Kelet-Magyarország, 1983. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-14 / 113. szám
1983. május 14. Kelet-Magyarország 3 Ki az ügyeskedő? Portya milliók után Nem történt varázslat Mozdony fűt a csirkéknek Nagyszekeresen ÜGYESKEDŐ — mondják mellettem, s aztán szidják hosszasan a termelőszövetkezet elnökét. — Később egy másik társaságban kereskedő ember lelkesedik ugyanezért az elnökért, egész pontosan a termelőszövetkezetért. Megváltozott szemléletet dicsér és a dicséretekhez ugyanazokat a példákat mondja, amelyeket korábban már hallottam, csak éppen az előjelek mások. Mínusz lesz a pluszból és plusz a mínuszból. E felemás bevezetés nagyon is egyértelmű célt szolgál. Nevezetesen azt, hogy egyre inkább úgy tűnik: még a jó szándékú és foglalkozásuk szerint hozzáértő emberek is másként és mádként ítélnek meg történéseket. Sokféle oka lehet ennek. Az egyik, almát is termelő szövetkezetünk az értékesítés — egyeseknek különös — módját találta ki. Már az őszi hónapokban, amikor súlyos értékesítési nehézségeik voltak, tárgyalni kezdett nagyközségi és városi tanácsokkal arról, hogy 1983-tól területet és engedélyt kapjon gyümölcs- és terményárusításhoz. A termények között szerepelnek természetesen az egyes zöldségfélék is. Egyetlen tanács se mondott nemet. A termelőszövetkezet üzletkötője az északi megyéket és azokat a tájakat járta, ahol nem terem meg az alma, ahol 8—10 —15 forintért árulták és árulják ma is azt a minőséget. amit itt lőszövetkezetünk elindulna, hogy megszervezze a konkurens boltokat. Nem is erről van szó. Ez a vállalkozás egyedi és annak kamatoz, aki kitalálta és aki elsőként volt hajlandó kockáztatni érte, de példa arra, hogy igenis vannak korábban fel nem ismert, korábban hasznosítatlan lehetőségei a szövetkezeteinknek. Nem arról van szó, hogy minden almájukat ezekben a boltokban adják el, de eladnak egy jelentékeny meny- nyiséget, és ugyanakkor olcsóbbá teszik az almát ott, ahol ez nem terem meg. Az ellenzők azt mondják, a termelőszövetkezet dolga a a termelés, az értékesítésnek megvan a maga hálózata. Olyan ez, mintha azt mondanánk: a cipész maradjon a kaptafánál. Özdon most 15— 18 forintért kínálják azt az almát, amit itt még jó néhány helyen eladhatatlan. A termelőszövetkezet úgy tervezi: 12 forintos árral tör be a piacra. Feltehetően ezzel az árral meg is él. Mi hát az, amiért többen haragszanak? A kereskedők kirekesztése? Igen, de a kereskedők dolga ebben az esetben egy lehet: alkalmazkodnak a körülményekhez, és nem kínálják húsz forintért azt, vagy tizenötért azt, amit itt öthat forintért megvehetnek. Nem történt más, csak a termelő és a fogyasztó került közelebb egymáshoz, és nincs a világon olyan táron- dalom, amelvnr’ V „Én nem tűröm el, hogy a mi téeszünk területén más gazdálkodjék:" Ezek az indulatos szavak Bállá Jenő száját hagyták el, nem sokkal azután, hogy elnökké választották a nagyszekeresi Egyesült Erő Termelőszövetkezetben, jó két évvel ezelőtt. Márpedig akkor nemigen tehetett mást, el kellett viselni a furcsa helyzetet, ugyanis szerződés adott jogot a szé- kelyi Búzakalász Tsz-nek a baromfitelep használatára. Tavaly februárban vették ismét birtokba az ólakat, de előtte is utána is történtek dolgok, amelyek igencsak tanulságosak. Mz»-r * lalkozást. Nem is jártak rosz- szul a székelyiek. Nyolcvanegyben tetőzött a csirke világpiaci ára, a felvásárlók kilónként még rátettek két forintot az átvételi árra, hogy minél több csirkéhez jussanak. A nem egészen kétéves „portya” legalább négymillió forintot hozott a „vendégcsapatnak”. Szárnyakat kapott a csirke — Aztán nagynehezen lejárt a szerződés — emlékezik vissza az elnök. — Ügy fogtunk hozzá, hogy mi még ennél is jobban csináljuk majd. Bejöttek az elképzeléseink, amit bizonyít, hogy tavaly a hatvanötmillió forint árbevétel egyharmadát a csirke hozta, és egyik alapja lett a gazdálkodásunknak. Amit érdemes volt, azt átvettük a mó<ic7oróhől. A volt. A magyarázat: nyáron a marhaistállók üresek, oda is csirkét telepítettek. Nem félünk a piactól A számolgatás után útra keltünk, hogy a helyszínen győződjünk meg: helytállnak az elmondottak. A Szenke partján kanyargóit az utunk, és az elnök tovább folytatta lelkes okfejtését a baromfitartás hasznáról, amikor közbevetettem: „érdemes fejleszteni ezt az ágazatot, amikor világméretű értékesítési problémával találja magát szemben mindenki?”. — Valóban volt egy idő, amikor sehogy sem akart fizetőképes kereslet mutatkozni, — mondta Bállá Jenő. — Ez a krízis azonban elmúlt, mégha nem is nyom nélkül. Gondolok itt elsősorban azokra, akik nem tagjai a Hun- niacoopnak, és alacsonyabb áron adtak túl a portékájukon. Megvan a megfelelő rálátásunk a piacra, és úgy látjuk, nem lesz probléma. A telep épületeiben két-há- rom hetes csirkék rebbennek meg az ajtónyitástól. Ápolt a környezet, kellemes a meleg. Szinte minden automata: etetés, itatás, fűtés. Közben ismét a tervek: egy mázsa táp = két zsák, aminek az ára tizennyolc forint, tranzittartály lesz majd helyette. Nem csurog, nem reped, nem lehet elvinni, az asszonyoknak nem kell cipelni. Apróság? Nem apróság? A nagyszekeresi tsz-ben rendbe tettek egy ágazatot. De hát van náluk növénytermesztés, juhászat, és még sorolhatnánk. Alapos elemzés, jó szakmai munka, és a többi is felzárkózik. Esik Sándor rendezi...
