Kelet-Magyarország, 1983. június (43. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-25 / 149. szám

1983. június 25. Q Kedves panaszosunk! Felemás érzésekkel szólítom meg így, mert hiszen amiért megkereste a szer­kesztőséget, és amit akkor nagyon dühö­sen elmondott, az nem egészen panasz. Mindenképpen közügy viszont. ön Mátészalkán dolgozik, a Szatmár Bútorgyárban. Elmondta, hogy minden hónapnak vannak „jeles” napjai. Ilyen­kor Önhöz hárman-négyen, de nem rit­kán tízen is odamennek és kérik, hogy engedje el őket néhány órára. Magán­ügyeiket kell intézniük, és ugyan me­lyik művezető engedhetné meg magának azt, hogy ilyen esetben megtagadja a kérést, mondván, hogy a magánügyek intézésére ott van a szabad idő? Nem mondhatja, mert úgy tűnik, a mi vilá­gunk még nem egészen alkalmazkodott a dolgozóknak jutó több szabad időhöz. Természetesen megértem, hogy terme­lést szervezni rendkívül nehéz úgy, ha a kiszámíthatatlan módon hiányzik vagy hiányozni szeretne a dolgozók egyharmada. Egy szalagról elég, hogy ha egy ember hiányzik, és már akadoz­ni fog a munka, már nehezebb lesz a dolga a többieknek, és természe­tesen nehezebb lesz a dolga a termelés szervezőinek és irányí­tóinak is. Amikor bejött a szerkesztő­ségbe, nyilván hirtelen haragjában, el­mondta mindezt. Aztán felhívott még telefonon, közölvén a nevét és a pontos címét is. Ha mégsem a nevén szólítot­tam, az azért van, mert ugyanígy bejö­hetett volna hozzám a MOM, az ISG, vagy bármelyik másik gyárunk közügy­ben nyugtalan művezetője. Azt mondja, a társadalom nem alkal­mazkodik a több szabad időhöz. Nem mondok ellent, de azért emlékeztetném, hogy amikor a kereskedelem bevezette a vásárlócsütörtököt, akkor mindenki mosolygott az üres üzleteken. Nem volt vevő, ásítoztak az eladók. Most, és nem telt el olyan nagy idő azóta, egy-egy vásárlócsütörtök délutánján tele van az áruház. Nem tudom, azóta mennyivel fogyott a munkahelyről való elkérezke- dések száma, de bizonyára fogyott. Igaz, az ügyfelek egy töredék része fedezte még csak fel, de — ez országosan is így van — a tanácsok megszervezték az ügyeleti szolgálataikat. Ügy szervezték, hogy ezzel alkalmazkodjanak a dolgo­zók munkaidejéhez. Biztos vagyok ab­ban, hogy ennek az intézkedésnek a ha­tására is csökkent valamennyit a mun­kaidőben elkérezkedők száma. Tudnék példát mondani arra is, hogy a külön­féle szolgáltatások kínálata is megpró­bál alkalmazkodni a lakosság munka­idejéhez, megpróbál olyan kínálatot ad­ni, amilyent elvárhatunk. Higgye el, nem lehetett könnyű meg­szervezni például a postán az este hatig tartó nyitvatartási, és ugyanúgy egy- egy áruház vezetőjének is gondot okoz a csütörtök este hétig vagy nyolcig nyit- vatartás. Összességében azt kell tehát mondanom, hogy sok minden történt a közelmúltban olyan, amivel akár dicse­kedhetnénk is. Más dolog, hogy mégis igazat kell adnom önnek. Hiba lenne megnyugodni azért, mert néhány hiva­tal intézkedését követően csökkent a gyárból mulasztók száma. Igaz, és ezt mondta példának, hogy például egy gyári dolgozó, és még nem is a bejárók­ról van szó, szabadnap kérése nélkül nem juthat el hivatalos órán belül az OTP-hez, Mátészalkán. Nem fizethet be csekket, mert a pénztári órák az OTP dolgozóihoz igazodnak, és nem az OTP- ügyfelek elképzelhető vagy éppen fel­térképezhető munkarendjéhez. És igaza van abban is, hogy ugyan már, melyi­künk él manapság úgy, hogy OTP-ügye, havonkénti ügyintézni valója ne lenne. Mit mondhatok a panaszára? El­mondhatnám, hogy az ország más tája­in, nem egy helyütt már szót értettek egymással az üzemek és a különféle hi­vatalok. Tudok gyárat, ahová az OTP- ügyintéző megy ki, és nem a gyárból kérezkednek az OTP-hez. Hiszem, hogy valamiképpen ez a holnap, és bármeny­nyire nehéz megszervezni egy hivatali ügyeletet, előbb vagy utóbb minden hi­vatal, intézmény rákényszerül erre. Tu­dom, hogy az OTP már eddig is sokat tett megyénkben a lakosság igényeinek kielégítésére. Az ön panaszának mégis örültem, mert ha itt, a lap hasábjain megismétlem, akkor talán sürgethetjük ezzel a régen szükséges jobb megoldást, például a pénztári órák keretében. Re­mélem, hogy ugyanezt a panaszt más­hol illetékeseknek is elmondja majd. A tanácsok megalakulása óta ön ta­nácstag Xyírbogdányban. Abban a köz­ségben, ahová évtizedekkel ezelőtt pá- 0 lyakezdő tanítóként, úgymond „beke­rült”. Sokáig iskolaigazgató volt, a falu életére kiható, szinte valamennyi tár­sadalmi szervezetben, testületben mun­kát vállalt. Honnan ered a közösséget érintő ügyek iránti vonzalma? — A szomszédos településen, Kemecsén születtem, édesapám útkaparó volt. Az ér­zés, a vonzalom a közösség iránt tanulmá­nyaim során előbb a polgáriban, majd a ta­nítóképzőben kezdett kialakulni. A háborús évek is kedveztek ennek a folyamatnak, mert a nehézségek közepette a fiatal, az idő­sebb jobban egymásra volt utalva. 1946-ban, amikor hazajöttem a nyugati hadifogoly-tá­borból, még egy évig tanítóképzőbe jártam, majd Nyírbogdányban kezdtem tanítani. A kiélezett politikai légkörben mindenki ke­reste a helyét. A fiatalok tőlem várták a fo­gódzót, hogy könnyebben eligazodhassanak a változó világban, öntevékeny színjátszó csoportot szerveztem, az ifjak minden külö­nösebb bíztatás, agitálás nélkül jöttek. A községben én lettem az első úttörővezető. Egy brosúrával „felvértezve” fogtam a mozgalom szervezésének, ellenséges légkör­ben. Maroknyi lelkes csapat jött össze gye­rekekből. Gyakran kirándultunk a határba. Az együttlét, a játék élményekhez juttatta a kisdiákokat. Társadalmilag hasznos tevé­kenységet végeztünk: pocokirtás, kalászsze­dés, ürgeöntés — mindez szenzációszámba ment a tanulóknak. — Az úttörővezetés volt egyben az első funkcióm. 1948-ban párttag lettem, ezután egyre több megbízatást kaptam. Talán köz­rejátszott ebben bizonyos gyengeség is. Bí­zunk benned, számítunk rád! — és a ben­nem kialakuló segíteni akarás nem engedte, hogy nemet mondjak. 1956-ban lettem isko­laigazgató, a nehéz politikai helyzetben. Könyvtáros is voltam, sok olvasni szerető ember, felnőtt és gyerek egyaránt megfor­dult a könyvtárban, közelebb kerültem hoz­zájuk. Azt a bizalmat, amivel engem, mint fiatalembert kitüntettek, visszatekintve túl­zottnak is érzem. 0 Kit tart ma jó közéleti embernek? — Azt, aki ismeri és szereti az embereket, ismeri körülményeiket, érdeklődik sorsukról. Legyen benne érzékenység mások gondjaira. Hallgassa meg az emberek panaszát. Észre­venni a fogyatékosságokat, és megtalálni a megoldást — csak ez vihet előre. ön szerkesztője volt a Nyírbogdány fennállásának 750. évfordulójára meg- 0 jelent helytörténeti kötetnek. A bogdá- nyi emberek megismeréséhez mennyire érzi fontosnak a közös múlt tiszteletét? — Ide kerülésemtől gyűjtöm a múlt töre­dékeket. Nyírbogdány vásártartási jogokkal felruházott község volt, a környék jelentős központja. De elkerülte a vasút, és fokozato­san az igazgatás is Kemecsére tolódott. A közös nyelv megtalálásában lényeges volt a múlt megismertetése, hogy ne szégyelljék az itt lakók elődeik szegénységét, hogy apjuk még bocskorban járt. Emlegessék fel régi ételeiket, vagy készítsék is el. Látványos része volt ennek a törekvésnek az 1965-ös ünnepség, ami máig látható nyomot hagyott. Akkor rengeteg rózsatövet ültettünk a kerí­tések elé, virágpalántákat termesztettünk az iskolában, és díjtalanul adtuk ki a házak­hoz. Az öregek kertjébe az iskolások ültet­tek virágokat, hogy az ő portájuk se marad­jon kopár. Sikerült a szép környezet iránti vágyat felkelteni, és ma már nem is tudják az utcát másképpen elképzelni. Minden okos dolog célja, hogy felkeltse az igényt, és az belső értékké váljon. A gyerekekbe is be­plántáljuk a hagyomány tiszteletét. Erősít­jük a kötődést szülőfalujukhoz. Segít ben­nünket ebben az a tény is, hogy a fogságból szabadult Kazinczy Ferenc útja során meg­szállt Nyírbogdányban. Az általános iskolánk ezért felvette a nevét. Kötelességünknek te­kintjük, hogy a nagy író, költő, nyelvújító emlékét ápoljuk. Tanulóink évente elmen­nek Széphalomra, és mi adhatunk otthont a járási vers- és prózamondó versenynek. A hatvanas évtized elején az új arcát ke­reső községben a közéleti emberre fel­adatok sora várt. Az átrétegződő falusi társadalomban az egyének, a családok 0 élete is nagyot változott, és a lépésvál­tás nem mindenkinek sikerült. Ön ko­rán felfigyelt a kiegyensúlyozatlan kö­rülmények között élő gyerekekre. Eb­ben a nehéz feladatban kikben talált társakra? — A gyermek- és ifjúságvédelem intézmé­nyesen községünkben korán megindult. Az „...Nem akadt ember, aki mez- gósítsa a lakosakat... Nem az in körzetem volt, de amikor megin­dult a munka, magam is lapátot ragadtam. Erre a tanácstagot sen­ki sem kötelezte, az irányítás, a munkaszervezés volt a feladat, ám roppant jö néven vették, hogy nem sétáltam közöttük, mint egy felvigyázó, hanem velük együtt dolgoztam. ß személyes példa­mutatás hatékonyabb minden­nél.“ új életben helyét nem találó, gyökértelen családok leszármazottaiból lettek a levegő­ben lógó gyerekek. Gyakran az ital, ritkán az apa vagy az anya tartós betegsége miatt kellett beavatkoznunk. Az ötvenes évékben 45—50 veszélyeztetett gyereket tartottunk számon Ma is akad néhány, ha mások is a körülmények. Évente 10—12 gyerek kerül gyermekvédő intézménybe. A hatvanas évek­ben segélyezési akciókat szerveztünk a ne­hézségekkel küzdő családoknak, és ebben mindig lelkes segítőkre találtam. Vöröske­resztes aktivistákkal láncolatot építettünk ki, hogy figyelemmel kísérjük a problémák­kal küzdő gyerekek sorsát. Eredményeket ér­tünk el, a veszélyeztetett gyerekek többségét sikerült megóvni az elkallódástól. Időközben megerősödött a szülői munkaközösségünk, amelynek közreműködésével életre hívtuk a dolgozók iskoláját. Volt esztendő, hogy öt csoportban tanultak a felnőttek, közel hét- százan végezték el a nyolct osztályt. Volt,'- aki a negyedik osztálytól eljutott az érettsé­giig. Még érettségizett juhászunk is van. Közkedvelt a szülők akadémiája. A hatva­nas években az általános műveltséget közve­títő, pedagógiai felvilágosító előadásokat tar­tottunk. Ma megváltozott a forma: a saját gyerekeik nevelésénél hasznosítható pedagó­giai eligazítást, módszert várnak a szülők. Szeretnénk, ha a hallottak nyomán tudnának segíteni az otthoni tanulásban, a házi felada­tok ellenőrzésében. Magam csak kezdemé­nyező lehettem, a kartársak nélkül mindez nem ment volna. Véleménye szerint a pedagógusok 0 mennyire veszik ki részüket a település életének alakításából s egyáltalán: szüksége van-e a mai falunak a „lám­pásokra”? — A pedagógust ma sem lehet kiiktatni a falu életéből, a nevelőnek minden mozzanat­nál ott kell lenni. Talán a fiatalok korsze­rűtlennek vélik ezt. Én esküvőn, lakodalom­ban, keresztelőn szerettem együtt lenni ve­lük. Szónokként társadalmi temetéseket vál­laltam. Húsvét előtt például mindig tudato­sítottam a tanulóimban, hogyan viselkedje­nek illedelmesen, miként jelenjenek meg a házaknál, hogy ne fogyasszanak szeszes italt. A szülőknek is elmondtam mindezt. Ma már nem olyan mértékben törvény ez, de az a jó, ha a tanító tudja, mi történik a környezeté­ben. A mostani pedagógusok között sok az utazó, kijáró. Ez hátrányos a falunak is, a nevelőnek is, mert nem tud úgy együtt érez­ni, gondolkodni a szülővel, nem ismeri elég mélyen tanítványait. _ Napjainkban nebezebb-e a korábbinál 9 a közös célok megvalósítására mozgósí­tani az embereket? — A közéleti munkában, ami az elváráso­kat illeti; nincs különbség a korábbitól. Az idők során a módszerek változtak, mert ma kevesebb az alkalom, amikor a közélet sze­replője a közösség tagjaival találkozhat. A családok jobban befelé fordulnak. A tévé előtt megtalálnak minden szórakozást, nehe­zen mozdulnak ki otthonukból. Ha meg is van a kezdeményezőkészség, nehezebb célt érni. Emlékszem, a falu első televíziója előtt a tsz-irodában estéről estére sokan összejöt­tek. Azután a tehetősebb családok sorra vá­sároltak készülékeket, akkor a szomszédolás jött divatba. Most majdnem minden háznál van tévé, és bármilyen műsor megy, váloga­tás nélkül nézik. Bízom benne, hogy letisztul ez a folyamat, és az emberek ismét szüksé­gét érzik a személyes találkozásoknak, a jó­ízű beszélgetéseknek. ön milyen módon tartja a kapcsolatot tanácstagi választóival? — Merésznek tűnő hasonlat, de az iró-ol- vasó találkozók jutnak az eszembe. A mű­vek szerzői is kíváncsiak leírt gondolataik hatására, szeretnék félfogni a visszhangját, így van ezzel a tanácstag is. Elengedhetet­len, hogy elmenjen az otthonokba. Spontán, minden különösebb cél nélkül én is gyak­ran felkeresem választóimat az épülő vagy frissen felépült házukban. De bárhol talál­kozunk, utcán, boltban, fodrásznál, mindjárt témánál vagyunk. A beszélgetés során újra „töltődik” az ember, és biztos vagyok benne, hasonló folyamat játszódik le a választókban is. A Párt utca lakói bizalmát élvezem már évtizedek óta. A felszabadulás után épültek ott a házak, korábban elhanyagolt volt a fa­lunak ez a része, most olyan, mint egy vi­rágoskert. Van boltja, megfordul ott a gyári autóbuszjárat. Benne vannak a település vérkeringésében. Évente egy alkalommal in­tézményesen lehetőség van tanácstagi beszá­molóra, ez a dolog hivatalos formája. Min­dig két helyen szervezem, elmondom az egy év alatt történtekből a legfontosabbat. A másik nagyszerű forma a falugyűlés. Ma már tudják az emberek, hogy érdekes este ez, ahol bárki szólhat. A bátortalanabbak ott­hon írásban szedik össze gondolataikat, kér­déseiket urnába dobhatják. Sok hasznos, közérdekű javaslat került már így felszínre. Melyek azok a gondok, gyakrabban felkeresik? amikkel leg­— Birtokjogi, tulajdonjogi, a társadalmi együttéléssel járó problémák a leggyakorib­bak, mások a gyerekeik továbbtanulásával keresnek meg. A váratlan esetekben nem tudják az emberek, mitévők legyenek, s ak­kor bekopogtatnak. Még külföldi levelezés, csomagküldés miatt is eljönnek hozzám. A választókörzetemben koré bbaiv a rossz! útra panaszkodtak az-ott lakók. A kotyogós, sá­ros utcán a mentő nem tudott bérhenni. Min­den évben társadalmi munkában feltöltöttük, de a forgalom tönkretette. Ma már szilárd burkolatú, és elkészült a csapadékvíz-elve­zető csatornahálózat is. Az élet azonban min­dig szül újabb gondokat. Evés közben jön meg az étvágy, tartja a mondás. Valahogy ezen a téren is így van. Amikor elkészült az út, mindenki használta. A gyalogosokra néz­ve balesetveszélyes volt. Hát építsünk jár­dát, mondtuk. Előtte senkinek ez eszébe se jutott, nem tartották fontosnak. A sok igényt nem lehet egyszerre teljesíteni, az anyagi forrásaink végesek. A tanácstagi munka ta­lán legnehezebb része megértetni az embe­rekkel, legyenek türelemmel, idővel minden­re sort kerítünk. Legutóbb azzal bíztak meg, intézzem el, hogy az utca elején legyen le­vélgyűjtő szekrény. Mint említettem a körze­temben közelben van bolt. Ott meg a na- gyöbb; "áruválasztékkal, s az alapellátással ' kapcsólátös észrevételekkel kell törődnöm. Mi a véleménye a személyes példamu­tatásról? — Erre válaszként hadd elevenítsem fel az egyik első nagyszabású társadalmi mun­kaakciónkat. Amikor a faluba kerültem, a temető felé vezető út esős időben járhatat­lan volt. Nem akadt ember, aki mozgósítsa a lakosokat, hogy változtassanak rajta. Nem az én körzetem volt, de amikor megindult a munka, magam is lapátot ragadtam. Erre a tanácstagot, senki sem kötelezte, az irányítás, a munkaszervezés volt a feladat. Ám rop­pant jó néven vették, hogy nem nacsalniknak mentem, hogy nem sétáltam közöttük, mint egy felvigyázó, hanem velük együtt dolgoz­tam. A személyes példamutatás hatékonyabb mindennél. Tanácstagként hogyan ítéli: mi most a község előtt álló legnagyobb feladat? — Látványos feladat előtt nem állunk. A meglévő értékeink jobb forgatására kell tö­rekedni. Ä termelőszövetkezetünk most hul­lámvölgyben van. S úgy szokott lenni, ha jól megy a szekér, senki nem dicséri, ha baj van, akkor rögtön elmarasztalják az elnököt. Az emberek megnyugtatása, á termelési kedv élesztgetése, ébrentartása a iegfontosabb te­endő. Nem látványos, de naponta élezhető kedvező vagy kedvezőtlen hatás, hogy jól vagy rosszul tesszük a dolgunkat. Az elmúlt évtizedek során azt tapasztaltam, a világos, jól átlátható célért könnyen mozgósíthatók az emberek. Sok tennivalónk van önmagunk­kal szemben is, hogy anyaggal, energiával, egymás idejével jobban, bgosztóbban bán­junk. Hogy a kis értékben is a Közösségért való fáradozást lássuk. .. . £ Köszönöm az .Interjút. Reszler Gábor r - - i fHÉTVÉGI L INTERJÚ Nagy István tanácstaggal a közéletiségről N&ilVjM MBudaObl

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom