Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-27 / 202. szám
1983. augusztus 27. Uram! Há,borogok a viselkedésén. Korántsem a személyes harag vezet, hiszen nem nekem, hanem az egyik alárendeltjének okozott kellemetlen napokat. Nem az első eset, ami ön és mások között Myentén megtörtént. Ám félek, nem Utoljára másította meg szavát. ön egy feladatnak határidőt szabott, felelőst jelölt ki, aztán minderről elfeledkezett. Időiben kapta a jelzést az akadályozó tényezőről, rögtön kijelentette: a világ legtermészetesebb dolga mindezt figyelembe venni, s ennek alap- jánján referál majd „felfelé” a dolgok állásáról. Az alárendelt hitt önnek. S ez volt a veszte. A számonkérés önnél kezdődött, csakhogy ön szemrebbenés nélkül kimentette magát, nyomban a védtelen kisembert, az ő rossz szervezését okolta mindenért. Még szerencse, hogy a végén a nyári szabadságok, mások megértése homályba borította az ügyet, csak a szeplő maradt, az észrevétlen foltocska, ami beárnyékolja ezentúl viszonyukat. Meglehet, a következményeket alig ismeri. Nem látta a feketére árkolt, kisírt szemet, nem tudott az álmatlan éjszakákról1, aminek a család látta először kárát. Mert — ennyi .még a nyilvánosságra tartozik — ön azzal az alárendelttel viselkedett így, aki történetesen nőnek született. Azóta megtudtam: többször előfordult. hogy megfagyott ön körül a levegő, s az elhidegülásnek nem a „másik” volt a kiváltója, hanem az ön viselkedése. Legyintsünk az egészre — javasolhatja bárki. Csakhogy mi történik, ha a dolgok elhallgatása, az adott szó becsületének semmibe vétele polgárjogot nyer egyes, emberek feltételeket diktáló értékrendjében? Könnyű a védtelent meghazudtolni, különösen amikor kiszolgáltatott helyzetében reklamálni aligha mer. Mai, tulajdonképpen kiegyensúlyozott világunkban ritkábbak a nagy emberi konfliktusok, igencsak keresni kell a megoldhatatlan ellentéteket. Értéktedr. Papp Tib or főorvossal a reumáról len ember az, aki nem meri vállalni önmagát, a tetteit, intézkedéseit. Különösen így van ez annál, akii a saját képességei, tudása révén egy fokkal magasabbra emelkedett, akire mások felnéznek. Megértem én, hogy vannak akadályozó tényezők, csak azit ne mondja, hogy a magamenités, mások cserben- hagyása lehet az egyedüli recept a boldogulásra. Inkább azt hiszem, hogy ennek a napja leáldozóban van akár a hivatalos kapcsolatokban, akár a magánélet kötelékeiben. Kapcsolatokat emlegetek önnek, mert minden helyen emberek közöitt történnek a dolgok. S az embernek kell ehhez a szóhoz méltóan viselkednie, nem báránybőrbe bújt farkasként szépet mutatná „kifelé”. Talán nem is szükségeltetik nagy bátorság ahhoz, hogy valaki elismerje a tévedését. Az ön esetében sem történtek világrengető dolgok, azonban a tanulság fájdalmas lehet: elvesztheti a bizalmait, újfent nem lesz önnek becsülete, bármennyire hangoztatja képességét. Mert a posztokon hosz- szú távon csak emberi tartással együtt lehet megmaradni. Tegnap fejeződött be Nyíregyházán a reumatológusok tudományos ülése és egyesületük közgyűlése. Ez alkalommal emlékeztek meg a megyei kórház reuma osztályának 15 éves jubileumáról. Hadd legyen ez beszélgetésünk kiinduló pontja. — A Magyar Reumatológusok Egyesülete és a megyei kórház tudományos bizottságának közös rendezvénye volt az a tudományos tanácskozás, amely a csontritkulás témakörével foglalkozott. Rendkívüli érdeklődés előzte meg az előadásokat és a találkozót. Ügy éreztük, hogy ebben benne foglaltatik az irántunk megnyilvánuló megbecsülés is a kollégák részéről. Nem véletlen, hogy ezúttal emlékeztünk meg referátummal a mi jubileumunkról. A reumaosztály orvosainak tanulmányai minden beszédnél jobban mutatták munkájuk színvonalát, eredményességét, lelkiismeretességüket. Számunkra ugyanis ez a 15 éves évforduló nagyon jelentős, hiszen az önálló reumaosztály megépülése, munkába lépése döntő fordulatot jelentett e népbetegség gyógyításában. Hadd tegyem hozzá, hogy az osztály megalakulásának pillanatában a tervező és- orvos együttműködését tükrözte, igen célszerűnek, szervezhető- nek bizonyult, s ma is büszkék vagyunk arra, hogy más kórházak alakuló reumaosztályai itt szerzik be egy működő osztály tapasztalatait. Kicsit talán büszkélkedtünk is, de ez érthető. Népbetegséget mondott. Ez azt jelenti, hogy tömeges előfordulásról van szó. Ez megyénkre érvényes, vagy általános megállapítás? — A világstatisztikáik, a magyar felmérések és a megyei adatok szinte azonos képet mutatnak. Ma a világon minden tizedik ember szenved valamilyen mozgásszervi megbetegedésben. Természetesen nem mindegyik azonosan súlyos, nem mindenki jelenik meg az orvosnál, nem mindenkire terjed ki a gyógyítás és gondozás. Szaibolcs-Szatmárban az ismert betegek száma, akik kórházi, fekvőbeteg intézményi ellátásra szorulnak négyezerre tehető. A rendelőintézeti szákrendelésen naponta 100—120 ember jelenik meg. Egy tizenöt évvel ezelőtti adat szerint hazánkban akkor évente 1 és fél milliárd forintot tett ki az a költség és kiesés, ami a reumás betegségek eredményeként született. Azóta sajnos a betegek száma nem csökkent, a költségek tetemesen nőttek, így a népgazdaságot érintő kiadások megsokszorozódtak. De én ennél sokkal nagyobb gondnak érzem magát a betegséget, ami fájdalmas, hosszadalmas, az embert nagyon megviselő. Kérem, pontosítsuk azt, mi tartozik a reuma fogalomkörébe, s mik e betegség okai. Egyáltalán gyógyítható kórról van szó? — Reumásnak azokat a mozgásszervi betegségeket nevezzük, melyeket belgyógyászati és fizioterápiás módszerekkel gyógyítunk. Vagyis gyógyszeres, fürdő, torna, villany, valamint pszichés kezeléssel. Vannak mozgásszervi betegségek, melyeket sebészi, ideggyógyászati beavatkozással kezelnek. Igen sok esetben az összes eljárást alkalmazni kell, a betegség jellegétől függően A reuma kialakulásának igen sok oka lehet. Az alkat, az életmód, a munkahely, a testtartás, a klíma és még egy sor tényező játszhat szerepet. Az ok felderítése talán az orvos lenehezebb feladata. A reumás betegség jellegét általában két fő csoportba szoktuk sorolni: gyulladásos és degeneraitív. Hadd tegyem hozzá, ezeken belül tucatnyi változat lehetséges. Az orvos elé kerülő betegek kétharmadánál tudunk javulásról beszámolni, az egyharmad eredményesen gyógyítható. Jó tudni, hogy a reumások gyógyítása hosszú időt vesz igénybe, nem egyszeri kezelésről van szó, a mozgásszervi betegségben szenvedő többször is vissza-visszakerül orvosához, vagy a kórházba. Megyei kórházunkban van reumaosztály. Ez azt is jelenti, hogy van megfelelő háttér a gyógyításhoz. — Sajnos, éppen a betegek számából adódóan ezt egyértelműen kijelenteni nem lehet. De hadd nézzük kicsit .történetiségében az osztályt. Nyíregyházára 1958-ban hívtak az ORFI-toól. Feleségem szabolcsi, én szatmári vagyok, többek között ezért is jöttem szívesen. Akkor a Heine-Medin kezelése és utógondozása volt a fő feladat, 15Ö0 betegünk volt. Csupán hat felnőtt reumaágy volt a kórházban ekkor. Tíz esztendőbe telt, amíg minden tekintetben úrrá lettünk a paralízis következményein. Időközben a megyei egész...Tervezzük, hogy Kisvárdán és Mátészalkán 25-25 ággyal alakulnak ki reumarészlegek. Ez azért is fontos, mert komoly decentru- mok létesülnek, ahol idővel a szakorvosi háttér, a gyógyító team, a helyi fürdő egy-egy terület gondját oldja meg... ségügyi vezetés felismerte: a következő lépés az önálló reumaosztály létrehozása. Magam is sokat kilincseltem azért, hogy legyen. Nem nekem volt szükségem osztályra, hanem a betegeknek, akik mind többen voltak, súlyos állapotban. Amikor 1968-ban átadták az osztályt, negyven ággyal, az jelentős esemény volt. ... és az ágyszám ... — ... azóta a kórházban nem változott. Mai is negyven ágyunk van. S most hadd számoljak. Egy reumás beteg, aki kórházba kerül, általában 20—24 napos kezelést igényel. Kevesebb idő a legtöbb esetben alig ér valamit. Ebből következik, hogy évente 600 beteget tudunk fogadni. Szembesítsük ezt a négyezres rászoruló létszámmal. Valamit ja-, vít a helyzeten, hogy egy évben a megye kap 800 gyógyintézeti beutalási lehetőséget. Nos, ez már 1400. Illetve ez még csak 1400. A fő gond évek óta, hogy miként lehet javítani a helyzeten. Szerencsére az egészségügy jelenlegi és távlati fejlesztési koncepciója teljes egészében felismerte: a mozgásszervi betegek érdekében sürgősen tenni kell. Ennek az eredményei érnek be lassanként. Nem akarok túlzottan optimistának tűnni, de a következő időszakban lényeges változások várhatók. — A megye politikai és egészségügyi vezetése több jó megoldás felé orientált, ezek érnek be lassanként. Sorolom. Nyíregyházán létrehoznak egy rehabilitációs osztályt. Itt ötven ágy áll a reumások rendelkezésére. Tervezzük, hogy Kisvárdán és Mátészalkán 25—25 ággyal alakulnak ki reumarészlegek. Ez azért is fontos, mert komoly decentrumok létesülnek, ahol idővel a szakorvosi háttér, a gyógyító team, a helyi fürdők egy-egy terület betegeinek gondját oldja meg. Gondolja el, milyen nagy szó lesz, hogy nem minden betegnek kell Nyíregyházára bejönni, hogy ütőképes részlegek gyógyítanak e nagy vidéki kórházakban! Ha abból indulok ki, hogy legalább 240 ágy kellene, s hogy ezekkel már a 140-nél járunk, akkor azt kell mondani, hogy túljutottunk a kritikus ponton. És itt új fent a fokozatosság győzött. Képzelje mi lett volna, ha én valamikor azt mondom: kell 240 ágy és húsz orvos. Kinevetnek. Ezek szerint ön elégedett. Jó szakorvosokat nevelt, a jövőben újabb reumatológusok nőhetnek fel a kórházakban, s megközelítően optimális az ágyszám. Többre aligha van mód. — Téved. Még mindig vannak tartalékok, mégpedig olyanok, melyek nem igényelnek beruházást, lényegében kicsi pénzzel megoldhatók. Gondolok arra, hogy a SZOT fürdőhelyeken épült üdülői a szezon előtt és után nem kellően kihasználtak. Ha mód nyílna arra, hogy minden megye csak hatvan ágyra jutó járóképes beteg beutalására kapna módot évente, már-már teljesen elégedett lennék. Ezeken a helyeken együtt van orvos, fürdő, környezet, minden ami a reumásnak keli. A másik terület a nappali kórház, amire Budapesten már van példa. Ez a gyógyfürdőkben hozható létre, a beteg reggel bemegy, délben hazamegy, délutánra jön az új turnus. Fürdő, orvos, gyógytornász úgy tud foglalkozni velük, hogy nem foglalnak kórházi ágyat, mégis teljes kezelésben részesülnek. Termálvizünk van Nyíregyházán, Kisvárdán, Mátészalkán, Vásárosnaményban, Fehérgyarmaton. A nappali kórház kialakítása logikus lépés a jövőben. Ha mindez megvalósul, akkor azt mondhatom, valóban elégedett vagyok, hiszen nemcsak a kórházi kezelésre szorulók, de a járóbetegek helyzete is tetemesen javul. Egy pillanatra sem szabad feledni: a reumások száma minden gyógyító tevékenység ellenére nő. Arról tehát jó ideig nem lehet szó, hogy elképzeléseink túlzottak. Korszerűsödik a módszer, egyre jobbak a gyógyszerek, javulóak a feltételek. Ön mégis azt mondja, hogy a reumások száma nő. Szkeptikus saját munkájukkal kapcsolatban? — Nem erről van szó. Látni kell, hogy az életkor növekszik, a korral pedig nő a reumás megbetegedés gyakorisága. Ez már eleve egy növelő tényező. De hadd folytassam azzal, hogy a mozgásszervek a legjobban igénybe vettek. Számos olyan túl- vagy alul- ■terhelési körülmény van, ami a betegség kialakulását előidézi. Aztán itt vannak a klasz- szdkus gondok: keveset mozgunk. Az elhízás, a rossz tartás, sokszor a gyermek testének rossz terhelése, egy sor pszichés és szociális körülmény, esetleg fertőzési ok mind odahat, hogy ez a betegség népbetegség, s jó ideig az is marad. Igen sokan csak akikor jelentkeznek az orvosnál, amikor esetük súlyos. És még valami: egy reumásnak évente legalább kétszer, de néha többször is meg kell jelennie orvosánál. A beteglétszám egy dolog, de annyival szorzandó, ahányszor jön. Márpedig jön, mert a reuma fáj, a beteg szenved, kínlódik. És ne higgye senki, hogy a fájdalom bemondás dolga. A reumatológus a fájdalmat objektivizálni tudja, magyarán: pontosan megállapítható, hogy vélt vagy valós panaszról van szó. Nem érzem kudarcnak, hogy több a beteg. A körülmények teljesen magyarázzák az okot. — Nem kétséges, jó lenne, ha az emberek megértenék, hogy a reuma is megelőzhető több esettben. A helyes élemód, a jól megtervezett mozgás, a jó terhelés mind-mind olyan tényező, amivel sok baj elejét lehet venni. Jó lenne az is, ha hadat üzennének az olyan nézetnek, hogy majd „a sárga agyag kiszívja” a bajt a sírban. Nagyon hasznosnak tartanám, ha a körzeti kollégák a jelenleginél sokkal többet tudnának a reumáról, felismeréséről. Vagyis: minden szervezeti dolog mellett a beteg—orvos együttműködés, az egészségügy törekvése is kell a kedvezőbb helyzethez. Amint mondta, sokan nem gyógyulnak meg, csupán könnyebb lesz a helyzetük. Vannak, akik más munkára, könnyebbre válnak alkalmassá. Mi a véleménye a rehabilitációról? — A jelenlegi rehabilitáció — bár van új rendelet is — nem megfelelő. Nem találkozik a népgazdasági, a vállalati és az egyéni érdek. A gyár, hivatal, üzem a legritkább esetben tud olyan munkahelyet kínálni a gyógyulónak, ami anyagilag is megfelel. A reumás így magának teremt „rehabilitációs alkalmat” úgy, hogy táppénzen van, rokkan- títják, s mellette otthon dolgozik, mert más megoldása nincs. Sokkal jobban kellene szabályozni, hogy a munkahelyek kialakítsák a mozgásban gátoltak beilleszkedését. Az sem lenne baj, ha a gyógyuló beteg időben nézne körül üzemében, milyen lehetőségek vannak. — összességében a rehabilitáció széles társadalmi együttműködést tételez fel, ahol az érdekek megfelelő módon érvényesülnek. Mert megértem: az üzemnek is gond, hogy olyan munkahelyet alakítson ki, ami különleges, esetleg drága. De az embernek sem mindegy, hogy mennyit keres1, hogy a t. ijes értékű ember érzésével él-e, vagy szükség- megoldásoktól szenved. Utaltam rá: a reumás betegségeknél nem mellékesek a pszichés okok. Ezek a gyógyulás, a javulás idején is hatnak, nem elhanyagolhatóan. Gondolom, ezek a problémák és eredmények a most zárult tanácskozáson is szóba kerültek. Miben jelölné meg ösz- szegezve azt, ami a legfontosabb? — A közelmúltban az egészségügyi miniszter helyettese, Hutás Imre hosszú cikkben vizsgálta a" távlati feladatokat. Ebben külön hangsúlyt kapott a mozgásszervi betegségek gyógyítása, rehabilitációja. Ebből érezhető volt, hogy a gondok országosak. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi napi 15 rendelőintézeti óra helyett több kell. Kétségtelen, hogy a jobb betegellátás több szakorvost kíván, fiatalokat is, számunkra a kedvező kezdési lehetőségekkel. Partneri kapcsolat egészségügy, SZOT, fürdők, üzemek között az akut gondok megoldása érdekében. Mind e közben az a ma már meglévő felelősségtudat és gondosság a területi irányítók részéről, akik segíthetik e népbetegség fokozatos felszámolását, a gyógyítást. Köszönöm a beszélgetést. Bürget Lajos KM HÉTVÉGI MELLÉKLET FhetvégiJ [interjú J