Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-26 / 175. szám
1983. július 26. Kelet-Magyarország 5 Kitüntetés Az Elnöki Tanács Meichl Mátyást, az Öntödei Vállalat kisvárdai vasöntöde gyáregységi igazgatóját eredményes AZ EMBER ÉS A TERMÉSZET Ifjúsági olvasótábor az ibrányi Tisia-parton munkássága elismeréséül, nyugdíjba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki. A kitüntetést Soltész István ipari miniszterhelyettes hétfőn adta át. & Száz lány és asszony átképzését vállalta Záhonyban a nyíregyházi Szabolcs Cipőgyár, azokét akik a Budapesti Bőr- és Műanyagfeldolgozó Vállalat helyi telepének megszűnésével váltak volna munkanélkülivé. A cipőipari termékek gyártására vállalkozók fizetése a betanulási idő alatt nem változik: a fizetéskülönbséget az erre a célra, az állam által biztosított pénzalapból egészíti ki a vállalat. FOGADÓNAP. Mátészalkán Fábián Imre, a városi tanács elnökhelyettese július 27-én, szerdán délelőtt 8 órától 11 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. A SKÄLA-COOP területi raktárai TELEKGERENDÁSON és VESZPRÉMBEN AUGUSZTUS 1- töl 6-ig, KAPOSSZEKCSÖN augusztus 1-től 5-ig és Kiskörösön augusztus 1-től 4-ig leltározást tartanak, ezért az áruátvétel és árukiadás szünetel. Leltározás után a Skála-Coop területi raktárai ismét várják kedves vásárlóikat! (HV—43) _____________*_ A vasárnapi gyülekező után, hétfőn ünnepélyesen is megnyílt Ibrányban, a Tisza- parti úttörőtáborban az Ember és a természet címmel rendezett ifjúsági olvasótábor. A nagyközségi közös könyvtár szervezte olvasótáborban — ahol 35 ibrányi és Ibrány környéki gyerek tölt Gázvezetékfektetés a Körös-mederben A kardoskúti és az endrődi gázmezőket összekötő mintegy 40 kilométer hosszú vezeték 70 méteres szakaszát hétfőn fektették le a Hármas-Körös medrében a Mátraaljai Szénbányák Vállalat ecsédi bányaüzemének szakemberei. A nagy pontosságot, összehangolt munkát igénylő műszaki feladatot jól előkészítették, így a csőkígyó víz alatti fektetése zavartalanul ment végbe. A csövek fektetéséhez szükséges vája- tot a folyamkotró vállalat készítette, és a munka végeztével a vezeték befedését is a vállalat kotróhajói végezték. Az építők jól számoltak azzal, hogy ebben az időszakban az alacsony vízállás megkönnyíti a munkát. A slágerzenét játszó Corvina felbomlásakor a két „frontember” Soltész Rezső és Szigeti Ferenc más-más utat választott a további fennmaradásra. Előbbi a női szíveket dobogtatja, Szigeti pedig a tinédzsereket választotta közönségül új zenekara a Karthágó élén. Ez utóbbi pénteken a sóstói ifjúsági parkban tartott nagyszámú rajongója előtt jó hangulatú koncertet. (Gaál Béla felvétele) Éjféli szerencse C jabb horgászsiker született a Győr közelében lévő Holt-Marcalon, amely az országnak halban egyik leggazdagabb horgászvize. Nemrégen 15 kilós harcsát zsákmányolt egy szerencsés horgász, a hét végén pedig Királyszéki Jenő, a Győri Izzó Horgászegyesület tagja ugyanitt 18 kilós amurt fogott. Az óriási hal éjfél tájban kapott rá a (főtt krumpliból álló) csalira. A 70 éves horgászt ladikjával együtt egy órán 1 keresztül vontatta a széles és mély holt folyó ágában, * míg végre kifáradt, s a nagy tapasztalatú horgász kiemelte. Az óriás amurt fogó Királyszéki Jenő gyermekkora óta, több mint 60 éve horgászik ezen a vizen. Szép számmal fogott az idén is több kilós pontyokat, csukákat, de ez volt eddigi legnagyobb fogása. el kilenc napot — a megyei könyvtár ad szakmai segítséget. A cél az, hogy a gyerekek a táborozás romantikájával, pihenéssel telítődve ismerjék meg' a természetet, megtanulják az ember és környezete kapcsolatának jelentőségét. •• Ünnep A lánnyal nagy dolog történt. Pénzt keresett. Igaz, ötvenhárom forintot csupán, de pénzt! Történt pedig, hogy nagybátyjának segített barackot szedni, ám a munkát egyezség előzte meg: egy kiló leszedett barack, egy forint. A lány derekasan dolgozott s könnyen kiszámítható, mennyit is szedett. Az ötvenhárom kiló, ha úgy vesszük nem is kevés, lévén a lány mindössze nyolc és fél éves. A gyerek tehát dolgozott és pénzt keresett. Megnyugvással regisztráltam: az életre nevelődik. Aztán ebbéli hitem csak tovább erősödött. Mert amikor a gondosan megszámlált pénzt eltette, imigyen szólt: — Most pedig, ünnepeljünk! Magyar gyerek ez ráadásul, nyugtáztam újabb örömmel. Mert ugyebár: dolgozunk egy kicsit, keresünk egy keveset, aztán mit is tehetnénk: ünnepeljük önmagunkat. (speidl) Lottónyeremények Az észak-amerikai lottózás történetének legnagyobb nyereménye poty- tyant egy pennsylvaniai szerencsevadász ölébe: jutalma 8,8 millió dollár. Az egyelőre névtelen lottózónak nem lesz módja egyhamar az egész összeg nyakára hágni, mivel azt évi 420 ezer dolláros részletekben fogja megkapni. OLAJ HELYETT SZÉNNEL FÜTENEK ezentúl a csarodai községházán. Széntüzelésű kazán táplálja a központifűtés-há- lózatot az épületben, amelynek {elszerelésére 150 ezer forintot költöttek. Hőhullám Szombaton 91-re emelkedett a harmadik hete tartó hőhullám áldozatainak száma az Egyesült Államokban. A legtöbben, 39-en St. Louis környékén haltak meg. Kekszgyár Mátészalkán A kekszgyártósor gépei folyamatosan érkeznek a Mátészalkai Sütőipari Vállalat kettes üzemébe. A hűtőkamrák már korábban, míg egy 300 literes zsírolvasztó berendezés július 20-án érkezett. Ez utóbbi szerelését a napokban kezdik meg. Adjű- tőkamrákat és a teherfelvonó készüléket pedig augusztus első napjaiban helyezik üzembe a központ üzemfenntartó részleg szakemberei. Cipész szakmunkások aratása Már hagyomány, hogy nyaranként ünnepségen köszöntik a frissen végzett szakmunkásokat a Minőségi Cipőgyár nyírbátori gyáregységében. Július derekán előbb Nyírbátorban, majd a vállalat csengeri üzemében köszöntötték a fiatal szakembereket: összesen 59 pályakezdőt. Tájékoztatták őket a gyár eredményeiről, gondjairól, legfontosabb feladatairól. Az avatáson a fiatalok megismerkedtek patronálóikkal is. Az ifjú szakmunkások — egy kivételével — valamennyien munkába is álltak a nyírbátori gyáregységben. ALMATERMELÖK FIGYELMÉBE Lisztharmatreszély Az almafalisztharmat fertőzés a tartósan meleg időjárás hatására veszélyes mértékben felerősödött. A hajtásfertőzöttség általában 15—J0 százalék közötti, vagy azt meghaladó. Az időjárás jelenleg is kedvező a kórokozó terjedésének. Az újabb fertőzés megelőzése érdekében most nagyobb figyelmet kell fordítani a kezelések gondos elvégzésére. A védekezéshez célizerű olyan szert alkalmazni, amelynek atka- 516 hatása is van, mivel a gyümölcsfa takácsatkának is rendkívül kedvező a jelenlegi időjárás, s ha tartósan nem változik az idő, veszélyhelyzet alakulhat ki. Ezért egyedsűrüségük ellenőrzése és további szaporodásuk megakadályozása rendszerei figyelmet kíván. Az almamoly második nemzedékének rajzása a rendkívüli meleg hatására már a hónap kő- zepán tömeges volt, ezért arra kell számítani, hogy ezeken a területeken július utolsó napjaiban a hernyók is tömegesen fognak megjelenni. Ahol a rajzás később kezdődött meg, augusztus első hetében indokolt a védekezéseket megkezdeni. Testvér-klubtalálkozó lesz július 27-én, .19 órakor Tiszaadonyban, a szombaton megnyílt, beregi IX. ünnepi klubhetek programjának rendezvényeként. Megérkezett a nyugdíj Nagykállóba a Bessenyei utcába. Képünkön: Lipcsei Miklós kézbesítő, Falcsik György nyugdíjasnak számolja ki a pénzt, (cs) Légiszerencsétlenségek Két légiszerencsétlenség történt az NSZK-ban szombaton. Borkum sziget közelében a pilótával és hét utassal — a nyugatnémet Vörös- kereszt munkatársaival — a fedélzetén zuhant le egy repülőgép. Valamennyien szörnyethaltak. Neumarkt/Ober- pfalz közelében egy magángép járt szerencsétlenül. Négy utasa életét vesztette, az ötödik életveszélyben van. A MÄNDOKI ŰJ ÉLET MG. TERMELŐSZÖVETKEZET pályázatot hirdet az alábbi üzletek szerződéses üzemeltetésére 1983. szeptember 1-től, 5 éves időtartamra: kisvendéglő hús bolt tejbolt zöldségbolt zöldségbolt Mándok, Vasút utca, Mámdok, Vasút utca, Mándok, Petőfi utca, Mándok, Petőfi utca, Benk, Petőfi utca. Versenytárgyalás 1983. augusztus 15-én, du. 14 órakor Mándor, tsz-droda helyiségében. A pályázatokat 1983. augusztus 10-ig kell benyújtani: Űj Élet Mg. Tsz, Mándok, Szabadság tér 3. alá. A pályázati feltételekről részletes tájékoztatást a szövetkezet gazdasági csoportja nyújt. Telefon: 6. KRÓNIKA ANNA, ANIKÓ NAPJA A Nap kél 5 óra 14 perckor, nyugszik 20 óra 27 pereikor. A Hold kél 21 óra 40 perckor, nyugszik 6 óra 14 perckor. Kilencven évvel ezelőtt, 1893. július 26-án született, és 66 éves korában, 1959- ben halt meg George Grosz német grafikus és festőművész, az expressziondzmus jelentős képviselője. A hitlerizmus elől kénytelen volt az Egyesült Államokba emigrálni. Itt alakult ki munkásságának másik arca: a félelmetes szürrea- lisztikus vízió, s vele párhuzamosan a kiegyensúlyozott, érett Ura — a klasszikus szépségű női testek — költészetei Hatvanöt évvel ezelőtt, 1918. július 26-án halt meg Nyíregyházán Macsánszky Lajos ev. tanító, szőlészeti szakelőadó. 1881-ben kezdte meg pedagógiai pályáját. Tanfolyamokon vett részt 1898-ban Budán a gyümöl- csészetin, 1900-ban borászatin és szölészetin. így 1900-tól ő lett a megye községeinek szakelőadója. Három cikluson hatezer hallgatója volt. 1909-ben ismét elment egy budafoki borászati tanfolyamira, ennek elvégzése után ő lett a nyíregyházi gazdasági tanfolyam szakelőadója. Munkái: útmutató a vértetű s egyéb betegségek elleni védekezésre. 1900. Népies előadás a szőlészetből. 1900. Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások lesznek, kevesebb helyen keU számítani esőre, zivatarra. Az északi „szél többfelé élénk, átmenetileg erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 24, 29 fok között valószínű. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: változékony, meleg idő várható. A • hét második felében gyakran lesznek záporok, ziva- tarok. A legalacsonyabb 1 hajnali hőmérséklet 14, 19 fok között alakul. A leg- ■ magasabb nappali hőmér- ! séklet 27, 32 fok között vár- ' ható. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. MEGÉR EGY MOSOLYT — Amikor megnősülsz, fiacskám, megtudod, mi az igazi boldogság. — Igazán? — Igen, de akkor már késő lesz ... * — Szóval felhívhatom a munkahelyén, Charlotte? — Igen, de ha a főnöknőm szól bele a telefonba, azonnal tegye le a kagylót! — És honnan fogom tudni, hogy ő az! — Szemüveges és kon- tyot visel! Hírügyeletes: TÖTH ÁRPÁD Telefon: 11-277 || Kelet■nagyararszáí KÉPEK Nyitásra készülnek. Megkezdték a szállodai szobák bebútorozását a nyíregyházi Koronában. Képünkön: megérkezett az első bútorszállítmány, (cs)