Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-16 / 193. szám
1983. augusztus 16., kedd ÄRA: 1,40 FORINT XL. évfolyam, 193. szám AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA irán\£J csernovci [Elutaztak a szabolcsi építők Hétfőn Nyíregyházától út- rákelt a Szovjetunióba a 'szállodát építő magyar kivitelezők első csoportja. Mint ismeretes, a közelmúltban aláírt szerződés szerint az ukrajnai Csernovci városban a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat generálkivitelezésében 600 személyes szállodát hoznak tető alá a magyar építők. A hétfőn a Szovjetunióba utazottak között ott voltak az alapozást végző Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat — dolgozói, akik megteremek a fogadás feltételeit a i.ozeli hetekben induló nagyobb munkacsapatok számára. Kialakítják a felvonulási épületeket és a raktárakat, a szociális épületek közműveit pedig rákötik a városi hálózatra. Ugyancsak ők gondoskodnak a nagy értékű gépek fogadásáról is. Az első erőgépeket, földmunkagépeket, szállítójárműveket és egyéb gépi berendezéseket szállító konvoj kedden indul Nyíregyházáról. A magyar szállodaépítők alagútzsalus technológiával építik fel a vendégfogadó kombinátot. Az ehhez szükséges zsalukat a nyíregyházi Fémmunkás Vállalat készíti és küldi ki ősszel. A tervek szerint a debreceni Keletterv szakembereinek elképzeléseit, terveit megvalósító szabolcsi építők három év múlva adják át rendeltetésének Csernovciban a nagyváros legújabb szállodáját. EGY HÓNAP MÜLVA NYIT AZ Őszi BNV Egy hónap múlva, szeptember 16-án nyitja kapuit az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár, a fogyasztási javak szakvására. Magyarország mellett 42 ország kiállítói mutatják be fogyasztási cikkeiket, összesen több mint 46 ezer négyzetméteren. Az előzetes jelentkezések alapján az idei tavaszi BNV-hez hasonlóan az őszi vásáron nagyobb arányú lesz a szocialista országok részvétele. Főként Bulgária és az NDK növeli kiállítási területét, a Szovjetunió a tavalyival megegyező nagyságú területen sorakoztatja fel termékeit a BNV legnagyobb külföldi kiállítójaként. Az új kiállítók között lesz Argentína, Banglades, Belgium, Dél-Jemen, Kína, Laosz, Marokkó, Mongólia és Szíria. A népgazdaság exportlehetőségeivel, illetve importigényeivel összhangban az idei őszi BNV-n a kiállítók nyolc árucsoportban mutatják be termékeiket. MEZŐGÉP, FEHÉRGYARMAT A„Tajga—II“ sikere Magasabbak a i ji követelmények Egy hét múlva kezdődik az almaszállítás A piros almák közül a nyári és őszi gyümölcs átmeneteként ismert egri pirosat már szedik Napkoron, mint arról hírt adtunk. A fehér fajtákat Szovjetunióba exportálják, s augusztus 22-én indul az első szállítmány Tu- zsérról. Ezekből nem sok, mindössze kétezer tonna várható. A hét elején szinte mindenütt kezdik a golden szedését, s több nyírségi mezőgazdasági nagyüzemben várhatóan már a héten hozzákezdenek a jonatán és starking szüreteléséhez. Ezen a tájegységen ugyanis érettebb, színesebb az alma, mint máshol. A szín pedig átvételkor döntő tényező, hiszen a korábbi évektől eltérően az idén magasabb minőségi követelményeket támasztanak 38 új tanterem — 123 pályakezdő nevelő Tanévnyitó előtt A Művelődésügyi Közlönyben megjelent az a miniszteri utasítás, mely az 1983—84- es tanév munkarendjét írja elő. A tanév fő feladata, a Központi Bizottság 1982 áprilisi állásfoglalásának szellemében, továbbra is az intézményekben folyó oktatónevelő munka tartalmának és feltételeinek fejlesztése, különös tekintettel az értelmes réncl. és a tudatos fegyelem megszilárdítására, az egységes követelmény elvének érvényesítésével. Af ötnapos tanítási év általánossá válásával nagyobb figyelmet kel! fordítani a tanulók szabadidejének hasznos eltöltésére, ennek érdekében jó kapcsolatokat kell kialakítani a közművelődési intézményekkel. sportlétesítményekkel. Fontos a tanulókkal történő egyéni foglalkozás tartalmasabbá tétele is. a hátrányos és veszélyeztetett helyzetben lévő gyerekek fokozott segítése, a tehetséges tanulók képességének fejlesztése. A tanév, az utasítás szerint augusztus 29-én kezdődik és a következő év június 15-én fejeződik be. A téli szünet december 22-től január 2-ig, a tavaszi szünet pedig április 2-től 6-ig tart. Részben befejeződtek az iskolák felújítási, tatarozási munkái is. Ami még hátra van, nem fogja a tanítás megkezdését akadályozni, sehol a megyében. Az idén 34 új általános iskolai, és 4 középiskolai tanteremmel bővült iskolahálózatunk. Nyíregyházán 16, Demecserben 8, Vasmegyeren 5 tantermes iskola épült. Elkészült két nagyberuházású óvoda. Nyíregyházán és Tiszavasváriban. ez összesen 300 gyerek óvodai elhelyezését teszi lehetővé. Az álláshelyekre kiírt pályázat első fordulója után eddig 123 pályakezdő fiatal nevelővel és 14 óvónővel növekedett a megyénkben dolgozó pedagógusok száma. (m. a.) az átvevők a gyümölccsel szemben. A Szovjetunióba kerülő szállítmányokat nagy- j ság szerint kell osztályozni, s f fontos, hogy a fajtára jellemző színe és alakja legyen. Ez nagy feladat elé állítja a termelő üzemeket. Jól begyakorolt, állandó dolgozókkal célszerű végeztetni a minősítést, a csomagolást, ne- ■ hogy a tuzséri átrakóban érje . meglepetés a gazdaságokat. Ehhez természetesen nagy segítséget nyújthatnak a forgalmazó szervek, akik rész- , letesen ismerik a követeimé- i nyékét. A nagyüzemekben már : mindenütt elkészítették a be- i takarítási tervet. Ebben meg- ; határozták a szedés idejét, a j szedők számát, a csomagolás, 1 szállítás menetrendjét. A gaz- . daságok igényeinek megfele- ; lően az idén is segítik a be- ' takarítást diákok, egyetemis- j fák. viszont a legtöbb községben a korábbiaktól nagyobb számban vonják be a : közös munkába a szövetkeze- j ti tagok, állami gazdasági dolgozók családtagjait. Várhatóan ötvennyolcezer általa.los iskolai, közép- és felsőfokú tanintézetben tanuló diák. egyetemista munkájára számíthatnak a nagyüzemek. Az iskolába járók kétharmada szabolcsi lesz, a megyén kívüli fiatalokat pedig táborokban helyezik el. Az első turnussal érkező diákok szeptember elején kezdik meg a munkát a gyümölcsösökben. (sb) Teljesítette első félévi szerződéses kötelezettségeit a MEZŐGÉP fehérgyarmati gyáregysége. Pontosan tettek eleget az AGROKER megrendeléseinek, s az első félévben jelentős mennyiségű pótalkatrészt is gyártattak, nemcsak mezőgépes gyártmányokhoz, hanem különböző NDK-beli gépekhez is. Űj vevőjük az NSZK-beli Strautmann cég. Két típusban — 4,5 tonnás és 6 tonnás kivitelben — billenőplatós pótkocsikat gyártanak. Kétszázötvenet már elkészítettek, kedvező a fogadtatás. így várható a négymilliós tökésex- port fokozása is. Az üzem dolgozói most a szovjet partner megrendelésére a „Tajga II.” lakókocsikat gyártanak. Ebből a típusból 200 készül a második fél év első hónapjai- y ban. Képünkön: készül a ..Tajga II.” hőszigetelése. (Molnár Károly felvétele) Tanácsi küldöttség utazott Finnországba Küldöttség utazott — a tanácsi szervek nemzetközi kapcsolata keretében — hétfőn Finnországba. Tisza László megyei tanácselnök és Petrus István, a Nyíregyházi Városi Tanács általános elnökhelyettese Kajaaniban — amelynek Nyíregyházával testvérvárosi kapcsolatai alakulnak —öt napig a közigazgatás és kommunális ellátás szervezését tanulmányozzák. Augusztus 20—21-én: ünnepség, térzene, bemutatók Jósavárosi napok Az Ipari Műszertnűvek fehérgyarmati gyárában az idén 60 millió forint értékben készítenek házi vízellátó berendezéseket. Az egyik brigád a szivattyúkat szereli. (Elek Emil felvétele) Alkotmányunk ünnepének tiszteletére ez évben is megrendezik Nyíregyházán a jósavárosi napok eseménysorozatát. Ezúttal augusztus 20—21-én várják az érdeklődőket reggeltől estig a programokra. Augusztus 20-án reggel 8 órakor zenés ébresztőt tart az Ungvár sétányon az Ifjú Gárda Zenekar, majd fél tíztől térzene lesz az 1-es gyakorlóiskola előtt. Az ünnepi megnyitó délelőtt 10 órakor hangzik el a nagyszínpadon, ahol Jeszenszki Gábor országgyűlési képviselő mond beszédet. Ugyancsak ekkor nyílik meg a hollóházi porcelán — illetve a vásáros- naményi üveggyár termékeinek vásárlással egybekötött kiállítása. Délután háromtól előbb a Dongó együttes, majd a Voj- tina bá.begyüttes ad műsort. Ezt követően karate- és cselgáncs-, este 7-től formá- ciós táncbemutató várja az érdeklődőket. Este kilenctől Korda György, valamint Kati és a Kerek Perec együttes szórakoztatja a közönséget. Ezen a napon a klubköny.v- tár mögötti sportpályán délelőtt ll-.kor ügyességi és KRESZ-vetélkedőt tartanak gyerekeknek, délután háromkor MHSZ modellező bemutató és modellkészítés lesz. Augusztus 21-én a nagyszínpadon és környékén újabb érdekes eseményekkel folytatódik a program. Délelőtt 10-től a Dongó együtIfjúvezetők országos tanácskozása Hétfőn Orosházán megkezdődött az ifjúvezetők hetedik országos találkozója, amelyen az úttörőmunkát segítő huszonötezer tanuló és dolgozó fiatal képviseletében háromszázan vesznek részt. Az ifivezetők háromévenként megrendezett országos tanácskozása módszervásár és tapasztalat- csere: a résztvevők felmérik a legutóbbi találkozó óta eltelt időszak eredményeit, hiányosságait, meghatározzák a feladatokat. tes, majd a Vojtina bábegyüttes lép közönség elé. Délután háromkor lengyel vendégek adnak műsort. Ezt Dinnyés József előadása, majd divat- bemutató követi. Este fél 7- kor zárják a jósavárosi napokat, de a program ezzel még nem ér véget. Héttől a Szabolcs Volán táncegyüttesnek tapsolhatnak az érdeklődők, később utcabál, diszkó, s testépítők bemutatója szórakoztatja a közönséget. A klub- könyvtár mögötti sportpályán ezen a délutánon 3-k r as zf altra jzversenyt tartanak, majd MHSZ modellező bemutató és modellkészítés lesz. A jósavárosi napok sportprogramja már augusztus 19- én megkezdődik. E három napon délelőtt 9-től egy-egy női-férfi íocimérkőzést tartanák három korcsoportban. Húszadikán reggel 8-kor kocogásra hívják a sport barátait (start a klub előtt). Délután 3-kor pedig ügyességi vetélkedőt rendeznek családok részére a sportpályán. Augusztus 21-én reggel 8-kor indul a megyei motoros túra, amely résztvevői egészen Mátészalkáig motoroznak. Délelőtt 10-től asztalitenisz-bajnokságot rendeznek a 19-es iskolában, illetve kerékpárversenyt a sportpályán. (h. zs.) M E Kelet- ES agyarország KtHI CDk Ji * " ‘ ~ ^ " I 1 1 IrffVTl« .....—i y* li v*t ^ t. * iILc efegjsigfi