Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-06 / 185. szám
1983. augusztus 6. Q KM hétvégi melléklet Á soproni iábashóibon AIV. országos érembiennálé Cs. Kovács Lásdó: Tihany, román kor. Kótai József: Lábas ház. Az idei, immár 26. soproni ünnepi hetek egyik kiemelkedő művészeti eseménye a IV. országos érembiennálé. A történelmi hangulatú Orsolya téren álló lábasházban ezúttal 80 művész 302 alkotását láthatják az érdeklődők. Az érembiennálé a mai magyar éremművészetről ad érzékletes képet — jól jelzi az egyre népszerűbb és elismertebb műfaj belső arányait, stílusait, az alkotók főbb témáit és törekvéseit. A‘hagyományoknak megfelelően a különteremben ezúttal is az előző érembienná- lén Ferenczy Béni-díjjal kitüntetett művész egyéni tárlata látható. A III. országos érembiennálén (1981) ezt a díjat Lugossy Mária nyerte el. (Az idei biennálén Kiss Nagy András kapta meg a Ferenczy Béni-díjat, s vele együtt a lehetőséget az V. országos érembiennálén rendezendő egyéni kiállításra. További díjazott művészek: Kótai József (Sopron város Tanácsának Civitas fidelissima díja), Cs. Kovács László (a biennálé' soproni rendező bizottságának díja), Szentirmai Zoltán (a Művelődési Minisztérium díja), Csikvári Péter (a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának díja), Ligeti Erika (a SZOT díja), Budahelyi Tibor (a KISZ díja), Csikszentmihályi Róbert (a Képcsarnok Vállalat díja) és Holdas György (az Express Utazási Iroda díja). Lugossy Mária művei a szó hagyományos értelmében nem érmek, hanem sajátos és hallatlanul izgalmas átmenetek az érem és a kisplasztika között, bár megtartják az éremre jellemző szigorú formai zártságot. A művész célja nem portrék, történelmi események vagy táj- és városképek megörökítése, hanem mindenekelőtt plasztikai problémák érzékletes megfogalmazása. (Egyébként Lu- gossyt épp ez a törekvése emeli a hazai éremművészet -megújítói közé.) Érmei változatos anyagból készültek, de meghatározó szerepe van a krómacélnak, az üvegnek (mostani kiállításán -például az optikai lencséknek), a plexinek, az ásványoknak, sőt a higanynak is. Ezekből a tükörsima felületű anyagokból készült érmeken a művész az anyag belsejében zajló folyamatokat, a mozgásokat, az idő hatalmát kívánja kifejezni: a nézőben pedig az idő — a történelmi idő — képzetét felkelteni. Ezt leginkább éremsorokkal, sorozatokkal tudja megtenni. Klucsi Lajos, Friedrich Ferenc, Csiky Tibor, Marosán László,' Kiss Nagy András, Asszonyi Tamás, Páljános Ervin, Kalmár János és Farkas Ádám ugyancsak az anyag-, a tér- és az időbeli folyamatok plasztikus képét akarja nyújtani az érméken. Valamennyien tiszta, elvont plasztikai formákból építkeznek, még akkor is, ha érmeik alkalmasint jeles eseményekre készülnek. Az összefoglalás szándékával Kiss Nagy András A jövő emlékei I—V. című éremsorozatára utalunk mint a történelmi, de egyúttal kozmikus idő hatásos plasztikai megfogalmazására. (A művész ezzel az éremsorozattal nyerte el a Ferenczy Béni- díjat.) Színvonalas munkák sokasága képviseli a hagyományos jellegű éremművészetet is. Katona Zsuzsa, Jajesnicza Róbert, ifj. Szlávics László és Fritz Mihály munkái sem tartalmilag, sem pedig formailag nem feszítik szét az érem hagyományos műfaji kereteit. Sőt, műveik néha épp azáltal lesznek hatásosak, hogy a korszerű mondanivalót szigorú, tartalmi, formai zártság által közvetítik. Holdas György anyagukban és formájukban a hagyományostól csupán némiképp eltérő érmei azt igazolják, hogy a hagyományok követése (érem jeles alkalomra) nagyon gazdag műveket is eredményezhet. Franz Kafka születésének 100. évfordulójára és egyes Kafka-művekhez készített érmei (Földmérő, Gregor Samsa, Férfiház, K. álma) a nagy író gondolatait közvetítik hatásosan. A hagyományos és az újítás sajátos arányai jellemzik Ligeti Erika Ez egy álom... című hajtogatható, rétegezett leporellóérmét, Gáti Gábor alkalmazott érméit (az érem mint öngyújtó), Sebestyén Sándor kisplasztikába hajló műveit (Radnóti emlékére I—I.), s Várnagy Ildikó hőkezelt műanyagból készült alkotásait (Tánc III., IV., V., VI.), amelyek mindamellett, hogy szellemes megoldások, hatásosan fejezik ki a tánc lényegét. Merre tart szociálpolitikánk ? Beszélgetés Ferge Zsuzsa kutatóval Életünket át meg átszövik a szociálpolitikai intézkedések. Társadalmunk újra és újra tökéletesíti őket és fokozza hatékonyságukat. Most legutóbb a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozata jelölt meg számos szociálpolitikával kapcsolatos feladatot. Erről beszélgettünk dr. Ferge Zsuzsával, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos osztályvezetőjével. — Miután a szociálpoli- káról sokféle nézet van a közvéleményben, kérem, értelmezze a fogalmat. — A szociálpolitiká tulajdonképpen egy kiegészítő eszközrendszer, amely alapelveit a társadalompolitikától kapja. A központilag rendelkezésre bocsátott forrásokból — pénzzel, természetbeni juttatásokkal — biztosítja a társadalmilag elfogadott megélhetési szintet mindazoknak, akik munkájukkal nem tudják önmagukat eltartani, például mert betegek, gyermekek, öregek, vagy rokkantak. Ahhoz, hogy a szociálpolitikánk jobban érvényesüljön, társadalmi szemlélet- változásra van szükség. Sokan még ma is úgy vélik, hogy a szociálpolitika valamiféle jótékonykodás — mint ahogyan az évszázadokig valóban volt. Ma már erről szó sincs! Az aktív dolgozóknak jól felfogott érdeke, hogy a gyermekek, majdani eltartóik egészségesen és kedvező körülmények között váljanak felnőtté. És az ő érdekük az is, hogy jól gondoskodjanak az idős emberekről, mert másképpen nekik sem érdemes megöregedni. Az egészet úgy kell felfogni, hogy a szociálpolitika az életen belüli „újraelosztás”, az élet természetes tartozéka, nem pedig könyörületesség. — A Központi Bizottság határozatából idézem: „A következő években át kell tekinteni a szociálpolitika intézményrendszerét.” Ez mintha a jelenleginek a zavaraira utalna? — Így is van. Az említett három fő területnek megfelelően különböző intézményekre van szükség. A társadalombiztosításon kívül, ami a pénzbeni juttatások tetemes részét fedezi, azok az intézmények és intézményrendszerek a legfejlettebbek, amelyek történelmileg a legkésőbben jöttek létre: az oktatás és az egészségügy. Viszont önmagunk gazdasági lehetőségeihez képest messze elmaradt a személyes szolgáltatást nyújtó hálózat és az infrastruktúra sok eleme. Ugyanakkor a szociálpolitikának nincs egy felsőszintű gazdája, amely a három terület — a pénzbeni, a természetbeni juttatások és a személyes szolgáltatások — működésének, fejlesztésének és egymáshoz való kapcsolatának egységes elveit kidolgozná és figyelemmel kísérné a gyakorlatban történő átültetésüket. A komplex szemlélet a tervezésben már kezd kialakulni : a tervhivatalban közel két esztendeje önálló szociálpolitikai osztály működik, viszont a végrehajtásban, az igazgatásban még nincs megoldás. — Korábban a Munkaügyi Minisztérium volt a gazda. Ez miért nem vált be és mi volt az átszervezés következménye? — A minisztérium megszüntetésének többféle oka volt, az kétségtelen, hogy nem volt a szociálpolitika gazdája. Ezért, amikor a kormány a minisztériumot átszervezte, a szociálpolitikai feladatokat különböző szervek között osztotta fel. Például a vállalati szociálpolitika gazdája a szakszervezet és a Pénzügyiminisztérium lett, a veszélyeztetett gyermekek a művelődési tárcához, az idős emberek ellátása — egészségesek és betegek egyaránt — az Egészségügyi Minisztériumhoz került, a rehabilitáció az új Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalhoz. Tehát mint látja, a szociálpolitika területei eléggé fel vannak parcellázva. Ezért az egységes irányítási elvek csak nehezen törnek utat maguknak. De megoldatlan a szociálpolitikának a többi népgazdasági területtel egybehangolt, valamint belső harmonikus fejlődése is. Ezért bízta meg a kormány a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy dolgozzon ki egy általános koncepciót, amely az eddiginél tisztább formában tartalmazza a szocialista szociálpolitika működési elveit, az ehhez szükséges szervezetet és eszközöket. A szervezeti rendszert kell először áttekinteni. Ebben már bizonyos előzetes elképzelésekre, jutottunk. — A felső szintű irányítással kapcsolatban felmerült-e a néhai Népjóléti Minisztériumhoz hasonlóan egy -szociálpolitikai minisztérium létesítésének gondolata? — Felmerült, de ez bizonyos veszélyeket rejt magában: növelheti az egyáltalán nem kívánatos bürokráciát, eltávolíthatja az embereket az ügyintézéstől. Egyébként sem ma, sem a közeli jövőben nincsenek meg ehhez a személyi feltételek. Mind ez idáig nem folyt nálunk sem szociálpolitikai, sem szociáiis- közigazgatási, sem szociális- munkásképzés. Rosszul állunk magas hivatástudatú szakemberekkel is. Például kutatási tapasztalat az, hogy a segélyezések pszichológiai és társadalmi érzéketlenséggel történnek. De nemcsak a segélyezés, hanem egyéb szociális ügyek intézése is. Mindez nem csupán morális kérdés, a hozzáértés hiányára is utal. — A szociálpolitika egyértelműen a közösség egészének ügye. Milyen keretekben érvényesülne ez? — Felsőszintű szervként egy társadalmi tanácsra gondolunk, amely a társadalmi érdekeket közvetítené. Továbbra is fontos szerepe lenne a tanácsok szociálpolitikai csoportjainak és a területi érdekvédelmi társadalmi szervezeteknek, illetve együttműködésüknek. A meglevő érdekképviseleti helyi szervezeteknek még sokféle hiányossága van az öntevékenység, a társadalmi érdekképviselet terén. Csökkenteni kell munkájukban például az állami bürokrácia kellemetlen vonásait, amelyeket öntudatlanul is átvesznek. — Tehát a szociálpolitikai intézményrendszer korszerűsítésének minimális programja a kormánybizottság háttérintézettel és a társadalmi tanács. A távlati, ami azonban talán nem a legoptimálisabb: a minisztérium. És mindezen közben a tanácsokkal szoros kapcsolatban működő társadalmi területi szervezetek, szövetségek, önigazgatási egységek létrehozása. — A Központi Bizottság határozata megfogalmazza: „A szociálpolitikával tovább kell erősíteni a létbiztonságot!” Milyen feladatokat ad ez? — A szociálpolitika és a gazdaságpolitika között igen szoros összefüggés, van. Legfőbb tartalma a teljes, az emberre szabott foglalkoztatottság és a tisztes minimális bér. Ezek nélkül nem lehet eredményes a szociálpolitika. Ha egy gazdaság kegyetlen, akkor szedi az áldozatait: sokasodnak a munkanélküliek, a munkában megrokkantak, a megélhetést nem nyújtó bérek. Ilyen körülmények között a szociálpolitikára nem csak óriási, de megoldhatatlan feladatok hárulnak. Ezt látjuk sok nyugati országban, ahol százezrek-mil- liók vannak munka nélkül. Az ideális az olyan gazdaság- politika, amely — leegyszerűsítve — feleslegessé teszi a szociálpolitika nagy részét. Ez nem jelenti azt, hogy a gazdaság „kezét-lábát” meg kell kötni. Ellenkezőleg! A szociálpolitika nem mond ellent a gazdasági reform követelményeinek és logikájának, sőt a kettő csak együtt képzelhető el. — Tehát a létbiztonság első kérdése az olyan teljes foglalkoztatottság, ami figyel arra, hogy az emberek a munkában minél kevésbé károsodjanak, s biztosítja azt a minimális bért, amiből megélhetnek. A másik — távlati — eleme az, hogy a társadalmilag elfogadott létminimum mindenki számára, aki nem képes megfelelő keresethez jutni — biztosítva legyen. A jövőben törekedni kellene tehát arra, hogy a nyugdíjak, sőt a családi pótlékok is elérjék és megőrizzék ezt á kívánatos színvonalat. Például ezt szolgálja a július 1-től felemelt családi pótlék is. — A határozat is utal arra, hogy komolyan kell foglalkozni a szociálpolitikai juttatások differenciálásával. Mit jelent ez? — Ügy gondolom, hogy ez azt jelenti: helyesen kell a szociálpolitikai prioritásokat megállapítani. Hiszen szűkös források mellett nem lehet minden juttatást állandóan növelni, ezért körültekintően kell kiválasztani azt a területet, ahol feltétlenül előre kell lépni. Nem könnyű feladat. Ezért fontos megismerni a lakosság véleményét is. A tömegkommunikációs intézet tavaly több ezer embertől megkérdezte: milyen rétegeket részesítene előnyben a szociálpolitikai intézkedéseknél? A válasz: elsősorban az egyedülálló nyugdíjasokat, másodsorban a sok- gyermekes családokat, és harmadikként a sérülteket. A többieket is segíteni kell, de ha másként nem lehet, akkor egy későbbi időpontban. Figyelemre máltó — s ez növeli a válaszok hitelét —, hogy a megkérdezettek között alig akadt nyugdíjas, sokgyermekes, vagy mozgássérült. Mégis érzékenyek voltak arra a fontos kérdésre, hogy a "nehéz gazdasági feltételek mellett is el kell kerülni egyes csoportok esetleges végzetes leszakadását a többiektől. — A differenciálásnak van egy másfajta értelmezése is, aminek szintén vannak hívei. Ez így hangzik: ha ninps elegendő pénzünk, akkor korlátozzuk az emeléseket a leginkább rászorulókra. Ez a reagani szociálpolitika kulcsszava. Azt jelenti, hogy például nem valamennyi sok- gyermekes családon kell segíteni, csupán azokon, akik a legszegényebbek és — teszik hozzá — meg is érdemlik. A többieknél akár csökkenteni is lehet a támogatást. Az ilyen.megoldás növeli az emberek kiszolgáltatottságát, nem tudhatják, melyik pillanatban válnak a segítségre nem „leginkább rászorulóvá”, illetve „érdemtelenné”. Ezen kívül ki vannak téve mindenféle beavatkozásnak családi életükbe. Ez a fajta gondolkodás összeférhetetlen azzal a szocialista alapelvvel, hogy a munka kötelesség, a szociálpolitika, valamint a tisztes megélhetés állampolgári jog. Ezért a prioritásokat csakis csoportokban és jogokban gondolkodva állapíthatjuk meg. Ezt teszi egyébként a már idézett köz- . ponti bizottsági határozat is. Székelyné Kertész Katalin BALSAI TÄJ (Krutilla József tusrajza)
