Kelet-Magyarország, 1983. június (43. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-05 / 132. szám

1983. június 5. Kelet-Magyarország 5 adták át. Dolgoznak a nyom­da szociális épületén, a könyvtár átalakításán és a helyi távbeszélő kirendeltség rekonstrukciós munkáján. Tervezik a tiborszállási öre­gek napközi otthonának ki­alakítását, mely 15 milliós be­ruházással készül, a mátészal­kai Kossuth utca sarkán épü­lő 33 lakás plusz üzletsor épí­tését. Az év elején elvégezték 870 állami lakás felmérését, a lakbérközléseket idejében kiküldték, s mindössze öt észrevétel érkezett. Az ünnepség alkalmából 15-en kaptak kiváló dolgozó, 18-an törzsgárdatagsági elis­merést. Ketten 25 éves, egy dolgozó pedig 40 éves jubi­leumi jutalmat vett át. (nyéki) OLVASÓSZOLGÁLAT Parkírozás, fák, TÍZ Az olvasószolgálathoz érke­zett telefonhívásokból ezen a szombaton az derült ki, hogy sokan aggódnak Nyíregyháza szépségéért, sorsáért. Az egyik lelkes Rigó utcai vá­rosvédő többek közt azt pa­naszolta: koszos, szemetes a Búza téren a vásárcsarnok és az ABC-áruház környéke. Szóvá tette, hogy a Vasvári Pál utcán a garzonlakások előtt nap mint nap autósok sokasága hajt keresztül a jár­dán, s áll meg a füvön. Bacsóka Árpádné (telefon­ja: 19-535) a Sóstód út sorsá­ért aggódik. Felvetette: mi­ért nem teszik sétálóutcává a Sóstói út városi szakaszát? Nyíregyháza együk legszebb része ez, ahol friss levegő he­lyett benzingőzt kénytelenek szívni a járókelők. Az Árpád út 56—58. szám alatti házak lakói azt kifogá­solják, hogy nagyon zajos a Marika cukrászda hűtője. . A kompresszor kint van a sza­bad ég alatt. Pankotai Barnabásáé a 19­241-es számon arra figyel­meztet, hogy a Színház utcán a MÉH-átvevőhely mellett áll egy kiszáradt nyárfa, amely balesetveszélyes. Hiába keres­ték meg ezügyben a tanácsot, eddig csak ígéretet kaptak a fa kivágására. Ugyancsak fák miatt kértek szót a Honvéd utca lakói. Az utca szép dísze a fasor. Saj­nos senki sem gondozza, így az ágak — főleg szeles időben — gyakran hozzáérnek a ma­gasfeszültségű vezetékhez. Ez szintén nagyon balesetveszé­lyes. Hét család gondjával keres­te meg szerkesztőségünket Csicska István, Dózsa György út 27. szám alatti lakos. Há­zukban hónapok óta nincs víz. Már többször jártak kint az IKSZV szerelői, de ők is csak hümmögnek. Pajzs Lászlótól, az ingatlankezelő vállalat gyorsszolgálatának munkatársától megtudtuk, hogy ez nemcsak a Dózsa György út 27. számú ház la­kóinak gondja. Hétfőn föl­bontják a vezetéket az udva­ron, s megkeresik a hiba okát. Módosították a temetői jogszabályt JÚNIUSI KÁMILA Cj óvodába költöztek őrben a gyerekek a közelmúlt­ban. A Rákóczi úton felépített új létesítményben 71 gyermek kapott helyet. Az építésügyi és városfejlesz­tési miniszter, valamint az egész­ségügyi miniszter együttes ren­deletben módosította a temetke- zésről és a temetőkről 13 évvel ezelőtt kiadott jogszabályt. A változások túlnyomó részében a lakossági kéréseknek, igények­nek tesznek eleget a temetkezési és temetői szolgáltatások kor- szerűsítésével. Az új rendelkezés szerint a hozzátartozókon kívül ezután már nemcsak a temetke­zési vállalatok vállalhatják a sí­rok díszítését, gondozását, hanem a temető fenntartójának hozzá­járulásával más szervezetek is. Ez a változás tehát megszünteti a temetkezési vállalatok mono­polhelyzetét. Az új rendelkezés lehetővé te- szí, hogy a család, illetve a hoz­zátartozó kívánságára kiadják az elhunyt hamvait tartalmazó urnát. A család a kiadott urnát bármely ingatlanon elhelyezhe­ti vágy eltemetheti, feltéve, hogy annak tulajdonosa vagy kezelő­je ehhez hozzájárult és az el­hunyt iránti kegyelet feltételei is megteremthetők. Hasonlókép­pen kiadhatók a családnak a te­metőben korábban elhelyezett urnák is. Rádió-, televízió műszerész szakmát szerezhetnek a kró­nikus légző- és mozgásszer­vi, valamint szívbetegségben szenvedő betegek. A kétéves bentlakásos Iskolát — ame­lyen korhatár nélkül férfiak és nők egyaránt tanulhatnak — a Fejér megyei Csákváron szervezik. A szakmunkáskép­zésről részletes felvilágosí­tást ad a mozgássérültek me­gyei egyesülete. Nyíregyhá­za, Felszabadulás útja 3. FOGADÓNAPOK. Vásárosna- ményban Czakó János, a városi tanács elnöke június 6-án, hétfőn délelőtt 7 óra 30 perctől 11 óra 30 percig; Nyírbátorban Nagy László, a városi tanács vb-tltkára 9 érától 12 óráig; Fehérgyarmaton Szabó Endre, a városi tanács el­nöke június 7-én, kedden délelőtt 9 órától 12 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. A MŰEMLÉK JELLEGŰ evangélikus templomban jú­nius 6-án, hétfőn este 7 óra­kor folytatódik az orgona- koncert-sorozait. Ezúttal Sep- sy Károly orgonaművészt hallhatja a nyíregyházi kö­zönség. Műsorán több kis da­rab szerepel, például Bach, Mendelssohn, Brahms művei­ből. & KÖNYVEK BESZERZÉ­SÉRE közel 12 ezer forintot költött a közelmúltban a Kisari Közös Tanács. A két község könyvállománya így már meghaladja a nyolc és fél ezer kötetet. Toronyzene Szolnokon A nyári vendégjárás idején is­mét felújítják Szolnok egyik hajdani nevezetességét, az esti Tisza-parti toronyzenét. Az 1926- ban épült Tisza-szálló tornyának hangulatfényben úszó erkélyén estéről estére a Killián György Repülő Műszaki Főiskola fúvós kamarazenekara ad hangversenyt: örökszép madrigálokat, pre­klasszikus táncokat, szonátákat szólaltatnak meg. Az alföldi pusz­ták és a hegyvidék pásztorai­nak ősi népi hangszerét a táro­gatót is megszólaltatják a to­ronyban: magyar és külföldi nép­dalokat, kurucdalokat tolmácsol majd a szép Tisza-parti nyári estéken. Az új rendelkezéssel nálunk is polgárjogot nyert az a — sok országban már meghonosodott — temetkezési és kegyeleti forma, hogy á temetőben külön kegye­leti helyet — díszcserjékkel, fák­kal, sétányokkal övezett pázsi- tos parkot — alakítsanak ki, ahol az elhunyt végakarata szerint szétszórják hamvait. A rákoske­resztúri temetőben most épül egy ilyen kegyeleti hely, s hasonlót terveznek a farkasréti és az óbu­dai temetőben is. Az új rendelkezés intézkedik arról is, hogy a korábbinál kö­rültekintőbben és szélesebb kör­ben hozzák a lakosság tudomá­sára egy-egy temetői parcella le­zárását, kiürítését. Az új rendelkezés a kihirdetés­sel hatályba lépett. Rendelőt, üzletsort építenek Tizenöt éve alakultak meg országszerte a tanácsi költ­ségvetési üzemek, így Má­tészalkán is. A jubileumi al­katiamból, június 4-én, ünnep­séget tartottak. Negyvenhat emberrel, há­rom részleggel indultak. Fel­adatuk építőipari, köztiszta­sági és szállítási tevékenység, ehhez járult a kertészeti fel­adatok ellátása. Az 1968-as terv másfél millió forint volt. Ma már az üzemben 302-en dolgoznak. Tervük közel 52 millió forint. Ebben az évben végezték el a mátészalkai központi orvosi rendelő ki­alakítását. Az 5 millió 100 ezer forint értékű munkát ha­táridőre hiánypótlás nélkül Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 22. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A nyere­mények az illeték levonása után a következők: 4 talála­tos szelvény 74 darab, nyere­ményük egyenként 118 536 fo­rint. 3 találatos szelvény 8083 darab, nyereményük egyen­ként 543 forint. A kéttalála- tos szelvények száma 245188 darab, ezekre egyenként 22 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. NYÁRI SZÜNET a magánosok klubjában. A Nyíregyházi Me­gyei-Városi Művelődési Központ­ban működő magánosok klubja szeptember l-ig nyári szünetet tart. Szakmunkás­képzés — rokkantaknak Hírügyeletes: TÓTH ÁRPÁD Telefon: 11-277 Á kulturáltabb közlekedésre készíti fel a kicsiket a részben társadalmi munkával épült KRESZ-pálya a nyíregyházi Árpád utcai óvodában. (J. L.) mmindig elfe­/üf tejíüi1*0. Ott felejtünk valamit. Hónapok óta szemezek pél­dául Nyíregyházán a iviit fogtechnikai vátlalat elé egykor kihordott nagy halmaz szeméttel, téglatörmelékkel. Mint azt régen a sajtó is közölte, a fogtechnikai \ üzemben a munkát balesetveszély és a KÖJ ÁL-oko k mi- I att hatóságilag felfüggesztették. Akkor már jócs­kán volt szemét az épület előtt. Az­óta egyre több. Sőt már botanika is a domb, „díszük”- rajta a disznópa­raj, az útilapu,, a perjefű és az aran­ka. Éjszaka oda­járnak a macskák nyávogni, a kóbor kutyák és ölebek ott lendítik ma­gasra hátsó lábai­kat. Mondom, szeme­zek, míg nem jön Útón­útfélen egy jó beszédű polgár és azt mondja: — Patkányfé­szek. — Na, ne ... — De, de. A kö­vek alatt már patkány van, meg egerek. A város kellős közepén, a legforgalmasabb úton. Uram, ezt a szemétdombot úgy itt felejtették, mint eb a Szaharát. És akkor még fino­man mondtam... Finoman szólni. Ez az, ami néha hiányzik belőlünk. Hiszen az imént már-már én is majdnem durva­ságra ragadtattam magam, hogy azt mondja: ,Micsoda trehányság! Hord­ják már el azt a szemétdombot!” Szóval majdnem így beszéltem, pe­dig hát finoman is lehet. Így: „Kedveskéim, önöknek, akiknek köze van a tör­melékhez, gondol­ják meg: környe­zetvédelmi év van. Ha lennének szívesek, sőt ara­nyosak. Mert ugyebár, a szemét az nem megy ma­gától. Kérem szé­pen, kérjük szé­pen, meg így to­vább .. MM ég jó, hogy ' Ifi meglöktek. Már majd­nem ottfelejtettem magam a szemét­domb tövében. Lám, ilyen az em­ber. Kint hagyja a régi plakátot, ott hagyja a téglatör­meléket, sőt! El­hagyja magát. Ne tegyük! Seres Ernő Nánási vásár Hagyományosan, immár ötödik alkalommal rendezik meg a nánási vásárt. Hajdú­nánáson június 5-én, a Köz­társaság téren népművészeti kiállítást, kirakodóvásárt szemlélhetnek meg az érdek­lődők, fültanúi lehetnek ha­misítatlan vásári komédiá- zásnak. Az egész napos ren­dezvény felejthetetlen él­ményt ígér a szabolcs-szat- mári kirándulóknak is, akik szintén részesei lehetnek a nánási művelődési központ kovácsműhelye megnyitásá­nak, házi kenyérsütésnek, -kóstolásnak. Porrobbanás )V ásárosnaményban Tűz ütött ki porrobbanás miatt pénteken délután a vá- sárosnaményi forgácslapgyár faforgácslap,üzemében. Mint­egy öt köbméter faforgács égett el. Mire a mátészalkai állami tűzoltók a helyszínre érkeztek, a vállalati tűzoltók addig megfékezték a lángo­kat. A kár értéke 8 ezer fo­rint. vasárnap KRÓNIKA FATIMA NAPJA A Nap kél 4 óra 49 perc­kor, nyugszik 20 óra 36 pearokor. A Hold kél 2 óra 16 pere­li kor, nyugszik 13 óra 52 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1883. június 5-én született Diós­győrben, és 56 éves korá­ban. 1939-ben balt meg Cblepkó Ede vasesztergá­lyos, baloldali szociálde- mökrata, majd kommunista. A század eleji munkásfor­radalmárok nemzedékének egyik kiemelkedő tagja volt, akinek apja olvasztár­ként dolgozott a Diósgyőri Vasgyárban, s ö maga is ott lett vasesztergályos. Mi- íj után 1915-ben sebesülten le- $ szerelték, a kispesti Lipták- gyárban a munkások főbi- | zalmija volt, s egyik bátor szervezője az 1914—18-as ! nagy munkássztrájkoknak. * 1918 novemberében részt 1 vett a KMP megalapításá- ' ban, s a Központi Bizott­ság tagja, a kispesti párt- szervezet titkára lett. 1919. március 21-én a KMP nevé­ben egyik aláírója a két munkáspárt egyesülését, a Tanácsköztársaság létreho­zását kimondó történelmi dokumentumnak. 1983. június 6., hétfő NORBERT NAPJA A Nap kél 4 óra ,48 ■ perc­kor, nyugszik 20 óta 37 perckor. A Hold kél 2 óra 35 perc­kor, nyugszik 15 óra 0 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1903, június 6-án született, és 75 éves korában, 1978- ban hunyt el Aram Hacsa- turjan, Lenin-renddel kitün­tetett szovjet-örmény zene­szerző. Egész fiatalon kezdett el zenével foglalkozni. Moszk­vában a Gnyeszin vezette zeneiskolában tanult gor- donkázni. Három évvel ké­sőbb — Gnyeszin tanítvá­nyaként — komponálni kez­dett, s az örmény Állami Kiadónál már 1927-ben meg­jelentek" az első müvei. 1929-től a moszkvai konzer­vatóriumban tanult, s mire 1936-ban elvégezte a mű­vészképzőt is, már a Szov­jetunió jelentős zeneszerzői között tartották nyilván. Ekkor írta nagy feltűnést keltett zongoraversenyét, amely 1940-ben komponált hegedűversenyével és gor­donkaversenyével együtt csakhamar világhírűvé tet­te. E kiváló alkotásai mel­lett nagy sikert aratott ba­lettjeivel, két szimfóniájá­val, s 1944-ben komponált szimfonikus költeményével. Időjárás Várható időjárás ma es­tig: folytatódik a száraz, napos, meleg idő. Gyenge, -mérsékelt légmozgás várha­tó. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28—33 fok kö­zött alakul. FELHÍVÁS! A Nyíregyházi Vá­rosi Tanács V. B. termeiéi - ellátás-felügyeleti osztálya felszó­lítja Nyíregyháza város közigaz­gatási területén levő valamennyi ingatlan tulajdonosát, kezelőjét, bérlőjét, használóját az amerikai fehér szövőlepke elleni kötelező védekezésre. A vegyszeres véde­kezésen túl elsősorban a kister­melők, házikert- és üdülőtulaj -v donosok a hernyófészkek mecha­nikai úton történő eltávolításával és elégetésével is köteles védekez­ni a szövőlepke ellen. Tekintettel arra, hogy a szövőlepke különö­sen nagy kárral fenyegető karan­ténkárosító, a védekezést elmu­lasztókkal szemben a 17/1968. (IV. 14.) korm. sz. és az 50/1974. (XII. 20.) Mt. sz. rendeletek értelmében 3000,— Ft-ig terjedő pénzbírság kiszabására, valamint közérdekű védekezés elrendelésére kerül sor, ameljmek költségei szintén a mu­lasztóka:. erhelik. (878) * Ii I jTT*A I Kelet­Inaparorszáo; KÉPEK I 5-,

Next

/
Oldalképek
Tartalom