Kelet-Magyarország, 1983. június (43. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-05 / 132. szám

8 Kelet-Magyarország 1983. június 5. ATLÉTIKA: Magyar siker 4x100 méteren A Pravda, a csehszlovák tele­vízió és a Szlovnaft vállalat kö­zös rendezésében lebonyolított nemzetközi atlétikai versenyen több kitűnő teljesítménynek tap­solhatott a közönség. így például a magyar férfi 4X100 méteres sík­futó váltó tagjainak, akik 39,28 ■másodperc alatt teljesítették á tá­vot. Ugyancsak kiemelést érde­mel a csehszlovák Machuna férfi súlylökő, valamint a kubai Vila női gerelyvető eredménye is. Eredményeik, férfiak, súly: 1. Machura (csehszlovák) 21,18 m. Nők, magas: 1. Bikova (szovjet) 1,93 m. Gerely: 1. Vila (kubai) 68,76 m, ... 5. Janák Mária (ma­gyar) 59,84 m. REMÉNY TOVÁBBRA IS Nyíregyháza—Pécs 2:1 Szombaton délután a 28. for­dulóval folytatódott az NB 1-es labdarúgó-bajnokság. ★ Már-mác elviselhetetlen hő­ségben vonult a pályára a két csapat, s bizony még a kezdés időpontjában is magasan állt,a nap. Viszont mindkét együttes trénere bizakodott játékosai­ban. Magyar György azt fejte­gette a mérkőzés előtt, hogy nyerni kell az NYVSSC-nek. mert különben kiesnek. Kovács Imre úgy vélekedett, ha egy pontot szereznek, biztos bent- maradók. NY'YSSC—PMSC 2:1 (1:1) Nyíregyháza. 10 ezer néző, vezette: Jaczina (Kunmai. Bog- .. nár). NYVSSC: Csepecz — Pólyák. Szűcs, Szikszai. Varga (Szécsi a 62. percben).. — Moldván, Ha­lász, Barta — Bezzegh (Czecze- li a 46, percben), Kiss, Vágó. PMSC: Katzirz — Kincses, Torna. Brezniczki, Gallai (Schulteisz a 62. percben), — Róth, Nagy, Lutz — Dárdai. Lőrincz (VLgh a 31. percben). Mészáros. Nagy iramban kezdtek a csa­patok, különösen a hazaiak jártak az élen a kezdeménye­zésben, amit egy Halász-, majd Moldván-indítás is mutatott. Az 5. percben Lőrincz botlado­zott végig a balszélen, s mi­előtt beadhatott volna. Szűcs szerelte. Ezután a nyíregyhá­zi támadást Halász indította és Kiss M. elől Róth vágta szög­letre a labdát. Továbbra is a hazaiak kezdeményéztek, s egy bedobás nyomán Vágó éppen hogy kapu fölé lőtt a 10. perc­ben. Ekkor állandósultak a nyíregyházi rohamok, az ellen­fél játékosai csak nagy ritkán lépték át a felezővonalat. < __________________________ A 11. percben Varga a bal ol­dalon szépen szerelte Nagyol, majd Moldván indított és a ka­pu elé került labdát Halász I« méterről a pécsiek cerberusa mellett a kapu közepébe lőtte, 1:0. Nem sokkal a gól után Barta indította Halászt, aki a bal ol­dalról visszaguritott a középpá­lyás elé és Barta nagy erővel az oldalhálót találta el. Nagy hely­zet volt. A hőség ellenére nem csökkent az Lra.m, a hazaiak rengeteget szaladtak a pályán, jól hozták magukat és társaikat helyzetbe. A középpályások kö­zül Halász járt élen az indítá­soknál. A. 27. percben kerültek elő' szőr a nyíregyházi kapu elé a PMSC csatárai és mindjárt egyenlítettek is. Nagy Imre cse­lezgetett a 16-oson belül, jól lát­ta meg a felfutó Dárdait, aki a tizenhatos tájékáról lőtt a meg­dermedt Csepecz mellett a ka­pu jobb oldalába, 1:1. ^ Hideg zuhanyként érkezett a forróságban a pécsiek egyenlí­tő gólja. A hazaiak túlságosan elfoglalták magukat a támadás- szervezéssel, nem figyeltek a két előretolt csatárral, akik az első helyzetüket rögtön ki is használták. A gól után meré­szebben, bátrabban támadtak a pécsiek. Egy támadás végén Nagy, Lőrincz és Mészáros ado­gatott a tizenhatoson belül, majd Nagy lőtte kapura a lab­dát, amit Csepecz jó ütemű ve­tődéssel szögletre ütött. Ezután változatosabb. kiegyenlítettebb lett a játék, többet kezdemé­nyeztek a vendégek is. A pécsi­ek egyenlítése után azonban igazi gólveszélyes helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A mezőnyben folyt a játék, s az egyik összecsapás után a 43. percben Vágó reklamálásért sárga lapot kapott. Az első fél­idő befejezése előtt úgy tűnt, nem bírta végig a saját maga által diktált iramot az NYVSSC. jól jött a néhány perces pihenő. Szünet után rögtön, a csere­ként beállt Czeczeii minte-gy 30 méterről lőtt szabadrúgást, a labda alig-alig ment mellé. Ha­sonlóan az első félidőhöz, most is a hazaiak kezdeményeztek többet, de szívósan védekeztek a vendégek. Sőt, olykor veszé­lyes ellentámadásokat is vezet­tek. Először Dárdai, majd Nagy révén kerültek: helyzetbe. A nyíregyháziaknál Vágó ügyet­lenkedett el egy helyzetet. Az 53. percben ismét vezetést szerzett az NYVSSC. Czeczeii bal oldalról rúgott szabadrúgást, és a jól helyezkedett Halász az öt és felesről egyből a kapu bal oldalába fejelt, 2:l. A vezető gól után megjött a közönség hangja is, amit a já­tékosok remek támadásokkal háláltak meg. A pécsiek elke­seredetten küzdöttek az egyen­lítésért, de többször csak sza- bálytalanul szerelték a nyír­egyházi játékosokat, s egy ilyennek a végén Nagy buktat- ta Bartát a 61. percben, s meg­kapta a megérdemelt sárga la­pot. Egy perccel később kettős cserét láthattak a nézők, cse­réltek a pécsiek, és Varga sé­rülése miatt a nyíregyháziak is. Az ezt követő negyedórában változatos mezőnyjáték folyt a pályán, hol a hazaiak, hol a vendégek vezettek támadást. Aztán a 78. percben Vágó ló­dult meg, két pécsi védőt is lerázott. maid a tizenhatos előtt ollóba fogták és Torna szerelte. Egy perccel "később Schul­teisz, a csereként beállt iáté- - kos felvágta Bartát. A sértett rúgta a szabadot, jobb oldalról átívelt Czeczelinek a bal olda­li szögletzászló felé, aki kapu Fotóriporterünk, Jávor László azt a pillanatot örökítette meg, ami­kor Vágó csatázik egy pécsi játékossal. A kép előterében (ll-es számmal a hátán) a nyíregyháziak csapatkapitánya, Kiss Miklós. elé rúgta a labdát. Kiss feje­sét röviden szabadították fel a védők, majd Moldván elől el­rúgták a labdát. A mérkőzés utolsó perceiben elkeseredetten támadtak a pé­csiek az egyenlítő gól megszer­zéséért, de nem sok esélyük volt erre, mert a hazai védők szinte levegőhöz sem engedték jutni a csatárokat. Mészáros, Nagy és Vigh állandóan a nyír­egyházi térfélen tartózkodott, eredménytelenül. Aztán a mér­kőzés végén tizenegy örömteli játékos ugrott a magasba, amit tízezer néző harsány üdvrival­gása követett. Ezzel a győze- lemmel ugyanis megcsillant a bennmaradás reménye. Magyar György: Nehéz küz­delemben fontos két pontot sze­reztünk. Kovács Imre: Fegyelmezetlen, egyénieskedő játékunkkal nem érhettünk el eredményt. Sípos Béla További eredmények: Vasas— Rába ETO 2:3. Csepel— DVTK 2:1, MTK-VM—Bp. Honvéd 1:1, Békéscsaba—Ferencváros 0 :l, DMVSC—Haladás 0:1, Videoton —Tatabánya 1:0, ZTE—U. Dózsa 4:2. 1. A BAJNOK Rába ETO iái 28 LG 18 Al 5 LL. 5 ASA: 74-34 41 2. FTC 28 18 4 6 70-44 40 3. Honvéd 28 16 7 5 52-31 39 4. Csepel 28 12 10 6 47-43 34 5. U. Dózsa 28 12 7 9 43-40 n 6. Vasas 28 11 6 11 54-47 28 7. Tatabánya 28 8 11 9 38-36 27 8. Haladás 28 10 7 H 32-37 27 9. ZTE 28 8 9 ii 36-43 25 10. Diósgyőr 28 7 10 ii 32-42 24 11. MTK-VM 28 9 6 13 38-56 24 12. Videoton 28 10 3 15 45-43 23 13. PMSC 28 8 7 13 39-47 23 14. Debrecen 28 7 9 12 30-45 23 15. NYVSSC 28 7 8 13 25-36 22 IC. B.-Csaba 28 5 7 16 38-69 17 Bajnokesélyesek találkozója Rangadó Fehérgyarmaton iMa délután 17,30 órától a me­gyei labdarúgó-bajnokság első helyére pályázó két csapat méri össze tudását Fehérgyarmaton. A helyi FSE a Baktalórántházi Tsz SE gárdáját fogádja, minden bi­zonnyal telt ház előtt. Ez a 90 perc ugyanis meghatározó a baj­noki címet illetően! Jelenleg a baktaiak két ponttal vezetnek, s ba döntetlent érnek el, vagy győznek, szinte már aranyérme­sek. Ha viszont a fehérgyarmati­ak diadalmaskodnak, akkor utol­érik riválisukat, sőt jobb gólkü­lönbséggel meg is előzik őket. Ebben az esetben a hátralévő két utolsó forduló dönt majd. Mondanunk sem kell: mindkét táborban nagy a bizakodás. A re­ménykedést fokozza, hogy mind­két együttes a legerősebbnek vélt összeállításiban állhat ki. Az ed­zők, Tapasztó Ferenc, a gyarma­tiak mestere és Bírta Sándor, a baktaiak szakvezetője természe­tesen győzelmet várnak. Persze, az utóbbi tréner kiegyezne a dön- tétlenben is! A nagy érdeklődéssel várt mér­kőzést NB-s játékvezető dirigál­ja! A JB megyei 'küldőbizottsága az éppen szabadnapos, NB H-es nyíregyházi bíróra, Király László­ra bízta a 90 percet. Király egyébként szombaton NB I-es ta­lálkozón működött közre, a Deb­recen—Haladás VSE összecsapá- son partjelző volt. Úszással kibővítve Ismét tófutó verseny a Sóstón Második alkalommal rendezi meg június 11-én a Magyar Rá­dió nyíregyházi stúdiója és a KISZ Nyíregyházi városi Bizott­sága a tófutó versenyt. Nagy ér­deklődés kísérte egy évvel ez­előtt az első versenyt, s ezen felbuzdulva a szervezők az idén bővítik a programot. A három és fél kilométeres futóverseny mel­lett úszóversenyt is műsorba ik­tatnak. Futásban három korosz­tályban indulhatnak a verseny­zők: 14 éves korig gyermek, 25 éves korig ifjúsági, azon túl pe­dig felnőtt korcsoportban. A start helyszíne a Tölgyes csárda, az indulás 9 órakor. Cél a sóstói Krúdy-száiló előtti tér, pontosab­ban keresztül kell futni a szé­kelykapun. Az úszóversenyen is külön csoportokban indítják a résztvevőiket, s ők a hideg vizű strandon, a tóban, a külső sté­gig úsznak. A futóknál díjazzák a leggyorsabb és leglassúbb, a legidősebb, a legkönnyebb és legsúlyosabb indulókat. Termé­szetesen az úszók is kapnak dí­jakat. Emellett valamennyi részt­vevő emléklapot kap, a célban pedig frissítők várják a verseny­zőket. A rendezvényről a nyíregyházi rádió helyszíni közvetítésben számol be. S még egy érdekes­ség. A rendezvény célja a tö­megsport propagálása, ezért az amatőrök mellett a népszerűsítés okán indulhatnak a profi spor­tolók is. A tavalyi futóverseny startja a Tölgyes csárdánál. (G. B.) Érdekes hírek Debrecenből Elutasították a szálkái óvást A területí labdarúgó-bajnokság Tisza-csoportját irányító hajdú­bihari labdarúgó-szövetség fe­gyelmi bizottsága legutóbbi ülé­sén tárgyalta a Mátészalkai MTK óvását. A szalkaiak a Balmaz­újváros elleni, idegenbeli mérkő­zésük 2:2-es végeredményét óv­ták meg. Az MMTK vezetőinek igazuk volt: az újvárosi csapat­ban Balogh jogosulatlanul szere­pelt! Óvásukat ennek ellenére el kellett utasítania a bizottságnak, mert a vétkes játékos öt mérkő­zésen szerepelt már a balmazúj­városi együttesben., s így — a sza­bályok szerint — most már nem lehet támadni pályára küldését. Június 8-án, Jászberényben vív­ja a Tisza-csoport labdarúgó-vá­logatottja az országos döntőt! A Tisza-együttes a Kőrös- és a Mát- ra-csoport csapatát megelőzve lett első, így a Duna-cso­port válogatottjával mérkőzhet a döntőben. A szabolcs-szatmárt labdarúgók közül hatan kaptak helyet a gárdában, Vadon, Béres és Bücs a Rakamazi Spartacus- tót, Húszak és Buzsik a Tisza- vasvári Lombiktól, Kiss I. pedig az Asztalos János SE-től. Érde­kességként jegyezzük meg: velük debreceni, budapesti, szolnoki, egri és miskolci klubok tárgyai­nak — átigazolásról! A jövő évi területi labdarugó- bajnokság versenykiírása egyéb­ként már készül. Végleges, hogy a felnőtt és az ifjúsági csa­patok párhuzamosan szerepelnek, tehát az ifiegyüttesek előmérkó- zéseket játszanak majd. A serdü­lőgárdák területi bajnoksága vi­szont megszűnik, ők a megyei bajnokságba kapcsolódnak be — kötelezően! A tervek szerint az új bajnokság augusztus 14-én rajtol. A területi labdarúgó-bajnokság Tisza-csoportjának mostani baj­noka, a Szolnoki MÁV MTE osz- tályozót játszik — az NB II-be jutásért. A hat területi bajnok három párt alkot majd és június 19-én, illetve ZS-án, oda-víssza alapon találkozik. A sorsolást jú­nius 15-én, az MLSZ-ben tartják. Ami pedig a feljutást illeti: a kiesett Asztalos SE, Hajdú Vasas és Csenger helyére Szabó lcs- Szatmár, Hajdú-Bihar és Szolnok megye bajnoka kerül — osztá­lyozó nélkül. Fülep Kornél Petrikovics után Kovács is Nyíregyházi salakmotorosok az EB-középdöntőben Üfabb salakmotoros Európa- bajnoíki selejtező versenyt ren­deztek, ezúttal Bulgáriában. Szo- váti Ferenctől, a Nyíregyházi Vo- lán-Dózsa SC ügyvezető elnöké­től megtudtuk, hogy a magyar színeket három vaspapucsos kép­viselte. Rajthoz állt a nyírségi megyeszékhelyről Kovács János és Stekler Gábor, valamint Mis­kolcról Papp Zsolt. — A három fiú közül Kovács szerepelt a legjobban — mondta Szováti Ferenc. — Klubunk salak­motorosa állta a versenyt az EB- selejtező legjobbjaival, végig ott volt az élmezőnyben. Végül kilenc ponttal az előkelő 6. helyet sze­rezte meg, amely a középdöntőbe jutást jelentette. Pappnak és Stek­lernek viszont nem sikerült a to- vábbkerülés kiharcolása. — A júUus 3-i Európa-bajnoki középdöntőinek így Nyíregyházá­ról két résztvevője van. Koráb­ban ugyanis Petrikovics József már továbbjutott az egyik selej­tezőből. Magyarországról egyéb­ként hárman kerültek a közép­döntőbe, s közülük kettő — Pet­rikovics és Kovács — a mi ver­senyzőnk! A harmadik fiú Tiha­nyi Sándor, a Debreceni volán motorosa. Az Európa-bajnoki via­dalra Leningrádban kerül majd sor. Az eddigi továbbjutókat is­imerve, erős mezőny jött össze. Petrikovicsnak és Kovácsnak nem lesz könnyű dolga. Minden­esetre becsületes helytállást vá­runk tőlük. r—---------------------—----------^ Szurkoló — a pályán Kevés az olyan ember, aki nem szereti a sportot. Ha más­ként nem. hát nézni. Gondol­junk csak az első nyíregyházi válogatott labdarúgó-mérkő­zésre, amikor dugig voltak a lelátók, jóval harmincezer fö- lőtt volt a nézők száma. Aztán nem volt ritkaság egy-egy NB I-és találkozón sem a tizenöt- ezres közönség, olykor húszez­ren is kíváncsiak voltak a Fra­di. vagy a Rába játékára. Am az igazi# sportolás mégis az, amikor maga a szurkoló lép a pályára. Itt nem a megmérkő- zésen, az elsőség eldöntésén van a hangsúly, hanem a moz­gáson, a testedzésen. Mert az izmok megmozgatásán túl jóté­konyan hat magára az ember­re, a hangulatára, a közérze­tére. Tehát nem az élverseny­ző-nevelés a fő szempont, in­kább a tömegsport, az egészsé­ges ember nevelése a fő szem­pont. Gyakran látni reggel, este futó embereket, s szerencsére már nem mosolyogják őket. Inkább elgondolkodtató, hogy miért olyan kevés a számuk. Vagy a kerékpározók, a túrá­zók, az erdei tornapályát láto­gatók száma. Persze a mozgás­nak más formája is van eze­ken kívül, itt van például a legújabb, a Jane Fonda által bevezetett aerobic. Itt összekö­tik a zenehallgatást a moz­gással és aki már csinálta, es­küszik jótékony hatására. Sokan azt mondják, csak elkezdeni nehéz a sportolást. A mozgás utáni fáradtságot pedig semmi máshoz nem lehet hasonlítani. Ez teljesen más, jól elkülönít­hető a levertségtől, a tavaszi fáradtságtól, a munka utáni elnehezüléstől. Sportolás köz­v ben minden izomszálat meg­mozgat az ember és a kezdet­ben jelentkező izomláz is el­múlik néhány nap alatt, idő­vel a testsúly is csökken, be­áll a szervezetnek megfelelő összhang. Ez pedig kihat az egyén mindennemű tevékeny­ségére. Jó, jó,; mondhatják sokan, sportolnánk mi, de hol? Jogos a kérdés, mert sok esetben ép­pen ez gördít akadályt a spor­tolni kívánók elé. Természete­sen futni bárhol lehet, kerék­pározni úgyszintén, a reggeli és esti tornához pedig megfe­lel egy lakószoba is. Ma már sok helyen lehet úszni és így tovább. Az iskolába járóknál ahol még nem jelent különö­sen problémát, hiszen szerve­zett formában, testnevelési órák keretében felügyelet mellett vé­gezhetik a fiatalok testük ed­zését. Szerencsére egyre job­ban felismerik a mozgás je­lentőségét az üzemekben, gyá­rakban, szövetkezetekben is. Sok helyen jut pénz sportpá­lyák építésére, eszközök vásár­lására, igazi tömegsportbázis kialakítására. Népi ellenőrzési vizsgálat tár­gya volt áprilisban a nyíregy­házi járás sportirányító, szer­vező tevékenysége. A vizsgá­latból megállapítható, hogy a megyeszékhelyen és a járás­ban javult a tömegsport, az is­kolai testnevelés feltétele. Tor­natermek épültek, iskolai uszo­dáik működnek, sportpályák készültek a lakótelepeken. En­nek ellenére sokat kell még tenni annak érdekében, hogy a mozgás, a sportolás minden ember természetes igényévé, életszükségletévé váljék. S. B. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425. 11-525, 11-545 Telexszám: megyében 344. megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Eona u. 3—5. 4401 __ m ___ Telefon hirdet és ügy ben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 35 H Ktiinl' Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 05» HU ISSN 5133-3053

Next

/
Oldalképek
Tartalom