Kelet-Magyarország, 1983. június (43. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-21 / 145. szám

1983. június 21.

Kelet-Magyarország

3

Jelentés helyett elemzést

Megmutatni

a változást

VÍZÁLLÁSJELENTÉSNÉL NEM TÖBB, ha egy

testület elé olyan beszámolót visznek, amely számok halmazát tartalmazza, hemzseg a mennyiségektől, s közben elfedi a változást, nem értékeli a számok mögött rejlő tendenciákat. Pedig ilyen példát lehet hozni többfelől, s ha tesszük, akkor nem sérteni szeretnénk, inkább a változtatást javasoljuk.

Az ipari szövetkezetek megyei szövetségének jellemzője volt, hogy — mint a fénykép, amely kimerevíti az adott pillanatot — egy-egy időszaknál az éppen elért mennyiségeket említette, legfeljebb az előző évi mennyiségekkel vetette azt össze. Kétséges, hogy akár az elnökség, akár a küldöttközgyűlés értékes információkat nyert így, hiszen megesett, hogy egy adott időszakban éppen az a szövetkezet produkált kiemelkedőt (a számok alapján), amely az előző évben jelentősen lemaradt, s így az igen kevéshez képest a valami már soknak látszott.

Említhetünk példát a mezőgazdasági szövetkezetek területi szövetségéből is. Olyan anyagot tártak a testület elé, amely két évvel korábbi adatokat tartalmazott. Még szerencse, hogy a szóbeli kiegészítés javított ezen, megmutatta a legfrissebb változásokat.

Ám nem fontos mindig a rosszat emlegetni. Legutóbb a fogyasztási szövetkezetek megyei szövetségének küldöttközgyűlésén a VI. ötéves terv eltelt éveiről adtak számot, s a következő évek feladatait szabták meg. A szövetség előterjesztése egyáltalán nem a számok halmazának bűvöletébe esett, hanem a tevékenységet ítélte meg, azokat az irányzatokat elemezte, amelyek a szövetkezeti kereskedelemre jellemzőek. S itt „vastagon” szerepeltek az okok is, a jó és rossz kialakulásának helyi tapasztalatai, amelynek alapján valamennyi áfésznél meg lehet oldani gondokat.

EGY-EGY ELŐTERJESZTÉS sohasem lehet annyira teljes, mint ahogy azt a készítőik szeretnék. Többek között a terjedelmi korlátozás, a vázolt feladatok is megszabják, hogy miről, s milyen mélységben szóljon. Azonban nemcsak az említett érdekvédelmi testületeknél, hanem másutt is megesik, hogy sokszor csak a negyedévenként. félévenként sorra kerülő ülések napirendjét szeretnék megtölteni, s kevesebb gondot fordítanak olyan munkák készítésére, amelyek valóban a jobbítás érdekében születnek.

Meglehet, hogy egy gyengébben sikerült írásos beszámolót jól kiegészít a vita, azonban a tapasztalat inkább az ellenkezőjét bizonyítja. Pedig az említett üléseknek is csak akkor van létjogosultsága, ha azokat a gondokat említik, azokat a megoldási javaslatokat munkálják ki, amelyek lehetővé teszik a hatékonyabb munkát. Sajnos, sokszor afféle „ki vagyok, mi vagyok” bemutatkozásra szorítkozik a legtöbb hozzászólás, vagyis a maga szövetkezetének eredményeit taglalja, aki szót kap. Pedig éppen az általánosabb érvényű dolgokról kellene többet beszélni.

Korántsem akarjuk sum- másan elítélni a különböző elnökségi üléseket, küldött- gyűléseket. Hiszen e demokratikus fórumok szerepének éppen hogy egyre jobban kell érvényesülnie. Az ipari szövetkezetekben például tudják, hogy az export növeléséhez a szövetség milyen jelentős segítséget adott és ad. A termelőszövetkezetek gondjainak megoldásához a TE- SZÖV szakembereinek oknyomozó munkája sokszor elengedhetetlen, s a másik oldalon sok fogyasztási szövetkezet okosan felhasználja a MÉSZÖV útmutatóit, nélküle nehezen tudna megélni. Nyilvánvaló, hogy a megyei szövetségek egyik legfontosabb feladata éppen a tagok ilyen irányú támogatása. Csakhogy ennek módszerei is változtak az utóbbi időben, s a nagyobb szövetkezeti önállóság, a megerősödött szakember- gárda már nem kinyilatkoztatásokat vár, hanem elemzést, helyzetfeltárást.

MEGYÉNKBEN mind a mezőgazdaságban, mind a kereskedelemben, de még az iparban is komoly súlya van a szövetkezeti szektornak. Egyre kevésbé szorulnak gyámkodásra a szövetkezetek, azonban mind jobban igénylik az egységes fellépést, az azonos értelmezést. A szövetségeknek egyik szerepe éppen a közös álláspont kialakításában van. Ehhez viszont valóban elemző, az okokat feltáró anyagokra van szükség. A jó példák bizonyítják, hogy erre nemcsak törekvés, hanem lehetőség is van. Azonban a szakemberek számához képest mintha kevésnek bizonyulna az ilyen irányú munka. A változást csakis az hozhatja, ha ennek tudatában elmélyültebb tevékenységet folytatnak, mert ennek haszna a tagszövetkezetek termelésében, gazdaságosabb munkájában nyilvánul meg.

Lányi Botond

Félszáz szarvasmarhát vágnak egy műszakban az állatforgalmi és húsipari vállalat nyíregyházi húsüzemében. Képünkön: a bőrt fejtik le. (cs)

Kulcskérdés a jövedelem

Búza, árpa

kukorica

Régen úgy tartották: Szabolcsban, pontosabban a Nyírségben csak a rozs terem meg. Az bírja a homokot, a sokszor aszályos időjárást, s ugyanakkor még némi terméssel is fizet. Való igaz, a sívó homokon, ha nem is díszük, de jobban érzi magát a gabona, mint a búza, vagy az árpa. Mégis, a megyeszékhelytől egy kicsit nyugatabbra — persze nem homokon, hanem tizennyolc-húsz arany- koronás földeken — több gazdaság a búzára tett. Pedig hol van ez még a harmincnegyven aranykoronás hajdúsági és mezőségi talajoktól.

Szőklil a kalász

Nagycserkeszen a szántóterület felén kalászost termesztenek. Felismerték, jó adottsággal rendelkeznek, búzából öt, kukoricából hat tonnát is megtermelnek hektáronként.

— A kalászos termesztés jól gépesíthető — mondja Szabó László termelési főmérnök. — Ezért is döntöttünk így. Évente 1600 hektárt vetünk be, amiből négyszáz hektár a tavaszi árpa, a többi búza. Mindemellett még 800— 900 hektáron kukoricát is termelünk. Néhány esztendő alatt három és fél tonnás hozamról öt tonnára emeltük a búzánkat. Közel van a nyíregyházi raktár, ugyanakkor évente háromezer tonna a közös és a háztáji abrakszükséglete. Az utóbbi években lehetőséget kaptunk vetőmag- termesztésre is. Jó ára és jó piaca van ennek.

Ilyenkor mindig az a kérdés mennyire éri meg, ezért egy kis számolásra invitálom a főmezőgazdászt. Vegyük először a búzát, milyen jövedelmet adott. Tonnánkénti önköltsége 2000 és 2200 forint között volt tavaly. Ugyanakkor az átlageladási ár elérte a Kossuth Termelőszövetkezetben a 3600 forintot. A tavaszi árpánál még ennél is nagyobb volt a nyereség, mert a termés nagy részét sör- és vetőárpaként értékesítették.

— A kukorica már valamivel kevesebbet fizetett — folytatja Szabó László. — Az önköltség tonnánként eléri a 2500 forintot, viszont értékesítéskor csak 3200 forint jött ki. Ellenben ez a még jobb munkára ösztönöz bennünket, már ami a kukoricát illeti. A

Szőkül a kalász a nagy cserkészi Kossuth Tsz határában is. Képünkön Lakatos József elnök, Szabó László termelési főmérnök és Zomborszki István ágazatvezető határszemlét tart.

nyereséget biztosít a termény, miért ne tettük volna meg ezt a lépést. Most a hattonnás kaput döngetjük a búza esetében, kukoricánál pedig már héttonnás hozamnál járunk hektáronként. Legfontosabb feladatunk a termésátlagok stabilizálása, de természetesen mindig többet szeretnénk előállítani.

A költség alakulása, a jövedelmezőség a Zöld Mezőben is kulcskérdés.

— Nem panaszkodhatunk — mondja Várkonyiné Kerekes Judit üzemgazdász. — Egy tonna búzán 1340 forintot nyerünk. Kukorica esetében ennek a felét, viszont látjuk, azonos ráfordítás esetén is van lehetőségünk a termés növelésére. Ez részben emberi tényező, de jobb fajtával is elérhető a magasabb hozam.

Segítség

a vásárláshoz

Lám, Szabolcs-Szatmár megye is felzárkózhat a hagyományos búzatermelőknek tarLentvorszki János felkészíti az újonnan érkezett Bízón Rekord kombájnt a gépszemlére. (Gaál Béla felvételei)

tott megyék mögé. Mert az öt-hat tonnás termést nagyon sok gazdaság szívesen látná a maga földjén még Békésben, vagy Fejér megyében is. Persze az ilyen nagy termés már megfelelő gépeket igényel. Mindkét szövetkezetben nagy teljesítményű John Deere, Claas Dominátor kombájnokat üzemeltetnek. Természetesen a költségcsökkentés, a nagyobb jövedelem elérése mindenütt napirenden van. Ennek pedig több járható útja van. Nagyon fontos az adott területre kialakított agrotechnika, vagyis a talajművelés egyes fázisai. Aztán a megfelelő talajerő, a vetésforgó, s nem utolsósorban a fajta kiválasztása. A kalászosok mellett szól, hogy teljesen gépesíthetők, aratáskor is

harminc, negyven ember végzi el az óriási munkát. S csak összehasonlításként a jövedelmezőség szempontjából: búzából hektáronként 1300— 1600 forintos nyereség érhető el. Ugyanez a szám téli alma esetében kétezer forint, emellett nagyon sok ember munkáját igényli. (Persze az almánál nagyobb a fajlagos hozam.)

Ez a két termelőszövetkezet és még az a néhány többi megmutatta, itt is lehet gazdaságosan búzát termeszteni. Az intenzív gabonaprogram keretében országos segítséget kapnak a gépvásárláskor, ve- magvak beszerzésekor. Cserkeszen is, Vasváriban is jól döntöttek, amikor a búzára tettek.

Sípos Béla

búzánál amíg ezer forint nyereség van egy tonna esetében, érdemes csinálni.

Még egy adat Nagycserkeszről: a szövetkezet termelési értékének harmadát a kalászosok és a kukorica adja, ám a nyereségnek több mint a harmada származik ezektől a növényektől.

Növelt területen

A tiszavasvári Zöld Mező Termelőszövetkezetben az idén a tavalyihoz viszonyítva kétszázharminc hektárral növelték a kalászosok területét. A miértre így válaszol Molnár Gyula főmezőgazdász:

— Nálunk mindig is magas volt a kalászosok területi aránya. Az összterületünk háromnegyede szántó, amiből 725 hektár a búza, 133 az őszi árpa és 730 a kukorica. Most pedig a miért: kedvezően

alakultak a szabályozók, s az amúgy is nyereséges kalászosokat így megnöveltük. A gépi kapacitás adott, állandó

A. KAR AMANOV:

Szárnyakat adó újság

emek színvonalú Cr atlétikai viadal w színhelye volt városunk. Egy fiatal újságíró egyenesen „kis olim- piá-”nak nevezte a jeles sporteseményt.

A női váltófutásban a mi csapatunk szerezte meg az első helyet. Ál- szerénység nélkül mondhatom, hogy ez kizárólag az én érdemem volt.

Nem sokkal a versenyek előtt hívattak a főnökségre, s közölték, hogy engem bíztak meg a csapat felkészítésével. Próbáltam megmagyarázni, hogy én közgazdasági egyetemet végeztem, s a sporthoz any- nyit értek, mint hajdú a harangöntéshez. Any- nyi baj legyen, mondták, a gyakorlat ismer olyan eseteket, hogy a testnevelési főiskolát végzett elvtársak gazdasági szakértőkként dolgoznak, jóllehet, a közgazdasághoz még any- nyit sem értenek, mint én.

Csüggedten vánszorogtam vissza az asztalomhoz. Aztán addig törtem a fejem, amíg eszembe jutott a — mint később kiderült — győzelmet jelentő ötlet. Kosztovának, a váltó első tagjaként induló titkárnőnek a rajt előtt megsúgtam egy szenzációs, pikáns újságot: a

közgazdász Posevojnak viszonya van a tervezési osztályon dolgozó Pano- vával. Az indító jelére

Kosztova rohanni kezdett, mint egy örült — isten ments, hogy valaki előbb közölje az újságot Ivanovával (a váltó második tagja). Ivanova pedig repült Cutovához (a váltó harmadik tagja), és így tovább, egészen a célig.

Elsők lettek a lányaink!

#

gaz, hogy a hír, amit a rajtnál elindítottam, kissé megváltozott formában ért a célba. Kiderült, hogy Panovának nem. Posevojjal van viszonya, hanem velem. A feleségemtől, mondanom sem kell, megkaptam a magamét. De ez már, hogy úgy mondjam, a sportélet velejárója. A fő mégiscsak az, hogy győztünk, a győztesek fölött pedig nem szoktak pálcát tömi.

Fordította: Antal Mikló';