Kelet-Magyarország, 1983. június (43. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-25 / 149. szám
K|l HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. június 25. Abu Abdalla Rudaki szobra a Dusambei Mezőgazdasági Főiskola előtt D usambe, hajnali öt óra. A sziklacsipkék között felkelő nap még túlvetítette aranyló kévéit a város felett. Egy-két koránkelőt kivéve, csak a takarítógépek ■sárga villódzása, zúgása töri meg a kék homályba burkolt, álmokat őrző csendet. Vendéglátóink jóvoltából mi is az ősi karavánutakon és azok mentén indultunk. Vadregényes tájakon, embert, gépet nyűvő dupla es-ben kanyargó vízmosások, régen vágott és kőomlásoktól elzárt szerpentinek sokaságán zötyögtünk. Itt a Tien-San és a Pamir hat-hétezer méteres vonulatainak hágóin, szakadékok és félelmetesen tornyosuló sziklacsúcsok között, ott ahol a híres selyemút kanyargóit, hajdanán egy kőbe vésett felirat figyelmeztette az utazót: „Vándor vigyázz! Életed any- nyi, mint könnycsepp Allah szempilláján!” — Mit csinálunk, ha Yeti akad az utunkba? — kérdezte vezetőnk. Természetesen interjút készítünk — válaszoltuk magabiztosan. Nos, havasi emberrel, Yetivel nem, de havasi pásztorokkal találkoztunk. A tadzsikisztáni emberek az elmúlt évtizedek során magasra jutottak. A buharai kán birodalmának elmaradott keleti határvidékéből a Szovjetunió virágzó mezőgazdaságú, gyorsan iparosodó köztársasága lett. A hazánknál másfélszer nagyobb, közel négymillió lakosú köztársaságot a hegyek termékeny völgye — az ország területének mindössze 7 százaléka! — látja el. Jut innen zöldség és gyümölcs a Szovjetunió minden részébe. Itt terem a híres, hosszú szálú tadzsik gyapot, innen indulnak útnak a külföldön is keresett alumíniumtömbök, a selyem- és pamutszövetek. A régi öregek még tudják, s mesélik, milyen kincs is volt itt a víz. Milyen hatalommal, de sokszor életveszéllyel járt a mirabé (víz- gazda) munkája. Most villogó műszerfalak jelzik, hová és mennyit kell adni. És a víz menetrendszerűen, pontosan érkezik. A Vahs foiyő mind mélyebbre vágódó völgyében járunk. Vahs tadzsikul annyit jelent, hogy vad és ez bizony ráillik erre a folyóra. Forrásától torkolatig alig több mint 500 kilométer, de ezen a rövid szakaszon 850 méteres az esése. Hatalmas energiaforrás ez a rohanó áradat. Vízutánpótlása biztosított, hiszen a Himalájánál alig kisebb hegyóriások gleccserei táplálják. Kuhi-Nornak, hegyek fénysugarának nevezik azt a hatalmas sziklát, amely a Vahs folyó egyre szűkülő völgye fölött őrködik. Vigyázta a pu- liszangini szorost, a Kelet- Buharából Indiába tartó ősi karavánút kapuját. Most új szerepet kapott. Óvja az itt felépült, a világ legmagasabb, 300 méteres völgyzáró gátját. A majd 20 évig épült erőmű és gátrendszer vasbeton magja az alapoknál másfél kilométer, a teteje mindössze 20 méter széles. Az elrekesztett Vahs folyóból egy 98 négyzet- kilométer felületű, 280 méter mély tenger keletkezett, amelynek lezúduló víztömege kilenc turbinán keresztül több mint 10 milliárd kilowattóra áramot termel évente. A hegyekbe fúrt alagútrendszerben — ahol az Ika- ruszok kétsávos autópályán hozzák, viszik a kirándulókat — folyónyi csatornák szállítják az öntözővizet: egymillió hektár földet öntöz a munkába fogott vad folyó. Mint minden kis nép, a tadA hajdani selyemút környéke A nnreki erőmű (Jobbra a Knhi-Nor) A havasi pásztor segéde A Magyar Rádiónak ad interjút Abdusarov Kurbanov pásztor. Riporter: Földvári Géza zsik is féltve őrzi ősi kultúráját, hagyományait. Abu Abdalla Rudaki, akinek szobra Dusambéban, a mezőgazdasági főiskola előtt áll, a mi halotti beszédünk előtt 300 évvel élt es alkotott. Egy mai művész. Srodzsidin Nuredi- nov, így vall ars poeticájáról: Életem célja, hogy megőrizzem, további ej lesszem és tovább is adjam az ősi mintákat. Dolgozom, mert hiszem, hogy a művészet az atomkorszakban is képes szépséget és harmóniát nyújtani. Kép és szöveg: Zoltai Károly Srodzsidin Nuredinov faragóművész Tadzsik leány A hegyek fénysugara
