Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-06 / 185. szám

4 Kelet-Magyarország 1983. augusztus 6. M indent megírtak már Hirosimáról: az el­ső amerikai atom­bomba szörnyeteg hatását, a halottakat és a sugársérül­tek tragédiáját, a kísértet­várost. Mégis, a név és ami 1945. augusztus 6-án ott történt, időszerű, elévülhe­tetlen marad. Ennek a min­dig friss emlékezésnek és gyásznak az az oka minde­nekelőtt, hogy jelenleg is ezer- és ezerszám vannak a világon olyan atomfegyve­rek, amelyeknek robbanó­ereje a hirosimai ősnek sokszorosa. S amíg ez így lesz, addig nemcsak törté­nelmi dátum ez a nap, ha­nem mai és holnapi cselek­vési parancs. Mindezt tudni kell, nem azért, hogy pánikba essünk, s a szaporodó robbanófejek láttán a kilátástalanság ve­gyen erőt a világon. Ellen­kezőleg, még nagyobb ten- niakarás ösztönzésére szol­gál a visszatekintés, a múlt felelevenítése. Senki nem akar atomhalált halni. Igen nagy erők, tömegek, moz­galmak, pártok, politiku­sok küzdenek Keleten ép­pen úgy, mint Nyugaton azért, hogy megállítsák a fegyverkezési versenyt. Marx írta, hogy az ember] - ség csak olyan célokat tűz maga elé, amelyeket képes megvalósítani. A leszerelés ezek közé tartozik. A raké­ták ideje a ma realitása, igaz, de a békeharc is. A fegyverzet korlátozásának megvan minden lehetősége. Nagyok a feszültségek, a bizalmatlanság sok viszony­latban még igen mély, az ideológiai ellentétek felold- hatatlanok lesznek, amíg különböző társadalmi rend­szerek élnek egymás mel­lett. Ennek ellenére semmi­lyen ésszerű ok nem kiált atomfegyverért. Minden el­lene szól. A fegyverkezési 4fajs*óVa‘lJh feladások‘súlyos teherként nyomn ák- i _ min-: den vállat; nyilvánvaló, hogy csak a békés kereske­delem hozhat üdvöt bár­mely ország gazdaságának, népének. Kis helyi hábo­rúktól még remélhet egyik vagy másik fél valamilyen előnyt, de atomösszecsapás esetén mindenki elpusztul. Orvosok, tudósok a ma­guk területén mutatják ki ezt, a katonák stratégiai számításokkal szinte előre, elméletben le tudják játsza­ni az ilyen harc első nap­jait, heteit és a következ­ményeket. Soha az emberi­ség történetében nem tud­ták ilyen pontosan, mi vár ránk egy háborúban. A kép tehát e tekintet­ben világos, minden nagy nemzetközi tárgyaláson, le­gyen az négyszemközti vagy testületi, megállapítják, mit jelent az atomháború ve­szélye. Az egy évtizeddel ezelőtti szovjet—amerikai megállapodások is e meg­fontolás alapján jöttek lét­re. S húsz esztendeje az atomcsend-szerződés is, amelyet napjainkig több mint száz ország ratifikált. Mégsem haladunk a nem­zetközi együttműködés út­ján a kívánatos ütemben, még sincsen a szocialista javaslatoknak megfelelő visszhangja. □ nehézségek a fegy­verzetkorlátozás és a leszerelés gyakorla­ti megoldásánál kezdődnek. Régi ellentétek és új előíté­letek, érdekkülönbségek és bizalmatlanságok, félreérté­sek és félremagyarázások, beidegződöttségek és eltérő politikai célok bonyolítják a helyzetet. Mindez együttvé­ve sem szolgálhat azonban indítékot arra, hogy az em­beriség feladja a leszerelé­sért folytatott küzdelmet, ne akarjon fordulatot végre­hajtani a tartósan békés együttműködés felé. Ehhez jó, ha mementókánt mindig ott lebeg a világ szeme előtt Hirosima képe. Tatár Imre Hatalomátvétel Felső-Voltán Hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint péntekre virradóra Thomas Sankara százados sikeres katonai hata­lomátvételt hajtott végre Felső-Voltában. Sankara százados pénteken reggel az Ouagadougoui rá­dióban elhangzott beszédében jelentette be, hogy magához ragadta a hatalmait. Kijelentette, hogy a Jean-Baptista Ouedraogo elnök kormányának megdöntése után létrehozott Nemzeti Forradalmi Tanács „teljes mértékben ura a helyzet­nek az egész országban”. Beszédében a Nemzeti Forradalmi Tanács legfőbb feladataként „az ország teljes függetlensége, a szabadság védelme, s az állampolgárok becsülete és em­beri méltósága” védelmét jelölte meg. Azzal vádolta az elő­ző kormányzatot, hogy az ország nemzeti érdekeit a neoko- lonialista külső erők érdekeinek rendelte alá. Közölte, hogy Ouedraogo megbuktatott elnököt „saját biztonsága érdekében katonák őrzik”. Hangsúlyozta: nem hoztak semmilyen intézkedést a korábbi kormány tagjai el­len és egyelőre senkit se tartóztattak le. Felső-Voltában ismét a fegyvereké a szó — az álla­mi függetlenség elnyerésének 23. évfordulóján újabb puccs zajlik az egykori francia Nyugat-Afrika, és az egész világ egyik legszegényebb or­szágában. A Magyarországnál mint­egy háromszor nagyobb terü­leten élő több mint hat és fél millió felső-voltai számá­ra talán nemcsak az függ e hatalomátvételi kísérlet sike­rétől, hogy ezentúl ki írja majd alá a rendeleteket, ha­nem az is, hogy remélhetik-e nyomorúságos életkörülmé­nyeik javulását. A Mali, Niger, Benin, To­go, Ghana és Elefántcsont­part szomszédságában fekvő Felső-Volta hatvanéves fran­cia uralom után 1960. au­gusztus 5-én nyerte el álla­mi függetlenségét. Az azóta egymást váltó — s kezdetben általában haladó programmal fellépő — katonai és polgári kormányok enyhíteni sem tudtak a világ 25 legszegé­nyebb országa közé sorolt Felső-Volta gondjain. Az or­szág gyakorlatilag külföldi segélyekből él — az adomá­nyozók listájának élén Fran­ciaország, az egykori gyar­mattartó és az NSZK áll.-j .já.j,legutóbbi néhány évben ,e, forrásból származó össze-' ‘ gek‘ nagyságrendje meghalad­ta a költségvetés nagyságát, 1980-ban az állami eszközök 120 százalékának feleltek meg. Az egy főre jutó nem­zeti jövedelem körülbelül 160 dollárnak felel meg. Jól szemlélteti az állapoto­kat, hogy az országban kö­rülbelül száz orvos van, en­nek a fele is a fővárosban, a lakosság 90 százaléka írástu­datlan. Az úgynevezett Sza- hel-övezetben, Szahara déli peremén fekvő országnak ipara nincs, a lakosság több mint kilencven százaléka a mezőgazdaságban dolgozik. Az ország állandó gondja, ba­jainak fő okozója az állandó vízhiány. (Az egy főre jutó vízfogyasztás napi öt liter.) A mezőgazdasági területe­ken nem tudnak elegendő élelmiszert termelni, a het­venes évek aszályai után a felső-voltaiak nagy része a szó szoros értelmében éhen- halt volna, ha nem érkeznek külföldről az élelmiszer-szál­lítmányok. A kilátástalan helyzet miatt csaknem fél­millióan vándoroltak ki Ele­fántcsontpartra. Az ország szinte teljes energiaszükség­letét importból fedezi, terü­letén jelentősebb alapanyag­kitermelés nincs, helyi tőke sincs, — 1980-ban a beruhá­zások mindössze 10 százalé­kát fedezték hazai forrásból — a külföldi tőke nem érde­kelt abban, hogy a fejlett szállítási, út- és vasútvonal­hálózat nélküli területen hoz­záfogjon a nyersanyagok ki­termeléséhez. Pedig Felső-Volta becslé­sek szerint jelentős feltárat­lan készletekkel rendelkezik bizonyos ércekből és ásványi kincsekből. Szakértők sze­rint a föld mélyén rejtőző mangánércből évente akár több mint félmillió tonnát is kitermelhetnének. Az országban nagy hagyo­mányokkal rendelkező szak- szervezeti mozgalom nem egyszer adott hangot a kilá­tástalan helyzetben élő nép­tömegek elégedetlenségének és — változást remélve — támogatta is az újabb kato­nai kormányok hatalomra kerülését. A mostani hatalomátvételt az a Thomas Sankara száza­dos irányítja, akit politikai radikalizmus vádjával moz­dítottak el ez év májusában miniszterelnöki székéből. A rövid házi őrizetből szaba­dult volt kormányfő, úgy tű­nik jelentős számú támoga­tóra lelt a mindössze hatezer főt számláló hadsereg sorai­ban, elegendőnek ahhoz, hogy megkísérelje átvenni a hatalmat Jean-Baptista Oued- raogo elnöktől. Az államfő megdöntését bejelentő első rádióbeszédében Sankara egy­úttal azt is hírül adta, hogy „új korszak köszöntött be Felső-Voltában”. Ilyen ígére­tet katonai vezetőktől az utóbbi húsz évben eddig négyszer hallhattak a felső- voltaiak. Befejeződött a magyar orvosak világtalálkozója A magyar orvosok buda­pesti világtalálkozójának kedden kezdődött szakmai eseménysorozata pénteken a zárónapjához érkezett. A Ma­gyar Tudományos Akadémia dísztermében délelőtt megtar­tották azt a jubileumi ülést, amelyet a magyarországi szervezett orvostovábbképzés 100. évfordulója tiszteletére vettek programba. Az ülés el­nökségében ott volt Sarlós István, a Minisztertanács el­nökhelyettese is. Endrőczi Elemér, az Orvos­továbbképző Intézet rektora köszöntötte az ünnepség résztvevőit, köztük a világta­lálkozóra hazalátogatott or­voskollégákat, továbbá a ha­zai és számos külföldi orvos­továbbképző intézet, orvostu­dományi egyetem vezetőit, akik a Szovjetunióból, az NDK-ból, Lengyelországból, Csehszlovákiából, Vietnam­ból, Olaszországból és Finn­országból hozták el az ottani orvostársadalom üdvözletét. Az MTA nevében Szentágo- thai János elnök szólt a ju­bileum jelentőségéről, majd Schulieisz Emil egészségügyi miniszter méltatta az orvo­sok szervezett továbbképzésé­nek fontosságát a hazai egész­ségügyi ellátás fejlesztésében. Ezután négy tudományos előadást hallgattak meg a résztvevők az orvostovább­képzés szervezeti rendszeré­ről, eredményeiről és felada­tairól. A jubileumi megemlékezést követően — délután — plená­ris záróüléssel befejeződött a magyar orvosok világtalálko­zójának négynapos esemény- sorozata. Bognár Józsefnek, a Magyarok Világszövetsége el­nökének zárszavával ért véget az orvostalálkozó. Berkes Péter olfuika szalui dsáq űri © „A vezérlő eszmék, a köve­telmények, Lestár Sanyi, a tiszti tanfolyam, a szeminá­riumok, a viták a Kossuth- körben, az általános iskola 5—8. osztálya, a gimnázium, az érettségi lassan de bizto­san, mint karók a gyenge haj­tást ...” „Nem volt semmink. Amink volt, az is elavult, használ­hatatlan. Csak jövőnk volt. Reményünk, hogy ha megfe­szülünk, ha lemondunk önös vágyainkról, holnapra min­den másképp lesz. Szüksé­günk volt minden kézre. Aki a magáét levette a szekérről, annak a nyaka közé vágtunk: eladnád a holnapunkat, te szemétláda?! Velünk kapar- tatnád ki a gesztenyédet, te önző kispolgár?!” „Én a családomat... a csa­ládomért ... Az első gyerekem a családi tábor sátrában. A második­ról egy hét késéssel ért utol a hír. Még egy virágcsokrot, egy köszöntő dísztáviratot se tudtam...” „Minden minősítés legfőbb erényemként a következete­sen szilárd erkölcsi-politi­kai ... Azt soha egy szóval se, hogy én ...” „69-ben, a Kiváló Szolgála­tért után Hegedűs azt mond­ta: Kálmán, te vagy a legtisz­tább ember, akit valaha is­mertem. Idegesítően, néha nyomasztóan tiszta vagy, melletted az etnber még gon­dolatban se mer vétkezni. Elégedetten mosolyogtam. Büszkén. A legcsekélyebb balsejtelem nélkül. Három hétre rá jött az áthelyezé­si ajánlat (?): Darida elv­társ, van ott egy elku- tyult zászlóalj, úgy gondol­juk, a te tapasztalataid, kö­vetkezetes szigorod ... .Mindig ez volt a szöveg. És én mindig elhittem. Sírjak? Nevessek?” „Én mindent, de mindent a seregtől, a seregbe, a sere­gért ...” (Telefon június 19-én) — Halló, Darida őrnagy elvtárs? Szabó tizedes jelent­kezem. Kapcsolom Sándor ezredes elvtársat. Tessék be­szélni ! — Kálmán? Szervusz, Kál­mánom! Erőt, egészséget ne­ked! Na mondjad, hogy vi­selkedik a közegészséged? — Jelentkezem ezredes elvtárs. Köszönöm, megva­gyok. Valami baj van? — Baj, miért volna baj? A szokott nyűgökön kívül semmi az égvilágon. Hehe, távolléted ellenére, Kálmá­nom. Mindössze hallani akartam a hangodat. — Megtisztelsz, ezredes elvtárs. — Ugyan, ne szamárkodj! Nagyon is önös okokból hív­talak. Saját lelkiismeretem megnyugtatására. — Mégiscsak baj van? — Igen, baj, Darida őr­nagy. Már amennyiben baj az, hogy magam is felelősnek érzem magam az állapoto­dért. Hehe. Jobban kellett volna vigyázzak rád. — Felnőtt ember vagyok, ezredes elvtárs. — Na, persze. Nézem itt a jelentéseket meg a statiszti­kákat. Háromszor annyi szol­gálatot adtál, mint bárki a csapatból. Társadalmi munka a tanácsóvodában, felelős Darida őrnagy. Mezőgazda­Új könyv: Hoiyn védhetjiik mii Eiripát ? A BÉKÉT EURÓPÁBAN IS MEG KELL VÉDENI — de lehet-e? Ki és miként fenyegeti valójában? Ki és ho­gyan védheti meg? Ezekre az alapvető kérdésekre igyek­szik válaszolni két szovjet társadalmi szervezet szerzőkol­lektívája a „Hogyan védhetjük meg Európát?” című kö­tetben. Az eredeti, moszkvai kiadású mű 1983. március 15-én látott napvilágot orosz, angol, német, francia és spanyol nyelven és ismerteti a Szovjetunió álláspontját az Európá­val kapcsolatos katonapolitikai kérdésekben. A magyar változat a Zrínyi, valamint a Kossuth Könyvkiadó közös gondozásában nemrég jelent meg. A béke biztosításával kapcsolatos problémák külön­böző megközelítési módja párbeszédet igényel. Olyan pár­beszédet, amelyben nincs helye a félelemkeltésnek, és az előítéleteknek, a hazugságnak és a gyűlöletnek. Ezt az alapvető igazságot vallva a kötet szerzői a témát kérdés­felelet formájában bontja ki, ahol a „kérdező” a nyugati felet képviseli. Képet kapunk tehát a Szovjetunió ellen folyó propagandaháború stílusáról, érvrendszeréről, rágal­mairól csakúgy, mint a Szovjetunió mindig higgadt, tény­szerű, a kölcsönös biztonság érdekeit szem előtt tartó érve­lési módjáról, magatartásáról. Az öt fejezetre tagolódó kiadvány a közvéleményt leg­inkább foglalkoztató kérdésekre ad választ. Érdekes fejte­getéseket olvashatunk a szovjet katonai doktrínáról, a nukleáris egyensúlyról, a hagyományos fegyveres erők és fegyverzetek egyensúlyáról, az atomfegyverek európai kor­látozásának szovjet megközelítéséről. A könyv sorra ve­szi a Szovjetunió és szövetségeseinek a nukleáris szemben­állás csökkentésére irányuló javaslatait, egyoldalú lépése­it. kötelezettségvállalásait. S zól az eurorakéták — a köze­pes hatótávolságú nukleáris eszközök — és a hadászati fegyverek közötti kapcsolatról. RÉSZLETESEN TÁRGYALJA a Szovjetunió egyolda­lú kötelezettségvállalását az atomfegyverrel nem rendelke­ző államok biztonságának szavatolására. Kifejti az atom- fegyverrnentes övezetekkel (Észak-Európa, Balkán stb.) kapcsolatos nézeteit, a hagyományos erők és fegyverzetek csökkentését célzó erőfeszítéséit, á bécsi tárgyalásokon folytatott nyugati obstrukciót téve felelőssé az egy hely­ben topogásért. Külön fejezet tárgyalja a NATO „kettős határozata” valódi tartalmát és tények bizonyítják, hogy Reagan „nul­laváltozata” az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének megsértése mellett Nyugat-Európa érdekeinek semmibevé­telét is jelenti. A kötetet Európa és a világ békemozgal­mának méltatása zárja, melynek elidegeníthetetlen része a szovjet közvélemény egységes békeakarata, következetes kiállása a béke, a biztonság, az enyhülés mellett. EZ AZ ÉSZÉRVEKKEL S TÉNYEKKEL alátámasztott kis könyv segít eligazodni a bonyolult politikai folyamatok útvesztőiben és abban is, hogy mit tehetünk mi a ka­tasztrófa elhárításáért, hazánk, kontinensünk, az emberi­ség megmentéséért. Haszonnal forgathatják mindazok, akik szívükön viselik kontinensünk és a világ sorsát. O. Sz. sági munkák, felelős Darida őrnagy. Darida itt, Darida ott, Darida mindenütt. — Ugyan, ezredes elvtárs, tudod jól, az ilyesmi nekem... — Sok, Kálmán. Eszmélet­lenül sok. És én vagyok érte felelős. Ha valamin ott lát­tam a nevedet, önző módon csak arra gondoltam: oké, ha Darida van, ott zűr nem lesz, nyugodtan alhatok. — Így voltam én is. Külö­nösképp ha az enyéim... — Ez akkor se normális, Kálmán. Ebbe csak tönkre­menni lehet, mint a mellé­kelt ábra mutatja, hehe. Bár­mennyi is a teher rajtunk, káderkikészítő intézménnyé nem torzulhatunk. — Tönkremenésről szó sincs, ezredes elwtárs. Pusz­tán a szívem ... vagyis hát a vegetatív idegeim ... — Így kezdődik, öregem. Mindenkinél így kezdődik. Az első jelzőrendszer vészcsen­gője. A túlterhelést jelzi, nem a gyengeséget. — Félek, ezredes elvtárs, ez nem egészen rajtunk múlik. — Jól van Kálmán, nem azért hívtalak, hogy ezt most megvitassuk. — Nincs kibúvó, ezredes elvtárs. Hallgass rám! A do­kik, a családom , ti odabent mind azt mondtátok; eredj,S kapcsolódj ki mindenből, fe­lejtsd el a világot, regenerá­lódj. Nagyon szép. Csakhogy a világ elől nem lehet elbúj­ni. A világ utánunk mászik. Nem hagy egy- órára se lecke nélkül. — A kőművesek, mi? — Honnan tudsz róluk? — Találkoztam a nejeddel. Említette, hogy ráncba akarsz szedni ott néhány ló­gós építőmunkást. Hehe. Er­ről rád ismerek. Csakhogy ez egyszer messzemenően helytelenítem az eljárásodat. Sőt, kifejezetten megtiltom. — A családnak hiába ma­gyaráznám. Neked viszont értened kell, avval Izgatnám fél magam, ha csak bámul­nám őket, ha szótlanul tűr­ném ... — Értem én, öregem, hogy­ne érteném. Csakhogy szá­momra ebben a témában — sajnos, hogy ezt kell monda­nom — nem az egészséged az elsődleges szempont. Gondol­kodj, Kálmán! Mi lenne ab­ból, ha mi, hivatásos kato­nák, a seregben nagyon is indokolt szempontjaink sze­rint elkezdenénk beledumál­ni, beleavatkozgatni a civil intézmények konfliktusaiba? — Bocsáss meg, ezredes elvtárs, én itt, a legteljesebb mértékben civil vagyok. Az alsóneműt kivéve nincs ná- lám egy darab katonai... (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom