Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-02 / 181. szám

1983. augusztus 2. Kelet-Magyarország 3 Kontárok MINÉL MESSZEBB ME­GYÜNK A VÁROSTÓL, nagyközségektől, annál gyak­rabban találkozunk a kontár fogalmával. Létezésük és gyarapodásuk egyik oka, hogy ma már a legeldugot­tabb sarkokban is építkeznek az emberek, televíziójuk, rá­diójuk, háztartási gépeik van­nak, s ezek karbantartása, szakszerű kezelése termé­szetszerűleg hozzáértőt igé­nyel — ha van hozzáértő. Csakhogy a kistelepüléseken, aprófalvakon (de még a na­gyobb helyeken is) rendkívül kevés kisiparos található, és szakmai összetételük sem a legjobb. Marad tehát a kon­tár. Vegyük például Tiszabe- cset. Itt, mint az illetékes ta­nácsi vezetők — Kiss Bálint tanácselnök, Simon Zsig- mondné kirendeltségvezető és Vári István műszaki fő­előadó — mondták, összesen harminc kisiparos található, de csak huszonegy a főfog­lalkozású, ráadásul hat tár­sult község több mint négy és fél ezer lakosának ellátá­sa hárul rájuk. Mondtuk: nem jó a szak­mai összetétel sem. Mert a térségben példának okáért négy tüzifa-fűrészelő van, de „jogosítványos” kőműves csak egy akad hat községre, és nincs női fodrász, cipész, autószerelő és sorolhatnánk a fontosabbnál fontosabb szak­mákat. Pontosabban: szak­képzett ember még csak akad, ám jó részük nem vált iparengedélyt. így aztán a vízvezeték-szerelő traktort vezet, az autószerelő pedig ugyancsak a termelőszövet­kezetek valamelyikében dol­gozik. Egyebek közt azért, mert nincs elegendő tőkéjük egy valamirevaló műhely felszerelésére. VIRÁGZIK VISZONT A KONTÁRKODÁS, amit rá­adásul sokszor nehéz is tet­ten érni. Az illetékes vezetők szerint nem is mindig érde­mes, mert csak a lakosság haragját vívhatják ki, hiszen ha kontár is az illető, de bi­zonyos munkákat elvégez. Ami pedig a tettenérést il­leti: egy-egy kis faluban a lakosság fele rokon, és a ro­koni segítség bizonyítható el­lenérték nélkül nem ítélhe­tő el. Kontárok tehát vannak, s ha lenne elég szakképzett iparos, tenni is lehetne elle­nük. De ma még ha valaki szóbeli bejelentést is tesz rá­juk, (ritka eset!), mert mun­kájukat szakszerűtlennek vé­li, írásba már nem adja a panaszát, mert úgy érzi: a kontár alkalmazása miatt őt is felelősség terheli. Veszélyes dolog is a kontá­rok működése. Mert ha egy rosszul javított készülék bal­esetet okoz — a legrosszabb- ról ne is beszéljünk —, ne­héz a felelősségre vonás. Ami pedig a gazdasági szempon­tokat illeti: a kontárok nyil­ván nem adóznak, és tisz­tességtelen versenytársai — mert olcsóbban dolgoznak — a szakavatott kisiparosoknak. BIZONYÁRA VAN MEG­OLDÁS, hiszen ezek a távoli területek sem maradhatnak iparosok nélkül, s hiába men­nek ki a járási székhelyekről a szakemberek javítani, hiá­ba viszik és hozzák a hibás készülékeket, ha mindez te­temes többletköltséggel és többletidővel jár együtt. Bi­zonyos esetekben — elsősor­ban az építkezéseknél — pe­dig erre sincs lehetőség, így aztán nem marad más, mint hogy az ácsmunkákat is az asztalos végezze. Legalábbis Tiszabecsen. S. Z. Tájékoztatás — falun Hogyan terjednek a hírek? TÖRÖTT FAZÉK, KÖTEGNYI ÚJSÁGPAPÍR, EGY-KÉT SEMMIRE SEM JÓ BÚTOR MAJD MINDEN HÁZTARTÁSBÓL KIKERÜLT BEREG- SURÁNYBAN A LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ AL­KALMÁVAL. — MINDEN SIMÄN MENT — SZÓL BARTHA SÁNDOR TANÁCSELNÖK. — A CSALADOK IDŐBEN ÖSSZESZEDTÉK PORTÁJUKON A LIMLOMOKAT, A KOCSINAK SENKIRE SEM KELLETT VÁRNIA. Levél — minden családnak Az akció sikere a szerve­zésen, a lakosság pontos tá­jékoztatásán múlott. Már jó előre kifüggesztették a felhí­vást a községi hirdetőtáblá­kon — ezek Beregsurány, s társközségei: Beregdaróc és Márokpapi legforgalmasabb helyein állnak. Akinek tud­tak, szóltak a tanácstagok. Sőt a tanács stencilezett le­veleket is szétküldött. — A közérdekű esemé­nyekről — mint ez a lomta­lanítási akció volt, aztán a Patyolat hozom-viszem szol­gálat bevezetése, vagy a tár­sadalmi munkák szervezése — stencilezett levelekben ér­tesítjük a családokat. Egy­szerre hét-nyolcszáz példányt készítünk — mutatja a sten­cilgépet Herka Andrásné ad­minisztrátor. — Ezeket a hi- vatálsegédek osztják szét: minden házba visznek egyet. Segítenek nekik a KISZ-esek meg az iskolások is. — Nálunk ma már igény­lik ezeket a leveleket — ve­szi át a szót a tanácselnök. — Aki véletlenül nem kap, az panaszba teszi. Nagy szükségünk lenne még han­gos híradóra. Volt, csak tönk­rement. Űjra pedig nincs pénzünk. Csarodán kidoboljálc A múlt elevenedik meg Csarodán és társközségeiben Tákoson, Hetefejércsén, mi­kor közérdekű közlendője van a tanácsnak. Hetente rendszerint egyszer felkere­kednek az egykori kisbírók utódai, s hangos dobpergés mellett adják tudtul a leg­frissebb eseményeket. — Ez valójában a hivatal- segéd feladata lenne — tud­tuk meg Baráth Árpádné ta­nácselnöktől. — Ám nálunk nő a hivatalsegéd, a dobolás pedig köztudottan férfimun­ka. Király Elek bácsi szíve­sen vállalta ezt a feladatot. Általában reggel 6-kor indul útra. Egy óra alatt bekere­kezi Csarodát, s 7—8 helyen dobolja ki a tudnivalókat. denkihez eljutnak a hírek. A tájékoztatásban főleg a ta­nácstagokra számítunk. Stencilezett levelekben érte­sítjük őket az eseményekről. Ők pedig szóban adják to­vább a közlendőket a körze­tükben. — Hivatalosan falugyűlé­sek, körzeti beszámolók al­kalmával találkozunk az emberekkel — sorolja Gál Ferencné tanácstag, a cipő­ipari szövetkezet szakmun­kása. — Persze ezekre nem jön el mindenki. De az ut­cán, a boltban mindennap összefutok a körzet lakóival. Soikan megkeresnek gondjaik­kal, eljönnek tanácsért. Ha pedig szervezni kell valamit, magam járok házról házra. A tanácson már szóba ke­rült, hogy hangos bemon­dót szerelnek a gazdasági műszaki ellátó szervezet au­tójára, s a naponta adódó hí­rekről így is értesítik a két község lakóit. Ez egyelőre Hiányolják Csarodán is a hangszórókat, de pénzszűke miatt nem tudják kiépíteni a hálózatot. Az elmúlt terv­időszakban iskolára kellett, a jelenlegiben pedig óvodára gyűjtik a forintokat. A há­rom községben egy-egy hir­detőtábla segít még a tájé­koztatásban. A legfontosabb eseményekről — mint a fa­lugyűlés, az ünnepségek vagy a társadalmi munka — sten­cilezett levélben, s a tanács­tagok közvetítésével értesítik az embereket. Tervben az autós hírmondás Ha végigmegyünk Gáva- vencsellő és társközsége: Bal­sa utcáin, sok helyen talál­kozunk a tanács hirdetmé­nyeivel. A községháza köze­lében még látható a hangos híradó hálózata, melyet már nem használnak. — Túl nagy a falu ahhoz, hogy hangszóróval tájékoz- . tassuk a lakosságot — ma­gyarázza Végső Zoltán vb- titkár. — Nálunk annyi fó­rumon kerül szóha a közsé­gek ügye — a népfront, a párt, a KISZ, az üzemek tá­ti ogy min­terv: nem tudni, beválik-e. Megpróbálni mindenképp ér­demes — a jobb tájékoztatás érdekében. Házi Zsuzsa A Budapesti Bőrdíszmű Szövetkezet nagy káliói telepén a PIÉRT és az ÁPISZ megrendelésére 60 ezer műbőr toll­tartót készítenek 5 fazonban, különböző színekben és szín­variációkkal. (Gaál Béla felvétele) a KISZ, nácskozásai — Színes fényképek a papi határról Hegyet hordani, kötényben Kemény próbatételnek fog­ta fel a megbízatást. Hajna­lok hajnalán kelt, késő éjsza­ka vetette ágyba. De állta a próbát! -' ■ ~ Közismert volt, hogy egy évvel ezelőtt miért is került kátyúba a papi tsz. Kilátás- talanságukon részben a kis- várdai Rákóczi Tsz-hez csat­lakozás segített. Itt talált gondoskodóra legalább 600 papi tsz-tag, s gondos gazdá­ra 1800 hektárnyi föld, szán­tó, rét, legelő, erdő, s birto­kába vásárlás révén erő- és munkagépek, felszerelések, így lett állandó székhelye a papi kis iroda Bumberák Istvánnak 1982 május máso­dik felétől. Higgadt, nyugodt ember. Szerencséjére, különben azt sem tudta volna, mihez kezd­jen a nagy zűrzavar után. A főagronómussal járta a ha­tárt, a földeket, ismerkedett a dűlőkkel, de főleg az embe­rekkel. Csendesen jegyzi Nem repesett a boldog­ságtól Bumberák István, a fiatal agronómus, ami­kor a kisvárdai Rákóczi Tsz vezetősége megbízta, vállalja el a papi kerület vezetői tisztét. Egy bi­zalmában megtépázott, kiutat kereső, felszámo­lásra „ítélt” volt közös gazdaság tagságával kel­lett szembenéznie. Újra­építeni emberi kapcso­latot, tiszta lapot nyitni, s napról napra megküz­deni minden jóindula­tért. a s most fejezzük be a kísérletet. A kotyva- lék fortyogó felüle­tére hüvelyk- és mutatóuj­junk közé csippentve kör­körös mozdulattal szórjuk a sót. A hatás fenomenális. Meg is kérdi az ebadta kölyke: — Apa, mi ez az izé? Sós, de különben semmi íze. — Ez, kicsi fiam, úgyne­vezett egyed étel. Egyed és ne kritizálj! — De mégis, mi ez? Puff egy nyakleves. Hiá­ba no, az embert idegesíti egy okvetetlenkedő pulya. Igaz, a lecsó nem úgy néz ki, mint a lecsók általá­ban, kicsinység sós is, de amikor az ember kiteszi a lelkét, akkor fogja magát ez a kis csibész és leszólja a nemző apja gasztronómiai alkotását. Azonban talán kissé hamari volt az a nyakleves. A gyermeket ne­velni kell. Talán még jóvá lehet tenni valamit. — Nézd kisfiam; a táp­lálkozás az egy tudomány. — És a főzés... — szól közbe a srác. — Az is tudomány. De ahhoz korántsem kell any- nyi ész, mint egy helyes táplálkozáshoz, a szervezet szükségletét kielégítő vita­minok, fehérjék és ásványi sók meghatározásához... — Tudom, apa. Látod, én eszem is ezt az izét, de ke­sernyés. Mondd, mitől kese­rű? V.V.V.V*! v.V.V.V.' •* * * * * * * » — Talán a sótól. Pedig csak egy csipetnyit tettem rá. Nem értem. Tényleg ke­serű. — Mert anyu is tett bele, mielőtt elment. Meg én is tettem bele, mert te a múlt­kor nem sóztad meg a pap­rikás krumplit... Hát így állunk. Hol sós, hol sótlan az élet, akarom mondani az étel. így van ez, ha az ember felesége feszten feszt tanul. Mert járt az már főzőtanfolyam­ra, szabás-varrásra, lakbe­rendezési félórákra, .makra­métanfolyamra. most a há­zi szövés köti le a figyel­mét. Már rengeteget tud az édes, csak nincs, aki főzzön, lyukas a zokni, sza­naszét vannak a bútorok, a kéz alatt vett szövőszék miatt, ami elfoglalja az egész szobát, momentán a garázsban alszunk. Ettől függetlenül az étkezés tu­dománya, hogy úgy mond­jam ... — Apa, együnk inkább zsíros kenyeret. — Jó — mondom. Már nyugodt vagyok. A lábast lecsóstól csak azért vágom ki az ablakon, hogy őriz­zem a tekintélyem. Külön­ben a zsíros kenyér valóban pompás. Kár, hogy nincs hozzá paradicsom, és pap­rika ... A fiammal már szent a béke. Feledte a nyaklevest és ragyog. Lelkesen biztat: — Apa, holnap is zsíros kenyeret főzünk? — Jó — mondom. — Bár amióta tartanak ezek a tanfolyamok, mindig ezt eszünk. Nem győzök viszont lábast venni. A só miatt naponta kivágok egyet. A sóban van a hiba. Ez a nyavalyás só vagy túl sós, vagy nem elég sós. Tegye­nek már ebben az ügyben valamit. Seres Ernő szabályzat Papra és Kisvár- dára. A kerületvezető fel­mérte a munkaerőhelyzetet Papon. Kiderült, akad női munkaerő-felesleg. A kisvár­dai Rákóczi Tsz vezetősége gondoskodott foglalkoztatá­sukról. Szép summáért vásá­rolt épületet a városban és fonodát nyitottak a fővárosi­akkal. Most legalább félszáz, főleg papi lány és asszony dolgozik. Gond volt a sok rokkant, leszázalékolt elhelyezése, munkába állítása. Akin csak lehetett, segített Bumberák István. — Ügy tapasztaltam, sok csalódás érte ezeket az em­bereket. Ez a beszélgetéskor derült ki. Ha ígértem vala­mit, mosolyogtak. Ha teljesí­tettem, hálálkodtak. Sokan elpanaszolták, korábban nem volt ritka a kivételezés. Meg­szüntettem. S amire nem is gondoltak a papiak, a fiatal kerületve­zető kirándulást szervezett. Elvitte a tagságot Mezőkö­vesdre, a Zsóri-fürdőre, Eger­be várnézőbe. Ekkor mondta neki egyik asszony: „Olyan a papi ember, ha szépen beszél­nek vele, a hegyet képes el­hordani a kötényében.” Bumberák István száját nem hagyta el káromkodás. A legkritikusabb helyzetben is csak kért. Pedig akadt tavaly ősszel kritikus helyzet bur­gonyaszedéskor, -válogatás­kor. Már maga sajnálta az asszonyokat, de zokszó nél­kül dolgoztak késő estékig. Egy esztendeje tart megbí­zatása. Hogy mit tart legna­gyobb sikerének? — Talán azt, hogy az em­berek Papon befogadtak — vallja. — S ezt a munka, az ígéretes határ fémjelzi. Reménykedik a papi kerü­letvezető. Öt azért bízták meg, mert bíztak benne, hogy rendet teremt. Ügy tűnik, si­került. Hogy miért? — Én is bízom az emberek­ben. És most már megval­lom: életemben eddig ez volt a legnehezebb megbízatásom Tavaly színes fényképfelvé­teleket készített a papi határ­ról Bumberák István. Az idén hasonlóan. Tessék megtekin­teni. Élő bizonyíték egy fiatal kommunista szakember helytállásának. Farkas Kálmán meg a határjárás közben Bumberák István: — Ez még most is tart, mert egy esztendő kevés a határ, de még kevesebb az emberek megismeréséhez és még kevesebb a panaszok orvoslásához. Mert ebből akadt bőven. A kis „főhadiszállásra” úgy jártak, mint jó kútra. Nem csoda, hiszen sokszor csak ígértek a papiaknak, de nem teljesítették. — A legtöbb háztáji földet az erdő alatt mérték ki, olyan rossz helyeken, hogy nem tudtak vele mit kezde­ni. Mit tehettünk? Ősszel pótlást adtunk — fűzi hozzá. Bizalmat próbált táplálni az emberekbe ez a fiatalem­ber. Befejezték a paradicsom­palántázást, a zöldbabot, vegyszert kapott a burgonya, s kasza alá érett a kalász is. Ötszáz hektáron indultak meg tavaly a kombájnok. Lassan, kitartóan hidat vert az emberi lelkekhez és csatát nyert Bumberák István. — Pedig korábban nem a földre, hanem a melléktevé­kenységre fordítottak gondot Papon. Ha nehezen is, de si­került megváltoztatni és megértetni: első a termőföld. Ebből kell megélni. Amíg Kisvárdán 2100 munkaóra teljesítése után jár 6 ezer négyzetméter háztáji, Papon korábban csak 1500 munka­órát kellett teljesíteni. Meg­változtattuk. Sokan felzúdul­tak. „Hogyan lehet ezt tel­jesíteni? Nem lesz munka!” Lehetett. A szorgalmasok hálálkodtak, a zúgolódók ké­sőbb zsörtölődtek. Minden munkát teljesítménybérben fizettek. Nem volt külön bér­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom