Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-05 / 105. szám
1983. május 5. Kelet-Magyarország 3 Á könnyűipar — ma Nem „szent tehén“ SOK TÁMADÁS ÉRTE A KÖNNYŰIPART az utóbbi esztendőkben. Az éles viták során — s miközben folyt a textil-, a nyomda-, papír- és bútoripari rekonstrukció — többen javasolták: fejlesszük vissza a magyar könnyűipart, és gyártás helyett importáljuk a fejlődő országokból a ruhaneműt és egyéb termékeket. A fejlett ipari államok közül Svédország tett kísérletet erre, de rövid időn belül kiderült, hogy ők sem tudnak meglenni saját könnyűipar nélkül. A könnyű-, s azon belül különösen a textilipart leginkább amiatt érték a vádak, hogy más ágazatok nyakán élősködik. Holott a könnyűipar — hangsúlyozta nemrégiben egy tanácskozáson Szabó Imre ipari miniszterhelyettes —, ellentétben a tévhitekkel, nem szent tehene a magyar gazdaságnak. Bizonyítja ezt az is, hogy — viszonylag csekély importtal kiegészítve — elegendő ruhával, textíliával, csomagoló- és papíripari termékkel, cipővel és bútorral látja el a lakosságot. Ezen felül még exportra is jut, méghozzá oly módon, hogy az ágazat kivitelével kitermeli az impor- anyagok ellenértékét, sőt: nettó exportőr. A könnyűipar leépítése ellen szól az is, hogy a belföldre eladott termékekért — ha külföldről akarnánk megvásárolni — évenként mintegy egy- milliárd dollárt kellene kifizetnünk. MEGGYŐZŐ LEHET (az említettek mellett) a következő adatsor is. Miközben az összipari beruházások- az ipar állóeszközeinek 11,5 százalékát, és a könnyűipar az utóbbi tíz esztendőben az össz-ipari beruházásokból mindössze 10,6 százalékkal részesedett, a termelésben és az exportban anyagi feltételeihez képest többet produkál. Az ipari termékek értékesítéséből például 15,6 százalékkal, az exportból 14,5 százalékkal, s ezen belül a konvertibilis elszámolású exportból 16,8 százalékkal részesedik. Az ágazatban az utóbbi időszakban sokat tettek azért, hogy minél nagyobb arányban hazai alapanyaggal lássák el a gyárakat, üzemeket. Az ipar számára kedvezőbb juhfajták honosításával például a magyar juhtenyésztés adja a gyap- júszükséglet 60 százalékát. Az utóbbi két évtizedben óriási volt a kísértés a háncsrostipar (len és kender) megszüntetésére, csak azért, mert mások is ezt tették. Szerencsére, voltak akik — nem engedve a csábításnak — leépítés helyett hozzáfogtak a korszerű len- és kendertermesztési rendszerek kialakításához. Bebizonyosodott, hogy nekik volt igazuk. A könnyűipar elparentá- lásához az is hozzájárult, hogy az ágazat a többi iparágnál 5—6 évvel korábban tért át a világpiaci árbázisra, s ez az elszámolási szisztémákban olykor előnytelen színben tüntette fel egy-egy termék gazdaságosságát. A felsorolt pozitív tények sem jelentik azt, hogy az ágazat tökéletes, vagy annak hiszi magát. Hiányosan, foghíjasán zajlott le például a rekonstrukció: sok helyütt nem jutott a befejező szakaszok, például' a kikészítés korszerűsítésére. Miután pedig a rekonstrukciók nem oldották meg minden vállalatnál valamennyi gyártási fázis összehangolt fejlesztését, új — keresztmetszeti — feszültségek keletkeztek. Az is a tényhez (és az ágazat nehézségeihez) tartozik, hogy az 1970—80 közötti rekonstrukció pénzügyileg megterhelte a könnyűipari vállalatok egy részét, s több gazdálkodó hosszú távon eladósodott. AZ ÁGAZAT SZÁMÁRA, ha lehet, az ipar átlagánál is nagyobb gondot okoz á létszámhelyzet és a fluktuáció. Évente 100 ezer főt alkot a ki- és belépők tábora, s ez azt jelenti, hogy elvileg négyévenként kicserélődik a könnyűipar gárdája. Ez persze — tekintettel a nagy létszámú tárzsgárda- tagságra — nem így van. Az mindenesetre gond, hogy szüntelenül új és új emberekkel kell elsajátíttatni a könnyűipari szakmák fortélyait, fogásait. Mindenesetre az idők során bebizonyosodott, hogy az ágazat nem szolgált rá a szent tehén titulusra. M. P. V. IPARI MÉRLEG MÁTÉSZALKÁRÓL Mindennapi próbatétel Mátészalkán a városi-járási pártbizottság értékelést készített a város iparának helyzetéről, 1982. évi eredményeiről és 1983 első negyedévi eredményeiről. Kanyó Lászlót, az MSZMP városijárási bizottságának titkárát kérdeztük a felmérés tapasztalatairól. Már 4,1 milliárd — Mátészalka ipara fiatal. Aki üzemben dolgozik, az egy-egy gyárat ismer. Együtt látva mit mondhatunk el erről a fiatal iparról? — Iparunk valóban fiatal, de ez adja a tartalékainkat is. Az üzemeinkben kialakultak a törzsgárdák és ez a gárda is fiatal. Vannak nagyon jó munkásaink, és vannak jó vezetőink is. Különben 1982-ben tizenhét felsőfokú, tehát egyetemet végzett fiatal, tizenhárom technikus jött Szálkára. A szakmunkások száma 6,2 százalékkal emelkedett. Ez eredményekben is mérhető. Tavaly az ipari termelés értéke 4,1 milliárd forint volt, 6,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban, összességében a tervüket 101,5 százalékra teljesítették az üzemek. Voltak problémáink az anyagellátással, de még így is elmondható, hogy a nehézipar és az élelmiszeripar ellátása gördülékenyebb lett. A létszám nem változott, a jövedelmezőség 17 százalékkal nőtt. Vándorlás, fegyelem — Jobban dolgoztunk? — Fegyelmezettebben, szervezettebben. 35 százalékkal csökkent az igazolatlan mulasztások, 16 százalékkal a fegyelmik száma. Mérsékeltebb a mumkásvándorlás. Gondunk, hogy a középvezetők szemlélete lassabban változik, ők nehezebben alkalmazkodnak az új körülményekhez, de ebben is van változás. Az iparunk rangját jelzi különben, hogy 24 százalékkal nőtt üzemeink exportja és ennek megközelítő|fllk lür Beszélgetés az idegennel írta: Wladyslaw Jakubowski F izetés után hosszú sorok kígyóznak a nyíregyházi föposta pénz- befizető ablakainál. A különféle csekkekkel állnak sorba. Akad, aki tucatnyit hoz — annyi a tartozása. S van, aki külön borítékokból szedi elő — ahány, annyiféle név. Merthogy a feladónak hivatalsegéd a beosztása, aki úgyis jár a postán. Ezért egyesek úgy gondolják, hogy mindenféle személyes szolgáltatásra megkérhetik, a postától a bevásárlásig. Pedig a küldönc a fizetést nem ezért kapja. Így a sorban állók fejében joggal megfoganhat a gondolat: a hivatali hatalomhoz nem rendelték hozzá a kis beosztottak szolgai teendőit, főleg nem az intézmény, a vállalat pénzéért. L. B. 4 büfében mellém ült. Megkért, engedjem meg, hogy elmondjon valamit. Mit tehettem: kávét rendeltem, és ő beszélni kezdett. — Uram, biztosan nem fogja elhinni, amit elmondok, de valakivel végre beszélnem kell róla. Higgye el, olyan szerencséje még senkinek nem volt, mint nekem. Egyszerűen az ölembe hullt a szerencse, higgye el, uram. Még csak a kisujjamat sem kellett mozdítani érte. Először is a lottón nyertem egy egész milliót. Azután a lottósorsoláson egy gépkocsit, majd egy másik lottóhúzáson újra egymilliót, mintha csak az utcán találtam volna. Volt pénzem, elmentem a lóversenyre. A lovakat nem ismerem. Egy olyan lóra tettem, amelyik általában az utolsó volt. És szóljon hozzá: nyertem. Ez a szerencse. Azután elmentem Olaszországba, társasutazással. Riminiben osztrigát akartam kóstolni, és amikor felnyitottam . ■ ■ gyöngyök, valódi igazgyöngyök, több ezer dollár! Monte Carlóban meg akartam nézni, hogy forog a rulett. öt frankkal kezdtem. Reggel felé robbantottam a bankot. A krupiék azt mondták, hogy ez alighanem a sátán játéka. Igen, igen. Egy villa, néhány ház, két Mercedes, és mindez csupán azért, mert szerencsém volt. Maga természetesen nem hiszi el, ugye? Hát látja, a bírók sem hitték el. Tizenöt évet kaptam. Nem rendelne még egy kávét? Fordította: Lipcsey Júlia A MEZŐGÉP mátészalkai gyáregységében korszerű festőüzemben festik a nagy szériában gyártott pótkocsikat, (elek) en a fele tőkés export. Természetesen ezekért az eredményekért nagyon meg kellett dolgozni. A termékszerkezet változásai, a kisebb sorozatok, az átállások, a szigorúbb minőségi előírások próbára teszik az embereket. — Ügy tűnik az adatokból, hogy álltuk a próbát. Hogyan sikerült gyárainknak az évkezdés? — Mi 1983-ban 3—4 százalékos termelésnövekedésre számítottunk, a vállalatok 10 százalékos növekedést ígérnek. Időarányosan az eredményeik megfelelnek ennek. 1983-ra az export további 11 százalékos növelését tervezik. A tervezett eredményességi mutató viszont valamivel alacsonyabb, mint a tavalyi. Az anyagellátás talán most jobb, mint a tavalyi volt. Megnyugtató az is, hogy folyamatos a szállítás és persze az, hogy mindenütt van elegendő munka. Üj gondunk, hogy Mátészalkán már bizonyos szakmákban hiánynyal kell számolnunk. Kevés a munkás. Alacsony bérszínvonal — összehasonlítva más területekkel a bérek is alacsonyabbak. Lehet-e segíteni ezen? — A bérszínvonalunk valóban alacsonyabb, mint az országos és mint a megyei átlag, de ez a különbség csökken. Ez különben az eredmények függvénye. Természetesen ez összefügg a bérekkel, ahogy erősebbek lesznek az üzemek, ahogy szervezetebben dolgoznak, ahogy jobban alkalmazkodnak a gazdaság és a piac követeléseihez, úgy egyre többet kell követelnie a vezetőknek a középvezetőktől, a középvezetőknek a munkásoktól. Nos, ez a több követelés jelentkezik a bérben. Az, hogy az első negyedévi tervet teljesítették az üzemek, biztató. — Sikerült jól kezdenünk az évet, de ez sem volt olyan egyszerű dolog. Bármennyire is előkészítették ezt az évkezdést, rengeteg program- változásra került sor. Nyilvánvaló, hiszen nagyon sok a kistételű megrendelés, érzékeny a piac. Szorosabbak a határidők, igényesebb a vásárló és a termelésnek ehhez alkalmazkodnia kell. Az azonban, hogy lekötött az üzemeink kapacitása, nem azt jelenti: nem lesznek további programváltozások. Amikor azt mondom, hogy folyamatos a szállítás, nem halmozódik az áru a raktárakban, akkor azt is el kell mondanom, hogy azért a szállítással is vannak gondjaink. Nincs elég vagon, szállítóeszköz. Mindez próbatétel, olyan gond, amivel naponta meg kell verekedni. További tartalékok — Mátészalka ipara fiatal: ez a fiatalság erény-e, vagy valamiféle hátrány? — Bármennyire fiatal, azért már felnőtté lett ez az ipar. A fiatalság erény, hiszen éppen ebből adódik, hogy még mindig vannak tartalékaink. Mire gondolok? A takarékosságra például. A fegyelemre, arra, hogy ne csak a vezetőnek, hanem mindenkinek legyen törvény a terv, arra, hogy ne csak a munkástól követeljük a minőséget, a normát, hanem a termelés szervezőitől és a középvezetőktől is. A fiatalság tartaléka, hogy beérnek a fiatal műszakiak, a fiatal szakmunkások. A törzsgárda 30 év körüli fiatalok serege. Ök teszik majd igazán felnőtté ezt az ipart, hiszen azt is ők érték el, hogy jó híre lett a város iparának. Bartha GáborV. Madarak H allgatom reggel a madarakat. Olyan kiabálással ébresztenek, hogy ki se kell néznem az ablakon, egyszeriben megérzem, hogy tavasz van odakint. És megértem, ha a szunnyadó ősemberi ösztöneink is erősebbek ilyenkor, hogy jó egy csónakon, vagy akár combig érő csizmában is becserkészni a nádast, jó zsákmányra lesni, és bár nem sok köze van az ösztönökhöz, jó tavasszal ne- kiállni a nagytakarításnak. Mégis: ilyenkor tavasszal, évről évre egyre jobban féltem a madarakat. Az elkergetett, levert fészke miatt költeni sem tudó, talán soha vissza nem térő fecskéket, vizeink itt költő madárvendégeit, és igen, még a költő verebeket is. Nem is beszélve arról, hogy a légpuskás, vagy éppen parittyás botcsinálta „természetbarátok” meg sem ismerik már a madarainkat, és ökörszemet, cinkét, barázdabillegetőt találhat az is, aki verébre céloz. A madaraink, természeti kincseink egyre fogynak. Néhány éve, amikor rendelet született a pusztításukért járó büntetésekről, az elég erős volt ahhoz, hogy határt szabjon a kártevéseknek. Most úgy tűnik, nagyon sokan elfelejtették azt is, hogy van ilyen rendelet. Tudom: nem állhat mindenki háta mögött erdész, nem ellenőrizhetőek minden ligetben a kirándulók, és éppen ezért azt is tudom, hogy madarainkon legfeljebb a közgondolkodás segíthet. Az ha — nem megyünk el szótlanul a fészekpusztítást, fészékrab- lást, a sikeres „vadászatot” újságoló mondatok mellett, ha nemcsak a magunk ösztöneit tartjuk féken, hanem egymásnak is segítünk féken tartani az ártó ösztönöket, (b.) Erdőhát, Szamos mente Takarmány az árokpartról Árok is van..., s még milyen szerencse, hogy a partján fű nő, amit meg lehet etetni az állatokkal. Akár a háztájiban is. Tarpán — tudom meg Szűcs László tsz-elnöktől — 12 kilométer az olyan árokpart, melyet dió- és szilvafák szegélyeznek. Emellett mintegy 30 kilométernyi árok- és csatornapart várja a kaszásokat. Az Erdőhát és a Szamos mente gazdálkodói, a korábbi években az almát tekintették fő jövedelmi forrásnak. Most kezdenek áttérni az állattartásra. Megnő a takarmány becsülete. Az Almáskert Tsz-ben Karácsony Ignác arról szólt, hogy a régi kis parcellák táblásítása nem oldódott meg kedvezően. Sok kis árok nehezítette a megközelítést. Melioráció kellene. 1980-81- ben készült egy tanulmány- terv, s akkor még 47 millió forintból meg lehetett volna oldani a meliorációt. S feltétlenül profilgépekkel kellene az árkot elkészíteni, s ehhez illeszkedő motoros fűkaszát is biztosítani. Ugyanis — ha a múlt évi rekordtermésből indulunk ki — a tsz olcsóbban értékesítette a megtermelt szénát, mintha az árokpartról való gyűjtés költségét számítjuk. Nem beszélve arról: egyre kevesebben tudnak (akarnak?) kaszát fogni. Előbb-utóbb oda jutunk (Cégénydányádon a múlt évben például megkétszereződött a tehéntartók száma), hogy mindenhol becses lesz a takarmány, különösen, ha a tsz-ek rájönnek — az a legkifizetődőbb, ha az állatok hasznosítják a takarmányt, s húsként értékesül. Árokpart, széna, állatok — s természetesen trágya. Valamikor volt az istállótrágya — és termett a föld. Az Esze Tamás Tsz-nél április végére minden szerves trágya kint van a földeken. S hogy ez 20 ezer tonna lehetett, ahhoz hozzájárult az is: itt bárki annyi szalmát vihetett, amennyit akart. A tsz viszont igényt tartott a trágyára. Ezt gépi eszközökkel ki is szállította. Szamossályiban a 706 hektár terület ötödére juthatott eddig szerves trágya évente. Gondot jelent a káliumtartalmú permetszerek, illetve a trágyaszóró hiánya. A talaj- vizsgálatokba itt „bejátszik” a jelenlegi melioráció. A belvíz miatt a talaj egy részére nem lehetett rámenni, így a gyügyeieket segítették gépekkel, amit visszasegítenek. Az intervenciós módszer nyomán a 3500 tonna szerves trágya mennyisége rohamosan megnő. Tény, hogy a termésátlagok növekedéséhez elengedhetetlenül szükség van a különféle műtrágyákra. Azonban nagy luxus lenne, nem kihasználni a lehetőséget, amit az állattartás közben keletkező istállótrágya szolgáltat. Molnár Károly
