Kelet-Magyarország, 1983. július (43. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-02 / 155. szám
Asszonyom! ön azt kérdezte: „Mi abban a politika, hogy nem veszik át azt a húsz tojást, amit a tyúkjai tojtak, összegyűjtötte és elvitte az átvevőhelyre.” Kérdésére akkor, és ott azt válaszoltam, nincs abban a tojásügyben semmi politika, csupán a tojástermelés és értékesítés jelenlegi állapota tükröződik. Pár nap elteltével néztem a televíziót és láttam, hallottam: a riporter tojásügyben interpellált. Arra a kérdésre kívánt választ kapni, ha már sok a tojás, miért nem adják a kereskedelemben olcsóbban. Kzek után újra átgondoltam a beszélgetésünket, pró és kontra sorakoztattam érveket, hogy önmagamat is meggyőzzem. Mondtam olyat is; „Lejárt már az az idő, amikor az volt a jelszó, hogy a felkínált kistételű árut, legyen az bármi, a kisárutermelőktől az ÁFÉSZ-ek kötelesek átvenni.” Ennek az elvnek tavaly, tavalyelőtt a sajtó is nemegyszer hangot adott. (Idén még egyszer sem.) Tovább fűztem a gondolatmenetet. „Annak ellenére, hogy a tervutasításos termelési mód régen a múlté, van tervszerűség a különböző szektorok, így a háztáji és kistermelők áruelőállításában.” Kérdezhetné most ön, mire célzok, és ha csakugyan létezik a tervszerűség, az miben nyilvánul meg? Kezdjük először fent, hagy úgytetszik az emeleten, ahol a politikát és gazdaságpolitikát formálják, alakítják. A félidős határozat (így ismerjük most a KB áprilisi dokumentumait, amelyek a XII. kongresszus óta végzett munkáról és a párt feladatairól szólnak) egyik mondatában megállapítja: „...a háztáji gazdaság a szocialista nagyüzem integráns része, javára válik az országnak, s annak is, aki dolgozik benne...” Ez vulgárisán fogalmazva azt jelenti, hogy a 20 tojásra szükség volt, szükség lesz. De — ismét a félidős dokumentumokból egy mondat — „ ... A mezőgazdasági termelésben is jobban figyelembe kell venni a világpiac változásait, s ezekhez tudatosabban kell alkalmazkodni.” Mire gondolok? A piac igénye koronként változik. Egyszer több tojást, baromfit, máskor az előbbiek rovására nagyobb mennyiségű sertés- és marhahúst igényel. Az árutermelésnek a piaci igényekhez történő igazítása szabályozókkal történik. A központi szabályozás része például a dotáció is, amikor a szerződéses termelést felárakkal, kedvezmények adásával segítik. (Például a sertéshús-, a marhahústermelés.) Befolyásolja az árutermelést a központi árképzés, de a spontán piaci értékítélet is. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a 20 tojás esetében és általában a tojástermelésnél ma csak a piaci spontanítás, avagy a központi szabályozás érvényesül. Vannak itt kényelmi, szervezési és egyéb szempontok is. Az árunak, legyen az 20 tojás avagy 20 millió, helyre, vevőre van szüksége. Ha nincs fogyasztói hely, vevő, akkor a tojás nem áru. Kérdés viszont, hogy az áru megy-e a vevőhöz, vagy a vevő az áruhoz. Ez a kínálattól függ. A tojásért most a kereskedők nem nagyon kapkodnak, de így van ez még néhány termékkel, terménnyel. A termelői kedvet azonban illenék, sőt szükséges lenne holnapra is megtartani, következésképpen ha nehéz is elhelyezni a kistételben felvásárolt árut, akkor is át kellene venni és piacot, felhasználási helyet keresni számára. Gondolkodva a dolgon, asszonyom most nem megváltoztatom, inkább módosítom a korábbi véleményemet. Igenis van abban politika (ha úgy tetszik), hogy átvesznek húsz tojást vagy sem. De ez nem felsőbb utasításra, vagy központilag elrendelt álláspont. Ez helyileg alakított politika. Ebben olyan szemlélet is tükröződik; 20 tojás vagy 10 kilogramm cseresznye, köszméte ba- gatel tétel. A felvásárló haszna ebből csak filléres. Ha ezerszám kínálna valaki tojást, tonnaszám cseresznyét, akkor már a felvásárlónak is érdemes lenne az áruval, az áru elhelyezésével foglalkozni. Sajnos, sokan megfeledkeznek arról, vagy talán nem is tudják; a párt politikája az, hogy megtartsuk, sőt fejlesszük eddigi eredményeinket, életszínvonalunkat. Ehhez a húsz tojásra is szükség van. Selmeci Béla tsz-elnökkel a továbblépésről A Ön a nagydobosi termelőszövetkezet elnöke ... Tudom hogy ez így ünnepies kezdés, hiszen még egyetemista korodból ismerjük egymást. Jobb érzés elkerülni a protokollt. Alig három éve, amikor odamentéi, a megye 136 termelő- szövetkezete közül Nagydobos volt az egyik utolsó. Most ebben a rangsorban hetvenvalahányadik. Nagydoboson történt valami, amit akár csodának is mondhatnék. A korábban fogyó falu lé- lekszámcsökkenése megállt, a falun belül felmentek a telekárak, sokan építkeznek. Egyszeriben kiderült, hogy érdemes Nagydoboson élni. Nem történt más, csak a termelőszövetkezet lett jobb. Valóban csoda történt? — Ostobaság lenne azt hinni, hogy ebben a témában bárki is mindent megmozgatóan okos lehetne. Igaz, az egyetemen egy kicsit belénk oltották az álmodozás tudományát is. Ugyanakkor mindaz, ami a mezőgazdaságról és általában a gazdaságról igaz, az ellentmond a csodáknak. Következésképp csak úgy vagyok hajlandó beszélgetni, ha ez nem tűnik olyannak, mintha én akarnék lenni a legokosabb ... A járási tanácsnál, később a tanácsi hivatalnál megbecsült szakember voltál. Hivatali tekintélyed, rangod volt. Egy évtized után mégis kimentéi egy termelőszövetkezethez beosztott vezetőnek. Alig egy fél év után megkerestek, és ej- nöknek hívtak egy közismerten nehéz helyzetben levő termelőszövetkezethez. Miért vállaltad? — Nagyon kevés gondolkodási időt kértem. Hat éven át veszteséges volt Nagydobos. Egyszer a szanálási bizottság tagja, egyszer a bizottság elnöke voltam. Ismertem a falut és nagyon sokat ismertem a helyi gondokból. Hiszek abban, hogy a gazdasági életben sincs siker kockázat nélkül. Az egyéni életben sincs. Megbeszéltük a családdal és vállaltam. Az agrármérnöki diploma megszerzése után is tanultál, közgazdász diplomát is szereztél. Miben hittél? — Felelhetnék frázissal is, mondhatnám azt hogy hiszek az emberben. Nos, ez a hitem volt a gyengébb. A másik az erősebb, hiszek ugyanis abban, hogy nincs olyan rossz adottságú termelőszövetkezet, olyan esetleg elrontott gazdaság, ami szükségszerűen lenne veszteséges. Valóban ismertem Nagydobost, tudtam hogy a járás egyik legrosszabb adottságú kis, alig 2000 hektáros gazdasága. Aranykorona érték szerint vannak jó földjei, de csak a Kraszna partján. Vízjárta földek, ahol biztonságosan termelni lehetetlenség. A község másik és nagyobb határa már a Nyírség. Homokdombok sora. Mindehhez hozzá jött, hogy hat éven át sorozatosan volt veszteséges a termelőszövetkezet. Az emberekben is megrendült a bizalom, a nagyüzemi gazdálkodásnak kevés hitele volt. Gazdasági törvényszerűség, hogy leromlott a termelő- szövetkezet eszközállománya, hogy nem volt megfelelő szakember-garnitúra ... A De mi vonzott oda, hiszen eddig ez csupa mínusz. Elnökként a kereseted is kevesebb volt mint korábban... — A feladat. Annyit tudtam, hogy ott is dolgozni szerető emberek élnek. És még valamit: bármilyen nehéz gazdasági helyzetben van az ország, a jóhoz, a jobbhoz minden közösség kap támogatást. Az első feladat az volt, hogy feltérképezzük a valós helyzetet Minden; kozmetikázás nélkül. A második, hogy megteremtsük a jobb gazdálkodás emberi feltételeit. A harmadik, hogy megszerkesszük azt a modellt, amelyben az emberek legtöbbet érően tudnak dolgozni. Mindez tulajdonképpen egyszerre jelentkezett a legfontosabb feladattal együtt: profilt kellett adni a gazdálkodásnak. Meg kellett változtatni a termelési szerkezetünket. Termékszerkezet-váltás. Divatos kifejezés, de mit jelentett ez Nagydoboson? — Fel kellett számolnunk gazdaságtalan ágazatokat. Fel kellett mérnünk, hogy mi az, amit gazdaságosan meg tudunk termelni. Ez így pofonegyszerűnek tűnik, de nem az. Én bevallom, hogy a szívem vérzett — mert alapjában kertész érdeklődési ember vagyok —, amikor felszámoltunk 34 hektárnyi szőlőt, 18 hektárnyi meggyest, 8 hektár köszmétét, és hozzákezdtünk a veszteséges, a téli- alma-telepítések felszámolásához is. Mindez nem is volt népszerű intézkedés, de meg kellett magyarázni az embereknek, hogy vagy mi esszük meg a gyümölcsöst, vagy a gyümölcsös esz meg minket! Ugyanígy: abbahagytuk a kukoricatermesztést, ami nálunk nem ment. Év közben, 1980 márciusára mentem Dobosra. 1979-ben a szövetkezet termelési értéke 24 millió forint volt. 1980-ban Hiszek abban, boiv nincs olyan rossz adottságú termelőszövetkezet, olyan elrontott gazdaság, ami szükségszerűen lenne veszteséges... flz volt a dolgunk, hogy megteremtsük a jobb gazdálkodás emberi feltételeit.. Vagy mi esszük meg a gyümölcsöst, ez ié, vagy a gyümölcsös esz meg minket... Gazdálkodásban nincsenek csodák, munka van... Nincs olyan vezető, aki egymagában ié termelőszövetkezetet csinálhat... a kockázatot vállalni kell!— már — akkor egy árvíz miatt még veszteségesek voltunk — 29 millió forint. A következő évben 45, tavaly 58 millió forint. Az utóbbi két évben a szövetkezet már nyereséges volt. A Akárhogy számolunk milliókról van szó. w Volt olyan év, hogy 9 millió forint volt a veszteség, 1981-ben viszont már 3 millió forintnál több a nyereség. Ugyanazon a földeken, ugyanazokkal az emberekkel. Mégis létezik valamilyen csoda? — Gazdálkodásban nincsenek csodák. Munka van. Maga az, hogy korábban gyenge volt a termelőszövetkezet, örökségként hagyta a nagyon laza munkafegyelmet. Egyértelmű volt, követelni kell. Ha kell fegyelmivel is. Ha valaki ilyenkor belelép egy olyan csapdába, a közösségen belüli különböző embercsoportoknak kedvez, szavazatokra vadászik, vagy az elnökválasztáskor elveszthető szavazatokkal számol, akkor belebukik. Ez volt az első csalódásom. Azt hittem, rengeteg ellenséget szerzek, de kiderült, maguk az emberek sem szeretik a túlzott lazaságot. Aki dolgozni szeret, nemcsak eltűri, de szívesen veszi a fegyelmet. Minden normális munkahelyen van egy természetes kiválasztódás. Volt akinek fegyelmit adtam, és ma az egyik legjobb emberünk, volt akinek fegyelmit sem kellett adnom, mégis elment tőlünk. Történt persze más is. Amióta itt vagyok, három felsőfokú végzettségű szakemberünk elment. Nyolc viszont jött. Így vagyunk tizenegyen ebben a kis téesz- ben. Alapvető követelmény volt, hogy ne legyenek 'csak íróasztalnál dolgozó szakembereink, hogy egy utasítás ne a csoportvezetőn keresztül jusson el a brigádvezetőhöz és a brigádvezetőtől az emberekig... Létre kellett hozni egy olyan stábot, akik tudnak és szeretnek együtt dolgozni. Mondhatnám ezt úgy is, hogy helyre kellett állítani a vezetés tekintélyét.' Szerinted milyen egy jó elnök? — Aki nem szakember, nem él meg. De lehetnék én bármilyen jó mezőgazdász, ha nem lennének közgazdasági ismereteim is. Lehet, hogy ez nem hangzik jól, de a termelésben nem lehet demokráciásdit játszani. Jó vitákra szükség van, de aki valamiért felelős, annak határoznia kell. Más dolog, hogy nincs olyan vezető, aki egymagában jó termelőszövetkezetet csinálhat. Ez kollektív munka. Benne van az én egyéniségem éppen úgy, mint a földeken dolgozó növénytermesztőké. Ennek a megértetéséig kell eljutni. A fegyelmet mondtad. Hogyan még? — A fegyelem eszköz és nem cél. Ha úgy tetszik módszer. Itt a faluban a termelőszövetkezet tekintélyét nem a rendteremtés, hanem a megteremtett rend eredménye adta. Három év alatt kétszeresére nőtt a kifizetett bér mennyisége. Kétszáz főről 348 főre nőtt az állományi létszámunk. Ez a bér itt marad a faluban. Az emberek életmódján alakít. Jó, vagy rossz közérzetüket szabja meg. Egy másik adat: 1 millió forintról 10—12 millió forintra nőtt a lakosságtól felvásárolt árukért kifizetett összeg. Ez a pénz is itt van ebben a faluban. Minden lehető eszközzel segítjük például a háztáji és kisegítő gazdálkodást. Takarmányboltot létesítettünk, megszerveztük a takarmányellátást, a legelő- használatot. Nemcsak a szövetkezeten belül nőtt 5,5 millió forintról 16 millió forintra az állattenyésztésből származó jövedelem, hanem a faluban élőknél is. Nem véletlen tehát, ha több ház épül, ha a termelőszövetkezetben is egyretöbb lesz a fiatal. Ez viszont nekünk a holnap. Ahogy előregyaloglunk az időben, úgy lesz egyre nagyobb szükség a szakemberekre, a fiatal szakmunkásokra. Olyan gazdaságot kell csinálni, hogy az emberek megtalálják a számításukat. Lehet-e csak mezőgazdasági alaptevékenységből jó gazdaságot csinálni? — Adottságok kérdése, hogy lehet-e, de ma még szükség van melléküzemágakra is. Nekünk van varrodánk, fűrészüzemünk, építési brigádunk, lakatos üzemünk, épül egy galvanizáló üzemünk is. Azok a forintok, amiket az ipari tevékenység hoz, a mezőgazdasági fejlesztésekhez kellenek. Mást ne mondjak: amikor idejöttem, tíznél több nullára leírt erőgépünk volt. Kaptunk állami támogatást is, így most már jobban állunk, de még mindig van nullára futott gépünk. A fejlesztéshez meg kell teremteni az alapot, a forrást. Más dolog, hogy ezzel munkalehetőségeket teremtünk, megoldjuk az állandó foglalkoztatást. Ha ezt nem tennénk, előbb- utóbb belebuknánk abba, amit kimondtunk: itt teljesítmény nélkül bért nem fizetünk. Ragaszkodunk a magunk szigorú követelményrendszeréhez. Hogyan fogadták ezt el az emberek? — Elfogadták. Azt is mondhatnám, hogy szerencsés vagyok. A termelés eredményei olyanok voltak az elmúlt két évben, hogy mindenki belátta: érdemes dolgozni. Van olyan traktoros, akinek nem fizettem ki a bérét, mert rosszul szántott. Ma az egyik legjobban dolgozó és legjobban kereső emberünk. Más példa: mondtam hogy felszámoltuk a gazdaságtalan termékeinket, meg kellett viszont tanulnunk új növénykultúrákat. Olyanokat, amik a mi adottságaink között is sikerrel termeszthető. 67 hektáron van például szamócánk, de termesztünk repcét, lóbabot, magcsillagfürtöt.... Az új mindig kockázatos? — Igen, de ezt a kockázatot vállalni kell. Az a bizonyos közgazdasági szemlélet megköveteli, hogy az ember számot vessen a termelés és az értékesítés lehetőségeivel, kiszámolja a termelés költségeit és belevágjon az újba. Egy-egy terméknél még a bukást is el kell viselni, de az egésznél nem, és ha felelősen tervez az ember, keserves csalódás sem érheti. Más dolog, hogy manapság nem elég egyetlen gazdaságot látni. Hiába ismerem a termelőszövetkezet 2050 hektárnyi földjét, hiába ismerem az embereket, akik ezeken a földeken dolgoznak, ismernem kell a világot magunk körül, tudni kell a világ- gazdaság változásait, kapcsolatokat kell tartani, teremteni. Nem véletlen: minden szakembert köteleztünk, legalább kétévenként képezze magát tovább. Ami tegnap jó volt, az holnap már rossz lehet és ami tegnap elég volt, biztos, hogy holnap már kevés lesz. Azt hiszem ezt egy percig sem lehet elfelejteni. ^ Eddig a termelőszövetkezetről beszéltünk. Gazdálkodásról, a szűkebb közösség életéről. Mit szól a termelőszövetkezetéhez a falu? — Kitérővel kezdem a választ. Amíg a járási hivatal szakembereként dolgoztam, addig volt egyféle, a hivatal adta tekintélyem. Eljöttem elnöknek. Nem bántam meg, ugyanis úgy érzem, hogy most termelőszövetkezetünknek lett valami tekintélye. A megváltozott jövedelmi viszonyok a falu életmódjában jelentkeznek. Természetes, ahol és amennyit lehet, segítünk a község gondjainak a megoldásában is. Hangsúlyozom; ahol és amennyit lehet. Egy gyenge szövetkezettől senki nem várt csodákat, de egy nyereséges szövetkezettől mindenki többet vár. Olykor túlságosan sokat is. Az együttélés gyakorlata majd rendet tesz ebben, mert hiszen nyilvánvaló, hogy erőnkön felül nem adhatunk. A gazdaság érdekeit mindenek felettinek kell elfogadnunk, hiszen két-három jó év csak a lábadozás időszakát jelzi. Lehet még nehéz évünk, támathatnak új gondjaink, amelyekre fel kell készülni. Ez nem mond ellent annak, hogy támogatjuk a sportot, a fiatalokat, társadalmi munkával a különböző községpolitikai célokat. Nekünk is fontos, a nagydobosiak hogyan érzik itt magukat Nagydoboson. ^ Te hogy érzed magad itt? — Szeretem és talán élvezem is azt, amit csinálok. Partnereim vannak, akikkel együtt dolgozni jó. Magánemberként azt mondanám, szívesebben lennék csak agrárszakember. Bűnökként sok olyan terhet kell hordani, sok olyan emberi ütközést kell megélni, amik nehezek és talán feleslegesek is, de mindez egy másik beszélgetés témája lehetne... A Akkor én most ezt a beszélgetést köszönöm. Bariba Gábor KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 'hétvegh illMTERJÜi 1983. július 2.0
