyan lehet erre felépíteni a különböző változatokat. Ha az alap megvan és párosul az érdeklődéssel — az új iránti érzékenységgel —, megközelítjük a nevelési célunkat. Abban bízunk, hogy a jól lerakott alapok képessé teszik a fiatalokat a mindenkori naprakész műszaki tudás megszerzésére és lépést tudnak majd tartani a gyors iramú technikai fejlődéssel... A Visszatérve a műszaki pályák iránti ér- ^ dektelenségre: nem keresendő abban is az okok gyökere, hogy közvéleményünk többségének igen alacsony fokú a technikai alapismerete? jna:nortoi I — A fejlett országokban azt mondhatjuk, az anyatejjel szívják magukba a gyermekek a technika iránti érdeklődést. Nálunk is mind nagyobb szerepük van a különböző technikai eszközöknek, nemcsak a termelő munkahelyeken, hanem a családi otthonban is. Ha összeszámoljuk, a legtöbb lakásban legalább öt-hat féle technikai eszközt használnak, mégis elég alacsony a műszaki alapismeretek foka. Ennek sok oka van: részben a társadalmi örökség, ami nem nagyon tette lehetővé a technikai kultúra túl nagy ismeretét, majd a technika gyors térhódítása. Ezenkívül az is gond, hogy a gyermekeknek nem adunk elegendő és élményszerű lehetőségeket a technikával való ismerkedésre, sem a különböző termelési gyakorlatokon, üzemlátogatáson, sem otthon, a családi körben. Még a főiskolai felvételeknél is gyakran tapasztaljuk, hogy hallatlanul bátortalanul nyúlnak a jelöltek a technikai eszközökhöz, olyanokhoz is, amiket naponta használnak. A Szubjektív kérdésem: milyen az ön köz- ^ érzete, nem érzi-e hiányát a mérnöki munkának? — Azt mondhatom, tudok alkalmazkodni a környezetemhez. Igyekszem mindenkor jól érezni magam. Megtalálom munkámban az alkotás örömét: igen széles skálán dolgozom. Ezek közül első helyen áll az oktató-nevelő munka, amely természetesen a legfontosabb számomra, s amelyben az eredmények mellett érik kudarcok is az embert, éppen a már említett okok, a műszaki pálya utánpótlásával összefüggő problémák miatt. — A kutatómunkában a hidraulikával foglalkozom, közvetlen kapcsolatban vagyok a környező üzemekkel, s bizonyos tervezőmunkában is részt veszek. Tekintve, hogy a kutató- és tervezőtevékenység elég hosszú idő alatt realizálódik, szükségét érzem annak is, hogy a kivitelezésben is részt vegyek. A közelmúltban szabadalmaztak egy hidraulikai mérőműszerem, melyet már gyártanak és egyedi példányát én csinálom gazdasági munkaközösség keretében. Egy új oktatástechnikai módszert is sikerült kikísérletezni, az írásvetítőhöz kapcsolódó eszközt az ország szakközépiskoláiban használják majd. Elfoglalom magam a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének műszaki szakosztályában és az MTESZ-ben is, ahol a Gépipari Tudományos Egyesület aktív tagjaként dolgozom. A mezőgazdasági gépész üzemmérnök-képzésben való részvétel, a kutatómunka és a közéleti tevékenység kiegészítik egymást és egyensúlyban tartják közérzetem alakulását. Köszönöm az interjút. Páll Géza HÉTVÉGI^ INTERJÚJ KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Tisztelt Béda elvtárs! Lehet, hogy levelem olvastán meglepődik. Gondolhatja, nem olyan jelentős ügyről van szó, amely nyilvánosságot érdemel, s közügy lenne. Valóban, csupán néhány, a kótaji Népkertben fellelt vas villanyoszlopról van szó. Csakhogy ezek a remekmívű, kovácsolt vas ipartörténeti értékek olyan világítótestek, amelyek Nyíregyházáról, pontosabban Sóstóról származnak. A század húszas éveiben díszkivilágítás céljául szolgáltak, s a Blaha Lujza sétány és a Krúdy-szálló esti hangulatához tartoztak. Ezért megmentésük már közügy. A villanyoszlopok eredetét Deák Zoltán, egy lelkes nyíregyházi patrióta, villamosmérnök, a TITÁSZ nyíregyházi városi kirendeltségének vezetője állapította meg. Egyik június végi forró délutánon magam is társául szegődtem, s felkerestük az eléggé elhanyagolt kótaji Népkertet, ahol az említett villanyoszlopok állnak. Melyik épen, melyik sérülten, de megőrizve, s most már mielőbb megmentésre várva. Kedves tanácselnök elvtársi Személyesen is kerestük önt. Akkor éppen vb-ülés volt, s ezért aztán nem zavartuk. Üzenetet hagytunk. így került sor az ön hívása nyomán arra a telefonbeszélgetésünkre, amelyben közölte, hogy még az ötvenes évek elején eléggé furcsa körülmények között, ócskavasként vásárolta Nyíregyházán a Zrínyi Ilona utcán a szép mívű, kiselejtezett, pusztulásra ítélt gyönyörű vas lámpatesteket. Elszállíttatta Kótajba, hogy megméntse az enyészettől, majd később felállíttatta a Népkertben. Ki tudja, meddig szolgáltattak fényt is? De ez most mellékes. Lényeg az, hogy ön megmentette, s egy figyelmes TITÁSZ-dolgozó, Koczkás József révén rábukkantunk, ön említette, hogy a községi tanácsnak megállapodása van a helyi termelőszövetkezettel, amely vállalta, hogy helyreállítja a parkot, a kertek fáit, s ebben szerepel a Sóstóról elszármazott díszlámpák felújítása is. Béda elvtárs! Amikor felidéztem, hogy ezek az országosan is ritkaságnak számító lámpaoszlopok honnan származnak, szívesen vállalta visszajuttatásukat, ha Nyíregyháza ugyanannyi villanyoszlopot állíttat helyettük a kótaji Népkertbe világítás céljából. Igazán köszönet illeti segítő szándékát. Réméiért), hogy az ügyletre, s a cserére mihamarabb sor kerül. És akkor jól járnak a kó táj iák is, a lámpaoszlopok pedig visszakerülnek eredeti helyükre, s újra régi fényükben és pompájukban világítják meg a sétányt, üzennek Krúdy világából, s hirdetik Nyíregyháza arra érdemes lokálpatriótáinak hagyománytiszteletét, s bizonyítják azt is, hogy nem volt hiábavaló a városi tanács hagyományértékmentő felhívása Nyíregyháza lakosságához. Tudom, hogy ön igazi patrióta, évtizedek alatt elnöki minőségében sokat tett faluja, Kótaj fejlődéséért. Bizonyára tudja, hiszen lapunkban is megjelent a Nyíregyházi Városi Tanács felhívása, amely régi értékeink, hagyományaink megmentésére hívott fel mindenkit. Ezt az akciót, ennek sikerét is szolgálja e néhány ritkaság eredeti helyére történő visszaszármaztatása, felújítása. Valójában az szereti és tiszteli városát, szülő- és lakóhelyét, aki igyekszik megőrizni annak értékeit, ápolni őseinek hagyományait, menteni értékeit a mának és az utókornak. S ez közügy, valamennyiünk épülésére szolgál. Béda elvtárs! Ha még nem keresték meg a TITÁSZ vagy a város illetékes vezetői, ajánlja fel írásban cserével Nyíregyházának e megmentett kovácsolt vas villanyoszlopokat, amelyek elsősorban önnek köszönhetik meglétüket. Remélem levelére hamarosan érdemi választ kap. Bízom hagyománytiszteletében, s abban, hogy az önök kérése is megértésre talál. 1983. augusztus 6.
