Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-27 / 124. szám

1983. május 27. Kelet-Magyarország 3 □ magyar szakszerveze­ti mozgalom nem füg­getlen a párttól, a szocialista államtól, de ön- áUó . . . Ha egy mondatban akarnánk összefoglalni an­nak a beszélgetésnek a lé­nyegét, amelyet kedden es­te folytattak a televízióban Gáspár Sándorral, a SZOT főtitkárával, erre az összeg­zésre juthatunk. Nem térünk ki a beszél­getés többi, fontos részleté­re, meg arra, hogy miben rejlett és rejlik Gáspár Sán­dor személyes varázsa, hi­szen erről világos, egyértel­mű véleményt alkothatott magának a tv-néző. Nagyon valószínűnek tartjuk vi­szont, hogy sokak fülében visszacseng még a mondat — nem független, de önálló —, s talán nem is minden­ki érti mi rejlik e megálla­pítás mögött. Szinte biztosra vehető, hogy kisebb-nagyobb viták alakulnak ki erről még a műhelyek világában, s lesznek akik úgy fogalmaz­nak, hogy ha egy mozgalom politikailag nem független, akkor nem is lehet önálló. S lesznek olyanok — való­színű a többség —, akik el­ismerik, hogy tetszetős, meg hangzatos is az ilyen érve­lés — csak éppen leegysze­rűsítő. Magunk előtt látjuk azt az idős szakit, aki arra hi­vatkozik, hogy neki thár a nagyapja is bizalmi férfi volt, s apáról fiúra szállt náluk az az eszmei hagya­ték, hogy az igazi szakszer­vezeti mozgalom végcélja sem lehet más, mint az, hogy — a munkáspártok mögött felsorakozva azokat teljes súlyukkal támogatva — megszerezzék a munká­sok hatalmát. S ha már ki­vívták, s közös eszmei ala­pon állnak a párttal, a szo­cialista állammal, nyilván badarság, sőt ellenséges célzatú volna meghirdetni a politikai függetlenség jel­szavát. Külön, de végered­ményben ide tartozó téma, hogy bármiről is kelljen dönteni a mai viszonyok között — a szakszervezetek más, mindenekelőtt érdek- védelmi szempontokból kö­zelítik meg ugyanazt a kér­dést; sajátos szakszervezeti álláspontot képviselnek. Senki sem akarja rájuk erő­szakolni a maga felfogását; a párt és a kormány azt igényli, hogy a szakszerve­zet önállóan alakítsa ki, s fejtse ki a maga vélemé­nyét ... A szakszervezetek min­den olyan fórumon ott vannak, ahol a döntések megszületnek, az üzemektől kezdve egészen a kormá­nyig. Nem független, de ön­álló — tevékenységet foly­tatnak, ezért nem árt arra utalni, hogy nemcsak szá­mos magyar átlag állam­polgár, hanem sok politi­kailag iskolázott, felkészült nyugati szakszervezeti ve­zető sem érti —, ha jobbol­dali felfogású, akkor nem is akarja érteni —, hogy mennyire egyértelmű, vilá­gos ez a megfogalmazás. Ezért erről a témáról, mint a létező szocializmus egyik alapkérdéséről nyugaton is elég gyakoriak a polémiák. i főszámunkra, akik a lé- tező szocializmus vi- "" lágában élünk, Gás­pár Sándorral folytatott gondolatébresztő beszélge­tés után nyilván sokkal ke­vesebb lesz a téma kapcsán a megválaszolatlan kérdő­jel. Hiszen aki figyelemmel kísérte az interjút, az azt is megfogalmazhatta magá­ban végső summázásként: a magyar szakszervezetek nemcsak a politika végre­hajtásában, hanem alakítá­sában is részt vesznek. A FONODÁBAN CSAK NÉHÁNY EMBEBT LÁTNI, GÉPEK, GÉPEK MINDENÜTT. A ZAJ A DOBHÁRTYÁT SZAGGATJA, ÖRÜLT GYORS AS AG­GAL PEREGNEK AZ ŐRSÖK. AZ EGYIK HATALMAS, MAJD HÚSZ MÉ­TER HOSSZÜ BERENDEZÉS MELLETT FIATAL LÁNY JÁRKÁL FEL, ALA, ODÉBB FÉRFIAK SZERELNEK EGY MÁSIK GÉPET, SZÓVAL MINDEN­NAPOS KÉP A MAGYAR GYAPJÚFONÓ- ÉS SZÖVŐGYÁR DEMECSERI GYÁREGYSÉGÉBEN. A KB-határozat szellemében Nevelőiskola „Gubanc“ a gyapjúfonallal Nehéz hónapok után Demecserben Másfél-két hónappial ez­előtt korántsem találtunk volna ilyen idillikus helyze­tet Akadozott az anyagellá­tás, ráadásul a piac sem ígért sok jót, csökkenteni kellett hát a termelést, s jó néhány ember forgolódott éjszakánként álmatlanul ágyában, hiszen nem tudták, mikorra sikerül majd meg­találni a kivezető utat. „Álldogálásból nem lehet megélni..." — Nemcsak a vezetők, mi munkások sem voltunk ép­pen rózsás hangulatban — fogad az egyik fonónő, Vass Margit az üzemben. — Ml csak azt láttuk, hogy nem jön az alapanyag, itt kellett álldogálnunk, de hát ebből nem lehet megélni. Aztán megtudtuk, nem az itteni ve­zetők tehetnek az anyaghi­ányról, azonban ez bennün­ket nem vigasztalt. — Melyik hónap volt a legkritikusabb? — A teljes negyedév. Úgy április körül enyhült a hely­zet, ez meglátszik a fizeté­sünkön is, én például majd­nem ötezer forintot kaptam, de februárban még 3800-at sem. — Nemcsak az alapanyag­gal volt a gond, a piac leg­alább annyi problémát oko­zott — mondja Kántor Gá­bor igazgató. — Éppen mosj kellett átdolgoznunk a terv­időszak még hátralévő ten­nivalóit, mert az az igaz­ság, a piac nem úgy alakult, amire korábban számítani lehetett. Az igazgató csak egyetlen példát említ, a kártolt fonal dolgát. Három évvel ezelőtt, mikor a terveket készítették, még úgy tűnt, érdemes nö­velni a fonal mennyiségét, hiszen nagy volt iránta a ke­reslet. Aztán eltelt egy év, s ahogy peregtek a hónapok, úgy csökkent fokozatosan iránta az érdeklődés. — Tavaly például szinte a kutyának sem kellett, így visszafogtuk a termelést is — fejtegeti a gyáregység vezetője. — Az első negyed­évben aztán még erre jöttek az anyagellátási zavarok, mely természetesen a szövö- dénkben is éreztette a hatá­sát, hiszen a fonalunk egy részét helyben dolgozzuk fel. Lépéshátrányban a ssövöde? Bírói beszél a szövődében az egyik szövőnő, Mártha Éva is. Mint mondja, ez az üzem teljesen ki van szol­gáltatva a fonodának, ha ott nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, az itt csapó­dik le nálunk. — Tulajdonképpen az len­ne az ideális, ha legalább két héttel előttünk járna a fono­da, s tudnánk, hogy mire számítsunk, ám ez sajnos szinte teljesíthetetlen kíván­ság — mondja. — De igaz­ságtalan lennék, ha nem mondanám el, az utóbbi időkben elindult a szekér, már nemigen kell az üres gépek mellett ácsorognunk. van munkánk, s ez a fontos. A gyárban mindenki nagy eredménynek könyveli el, hogy a fent részletezett ne­hézségek ellenére sikerült teljesíteni az egyébként igen alacsony tervet, kártolt fo­nalbál például 198 tonnát ál­lítottak elő, s a második ne­gyedévben már arra is volt merszük, hogy háromszáz (tonnára emeljék a szintet. Kérdés persze, mennyire re­ális ez az elképzelés. — Teljesítjük — mondja (mély meggyőződéssel az igaz­gató — mint ahogy abban is biztosak vagyunk, év végén A Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár demecseri gyáregysé­gében Szőllősi Borbála négy mikrovetélésű szövőgépet ke­zel, műszakonként 240 négyzetméter kártolt szövetet állít elő. (Császár Csaba felvétele) gém lesz — reméljük — gond g számokkal. Olyan három­negyed év, mint legutóbb íróit, már nem igen jöhet. Furcsa ezt hallani, hiszen nap mint nap olvassa az em­ber, hogy a nyugati féltekén sorra zárják be kapuikat a különféle könnyűipari üze­mnek, s pont a hazai gyára­kat kerülné el a világszerte tapasztalható, hosszú ideje tartó pangás? Mire alapozza jiát derűlátását a demecseri igazgató ? — Uj szelek fújdogálnak a jmi iparágunkban is — állít­ás Kántor Gábor. — Az idén például olyan lehetőségünk adódott, mint még soha, dol­lárexportra termelhetünk! — Mit és mennyit? — Fonalat algériai meg­rendelés alapján. A szerző­dés ötvenhét tonnára szól, a szállítmány egyharmadát már útra bocsátottuk. S lát­ja, milyen az élet, ez a munka is rengeteg feszültség forrása volt, roppant szigo­rúan vettük a minőséget, hi­szen úgy kelett bemutatkoz­nunk, nehogy a további le­hetőségektől elessünk. Mert azt talán mondanom sem kell, hogy további megrendelések­re is számítunk. — Mi lesz a hazai piaccal? — Nem is olyan régen még nekünk kellett a magyar megrendelők után szaladgál­nunk. Most nemrég fordult a kocka... S ha terveink valóra válnak, nem ismétlőd­het meg az elmúlt negyedév, Új csarnok épül A tervek közül végezetül néhány: a gyáregységben új, kilencszáz négyzetméteres .üzemcsarnok épül, itt kap majd helyet a fésűsfonoda. A berendezések a második fél évben kerülnek végleges helyükre, de két korszerű keresztorsózó gép már meg­érkezett, mely a korábbiak­nál sakkal hatékonyabban dolgozik, s ami talán a leg­fontosabb, jobb minőséget ad. S hogy a termelésirányí­tás rendszerében se legyenek fennakadások, felkértek egy hazai szervező intézetet, dol­gozzon ki egy olyan mód­szert, mely összehangolja a központi és a helyi termelés­irányítók munkáját. Nagy eredmény lenne ez, egyik legnagyobb gondjuk oldódna jmeg végleg. Balogh Géza Janusz Cseka: A beruházó* 4 dolog egészen ártatla­nul kezdődött, ami­kor egyszer séta köz* ben nagyvonalúan meghív­tam Grazynát egy pohár szó­davízre. Azután következett a Bambino fagylalt, majd a mozielőadás, ami azonban akkor még nem került sokba. A moziban már észrevettem, hogy bőkezűségem nem hoz gyors eredményeket. Talán ezért is történt, hogy újra meghívtam Grazynát, de ez­úttal már süteményre és li­monádéra. El akartam káp­ráztatni. Ám ebből sem lett semmi. Ezután Grazynára fordított kiadásaim szinte észrevétle­nül évtizedes nagyberuházás­sá alakultak át. Patakokban folyt a szódavíz és a málna­szörp, és érdeklődésem tár­gyát elhalmoztam csokoládé­val, nápolyival, cukorkával, külföldi rágógumival is, de nem sajnáltam a pénzt vi­rágra, színházra, presszóra, bárokra és diszkóra sem. Grazyna elfogadta hódolato­mat, meghívásaimat, rágta a tőlem kapott rágógumit, de egyáltalán nem szédült meg. Én azonban a kudarcok el­lenére sem adtam fel. Anya­gi erőmön felül vásároltam egy használt gépkocsit, és azzal vittem őt mindenhová, s beültünk valahová fehér borral öntözött sült csirkére, rostonsült pisztrángra, füs­tölt lazacra, majd a kaviár, a pezsgő és a francia konyak következett. Múltak az évek, ö azonban mindig kitérő válaszokat adott. Halogatta a döntést, nem tudtam mire számítha­tok, közben pedig egyre ne­hezebben éltem. A lavinasze­rűen növekvő pénzkiadásokat csak úgy győztem, ha kiadós kamattal tekintélyes kölcsö­nöket vettem fel. Végül el­érkezett a pillanat, amikor már a kölcsön kamatait is csak nagy nehézségek árán tudtam kifizetni. Ekkor úgy éreztem, nem bírom tovább. Alaposan átgondoltam gaz­dasági helyzetemet, és meg­állapítottam, hogy akár tet­szik, akár nem, takarékos­kodnom kell. Ez azt jelen­tette, hogy be kell szüntet­nem mindazokat a költséges beruházásokat, amelyek nem kecsegtetnek gyors eredmény­nyel. Megértettem, hogy Gra­zynára fordított kiadásaim­nál is radikális és azonnali döntésekre van szükség. Rö­vidre fogva a szót: kapcso­latunkat azonnal fel kell szá­molnom, ha nem akarok anyagilag elvérezni. Megtet­M em véletlenül esik sok szó mostanában a leg­különfélébb fórumokon az általános iskola, s egyál­talán az oktatás szerepéről, eredményeiről és gondjairól. Nagy tömegeket érint közvet­lenül is — családokat, neve­lőket, társadalmi szervezete­ket — közvetve pedig mind­azokat, akik a jövendő nem­zedékek sorsáért felelősséget éreznek. Társadalmi üggyé vált ha­zánkban az oktatás. — Ezt hangsúlyozta a Nyíregyházi Városi Tanács elnöke is azon a közelmúltben megtartott tanácskozáson, melyen a me­gyeszékhely több, mint két­száz pedagógusa vett részt, hogy feldolgozzák a városi pártbizottság intézkedési tervét az MSZMP Központi Bizottságának oktatáspoliti­kai határozata alapján. Al­só- és középfokú oktatási in­tézmények vezetői, igazgatók, pártszervezeti titkárok és különböző funkciókat betöl­tő tanárok hallgatták meg a vitaindítót, keresték a soron következő feladatokhoz az egységes értelmezés hangne­mét Sok a teendő az iskolákban az alapkészségek fejlesztésé­hen. Ennek azonban ugyan­csak sok az akadálya. Nem könnyű például a művelődési esélyegyenlőtlenségek felszá­molása, s a differenciált se­gítségnyújtás mindazoknak, akik erre rászorulnak. Nem egyértelmű a tehetség fogal­mának megítélése — ma ez inkább az intellektuális szférákban az erőteljesebb, s ezzel szinte le is szűkülnek azoknak a lehetőségei, akik szintén tehetségesek, de nem o „bevett” tudományágakban, hanem például gyakorlatia­sabb tárgyakból. Segítené a tehetségek kibontakoztatását, ha nemcsak az úgynevezett jó tanulók, a művészjelöltek, hanem a jó kézügyességűek, a fúró-faragó barkácsolók te­hetségére is lenne idő, jó lenne őket is „fölfedezni”. Az egyik sarkalatos kér­dés, hogyan nevel munkára az iskola? Milyen hátteret is ad ehhez a szülői ház, ho­gyan szolgálják ezt a célt a gyári együttműködések, az üzemlátogatások? Sajnos esetenként elmondják a ta­nárok, diákok is, hogy az üzemben látottak inkább ri­asztóak, mintsem vonzóak, kevés a pozitív élmény. Nyíregyházán a Központi Bizottság oktatáspolitikai ha­tározata óta a legeredménye­sebb tíz évet tudhatjuk ma­gunk mögött. Üj iskolákkal, tantermekkel bővült az in­tézményhálózat, de eközben megkétszereződött az óvodá­sok és iskolások száma is, zsúfoltak az általános isko­lák, s a demgoráfiai hullám hamarosan eléri a középisko­lákat. Természetes, hogy a peda­gógusok tanácskozásán a legtöbb szó az oktatás dön­tő tényezőjéről — a KB-ha- tározatot idéztük — a peda­gógusról esett. Oktató- és ne­velőmunkájáról. Ma egysé­gesebb az oktatási rész — ál­lapították meg — ám az is­kolai nevelőmunka értelme­zése körül viták vannak — teljesen érthetően. Manapság sokszor úgy tűnik, rábízzuk gyermekeinket az iskolára, mert a szülök nem érnek rá a neveléssel foglalkozni. Hibáztatható ebben egy ko­rábbi intézményes társadal­mi szemlélet is, ám egyre in­kább rá kell jönnünk; a ta­nár nem helyettesítheti az apát, az édesanyát. Szükség van ezenkívül a pedagógus- pálya társadalmi presztízsé­nek növelésére, részint a kí­vülállóktól, s részint maguk­tól a pedagógusoktól, akik önmagukkal szembeni foko­zottabb igényességgel, önkép­zéssel, a tanulóifjúság szere- tetével, a gyerekek körében az életre szóló művelődési igények képességének kiala­kításával maguk is tehetnek. T íz év munkáját tekin­tette át a Központi Bi­zottság a tavalyi ápri­lisi oktatáspolitikai állásfog­lalás megfogalmazása előtt. Az állásfoglalás nem határo­zat — ám hosszú távra, talán a századfordulóig is megha­tározza az iskolaügyet. A do­komentumokrá épülő megyei és városi határozatok, intéz­kedési tervek jó irányt szab­nak a helyi jellegzetességek­hez igazítva a fő célok vég­rehajtásához. A pedagógusok beszéljenek egy nyelven! Lényegében ez volt a célja megyeszékhelyi tanácskozásnak, középpontjá­ban a nevelőiskolával. Ma már azonban ehhez nem elég a nevelők igyekezte. Minda­zok együttműködése szüksé­ges, akik közvetlenül vagy közvetve érdekeltek abban, milyen felnőttek lesznek a mai gyerekekből. Baraksó Erzsébet tem. Többé nem telefonál­tam neki, nem hívtam seho­vá, és természetesen teljesen beszüntettem a dotációkat is. A következmények nem várattak sokáig magukra. Egy hét sem telt el és már hírül adták nekem, hogy lát­ták Grazynát Zygmunttal, később egy testes műanyag- gyártó kisiparossal, majd egy zöldséges gépkocsijában, egy idő után pedig látták kiszáll­ni egy külföldi rendszámú világoskék Mercedesből, ame7 lyet egy hollófekete hajú olasz vagy török vezetett. Egy ízben csengettek laká­som ajtaján. Egy hivatalos külsejű férfi volt a vendé­gem. — Ellenőrzés — közölte, ahogy belépett. — Milyen ügyben? — cso­dálkoztam. — Rögtön megtudja — mondta az idegen. — ön néhány éve óriást beruházásba fogott, amely­nek tárgya egy bizonyos Gra­zyna nevű hölgy volt. Igaz? — De ... — Tudjuk — vágott köz­be a vendég —, hogy anyagi eszközök hiányában kényte­len volt felfüggeszteni a be­ruházást. A körülmények er­re kényszerítették... — Nem tehettem mást — siettem a magyarázattal. — Már teljesen kimerültem. Anyagilag egyszerűen nem bírtam tovább, kénytelen voltam abbahagyni... — Ez rendben is van — válaszolta az idegen — csak­hogy ekkora kiadások eseté­ben önnek nem lehet kö­zömbös, hogy a költséges be­ruházás tárgya Zygnrunt úr­ral járkál, vagy a zöldséges­sel, vagy külföldiek fuva­rozzák luxuskocsikon! Egy­szóval: mit tett ön tulajdon­képpen, hogy biztosítsa ezt a jelentékeny beruházást? Ta­lán semmit? Nem tudja, hogy ennek súlyos személyi kö­vetkezményei lesznek, szigo­rú konzekvenciákra vezethet, és még pénzbüntetésre is sor kerülhet? — Biztosítani a beruhá­zást ... — hebegtem. — A mostani szóbeli fi­gyelmeztetés után — foly­tatta a tisztviselő — tíznapos haladékot kap. azután újabb revízióra kerül sor a Grazy­na kisasszonnyal kapcsolatos beruházás ügyében. Azt már el sem mondom magának, mire számíthat, ha ekkora, hanyagság még egyszer ismét­lődik. Távozás után sokáig ültem fejemet a tenyerembe hajt­va, nem tudtam magamhoz térni. Nem elég, hogy annyi időt és pénzt elvesztegettem, most újrakezdjem a robotot, hogy „biztosítsam a beruhá­zást?” De hogyan? Mivel? Talán mégis jobb lenne egyensúlyom helyreállítása után teljesen új beruházás­sal próbálkoznom? Fordította: Lipcsey Júlia Egy tv-s beszélgetés után

Next

/
Oldalképek
Tartalom