Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-13 / 112. szám
4 Kelet-Magyarország 1983. május 13. Kommentár Kreisky után koalíció Q r kora este világossá vádt április 24-én a bécsi Burgban berendezett nemzetközi sajtóközpontban: Ausztria az elkövetkező négy esztendőben nemcsak Bruno Kreiskyt nélkülözi a politikában, hanem búcsút vesz az egypárti kormányzástól is. Bár az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) változatlanul a legjelentősebb erő a törvényhozásban, korábbi abszolút többségét elveszítve kénytelen volt koalíciós partner után nézni. A nagykoalíció, vagyis a szocialisták és az Osztrák Néppárt (VPÖ) közös kormányzása a két párt közti kibékíthetetlen ellentétek miatt már az első pillanatban kizártnak tűnt. Dr. Norbert Steger, az Osztrák Szabadság Párt (IPÖ) vezére viszont nyomban biztosította beszélgető partnereit: ők szívesen vállalkoznak a partner szerepére. A parlamenti erőviszonyok alakulása azt sugallta, hogy ez az egyetlen járható út a stabil kabinet megteremtéséihez. A szocialista párt 90, a szabadság párt 12 mandátummal rendelkezik; 102 képviselőjükkel szemben áll az ellenzéki néppárt, amelynek 81 képviselője foglal helyet a 183 tagú törvényhozásban. Szerdán sikerrel véget ért Bécsben a kormányalakítási tárgyalás. A szocialisták és a szabadság pártiak megállapodtak a kormányszövetség- rői, Bruno Kreisky kancellár eleget tett utolsó politikai megbízatásának. Néhány napon belül megalakulhat az új osztrák kabinet, amelynek élére a szocialisták és Kreisky személyes jelöltje: dr. Fred Sinowatz kerül. A választási visszaesés után a szocialisták előreláthatóan kénytelenek átengedni koalíciós partnerüknek három fontos tárcát: a kereskedelmi és ipari, a hadügyi és az igazságügyi minisztérium irányítását, továbbá két államtitkár az IPÖ soraiból kerül ki. Dr. Norbert Steger, az új alkancellár közölte a nyilvánossággal, hogy nehezményezi a szocialisták adó- és pénzügyi politikáját. Ha va-í lamiben, ebben bizonyára engedményre kényszerül az SPÖ, hiszen választói nagy része éppen a bankbetétek kamatjának megadóztatása miatt fordult el tőle. Ami viszont Ausztria külpolitikáját illeti, a kétpárti kormány továbbra is ragaszkodik az eddigi aktív semlegességhez, az enyhülés vívmányainak megőrzéséhez, a kelet—nyugati 'párbeszédhez. Sinowatz személyében a szomszédos Burgenland szülötte és nagy tekintélyű politikusa áll majd a koalíció élén, aki bizonyára tovább mélyíti országaink gyümölcsöző kapcsolatait. □ yugati szomszédaink nemzetközi tekintélye — a semlegesség tisztes és nemes álláspontján túlmenően — jórészt azon alapul, hogy a tőkés országokban szinte általános recesz- szió hatását sikerült viszonylag a legalacsonyabb fokra korlátozniuk. A 4,6 százalékos munkanélküliség — alig 140 ezer állást kereső — és az inflációs ráta kordában tartása révén Ausztria szinte sziget a nyugati világban. Az új kormány — hangsúlyozzák az első nyilatkozatok — változatlanul a teljes foglalkoztatottságra, ugyanakkor az ipar szerkezetének szükség- szerű korszerűsítésére törekszik. Tizenhárom évi szocialista kormányzás után a kétpárti kabinet működése elé nagy várakozással tekintenek, s nemcsak Ausztriában, hanem az osztrák nép barátai körében is. Gyapay Dénes Az új-zélandi miniszterelnök Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására csütörtökön délután hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Robert David Muldoon, Üj-Zéland miniszterelnöke. Űtjára elkísérte felesége is. A kormányfő kíséretében van Bemard Galvin pénzügyminisztériumi államtitkár, Hugo Judd, Üj-Zéland Magyarországra akkreditált nagykövete — aki Budapesten csatlakozott a miniszter- elnökhöz —, valamint a miniszterelnöki hivatal több vezető munkatársa. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen fogadták; a légikikötőt új-zélandi és magyar zászlók díszítették. A fogadtatásra megjelent Lázár György, Púja Frigyes fcülügy- és Hetényi István pénzügyminiszter, valamint a politikai és a gazdasági élet számos vezető személyisége. A repülőgépből kilépő Robert David Muldoont elsőként Lázár György üdvözölte, majd kisdobosok virágcsokrokkal köszöntötték a vendégeket. Ezt követően a magyar és az új-zélandi közéleti vezetők kölcsönösen üdvözölték egymást. A fogadtatást követően a távoli szigetországból érkezett vendégek gépkocsiba ültek, s a magyar vezetők társaságában szállásukra hajtattak. A késő délutáni órákban a Parlamentben Lázár György és Robert David Muldoon szűk körben megbeszélést folytatott. A szívélyes légkörű megbeszélésen áttekintették a kölcsönös érdeklődésre számot tartó legfontosabb nemzetközi politikai és gazdasági kérdéseket. Este Lázár György és felesége a Parlament vadásztermében díszvacsorát adott az új-zélandi kormányfő és felesége tiszteletére. Részt vett a vacsorán a kormány több tagja, valamint politikai és gazdasági életünk számos vezető személyisége. A vacsorán Lázár György és Robert David Muldoon pohárköszöntőt mondott. EN SZközgyűlés Rácz Pál felszólalása a ciprusi vitában Az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakán a ciprusi kérdés vitájában csütörtökön felszólalt Rácz Pál nagykövet, Magyarország állandó ENSZ- képviselője. Kijelentette, hogy a Magyar Népköztársaság nagy jelentőséget tulajdonít a ciprusi probléma tartós és békés megoldásának. E megoldásnak a Ciprusi Köztársaság függetlensége, szuverenitása, területi sérthetetlensége, egysége és el nem kötelezett státusa teljes tiszteletben tartásán kell alapulnia. összhangban az Egyesült Nemzetek alapokmányával és idevágó határozataival. A magyar ENSZ-képviseló hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a szigetországban a külföldi beavatkozásnak, és területéről ki kell vonni mindenfajta külföldi csapatot és katonai személyzetet. Rácz Pál kifejezte a magyar küldöttségnek azt a meggyőződését, hogy a ciprusi görög és török ajkú közösségeknek külső beavatkozás nélkül, maguknak kell alakítaniuk országuk jövőjét. Rámutatott, hogy a Cipruson tapasztalható helyzet nemzetközi méretű probléma, amelynek megoldatlansága nemcsak a Földközi-tenger keleti medencéjének, hanem egész Európának a békéjét és biztonságát is fenyegetheti. A magyar ENSZ-képviselő végül helyeselte egy Ciprussal foglalkozó nemzetközi értekezlet összehívásának gondolatát, és szükségesnek mondotta, hogy a világszervezet főtitkára tovább folytassa erre irányuló jószolgálatait, amiben számíthat a magyar kormány teljes bizalmára. Szabolcs-Szatmár megyei munkavállalók figyelem! Valamennyi építőipari szak-, betanított és segédmunkás részére felvételt hirdet, csak budapesti munkahelyeire A KÖZÉPÜLETÉPITÖ VÁLLALAT. MAGAS KERESETI LEHETŐSÉG (személyi besoroláson alapuló, teljesítménytől függő bérezés) FELEMELT KCLÖNÉLÉSI PÖTLÉK (A korszerű munkásszálláson elhelyezett dolgozóink részére 60 Ft (MUNKANAP) 1200—1440 Ft/hó. A vidékről naponta bejáróknak, 40 Ft (MUNKANAP) 800—960 Ft/hó, különélés! pótlékot füzetünk). EGYÉB KEDVEZMÉNYEK, szociális juttatások — hazautazás! költségtérítés, — albérleti hozzájárulás, — magánerős lakásépítés-támogatás, — üdültetés, — vállalati OTP. lakásépítési lehetőség. Részt vehet Budapest legszebb középületeinek építésében, rekonstrukciójában. varja Ont A KÖZÉPÜLETÉPITÖ VÁLLALAT. Teher- és mixergépkocsi-vezetők jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: KÖZÉPÜLETÉPITÖ VÁLLALAT 1373 Budapest, V., Molnár u. 19. Érdeklődni: a 182-055/278-as telefonszámon, személyesen vagy levélben. Faja Frigyes hazaérkezett Belgiemból Púja Frigyes külügyminiszter hivatalos belgiumi látogatását befejezve csütörtökön hazaérkezett Budapestre. A magyar diplomácia vezetője Leo Tindemans belga külügyminiszter meghívásának tett eleget. Fogadtatásakor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Charles Ghislain, a Belga Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A Vatikán képviselőié Magyarországon Magyarországon tartózkodott május 4-től 12-ig Luigi Poggi érsek, pápai nuncius és — a kialakult gyakorlatnak megfelelően — időszerű kérdésekről folytatott tárgyalást Miklós Imre államtitkárral, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökével. A Vatikán képviselője magyarországi látogatása során találkozott dr. Lékai László bíborossal, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökével és a püspöki kar több tagjával, valamint dr. Bartha Tibor református püspökkel, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnökével. Kitüntetett szövetkezet (Folytatás az 1. oldalról) Eredményes gazdálkodásuk egyik titka: úgy növelték árbevételüket, hogy közben három százalékkal csökkentették a termelés költségeit. Különösen legfontosabb ágazatuk, az állattenyésztés sikereit érdemes kiemelni, ahol a kilencszázalékos árbevétel-növekedést tízszázalékos költségmegtakarítással érték el. Az állattenyésztők munkáját dicséri, hogy negyedével növelték a múlt évben az eladott tej mennyiségét és 819 kiváló minőségű húsmarhát értékesítettek. A csaholyi gazdák sikerének értékét növeli, hogy az országban mindössze huszonhét kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetet tüntetnek ki az idén, köztük a Kraszna- ; parti üzem dolgozóit. A csütörtöki ünnepségen a Kiváló címmel járó oklevelet Nyíri Béla, a TÖT nyugalmazott főtitkárhelyettese adta át Erdélyi Béla tsz-el- nöknek. A tagok közül Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült Kicsák Jánosné főkönyvelő, Szántó József né tej kezelő, Bartku Miklós növényvédő és Kicsák Mihály gépkocsivezető. Névrokona, a szintén Kicsák Mihály a Kiváló Szövetkezeti Munkáért TOT-kitüntetést vehette át. MOSZKVAI LEVELÜNK Évi tízmilliárd Önjelölt szakemberek Otho A. Ezell jr., — foglalkozását tekintve FBI-ügynök — befordult a postára és feladott 1595 dollárt az Arizona állambeli Phoenix amerikai nemzeti egyetemének címére. A pénzhez mellékelt kísérőlevélben megírta, hogy szeretne felsőfokú végzettséget — és természetesen az ezt igazoló diplomát — szerezni, de legnagyobb sajnálatára túl sok a restanciája, különben is elfoglalt, nincs ideje a kurzusokat látogatni. Legyenek szívesek hát — írta a levélben — megküldeni postafordultával a diplomát. Hogy milyet? Hát... mondjuk köz- gazdaságit. A diploma rendben megérkezett — mint annak a több száz embernek, aki ugyancsak a „postafiók-egye- temen” végzett az Egyesült Államokban és most mindenféle képzettség nélkül pszichológusként, orvosként, sőt rákkutató intézet igazgatójaként dolgozik. Ezeknek az embereknek nem kellett egyebet tenniük, mint feladni a pénzt és megjelölni, hogy ezentúl a tudományok mely ágazatát kívánják szerencséltetni — és milyen tisztes pályán szeretnének meggazdagodni. Az FBI azonban megszimatolta az ügyet és a fentebb említett ügynök csak egy volt a sok közül, aki diplomaéhséget imitálva bizonyítékot próbált szerezni a „diplomagyárak” ellen. Szereztek is — ezzel a módszerrel összesen 23 „diplomát.” „Több száz emberről van szó, akik az élet minden területén dolgoznak”: — mondja az FBI és idézi N. N. esetét — mert nevekről eddig nem esett szó —, aki rákkutatóként 30 ezer dolláros mexikói kúrára küldte páciensét. A „diplomások” között állítólag ott van a kormány egy magas beosztású tisztség- viselője is. Most pedig Arizona, Arkansas, Ohio, New York, Florida, California, Észak- és Dél-Karolina államok szövetségi esküdtszékei foglalkoznak az üggyel. Egyes „diplomásokat” máris elbocsátottak — mások inkább lemondtak. Az FBI tisztségviselője úgy véli, hogy az ügy „az ország egész oktatási rendszerét érinti”. Minden elképzelhető pályán lehetnek önjelölt szakemberek. Állítólag még a NASA-nál, az amerikai űrkutatási hivatalnál is felfedeztek egy-kettőt... K örülbelül ennyi utas használja a 365 nap alatt a főváros közlekedési eszközeit. Mint minden nagyvárosban, Moszkvában is első számú probléma a tömegközlekedés túlterheltsége, a járatok zsúfoltsága, a csúcsforgalom alatti csigatempó. A valamikori jóslatok sajnos nem váltak be: a tömegközlekedési eszközök mennyiségi és minőségi fejlődése igencsak a modern igények és követelmények mögött jár. Fő oka az utasok számbeli növekedése: naponta mintegy 15 millió utas használja a metrót, az autó- és trolibuszokat, a villamost és a különféle iránytaxikat. Másik ok: a város egyre bővül, megnőnek a lakótelepek és a munkahelyek közötti távolságok és így nő az egyes utasok által a közlekedési eszközökön töltött idő. Persze, szó sincs arról, hogy ezek a gondok le- küzdhetetlenek. Az ötéves terv különös figyelmet szentel a nagyvárosi tömegközlekedés problémáinak csökkentésére, megoldására. A metró a moszkvai forgalom leggyorsabb és legnépszerűbb járműve. Amikor 1935-ben megnyílt, a vonal hossza mindössze 11 kilométer volt és 13 állomást kötött össze. Ezzel szemben ma már a vonalak hossza együttesen megközelíti a kétszáz kilométert és 115 — legkülönbözőbb stílusban épült — állomás fogadja az utazóközönséget. A hamarosan fél évszázados születésnapját ünneplő moszkvai metró állandóan terjeszkedik, s a mostani ötéves terv végére 30 kilométernyi új vonalat kap. Hogy mennyire nem olcsó a metró építése, bizonyítják a tények: egy kilométer körülbelül 15 millió rubelbe kerül az államnak. Az autóbuszok a „földfeletti” közlekedés legtúlterhel- tebb eszközei a fővárosban. Ősei 1924-ben jelentek meg Moszkva utcáin. A járatok útvonalainak összes hosszúsága akkor 82 kilométer volt, s egy év alatt 9 millió utast szállítottak. Napjainkban az útvonalak hosszúsága együttesen mintegy 4500 kilométer és évente majdnem kétmilliárd (!) utas fordul meg rajtuk. A fejlődés itt nyilvánvalóan óriási, azonban újabb és újabb gondok merülnek fel. Például a sofőrhiány. A statisztikák szerint 5500 betöltetlen vezetőülés vár gazdára. A problémával nemcsak az illetékesek foglalkoznak, hanem többek között a Komszomol is, amely elsősorban a fiatalokat hívja a közlekedési vállalatokhoz dolgozni. Ebben az ötéves tervben 160 kilométerrel nő az autóbuszútvonalak hosszúsága. Számunkra, magyarokra nézve hízelgő az Ikarusok nagy népszerűsége. Ez főleg a kényelemmel magyarázható, hiszen egy Ikarus háromszor annyi utast képes befogadni, mint szovjet társa. 1933 novemberében indult útjának az első trolibusz a fővárosban. Akkor az útvonal hossza 7 kilométer volt, ez ma közel 1200 kilométer. Ezt is, akárcsak a villamosvonalakat, az elkövetkezendő években tovább bővítik. Igaz, a villamosok, a jó öreg villamosok a mai tömegközlekedésben már háttérbe szorultak, de egyes körzetekben — éppen az autóbuszgondok miatt — még mindig uralkodó szerepet játszanak. A Moszkvában járt magyar turisták sokszor elcsodálkoznak a város széles sugárútjain, több sávos autóútjain. Az utóbbi években sajnos még ezek a több sávos utak is szűkké váltak a rohamos ütemben növekvő forgalom előtt. Nem ritkák az olyan útszakaszok, ahol csúcsforgalom idején a járművek átlagsebessége 11—12 kilométer óránként. A fejlesztés ezen a téren is sürgető, hiszen csak jelenleg körülbelül 470 ezer magán-személygépkocsi futkároz az utakon, de az előrejelzések szerint 1990-re már körülbelül 650 ezer moszkvai jár majd a saját autóján. □ gy moszkvai lakos átlagosan 1—1,5 órát fordít a munkahelyére vezető útra és vissza. Divatos mostanában az úgynevezett „utazási fáradtságról”, illetve annak pszichológiai és „munkahelyi” következményeiről beszélni. Hogy ezt a problémát, okait és utóhatásait előbb-utóbb megoldják, ahhoz Moszkvá- ban is megtették az első lépéseket. A jövő remélhetőleg igazolja a befektetett szellemi és fizikai energiát. Ezt várják a szakemberek és az utazóközönség egyaránt. Moszkva, 1983. május. channzJÁ CJi/mxí „uipiomagyaraK