Kelet-Magyarország, 1983. június (43. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-01 / 128. szám

2 Kdet-Magyarország 1983. június 1. Itthon lenni Kitüntetések A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa által a társa­dalmi mimikáért Mátészalká­nak ítélt nemzetiszínű zász­ló átadásáról írott tudósítá­sunkban, hely hiányában nem lehetett teljes a kitüntetettek felsorolása. Nem mulasztást pótolunk ezzel, de illő, hogy ezen az oldalon folytassuk a kitüntetettek névsorát. Megyei oklevelet vehetett át az ünnepségen az ISC Zal­ka Máté szocialista brigádja, a MÁV Varga Jenő szocia­lista brigádja, valamint az Egyesített Bölcsődei Intéz­mény. A város oklevelét kapták: Pálinkás Istvánná, a MOM munkása, Fülöp Sándor, gimnáziumi tanár, Erdei Bé- láné óvodavezető, Veszprémi András a Mátészalka és Vi­déke ÁFÉSZ dolgozója, Al­pári Béla, a Halász étterem vezetője, Fodor János, a Me­zőigép mátészalkai gyárának művezetője, Somlyai László, az ÉRDÉRT tmlk vezetője, Gadl András a Zalka Máté műve­lődési ház munkatársa, a Szatmár táncegyüttes ve­zetője. Kollektív kitüntetés­ként kapta a város oklevelét az Z. számú posta Petőfi Sán­dor szocialista brigádja, a Magyar Optikai Művek má­tészalkai gyárának Május 1 szocialista brigádja, és a Bu­dapesti Finomkötöttárugyár November 7. szocialista bri­gádja.------------------------------------------\ Város­kozmetika — a jutáimból Kétmillió-háromszázezer forint sorsáról döntött a városi tanács. A Hazafias Népfront Országos Taná­csától a nemzeti zászlóval együtt kétmillió forintot, a megyei versenyben elért eredményünkért 300 ezer forintot kaptunk. A ta­nácsülésen úgy határoz­tak, hogy ezt a korábban nem tervezett kétmillió 300 ezer forintot a tanács­tagok által jelzett apró, de szükséges és költséges fel­adatok elvégzésére fordít­ja. E kisebb javításokra, építésekre eddig nem volt a tanácsnak fedezete. A lakosságot bosszantó apró kényelmetlenségek, a ta­nácstagok által tolmácsolt jogos kérések így orvo­solhatók, illetve megold­hatók. A javaslatot a vá­rosi tanács egyhangúlag fogadta el. V_________________/ Véradók Az Alkotmány utcával párhuzamosan, a lebontott posta épületétől a múzeum hátáig készül az Alkotmány úti házgyári lakások építéséhez szükséges feltáró út. Az út megépítése, az építkezés feltétele volt. (Császár Csaba felv.) Kiváló eredményekkel dol­gozik Mátészalkán a MOM vöröskeresztes szervezete. A legutóbb szervezett véradó­napon 199-en jelentkeztek véradásra, és 77 liter vért adtak. Az egészségügyi vi­lágnap tiszteletére rendezett ünnepségükön öt dolgozó­juk húszszoros, hét dolgozó­juk tizenötszörös, 17 dolgo­zójuk tízszeres véradóként kapott elismerést. A gyár Bánki Dónál szocialista bri­gádja a megyei vöröskereszt szervezet oklevelét, a Radnó­ti Miklós szocialista brigád pedig az Országos Béketa­nács köszönőlevelét kapta. V an egy szólás, ami sze­rint mindenütt jó, de legjobb otthon. Szá­zados bölcsességekkel pe­relni kár, mi itt vagyunk itthon, ebben a városban, Mátészalkán. Jó pillanatban írom mindezt. Ahogy egy- egy családnak, úgy egy-egy nagyobb közösségnek is vannak, lehetnek személyes ünnepei. Olyanok, amik máshol hétköznapnak szá­mítanak. Nekünk ilyen volt május 24-én, kedden, ami­kor a város megkapta a társadalmi munkában elért kiemelkedő eredményeiért a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nemzeti zászlaját. Az eseményről tudósítást írtunk, de vannak dolgok, amiről aligha lehetne szólni a terjedelem kurtította tu­dósításban, hiszen egy csa­lád nem azért jó, mert va­lamilyen kitüntetést kap, hanem azért, mert a család tagjai együtt serénykednek a hétköznapi feladatok meg­oldásában. Törölget, takarít, bevásárol, barkácsol ha kell, takarékoskodik, amikor mu­száj, jutalmaz, amikor te­heti. Egy város sem attól jobb, hogy elnyer egy rangos ki­tüntetést, hanem attól, aho­gyan a benne lakók dolgoz­tak érte. Az egy városlakó­ra átlagosan jutó 1116 fo­rint értékű társadalmi mun­ka önmagáért beszél. Húsz­milliós ajándék volt ez ön­magunknak, és nem több, mint ráadás az érte járó társadalmi elismerés. Mit tagadnánk? Jólesett, de azt hiszem, nem ez a fontos. Az 5-ös számú iskola ne­velői és a szülői munkakö­zösségének tagjai aligha gondoltak kitüntetésre, ami­kor szépíteni kezdték a még épülő iskolájuk környékét. Dolgoztak reggel hattól, ha kellett este tízig, mert egész egyszerűen örültek a maguk és a város gazdagodásának. Kimondani is sok, de 900 ezer forint értéket teremtet­tek így, olcsóbbá téve eny- nyivel az iskola építését. És hogy mennyi értelme lehet, mennyi szép haszna lehet az ilyesfajta összefo­gásnak, arra példa, hogy a város költségvetésében így felszabadult összegből Ko- csordon elkezdhették, és a maguk hozzátett milliós nagyságrendű társadalmi munkájával felépítettek egy nagyszerű orvosi rendelőt. Ugyanígy az óvodát vagy is­kolát patronáló brigád sem kitüntetésre gondolt, ami­kor elment segíteni, a 9-es számú óvoda dolgozói és szülői munkaközösségének tagjai sem akartak mást, csak szép és otthonos ud­vart a gyerekeknek. Ki ad kinek? A városszé­pítő kertészek nem maguk­nak terveztek és építettek parkot, az alma- és szamó- caszüretelők nem maguk­nak kerestek valami hasz­not, hanem úgy ahogyan a családban szokás, tették a maguk dolgát. Ki kicsit, ki nagyot, ki többet, ki keve­sebbet, de valamennyit na­gyon sokan, mert a húsz­millió forinthoz nemcsak a most kitüntetettek munkája segített, hanem névtelenül is százak és ezrek segítet­tek. Ki ad kinek? Magunknak adtunk, ha adtunk, és ezért nem jár, legfeljebb jólesik az elismerés. Mekkora rang ez? Ha ezt a zászlót száz település kapja meg, akkor is nagy, ha csak tíz, akkor nagyobb. Tíz se kapta meg. Mekkora öröm ez? Az öröm nagysága talán független is a rangtól. Akkora öröm, amennyivel otthonosabb, és leírok egy ilyen írásban kü­lönös szót, családiasabb lett a város. Nekünk, akik itt élünk, benne élünk, akiknek otthont és kényért ad, ahol a gyerekeink felnőnek és élnek is majd. Amire min­denképpen emlékeznek, bár­hol éljenek. M ondták, lehetett volna nagyobb szabású is az ünnep, mint volt. Lehetett volna több az ün­neplés, mint a tanács egyik munkaülésén egyetlen napi­rendi pontja. Az eredmény van akkora, hogy ne csak mi örüljünk neki, hogy több legyen a vendég. Igaz, de egy családban sem szokásos, hogy a szomszédok jöjjenek át annak örömére, ha a gyerek, meglepetést készít­vén, kitakarít, vagy elmo­sogat, ha munkával kedves­kedik azoknak, akiket sze­ret. Ügy van jól, ha ez a család ünnepe marad. Es ha most, az oldal egy más részén közöljük az összes kitüntetett nevét, akkor ez­zel a névsorral köszönni szeretnénk mindenkinek, minden közösségnek, és minden városlakónak, aki e szűkebb pátriáért tett vala­mit. Olyan világot élünk, amikor ezeknek a tetteknek egyre nagyobb a haszna, és egyre nagyobb, elismeréstől függetlenül, az emberi rang­ja is. Tetszik, hogy milyen jókedvvel kezdtek hozzá Nyíregyháza és Kisvárda után Mátészalkán is a KISZ-esek és a művelődési központ munkatársai a „Diákcentrum” szer­vezéséhez. Régi szabály: a jóhoz jókedv kell. A diák­centrum megalakult. Hetenként minden csü­törtökön megtalálni őket a városi ifjúsági klub helyiségében, a Petőfi téren. Délben egy órától este 18 óráig tartanak szolgálatot, várják a fiatalokat. Mit kínálnak? Információs irodájuk tájé­koztatást ad minden érdeklődőnek a város­járás és a megye kulturális és sportrendez­vényeiről. Prospektusok seregét gyűjtötték össze, hogy felvilágosítást adhassanak az idei nyár üdülési, kirándulási lehetőségeiről. Vállalkozik a diákcentrum kirándulások, színházlátogatások és egyéb rendezvények szervezésére. A nyár elé siető vállalkozásuk, hogy a tan­év végére összegyűjtik a diák-munkavállalá­si lehetőségeket, megkönnyítvén ezzel a fia­talok nyári elhelyezkedését, ősztől az isko­lák kulturális és sportmunkáját is segíteni kívánják. Leveleikkel, szórólapjaikkal meg­keresik a főiskolák, egyetemek KlSZ-bizott- ságait, kapcsolatot keresnek más diákcent­rumokkal, hogy adott esetben segíthessék a hozzánk látogatókat, és segítséget kapjanak kirándulásaikhoz. Megszületett hát itt is valami, ami jó. A diákcentrum szervezői most nemcsak „ügy­feleket”, hanem minden, e munka után ér­deklődő fiatalt szeretettel vár. Javaslatokat, ötleteket gyűjt és kér, hogy tevékenysége ez­zel is színesebb, hasznosabb, fiatalosan pezs­gőbb legyen. Nem tetszik, hogy még valamikor a tavalyi idegenforgalmi évad végén sok helyütt szóvá tették, vagy inkább eldicsekedtek azzal, hogy látványosan nőtt a Szatmárt felfedezni Má­tészalkára érkezők száma. Nem a tény nem tetszik, mert valóban nőtt ez a szám, három számjegyű utaink melllett élők is tudják, hogy egyre több az idegen országbeli gép­csoda, egyre több az egy-egy szép tájrész­letnél megállók száma. Forog az idegen, jön egyre kíváncsibban. Mindez tetszene, mert ideje volt már en­nek a felfedezésnek, mert valóban van hol megállni a gépkocsiknak, és a nyitott sze­mű idegen aligha megy él élmények nélkül innen. Akkor, amikor ennek örültünk szám­talan fórumon elhangzott, hogy a szatmári táj „fővárosa” Mátészalka. A házigazdaság pedig rang, de egyre inkább kötelezettség is. Nos. tavaly elmondtuk, hogy milyen jó lenne, ha a városba érkező autós idegent nemcsak a város szélén fogadná egy székely­kapus tábla, hanem valahol a város centru­mában is találna turistákat eligazító táblá­kat. Nem talál. Városunk két idegenforgalmi hivatalának kirakatában sem fogadja őt a városban való eligazítást, a Szatmárban való tájékozódást segítő térkép. Valami olyasmi, amit az autós­térképek nem tudhatnak. Valami olyan, ami elmondja, hogy itt született, élt Zalka Máté és Móricz Zsigmond, valami olyan, ami segít valóban felfedezni ezt a tájat. A három táj találkozási pontján épült Mátészalkát, Szat­mári, Bereget és a Nyírt, Vaját éppen úgy, mint az egyedülálló mátészalkai szekérmú­zeumot, Szatmárcsekét éppen úgy, mint Tá- kost, Túristvándiit, és folytatni lehet ezt a sort hosszasan tovább. Tudomásul kellene venni, hogy az a „Kö­szöntjük városunkban” székelykapus tábla jó, de nem pótol semmiféle információt és nem segít semmit az érkező idegennek. Az autós turistákról írtam előbb, de az ország lövője szempontjából legalább ilyen fontosak nekünk a „bakancsos” turisták is, a vonaton érkező diákok, a kispénzűek, aki­ket ugyanígy nem vár tábla az állomáson, nem segít egyetlen turistatérkép sem az el­igazodásban. Filléres dolgokról van szó, a városgazdál­kodáshoz mérten nem számottevő összegek­ről. Azt a két-három táblát még társadalmi munkában is megcsinálnák a vállalataink, még társadalmi munkában is megrajzolnák, megfestenék a városukat szerető mátészal­kaiak, ha lenne valaki, akiben van annyi há­zigazda önérzet, hogy szervezni kezdje ezt. Még a nyár elején vagyunk. És talán el se késtünk __ Üj automata szám jegyvezérlésű géppel gyarapodott az Ipari Sze­relvény- és Gépgyár mátészalkai gyárának gépparkja. A szerel­hető gömbcsap gömbfejeinek esz tergálására üzembe helyezett CMC-automatával hazai megrendelésekre gyártanak NA 15—150-es nagyságig szerelhető gömbcsap alkatrészeket. Képünkön: Bodnár Ottö munka közben, (cs.) Mátészalka, belváros. TETSZIK - NEM TETSZIK

Next

/
Oldalképek
Tartalom