Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-30 / 179. szám

I

NM Hétvégi MELLÉKLET

1983. július 30.0

CISIAILI/SIDHCITITIHICIN

Családjogi tanácsadás a művelődési központban

A házasság védelmében

Két évvel ezelőtt szervezte meg a nyíregyházi megyei művelődési központ a pszichológiai, illetve a jogi tanácsadást, azt a felismerést követően, hogy egyre több ember érez bizonytalanságot mindennapi gondjai megoldásában, az életben való eligazodásban.

Pszichológusok és jogászok próbálják átsegíteni a döntés nehézségein mindazokat, akik felkeresik őket.

Két év tapasztalatából nőtt ki ebben az esztertdőben egy újfajta igény, s született meg a szolgáltatás, a családjogi, családvédelmi tanácsadás, amelyről Bodnár Zsolt bíróval és L. Nagy László pszichológussal beszélgetünk.

— Amikor a bíróságon kapcsolatba kerülök az ügyfeleimmel, már a házasságukat felbontani akaró emberekkel találkozom. Arra, hogy a váláshoz vezető utat teljes egészében megismerjük, nincs lehetőség. Csupán síró asszonyokat, vagy elkeseredett férfiakat látok, s csak sejthetem, mennyi keserűségen, nemegyszer megaláztatáson mentek keresztül, mire megfogalmazódott bennük a válás szándéka — kezdi a beszélgetést Bodnár Zsolt.

— Bírói tisztemben én sem foglakozhatom mással, mint az elém kerülő tényanyaggal. Magánemberként azonban sosem tudok elmenni e problémák mellett. Meggyőződésem, hogy ha valamikor a válás szándékának megfogalmazása előtt találkozhatnánk ügyfeleinkkel, talán fele ennyien sem szakítanák meg életközösségüket. Ezért is vállaltam szívesen — a pszichológussal együttműködve — a művelődési központ felkéiését. Mi akkor szeretnénk találkozni az emberekkel, amikor még segíthetünk a kapcsolatok megmentésében, a félreértések feloldásában, s tanácsainkkal túljuthatnak a kátyúkon. A bíróságra kerülők gyakran á legminimálisabb jogi következményekkel sincsenek tisztában, nem beszélve azok vonzatairól. Ha ezekről is tudnának, talán többször elgondolkodnának, mérlegelnék, mi a jobb. Nem azt mondom, hogy ez a mérlegelés önmagában elegendő egy házasság megmentéséhez, de eloszlathatja azt a tévhitet, hogy csupán;)e^y;,hi.'3ánfüiyen jogi - világrendszert jelent a válás utáni állapot.

— Eddigi tapasztalataik szerint

mégis miben látják a kapcsolatok felbomlásának okait? Tény, hogy 1982-ben közel 28 ezer volt a bontóperek száma Magyarországon.

— Véleményem szerint nem a házasság intézménye került válságba, hanem az emberek alkalmazkodási képessége. A társadalom gyors változásához nem tudott felnőni az ember, s a személyiség kudarcát vetíti ki a házasságra — veszi át a szót L. Nagy László. — A válás nemegyszer a belső kudarc kompenzálása. Persze, a dolog nem ilyen egyszerű. Vegyünk egy nagyon érthető példát: ha valaki vásárol egy motorkerékpárt, gondosan elolvassa a használati utasítást, hogy a motor sokáig használható legyen. Az utasítást betartja, hiszen érdeke. Csak éppen a házasság előtt maradnak sokan felkészületlenül. Kizárólagosságot kap az érzelmi logika, kevés hely marad a racionális mérlegelésre. Pedig a házasság nemcsak érzelmi kötődések láncolata, hanem jogi intézmény, a társadalmi együttélés egyik formája.

— Sajnos, éppen a házasság őrizte meg leginkább a letűnt társadalmak szokásait. Ha csak a névválasztásra gondolunk, abból is látjuk. Nemegyszer az anyakönyvi hivatalban esnek egymásnak a házasulandók, ha a feleség nem akar „né” lenni, hanem meg szeretné őrizni leánynevét, amellyel már eredményeket ért el, amelyhez szakmai sikerek kötődnek. Aztán gyakorta hiányzik a házasulandókból a kölcsönös bizalom. Erősek az egymás kisajátítására irányuló törekvések és nagyon sok a korai, meggondolatlanul, vagy a már útban lévő gyerek miatt kötött házasság. Szándékosan használom a „miatt” kifejezést, mert egy ilyen helyzetben kötött házasság — nagyon kevés kivételtől eltekintve — éopen azokat a mérlegelési lehetőségeket zárja ki. amelyek hiánya miatt a legtöbb házasság felbomlik.

— Nagyon sokszor elhangzik egy-egy házasságkötéskor: révbe értek a fiatalok. Erről mi a véleményük?

— Ez tévedés. Éppen akkor kezdődik el valami teljesen más és éppen az együttélés teszi élesebbé a felfogásbeli különbségeket, az osszeütközési lehetőségeket, amelyektől embertelenné válhatnak a házastársi kapcsolatok, s szaporodnak az olyan

esetek, amikor nemcsak elválnak, hanem egy életen át gyűlölködnek az egykori szerelmesek —■ mondja Bodnár Zsolt.

— Ebben is egyetértünk — folytatja a pszichológus —, hiszen pontosan a házasságban derül ki az érzelmi kulturálatlan- ság, az önzés, egymás zsarolása, az önismereti hiányosság, a túlzott érzékenység, sértődés. De mindezt nem lehet kiszakítva, csak a házasság intézményére vetítve kezelni. Ilyenkor az együttélés általános kulturáltsága, vagy kulturálatlansága hat a házaspáréra is.

— Csak nagyon kevesek képesek a partner helyzetébe beleélni magukat, s tapasztalatom szerint ragyogóan kiművelt koponyák nem biztos, hogy rendelkeznek azzal az érzékenységgel, amely nélkül egymást kiteljesítő, igazán jó emberi kapcsolat nem képzelhető el. Sokszor találkozunk olyan férfiakkal és nőkkel, akik tévedhetetlennek vélik magukat mások megítélésében. Vagy az emancipáció kérdése. Asszonyainknak el kellene fogadniuk, hogy az otthont teremtő képesség is rang, amely a házasságot harmonikussá teszi.

— Mit kell hát tenniük azoknak, akik rossznak érzik .házasságukat?

— Mindenekelőtt tudomásul kell venni, hogy magától nem jön rendbe senftmi. Ki kell deríteni a baj okát, s nem szabad az első indulatban cselekedni, vagy dönteni. Ne legyen egyik fél sem szenvedő mártír. Né hánytorgasson fel lezárt dolgokat szenvedése alátámasztására.

— A házastársi kapcsolatokat pedig állandóan ápolni kell. Szükség van megújulási, megújítási lehetőségre, képességre. Mindkét félnek törekednie kell arra, hogy egy kicsit átalakuljon a másikért. Ez nem jelenti az egyéniség feladását, mert az ismét csak szakításhoz vezethet. Sokszor egy jó szó is elég a romlófélben lévő házasságban élőknek.

— Az önmagával történő szembenézés, jobb megismerés lehetőségét szeretnénk megadni a hozzánk fordulóknak. Azt. hogy számot vessenek emberi és társadalmi elvárásokkal, feltételekkel, hogy felmérjék erejüket, s ne hamarkodjanak el semmilyen döntést.

* Jávor Ágnes

A családjogi, családvédelmi tanácsadás augusztusban 12-én és 26-án (pénteken) 17 órától a Megyei és Városi Művelődési Központ 32-es szobájában lesz.

Cselekedjünk egészségünkért

Az alkoholbetegség eredményesebb gyógykezeléséről

Az alkoholbeteg belsőszervi és idegrendszeri elváltozásai, a nála kialakult kóros anyagcsere, no és a társadalmi környezetével egyre gyakoribb összeütközései miatt — ha nem akarja ezeknek a súlyosbodását — teljesen abba kell, Hogy hagyja a' szeszes italok fogyasztását. Minden anyagcsere-bétégség szigorú diétát kíván meg és ahogy a cukorbetegnek a cukor helyett más édesítőket kell használnia, úgy az alkoholbetegnek az alkohol, fogyasztásától kell tartózkodnia: a diétahiba mindkét esetben az anyagcsere kórossá válásával, nem egy esetben pedig a kórházi kezelés (itt újabb elvonókúra) szükségével jár.

Az ivás egyszerű elhagyása az alkoholbetegnél azonban „elvonási tünetek”-et okoz, és ezért kénytelen az ismét italhoz nyúlni. Az italozás elhagyása tehát, csak elzártabb körülmények között (pl. kórházban, gyógyintézetben) és orvosi segítséggel (az elvonási tünetek gyógyszeres befolyásolásával), azaz: orvosi kezeléssel sikerülhet csak.

Az elvonó kezelést legtöbben úgy képzelik el, hogy a beteg a gyógyszerek által 1—2 hét alatt megundorodik az ivástól, vagy, hogy olyan gyógyszert szedetnek vele, amelynek hatására „nem kívánja majd a szeszes italt”. S mivel ez sajnos nem így van, vagy az egészségügyet okolják („nem ér semmit” az elvonókúra), vagy a beteget („nem akarja abbahagyni az ivást”). A szokásos, nem eléggé szakszerű kezelésekre bizony a betegeknek legfeljebb csak II) százalékánál következik be hosz- szabb-rövidebb javulás. Emiatt még sok orvosban is az a téves felfogás alakul ki, hogy az alkoholbetegség tulajdonképpen nem Is gyógyítható, a vele való próbálkozás felesleges ■ pénz- és energiafecsérelés, az alkoholistáknak pedig gyógyszer helyett gumlbot való.

Valójában a fenti szemlélet alapjaiban hibás. Az alkoholbetegség gyógykezelésének az alkohol „elvonása” nem a célja, hanem csak egyik eszköze. A végső cél: a szeszesital-fogyasztás okozta testi-lelki életvezetési ártalmak „visszacsinálása”, de legalábbis a rosszabbodás megakadályozása: az alkohol okozta kóros anyagcsere-folyamatok egyensúlyának a beállítása mellett olyan életformát alakítani ki a beteg számára, amely képessé teszi, hogy szeszes ital hatása

nélkül is tartósan jól éljen családjában, munkahelyén, baráti körében. S ennek a különféle gyógyszeres kezelések, szociális intézkedések mellett alapvető feltétele a teljes absztinencia, a szeszmentés életmód, az „alkó- holmentes diéta”, amihez persze élsŐSórbán a beteg tudatos együttműködését kell megnyerni, mert nélküle semmire sem mehetünk.

Az alkoholbeteg gyógyítása tehát több fázisból áll. Az első fázisban rá kell vennünk, hogy orvoshoz forduljon, elvonást vállaljon. A kórházi felvétel után napokat kell várni, míg „kijózanodik”: a szervezetéből kiürül az alkohol és sikerül megszün- . tetni az elvonási tünetéket. Utána kezdődhet csak az idült alkoholmérgezés szövődményeinek a kivizsgálása és kezelése, ami hosszabb időt is vehet igénybe. Közben persze meg kell akadályozni, hogy szeszes italt fogyasszon ismét, mert az ivás elhagyása nélkül minden további kezelés felesleges és eredménytelen : a kóros anyagcsere elölről kezdődik, és a szeszes ital hatása alatt álló egyént egyébként sem lehet pszichoterápiásán befolyásolni. A kórházi gyógykezelés feladata aztán emellett a kellő betegségtudat kialakítása, a beteg megnyerése az egészségüggyel való hosszú együttműködésre és szokásrend- szerének átalakítására.

A manapság korszerű pszichoterápiás kezelés — még a kórházi osztályon — a kezelőorvossal való egyéni megbeszélések, illetve a kezelőszemélyzettel és a betegtársakkal közösen folytatott, ismételt, nagy- és kiscsoportos beszélgetések során történik. A nagycsoporton szemináriumsze- rűen beszélik meg az alkohol természetét, a tartós gyógyszerszedés kérdéseit és a vele kapcsolatos tévhiteket, az abszti- nens életmód nehézségeit, a klubterápia előnyeit stb. A pszichoterápiás kiscsoportokban az egyéni problémák megvitatása történik 15—2Q alkalommal, bensőséges baráti légkörben: ki hogyan és miért jutott idáig? Mit kellene tennie az ő helyzetében? Hogyan lehet megoldani az ilyen vagy olyan élethelyzeteket stb. Itt tulajdonképpen a „hasonló cipőben járó” betegek tanáccsal és segítő megértéssel egymást gyógyítják, miáltal világosabbá válik saját nehézségeiknek a megoldásmódja, erősödik elhatározásuk és tudatosan

kialakul bennük életvitelük végleges megváltoztatásának az akarása.

Másutt egyéb pszichoterápiás eljárásokkal — például hipnózissal, vagy alvás közben magnetofonról elszánást sugalló szöveg lejátszásával, vagy saját sorsán elmélkedő naplóírással — igyekeznek elérni a változtatni kívánó szándék erősödését. Ismét másutt hasonló céllal, pl. drámaterápiák keretében, egyes színpadi szerepek „megtanulásával” sajátíthatják el a betegek az életben megfelelő magatartást.

A 2—3 hónapot is igénylő kórházi beállítás után következhet csak a tanultak „begyakorlása” a kinti életben, az utógondozás során, amely kb. a második év végéig tart. Ennyi idő szükséges ugyanis általában ahhoz, hogy az alkoholbeteg átalakítsa ártal- más baráti körét, új életmódot, új eszményeket alakítson ki, új szokásokat szerezzen. Közben a visszaesés veszélyével is nemegyszer szembe kell néznie: társai csábítják vagy gúnyolják; az elbizakodottság környékezi meg, de lehet, hogy közbejövő váratlan események és alkalmak miatt botlik el. Nemegyszer az ivástól visszatartó gyógyszert (az Anticolt) felejti el — talán éppen a munkabeosztása miatt — sorozatosan bevenni.

A visszaesés megelőzése érdekében a beteg feltétlenül tartós szakgondozásra szorul: állapotának ismételt ellenőrzésére, a közben felmerülő nehézségek megbeszélésére, elhatározásának az erősítésére, különféle segítésére. Ezért kell rendszeresen — legalább havonta — megjelenni a gondozóintézetben. De környezete támogatását sem nélkülözheti: a család veszélyektől óvó gondoskodását és melléállását a nehézségeiben, munkatársai és barátai megértését. A legnagyobb támogatást azonban az alkoholizmus elleni klubba tömörült sorstársaitól kaphatja, amiről a későbbiekben fogunk részletesebben értekezni.

Ha az alkoholbeteg az így 2 évre tervezett gyógykezelést sikeresen és visszaesés nélkül végigvitte, tulajdonképpen akkor fejeződik be sikeresen az „elvonó kúrája”, és akkor szüntethetjük meg a gondozását.

Dr. Horváth Endre

igazgató főorvos Megyei Elme és Ideggyógyintézet

Könnyű-e

ma

a nőknek?

Megvall juk-e vagy sem, mindenesetre tény: legyen az társadalmi fórum, szakszervezeti tanácskozás vagy esetleg brigádértekezlet, amikor a nőkre terelődik a szó, valahogy mintha lekezelően szólnánk, beszélnénk róluk. Pedig életünk elengedhetetlen társai ők: az édesanyák, a

feleségek, szeretők, barátok, gyermekek. De már ebben a rövidke bekezdésben is benne foglaltatik a gyakorta férfigőgnek nevezett megközelítés, hiszen társakról beszélünk, olyanokról, akik hozzánk — mellénk — rendel- tettejc.

Pedig hát ha csak a statisztikákat vesszük szemügyre, már akkor is javukra billen a mérleg * nyelve. Ez idő szerint 10,7 millióan élünk Magyarországon, a női népesség meghaladja az 5,7 milliót. Tovább játszva a számokkal, ez azt jelenti, hogy ma már ezer férfira ezerhatvanhat hölgy jut. Helyük és szerepük társadalmunkban törvény szerint egyenlő és egyenrangú a férfiakéval. Ez természetes is, hiszen ugyanazt a munkát végzik, ugyanúgy tanulnak, dolgoznak, s természetes, hogy azonos jövedelmet, javadalmat várnak el. Mindez azonban — s ezzel szembe kell néznünk —, döntően csak jogszabály, a gyakorlat valamelyest más: nem ritka, hogy ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapnak, hogy munkakörülményeik is kedvezőtlenebbek, s, hogy társadalmi jelenlétük sem felei meg számarányuknak. Bizonyos társadalmi tisztségekben már szép számmal találunk lányokat, asszonyokat, akik — s ez szóljon javukra — nem folytatnak külön, egyszemélyes nőpolitikát, hanem férfiakkal egyenrangon kezelik társaikat is.

A gondok java •/nem is azokkal van, akik bár különféle körülmények között élnek, dolgoznak — ám biztos a családi hátterük. Igen sokan vannak, akik különféle okokból egyedül élnek vagy magukra maradnak. Az utóbbi tíz esztendőben minden korábbinál számottevőbb

lett a család nélkül, magányosan élők száma. Ugyancsak foglalkozni kell azokkal is, akik több gyermeket vállalnak. Az elmúlt évtizedben sajátos átalakulás zajlott le e téren is. Ma 100 család közül harmincöt gyermektelen, huszonhat az egygyermekes, és huszonkettő a kétgyermekes, a három és több gyermeket vállalók aránya viszont éppenhogy csak meghaladja az 5,5 százalékot. Körülbelül 10 százalékra tehető a gyermekét egyedül nevelő anyák aránya, s ennek ötödét adják azok az édesapák, akik maguk gondoskodnak egy vagy több gyermekükről.

Valahogy mintha tisztázatlan lenne viszonyunk a nagy- családosokhoz^ is — erről beszélni kell, különösen annak kapcsán, hogy a nők helyzetét vázoljuk. Nem kevés azoknak a száma, akik kifejezetten felelőtlennek minősítenek mindenkit, aki hazai fogalmak szerint több gyermekre — például három gyermekre — vállalkozik. El kell ismernünk, hogy vannak ilyenek is. Ismerünk bizonyára valamennyien olyan szülőket, akik különösebb megfontolás, meggondolás, előrelátás nélkül vállalnak gyermeket, gyermekeket, ám nem ők vannak többségben. A többgyermekes szülők döntő hányadát igenis a gyermekszeretet készteti a nagycsalád vállalására, s az ilyenek minden tiszteletet megérdemelnek.

A tisztelet azonban önmagában még kevés. Valójában a társadalomnak mindent el kell követnie, hogy ezek a nagycsaládos édesanyák ne legyenek hátrányos helyzetűek. A társadalom azonban mi vagyunk: a munkahelyi közösségek tagjai, akik átvállalunk egy-egy túlórát, hogy az édesanya idejében érhessen a bölcsődébe vagy óvodába: s utcai járókelők, akik átadjuk a helyünket a buszon a nyakába csimpaszkodó kicsinyével felszálló édesanyának — kell-e tovább sorolni? Abban valamennyien megegyezünk: tiszteletet érdemelnek. Az viszont kötelességünk, hogy megadjuk nekik.

Sátrán István

Horgolt strandkabát

(mb 92—100 cm)

Hozzávalók: 70 dkg FÖLDVÁR moherbukléfonal, 5-ös horgolótű. Alapminta: a kezdő láncszemsor után 1. sor: 1 egyráhaj- tásos pálca a 3. szemre, az előző sor minden szemére 1 egyrá- hajtásos pálcát horgolunk; 2. sor: 2 láncszemmel magasítunk. 1 félpálca a soron következő szemre, a sor minden további szemére 1, az előző sor soron következő szemének a hátsó szálára öltött félpálca. A sor utolsó szemére 1 félpálca. A 2. sor ismétlődik. Szempróba: 15 szem X 10 sor = 10 cm.

Munkamenet: a munkát az alsó szélen (fél eleje 4- háta 4- fél eleje) 205 4- 2 láncszemre kezdjük. Egyenesen haladó oldalszélekkel 49 cm-t horgolunk. Jobb eleje: 51 szem, folyamatosan tovább dolgozunk, 75 cm elérése után, a vállrészen a munkát befejezzük, az elejeközép- szélen, a gallér részére 17 szemmel 10 cm magas pántot készítünk. Háta: 103 szem. Az elválasztástól számított 26 cm elérése után, a hátrész elkészült. Bal eleje: 51 szem. A jobb elejével azonos szem-, és sorszámmal, mintával horgoljuk. Ujja: két azonos szem- és sorszámú, mintájú lapot készítünk, a munkát 89 4-2 láncszemre kezdjük alapmintával, 40 cm-t horgolunk. Zseb: két darabot /horgolunk,

31 4-2 láncszemre kezdjük, a kezdéstől számított 18 cm elérése után az utolsó sor 1 visszafelé öltött rövidpálcásor.

összeállítás: a részeket szem- és sortalálkozás szerint, alapszínű, és alapvastagságú fonallal összevarrjuk. A zsebeket próba után illesztjük, varrjuk a szükséges oldalfelületre. A szabadon maradó* szélrészeket 1 díszítő, visszafelé öltött rövidpálcasor- ral körbehorgoljuk.

P. V.

A nyár olasz divatja

Olaszország, Franciaország mellett, sőt egyre inkább riválisaként Európa egyik divatkirálya. Világhírű divattervezők saját aláírású textiljei és kis szériában gyártott ruhái megfizethetetlenek. A nagyipari konfekció is kisebb szériákban gyárt. A végeredmény: olyan széles a választék, hogy nehéz két üzletben ugyanazt a ruhát, cipőt, táskát találni. A divat változásait is a lehető leghamarabb követni kell, egyébként már eladhatatlan az áru. Az olasz kirakatok évszakonként újjászületnek, évszakok végén jelentős (negyven —ötven százalékos) árkedvezménnyel mindent kiárusítanak az üzletek, mert egy év múlva már annyira más lesz a divat, hogy az idei ruhákat, cipőket senki sem veszi majd meg.

Milyen az idei nyár olasz divatja? Az első szembetűnő változás : sokkal színesebb, mint az előző évek nyarán volt. Mintha kivirágoztak volna a nadrágok, a szoknyák, a cipők. Utóbbiak különösen megváltoztak: eddig a drapp színárnyalatok voltak túlsúlyban, ezen a nyáron -viszont a cipők is a szivárvány minden színében tündökölnek. Rózsaszín és világoskék bőrcipők (zömmel teljesen lapos sarkúak), színes tornacipők, csíkos és többféle színű vastag vászonból kombinált rongycipők közül választhatnak a nők. A férficipők is jóval színesebbek a tavalyinál. A ruhák is kivirultak: a

pasztellszínek minden árnyalatában tündökölnek. Az idei nyár nagy divatja a rózsaszín (finom árnyalataiban), elsősorban fehérrel és pasztellzölddel kombinálva; a világoskék és a pasztell- sárga. A könnyű nyári vászonnadrágok sem farmerszínűek, hanem vékony farmeranyaghoz hasonló színes vászonból készülnek. Itt is a rózsaszín a legdivatosabb, de a hagyományos farmeranyag is örök sláger, színes zsebszegélyekkel, vállpántokkal kombinálva. A fazon: le-- zser, kényelmes, laza szabású.

A halásznadrág-hosszúság, vagy a mégis valamivel hosszabb nadrág az idei nyár slágere. A nadrágok szára mindig szűk, gombokkal, cipzárral díszített. A színes dzsekik is lezserek, ejtett vállúak. Újdonság a mellény hatású, ujjnélküli dzseki is. Ezen a ruhadarabon minden megvan, amit egy dzsekin találunk, cipzárral vagy gombokkal csukódik, csak éppen a két ujja hiányzik. Ezt a viseletét színes pamuttrikók egészítik ki, közülük is a legdivatosabbakat hálószerű, azonos színű anyaggal díszítik; A szoknyák rövidebbek lettek. A mini lehet egyenes szabású (ilyenkor hagyományos színű vagy egyszínű vászonanyagokból készül), vagy háromfodros, akár három különböző színből is. Ez utóbbit könnyű, vékony anyagokból varrják.

És a gyerekek? Az olasz divat érdekes módon ugyanazt kínálja a kicsiknek is, amit a nagyobbaknak. A színes vászon- nadrág, dzseki és mellény kicsinyített mása — a legkülönfélébb divatszínekben — minden nagyobb áruház kínálatában megtalálható. A gyerekek cipői is színesek: már egészen kicsi

(18—19-es) méretben kapható rózsaszín és világoskék teniszcipő, lila és sárga, strandra, tengerre való gumiszandál.

Miklósi Klára