Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-21 / 119. szám
1983. május 21.^ Tisztelt Elnök Elvtárs! A minap egy beszélgetésünkkor ön széttárta a kezét és azt> mondta: „Mit tehetünk, ha ilyen a hozzáállás?” Miről is volt szó? Arról, hogy a búzatáblán szemmel lemérhettük' a hanyag, a felületes munkát. Mint a gyalogjáró zebrán: egymástól elütő színek váltakoztak. Az egyik sáv üdezöld, a másik sáv sárga volt, jelezve, hogy a nitrogént csak tessék-lássék módon, kapkodva szórták ki. Kit vontak érte felelősségre? Senkit. Kik voltak a felelősek? Az ágazatvezető, annak helyettese, a növényvédős szakmérnök és a traktoros, avagy a növényvédő szakmunkás. Nincs szükség különleges nyomozásra, kivizsgálásra, hiszen egy gazdaságban adottak a munkakörök. személyre szólóak a feladatok. Ilyen alapon csak az a kérdés, mi az, ami a tisztességes munkára ösztönöz és fordítva. Idézem önt elnök elvtárs: „A teljesítménybér nem jó, hiszen az még inkább arra ösztönözné a traktorost, hogy gyorsan, minél nagyobb területen szórja ki a műtrágyát vagy a vegyszert.” Ezek szerint a búza fej trágyázása' órabéres munka volt. De hát az eredmény ugyanaz. Így is gyorsan és nagy területen szórták ki a kémiai szert és a mi- - nőség, a technológiai fegyelem, a várható eredmény senkit sem érdekelt. Erre mondta ön, hogy ez már tudati kérdés, nem egyszerűen gazdasági kategória. A tudati fejlődés viszont nem tartott lépést a gazdasági, a technikai, technológiai haladással. Kételkedem! Vitatom, hogy az emberekkel nem lehet megértetni, miről van szó. Vitatom azt is, hogy az erkölcsi, az anyagi megbecsülés, avagy az erkölcsi és anyagi szigor hatástalan lenne. Sok 3 emberrel beszélgettem már — volt közöttük traktoros, növényvédelmi- szakmunkás, szakmérnök, agronómus és i ágazatvezető — akik nagyon jól tudták a leckét. Azt történetesen, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben megfeszített munkára van szükség, takarékoskodni eszközzel, anyaggal, törekedni a maximális minőségre. Mindezeket nem csak tudták, így is cselekedtek. Miként is lehet tetten érni a munkát, a munka minőségét? Máriapócson például évek óta gyakorlat, hogy a szántóvető, a vegyszerező és a betakarító ember neve ott van a tábla szélén. Boldog, boldogtalan olvashatja, hogy kit blamái vagy dicsér a szántás, a kukorica-vetés, vagy a csíkos vegyszerezés. Ki tette ki a táblát? Nem a vezetőség. A brigádok, a munkát végzők, a munkáért - felelősséget érzők. Megfontoltan és tudatosan cselekedtek valamiért, egy kézzelfogható cél érdekében. Az emberek magatartását olykor nem könnyű megérteni, éppen ezért a megítélésben se legyünk kapkodok. Ha valahol baj van a munka-, a technológiai fegyelemmel, ha az embereket (egy szőkébb kollektívát) nem érdekli az, hogy mi lesz a végzett munka eredménye, ott több tényező is közrejátszhat abban. Vegyünk néhány példát. A szövetkezeti tulajdon közös tulajdon, és ezt nem csak érezni, de éreztetni is kell. Éreztetni úgy —, és konkrétan kimunkált intézkedésekkel is —, hogy a termelőszövetkezeti tág nem egy harmadik személynek, de önmagának dolgozik, ha jól dolgozik. Ha az eszközöket, anyagokat célszerűen és hatékonyan hasznosítja valaki, akkor annak hasznát nem egy harmadik személy; de elsősorban a szövetkezeti tag élvezi. Igaz, nem lehet a tágabb környezettől függetlenül gazdálkodni és úgy dolgozni, hogy ne figyeljünk a körülöttünk zajló világra. Az energia szűkös, a vegyszer drága, az, aki ezzel rossz munkát produkált, az nemcsak a saját terI melőszövetkezetét károsította, de tovább növelte az amúgy is nagy orszá- s gos gondjainkat. Mit is mondhatnék | még? Azt Elnök Elvtárs, hogy gyorsan í és határozottan, kell cselekedni. Olyan I normákat kell szabni, hogy azok erkölcsileg és anyagilag is megfeleljenek, ösztönözzenek a jó munkára. Erre már volt is, lesz is példa. Tisztelettel: Törők Gizella főmérnökkel a műszaki értelmiség közérzetéről A Török Gizella, a Kender-Juta nagyhalá- ” szí gyárának főmérnöke. Minek tulajdonítja, hogy az évek során a technikai fejlődés ellenére a mérnöki pálya elveszítette vonzerejét, nem megfelelő a műszaki értelmiségi pályákon dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése, s egyre csökken azoknak a fiataloknak a száma, akik a műszaki egyetemekre, főiskolákra jelentkeznek? — Az egyik fő okot abban látom, hogy a hatvanas években megszüntették a technikumokat, melyek véleményem szerint jó szakmai, gyakorlati alapokat adtak a fiataloknak az egyetemi továbbtanuláshoz. Azok a fiatalok, kik valóban a technika iránti érdeklődésből választották hivatásul ezt a pályát, többségük az egyetem után a termelő munkában is megállta a helyét. Nem egészen így történt ez azoknál, akik a gimnáziumból mentek az egyetemre és maguk se nagyon tudták, milyen követelményekkel találják szembe magukat. Talán egyfajta íróasztal, fehér köpeny kép lebegett előttük ... Mi várt rájuk az üzemben, vállalatnál, a különböző munkahelyeken? — A kezdő mérnökök egy része az egyetem után, ahol csak az alapokat kaphatták meg, bekerült a mélyvízbe. Volt, aki talpon maradt, volt akit a kudarcok a perifériára sodortak, vagy elhagyta a pályát. S mi történt azokkal, akiket nem dobtak egyből a mélyvízbe, nem kaptak irányító posztot, komolyabb beosztást? Azok végigjárták az úgynevezett „szamárlétrát”, s közben az évek teltek. A kezdő mérnök családot alapított, közelített a harmincadik évéhez, s közülük nagyon sok még mindig nem kapott önálló, mérnöki munkát. A jövedelme sem emelkedett lényegesen, mert hosszú ideig tartotta magát az a szemlélet, hogy a mérnök fizetése nem emelkedhet nagyobb mértékben a munkásénál. — fgy jutottunk el odáig, hogy'egy sor helyen egy jól kereső szakmunkás többet, vagy annyit kapott, mint egy beosztott mérnök ... Kell-e csodálkoznunk azon, hogy a közvélemény levonta a tanulságot; nem érdemes a műszaki egyetemekre, főiskolákra jelentkezni, mert a diploma megszerzése után, több éves tanulással a hátuk mögött, alig keresnek majd többet, mint egy szakmunkás . . . Tehát az anyagi megbecsülés, a jövedel- w mi viszonyok játszották a fő szerepet abban, hogy a mérnöki pálya nem tartozik a divatos szakmák közé? ( — Szerintem az anyagiaknak, nagy szerepük volt abban, hogy a mérnökök közül — a lapokban is olvashattunk róluk — elég sokan más, jobb kereseti lehetőség után néztek a rendes főhivatású munkájuk mellett, szerelést, javítást és egyebeket vállaltak. Akadtak olyanok is, akik mérnöki oklevéllel a zsebükben elmentek benzinkutasnak, kamionsofőrnek, s nem is mindig olyanok, akik nem szerették a munkájukat, vagy csak a nagyobb kereseti lehetőség hajtotta őket. Kellett a pénz a megélhetésre, családra, lakásra. Azt is említette, a beosztott mérnökök egy jó része hosszú ideig nem kapott, vagy ma sem kap igazában mérnöki feladatokat, lehetőséget az önálló munkára. Ügy tűnik, hosszú ideig a mérnök volt a legolcsóbb munkaerő, akivel bármilyen munkát elvégeztettek? — Még a régebbi évekre visszautalva, meg kell jegyezni, elég sok üzemben, vállalatnál nem mérnöki képzettségű szakemberek töltötték be a vezető állásokat, s ez igen sokszor konfliktusokat okozott a fiatal diplomás mérnök és a technikusi végzettségű „mérnök”, „főmérnök” között. Kár lenne tagadni, hogy az idősebb műszaki generáció közűi nem kevesen féltették a beosztásukat a fiataloktól, s nem nagyon egyengették az útjukat. A fiatalok nagyobb elméleti felkészültsége és az idősebbek nagyobb gyakorlati tapasztalatainak ütközése, nem egyszer •teremtett feszültséget. Ha ' a fiatal újat akart, nem értették meg, éppen azok, akiknek jóvá kellett volna hagyniuk az újítást, vagy valamilyen műszaki jellegű munkáját. Az is közrejátszott az anyagi és erkölcsi megbecsülésben, hogy nálunk jó ideig nem a tényleges mérnöki munkát fizettük meg, hanem a beosztást. Különböző besorolások, bérkategóriák voltak, amelyeket nem lehetett túllépni. — Ezek a körülmények szerintem oda vezettek, ahol most tartunk. Én úgy érzem, túlvagyunk az utolsó huszonnégy órán. Az „Qz ország további fejlődésében kulcsszerepe van a technikai fejlődésnek; egy sor modern gépet hoztunk be drága pénzen, amihez hovatovább kevés a jól felkészült üzemmérnök, mérnök. Ezeket az eszközöket nem mindig tudjuk hatékonyan működtetni/' ország további fejlődésében kulcsszerepe van a technikai fejlődésnek, egy sor modern gépet hozunk be drága pénzen, amihez hovatovább kevés a jól felkészült üzemmérnök, mérnök. Ezeket az eszközöket nem mindig tudjuk hatékonyan működtetni, nálunk sokkal hamarabb elromlanák, mint abban az országban, ahol gyártották, mert nem tanultuk meg a kezelésüket, nem fordítunk gondot eléggé a karbantartásukra. Véleményem szerint az üzemeltető mérnöknek totál ismernie kell a gépet, s nem engedhető meg, hogy a szakmunkás diktáljon az üzemmérnöknek, mert az nem ért a géphez, amivel éppen gond van. A Tapasztalható-e az utóbbi időben valamilyen változás annak érdekében, hogy a műszaki értelmiség anyagi és erkölcsi megbecsülése, a mérnökök közérzete, alkotókedve, kezdeményezőkészsége javuljon? — A gondok ellenére, amelyek aligha oldhatók meg rövid időn belül, pozitív változásokat is észrevesz az ember. Azoknál a vállalatoknál, ahol felismerték a mérnöki munka fontosságát, nem engedik, hogy anyagi, vagy hasonló okok miatt a jól dolgozó, tehetséges mérnök elmenjen. Mondjam úgy, megtalálják az érvényes bérkategóriái keretek között is azokat a kiskapukat, amelyek lehetővé teszik, hogy a munka teljesítményének arányában a mérnök keresete is megfelelő arányban nőjön. Ez azonban vezetői szemlélet kérdése is. Fontos, hogy a munkahelyi kollektíva, a fizikai dolgozók is támogassák ezt. Erre jó példákat tudnék mondani a mi gyárunkból is, ahol a dolgozók teljes egyetértésével jelentősen emeltük az idén is a mérnökeink fizetését. Az is kedvező ma már, hogy bizonyos rendeletek kiterjesztik a mérnökökre is azokat a kedvezményeket, amelyek eddig csak a fizikai dolgozókra vonatkoztak. Gondolok elsősorban a lakásjuttatásra, amely igen fontos, főként a pályakezdő mérnökök megnyerésében, vagy a vidéki gyárak mérnökgondjainak megoldásában. A Okoz ez gondokat az Önök gyárában is, melynek központja a fővárosban van? — Az évek során ez a gyár többször is megújította önmagát, igen korszerű gépekkel dolgozunk, s talán hihetetlennek tűnhet, hogy rajtam kívül csak két mérnök dolgozik a gyárban. A többi műszaki dolgozó, technikusi, vagy szakmunkás-képesítéssel rendelkezik, és igen jól ellátják a feladataikat. Egy villamosmérnök hiányzik leginkább; a korszerű géppark ma mér nélkülözhetetlenné teszi egjr ilyen végzettségű szakember alkalmazását. — Nálunk a mérnöknek elég sokoldalúnak keli lenni, ezért is jó, hogy az egyik kollégánk éppen a napokban kezdte meg a mérnök-közgazdász tanulmányait az egyetem levelező tagozatán. Ma már egyetlen mérnök sem élhet meg alapos közgazdasági ismeretek nélkül. A Mit tehet a saját maga jobb elismertetéséért a mérnökgárda általában? — Lépést kell tartani a gyors technikai fejlődéssel, dolgozzon az ország bármely pontján, a fővárosban vagy vidéken. Nálunk is jól felszerelt műszaki könyvtár van a gyárban, de a legkülönbözőbb szakmai ismeretek, információk elérhetők az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központból is. A saját tájékozódást, önképzést semmi nem pótolja. Nem boldogul az ember egyetlen szakterületen sem legalább egy idegen nyelv ismerete nélkül, a világ- színvonalú új technikai ismeretek idegen nyelv ismerete nélkül, a világszínvonalú új technikai ismeretek idegen nyelven jelennek meg. Mi is megpróbálkoztunk egy nyelvtanfolyam szervezésével, de a távolság miatt mégsem sikerült megindítani, mert a megyeszékhelyről nem kaptunk nyelvtanárt, aki kijárt volna hozzánk. Innen pedig úgy megszervezni, hogy munka után bejussanak dolgozóink Nyíregyházára, igen nehézkes lett volna. Az is lehet persze, hogy az ambíciónk sem volt elég, mindenesetre nem mondhatunk le róla, mert tele van a gyárunk új gépekkel, nem ritkán hónapokig itt dolgoznak, szerelnek a külföldi szakemberek, prospektusok sokaságán kell eligazodni, s ez a mai nyelvtudásunkkal nem csak nehézkes, de még értelmezési gondokat is okozhat... A Elég ritka a műszaki értelmiség soraiban a nő, még inkább a gépészmérnök- nő. Mi indokolhatja a nők idegenkedését a technikától? — Nem tudnék pontos adatokat mondani, a mi évfolyamunkon az egyetemen tízszá- zalékos volt a nők aránya, de a gépészmérnöki szakon már alig akadt nő, inkább a vegyészek között voltak nagyobb arányban. Olyan oka lehet, hogy a nők egy része nem reálbeállítottságú, nem érdeklődnek különösebben a technika iránt. Akik végül is a műszaki egyetemre, főiskolára jelentkeznek inkább a vegyészetet részesítik előnyben, ahol úgy gondolják, inkább női munka vár rájuk. Valójában ma már a csőkígyók, gépek sokasága dolgozik a vegyészeti üzemekben is, ahol legfeljebb a laborokban dolgozók vagy kutatók nincsenek közvetlen kapcsolatban a gépekkel, a termeléssel. Az Is hátrány, ha a nő családot alapít, gyesre megy, kiesik a folyamatos munkából, elmarad a többiektől. £ Magyarázható-e a már elmondottakon kívül azzal is a műszaki pályáktól való idegenkedés, hogy a közvélemény, az ország lakosságának műszaki műveltsége, kulturáltsága alacsony fokú? — Ez is szerepet játszik; Még' azoknak is ‘ tapasztaltunk idegenkedést, akik á technikai eszközökkel^ dolgoznak, mint betanított, vagy szakmunkások. Olykor a dolgozóink is tartanak a bonyolultabb gépektől, mert azok ugyan hatékonyabban dolgoznak, de éppen a bonyolult felépítésük miatt, a meghibásodásuk is gyakoribb lehet. Ezért, ha mondjuk, egy gép elektromos vezérlése elromlik, szívesebben kiiktatnák — és végeznék kézi erővel a vezérlést — mert így egyszerűbbnek találják. Természetesen a cél az, hogy a drága és igen hatékonyan dolgozó gépeket használjuk ki. — A műszaki műveltséggel valóban nem lehetünk elégedettek, ez ma még nem tartozik sok embernél az általános műveltség- hez._ Minél több jó példa kellene. Nagy lehetőségeket látok a tévé műsoraiban, ahol szemléletesen, vonzóan tárják a nézők — főként a fiatalok — elé a különböző technikai megoldásokat, érdeklődést ébresztve a technika iránt. Azt hiszem, egy új genérációnak kell felnőni, hogy a technikai, természettudományi műveltség felzárkózzék a kor színvonalához. Ehhez azonban az is kell, hogy a technikumok tapasztalatait felhasználva, tegyük lehetővé azoknak, akik behatóbban érdeklődnek a műszaki pályák iránt, hogy már a középiskolában megszerezhessék az alapokat az eredményes egyetemi, főiskolai tanuláshoz. Jelenleg, sajnos, a szakközépiskoláink nem tudnak megbirkózni ezzel, a gimnáziumok pedig éppen általánosan képző jellegük miatt, nem adhatnak széles szak mai alapokat a műszaki egyetemeken, főiskolákon való eredményesebb helytálláshoz. ^ Említette, hogy a fővárosból jött a nagyhalász! gyárba, Nyíregyházán lakik és kijár az üzembe, így egy kicsit „kettős” életet é!. Nem jelent ez nehézséget a napi munkában? A gyárunk az utóbbi években nagy változásokat élt meg: modern üzemmé vált, ahol a technikának megnövekedett a jelentősége, de az emberi tényezőé is. Az itt dolgozó mérnök és technikusi szakmunkásgárda megtanult bánni az új technikával, s mondhatom, a szakmunkásaink képzettsége is az átlag fölött van. Sok bonyolult feladatot képesek önállóan megoldani. s/T wUrikóm, nagy része irányító tevékenyei,f;//Te!6ri reszt vesz®k a fontosabb műszaki fejlesztési feladatok kidolgozásiriá/om +meg,°,dásában is> l& a mérnöki ludasomat is kamatoztathatom. Ketté keli vá/núlf/0/1 3 mur?kahelyi és a lakóhelyi’dolgokat, itt a gyárban van az életem egyik teban2 -ihn|Sí' Pudlg a n-víregyházi otthonom- VP!hene!Tt a na-Pi fáradtságot, fel- készülőik a holnapra.. ® Köszönöm az interjút. Páll Géza KM HÉTVÉGI MELLÉKLET HÉTVÉGI^ INTERJÚ J
